On the road

A sziget

A 10x20 mérföldes, 140.000 lakosú Isle of Wight eléggé mediterrán hangulatú, sokszor elüt a hagyományos Anglia-képtől. Homokos tengerpartjai és barátságos időjárása miatt népszerű nyaralóhely az angolok körében (külföldit és bevándorlót elég keveset látni). Pár adat róla:

• űrrakétákat teszteltek rajta
• az első légpárnás hajó itt épült a világon
• sokat bombázták a világháborúban (bár ez nem látszik rajta)
• 1970-ben 600,000-es látogatószámú rockfesztivál volt rajta (és ma is több fesztivál van évente)
• a világ első rádióadóját itt hozta létre Marconi (legalábbis a Wikipedia ezt állítja)
• az egyik Blackadder-részben a hajókapitányról kiderül, hogy eddig leginkább az Isle of Wightig hajózott el Angliából (15 perc).

A helyi újság aktuális fő cikke éppen az, hogy a helyi karnevál alatt a parkolóőrök több autót is megbüntettek, az sok ember haragját váltva ki. Mozgalmas az élet tehát.

Az út

A Csatornán található Isle of Wight negyedórányira van komppal Portsmouthból a Solent csatornán keresztül (sajnos nem légpárnás komp volt, pedig van olyan is):


A tenger a partnál túl sekély ahhoz, hogy a hajók kikössenek, úgyhogy egy 700m-es mólóra érkezik az ember:




Itt lehet gyakorolni az egyenesen biciklizést, hogy az ember ne szoruljon a deszkák közé:


A szigeten könnyű utakat próbáltuk elkerülni, így sokszor erdőn-mezőn keresztül ment az egyébként kifejezetten szép út — itt már a tenger felé közeledve:


Az egyik helyen az önkéntesek által szerkesztett online térkép azt állította, hogy az egyik öblön keresztül van egy út, és valóban, kissé szürreálisan:

Whitecliff Bay

Az úticél a Whitecliff Bay volt, egy félkör alakú öböl a déli parton:






Hobbit:


Hideg:


Okosan szárad:


Sajnos ezt muszáj volt úgy látszik:


A "Whitecliff" nevet adó, száz méter magas mészkősziklák alatt:


Egy hirtelen fordulás után ez történhet a füleinkkel:


Giccs:

Hazafelé

Hazafelé nyílegyenesen (=százméterenként kanyar, elvégre mégiscsak Anglia) mentünk, és borzalmasan zen volt az út a napsütésben a kis falvakon át.

Ryde, az Isle of Wight egyik főbb városa:




Séta:


A zacskós ember:




Portsmouth kikötője (az egyik legnagyobb Angliában) a vasútállomásról:

Egy nap a Leigh-On-Sea—Southend—Shoeburyness tengelyen (három egybeolvadt város a part mentén), a Temze torkolatánál. A folyó itt kb. 5km széles, és elég nehéz megkülönböztetni a tengertől — sós a vize, tengeri állatok élnek benne és többméteres a szintkülönbség az apály-dagály miatt (igaz, ez 60km-rel feljebb, London nagy részében is így van).



Raktárból átalakított mediterrán jellegű, olcsó tengeriétel-bolt (itt lent kagyló, osztriga és olivára tekert szardella):


Egy skandináv halászati évkönyv illusztrálja a tenger elővilágát a bolt falán:






Apálykor a Temze torkolatának nagyrésze "szárazfölddé" válik:


Ez egy ún. defence boom, amit a vízen keresztül építettek a II. világháború alatt a német tengeralattjárók és hadihajók ellen (mára csak egy mérföldnyi maradt belőle):




A part mellett sétány és bicikliút vezet végig:


A helyi rendőrség bűnmegelőző hirdetőtáblája:




Rock pool, aminek a lényege, hogy más környezetet teremt az élővilágnak (nincs apály/dagály, más a napfény stb.), ami miatt másfajta állatok élnek benne, mint a környező tengerben:


A defence boomon és a tengeri szélerőműveken kívül a jobb oldalon látszanak az ún. Maunsell fort-ok ("tengeri erődök"), amiket a II. világháborúban épített a hadsereg, hogy megvédjék az országot a Temze torkolata körül támadó német harci gépektől. Ezekre felmenni nem lehet — lehet, csak nehéz —, de hajóval el lehet menni a lábukig.

"It's the British seaside redesigned by Tim Burton" (The Times)

Van a dimbes-dombos legelőiről és kis faluiról ismert Kentben egy félsziget, amiről a Times azt írta egy At the end of the world című cikkben, hogy "it's a Dickensian doomscape of driftwood, rusting metal, crumbling concrete war relics, tumbledown fishermen's shacks and eccentric houses constructed around disused 1920s railway carriages." — ez Dungeness. Pont ideális nyári úticél, úgyhogy vasárnap erre vettük az irányt. Rye-ból indultunk, és az út legelején a helyi farmer rögtön felajánlja, hogy lelövi a kutyádat:

Romney Marsh

Az 20km-es út nagyrészt a Romney Marsh-on vezet át, ami nevének megfelelően egy lápvidék, rajta farmokkal, szélturbinákkal és millió birkával. Az angol Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (DEFRA) mezőgazdasági népszámlálása (nem vicc, tényleg ez a neve) szerint itt az egyik legnagyobb Angliában a birkasűrűség.






Rajzás:

Camber Sands

Az út átvezet Camber faluján, ami a Camber Sands nevű üdülőtelepről ismert — az emberek lemennek a partra lakókocsikkal, aztán lesz, ami lesz — fürdéshez elég meleg valószínű pl. nem:





Camberből már látszik a Dungeness B atomerőmű a távolban:


Fizetős parkoló birkák és traktorok között:


Camber után a táj ijesztően elkezd Izlandosodni — végtelen tájak és szürreális, világvégi épületek elszórva, pl. ilyen varázslatosan összetákolt sorházak a semmi közepén:

MoD Firing Range

Az út menne végig a tengerparton, de nem tud, mert beleütközik az MoD (Ministry of Defence, Hadügyminisztérium) egyik lőterébe, ahol kis táblán van kiírva az órarend, hogy mikor lőnek:


Valamint egész piktogram-arzenállal próbálják a kíváncsi embert jobb belátásra bírni:




Először gondolkodtunk, hogy hogy állítja meg a drótkerítés a golyókat, de egy másik oldalról látszik, hogy egy betonfallal körbevett területen van a gyakorlat, ahol számos ház is van — lehet, hogy CounterStrike-szerűen gyakorlatozik ezek között a hadsereg.

Dungeness

A Camber Sands-i üdülőnek van egy szomorúbb kistestvére pár kilométerre a parttól:




Az út az utolsó "igazi" faluban elkanyarodik jobbra, egyenesen rá a Dungeness-félszigetre. A hely tudományos szempontból elég különleges: főleg kavics borítja, és rengeteg növény és állat él rajta, amely máshol nem (azóta van egy akkora csípés a lábamon, amekkorával még Ausztráliában sem találkoztam, pedig ott Pratchett szerint egyedül a birkák csípése nem mérgező):


De az igazi különlegesség az, amit az ember hagyott a félszigeten — egyrészt a régi halászfalu mára megfogyatkozott, és már csak negyvenen maradtak a halászok, a régiek hajói, kellékei, kunyhói és gépezetei viszont azóta is a parton szétszórva rozsdásodnak, enyhén kísértetiessé téve a helyet (az egyik weboldal a Mad Max on the sea kifejezést használta a környékre).










Régen sok halász sínek segítségével bocsátotta a vízre a hajóját — ennek nyomai sok helyen még most is megvannak:


Erről azt hittük, hogy valaki vicces kedvében volt, és egymáshoz közel rakta a síneket (40 centi van közöttük), de mint utóbb kiderült, ez egy ma is működő gőzvasút útvonala:




Csörlő:




Okosan néz:


Nem Texas:


Fair Chance:


Emma Jane:

Dungeness Village

Amellett, hogy a hely egy rozsdatemető, egy építtető cég egy csomó épületet felújított/épített, és ezek állítólag elég keresettek is a lakáspiacon — a hely hangulata sok embert megfog. Itt egy lakáshirdetés, érdemes végigklikkelgetni a képeket. Itt lakott többek között Derek Jarman filmrendező, akiről azt kell tudni, hogy az utolsó, Blue című filmje egy kimerevített kék képkockából áll, ami alatt ő és mások az élet(é)ről mesélnek.




"In time,
No one will remember our work
Our life will pass like the traces of a cloud
And be scattered like
Mist that is chased by the
Rays of the sun
For our time is the passing of a shadow
And our lives will run like
Sparks through the stubble.
I place a delphinium, Blue, upon your grave"
(Derek Jarman: Blue)

Mászós:


Család:

Tegnap a Great North Way nevű, 50km-es utat abszolváltuk, ami Letchworth Garden City-t köti össze Londonnal mezőkön, falvakon és kisvárosokon keresztül. Az út érdekessége, hogy több ún. tervezett városon (new town) halad keresztül, amiknek a sajátossága, hogy egészben lettek megtervezve, nem "organikusan" nőttek ki egy kis központi magból.

Ezek közül kettő, Welwyn Garden City és Letchworth Garden City az ún Garden City mozgalom idején épült, ami lehet, hogy a világ egyetlen sci-fi* által ihletett várostervezési modellje. A Wikipedia azt írja az utópisztikus városmodellről, hogy "planned on a concentric pattern with open spaces, public parks and six radial boulevards, 120 ft (37 m) wide, extending from the centre. The garden city would be self-sufficient and when it reached full population, a further garden city would be developed nearby." A két város tanúsága — így nagyjából 100 év után —, hogy a modell bevált, határozottan kellemes mindkettő. Kéne belőle még.

* Az ihlető sci-fi az 1887-ben(!) írt Looking Backward 2000-1887.

A harmadik útbaeső tervezett város Stevenage, amit viszont már a második világháború utáni nem túl boldog világban, a negyvenes-ötvenes években született. A tervezés során a fő inspiráció a hetvenes-nyolcvanas évek építészete (sok beton és kizárólag deszaturált színek) lehettek volna, ha azok előbb vannak. Ez az egyik hibája. A másik, ami miatt a helyet közelezően meglátogattatnám azokkal, akik a városi utak szélesítése mellett kampányolnak, hogy sikerült remek infrastruktúrát építeni: sok út, szélesek, forgalmasak, orbitális körforgalmakkal, mindez a város közepén. Gyönyörű. A felmérésekben Lutont szokták kihozni Anglia legrondább városának, de Stevenage után szerintem a lutoni turisztikai hivatal nyugodtan hirdetheti a várost azzal, hogy "Luton - de legalább nem Stevenage".

Stevenage egy többemeletes körforgalom közepéről nézve:


A Great North Way viszont egy kifejezetten jól kiépített és kitáblázott biciklis útvonal, amit a Sustrans (Sustainable Transport) nevű önkéntes szervezet csinált meg és tart karban a National Cycle Network részeként:




Falu (Old Knebworth) mézeskalács-házakkal:


Dowdell's Wood:








Ez pedig az út végén London első háza (a London Borough of Enfield tábla jelzi csak, hogy ez már London) egy irreálisan posh környéken (Hadley Wood):

Utoljára kiskoromban sárkányoztam, de most kiderült, hogy határozottan szórakoztató felnőttként is. És akkor még nem is beszéltünk azokról a fajtákról, amikről a Wikipedia ír:

"In Vietnam, kites are flown without tails. Instead small flutes are attached allowing the wind to "hum" a musical tune.

Team flying is typically the most spectacular, with up to eight pilots and stacked kites with tails flying within inches of each other and narrowly averting disaster, while performing all manner of figures and formations in the air.

Kite flying is popular in many Asian countries, where it often takes the form of 'kite fighting', in which participants try to snag each other's kites or cut other kites down.[31] Fighter kites are usually small, flat, flattened diamond-shaped kites made of paper and bamboo."

Repül:


Leesett:


Integet:

Az öreg tengerész:




Kutyaúsztatás:


Tavasz:


Szabadnapos rendőrfelügyelő:


The Terrace:




Angol konyha sorozat — scone tejszínnel és lekvárral:

...a River Lee mentén. Angliában 15,000 ember él lakóhajón, amik csatornákra, folyókra, vagy a tengerre vannak lehorgonyozva.