H3006132027
K3107142128
Sz0108152229
Cs0209162330
P0310172431
Sz0411182501
V0512192602

Versek naplója

2013/03/26

Jóslat

17:55:42, statiszta irta versek naplójába

Ki mondja meg, mit ád az ég?
Harag, káromlás volt elég;
Gyülöltünk mint kuruc, tatár,
Bánkodtunk mint a puszta vár;
Ügyünk azért
Sikert nem ért.
Pedig neked virulnod kell, o hon,
Lelkünk kihalna hervadásodon.

 

Hát félre bú és gyűlölet!
Vagy bár gyülöljünk szellemet,
Azt, mely közöttünk lakozott,
És eggyé lenni nem hagyott:
E gyülölet
A szeretet.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Túl és innen sok késő századon.

 

A gyülöletnél jobb a tett,
Kezdjünk egy újabb életet.
Legyen minden magyar utód
Különb ember, mint apja volt.
Ily áldozat
Mindig szabad.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Vagy szégyen rögzik minden fiadon.

 

Mi tilt jobbakká válnotok?
Ha eddig pazaroltatok,
S idő, ész, pénz elszóratott
Megvenni a gyalázatot:
Elég az ok
Javulnotok.
Mert még neked virúlnod kell, o hon,
Bár bűneink felhőznek arcodon.

 

A verseny nyilt, a nemzet él,
Ha egy jobb tagja sem henyél,
Jut ember és kéz, munka, vér;
Mi volna az, mit el nem ér?
S legyen dicsőbb,
Ki tettre főbb.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Ragyogva hírben büszkén, szabadon.

 

Itt még e föld, mély sírjaiból
Az elhúnyt ősök lelke szól.
Munkát reá s szabad kezet:
Dicső kert lesz a sír felett,
Zöldelni fog
Bérc és homok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Miért volnál az éggel oly rokon?

 

Mit a müvészet, tudomány
Csodásat, üdvöst hagy nyomán,
Adjuk meg e hazának azt
A hervadatlan szép tavaszt.
Mult és jövő
Igy egybe nő.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Fölül időn és minden sorsokon.

 

Vagy nincs erőnk? Az nem lehet:
Ártunk egymásnak eleget.
Lesz költő, szónok és vezér,
És tudomány, mely eget ér;
De tisztelet
A gúny helyett!
Mert még neked virulnod kell, o hon,
A szellemek kincsével gazdagon.

 

Fut, fárad a sok idegen.
Miért? hogy tápja meglegyen,
S mi tőlük várjuk a csodát
Fölékesítni e hazát?
E jog nekünk
Szent örökünk.
És még neked virulnod kell, o hon,
Vérünknek lángja ég oltárodon.

 

Kié e hon, ha nem miénk?
Ha érte mindent megtevénk,
Ha tiszta kézzel áldozánk,
S lettünk, mi eddig nem valánk:
Nincs hatalom,
Mely visszanyom.
És még neked virulnod kell, o hon,
Mert isten, ember virraszt pártodon.

1847 eleje

 

Vörösmarty Mihály

2013/03/21

Lator László: Szomjúság

20:20:03, brekkancs irta versek naplójába

 Ó, hogy éhezem rád, hogy szomjazom,

minden porcikád étkem-italom,
add tapadó szád, nyelved és fogad,
nyers ízeidet, illataidat,
hónaljad kagylójában a pihék
közt gyöngyöző párálló veriték
részegítő szeszét, kerek hasad,
nagy farodat, melled rózsáit add,
szoríts karoddal, comboddal, amíg
feltöröm tested forró kapuit,
nyisd meg az öled, itass meg fanyar,
vadnövényízű zamataival,
e lágy növény, e harmatos kehely
új szomjra bujtó fűszereivel,
míg összeszűkül, ágyékodba gyűl
az idegekben remegő gyönyör,
s robbanni kész a forró hám alatt
a lét-előtti tűz-köd pillanat,
sistergő sejtek, megzajdult erek
munkálnak, hogy magukba nyeljenek,
hogy iszamós, mohó öleden át
visszafogadjon a sötét világ,
ahol a lét fekete titkai

készülnek most magukról vallani. 

 

 

 

 

 

(most volt a Duna World-ön) 

2012/07/30

József Attila: Jön a vihar

22:47:22, brekkancs irta versek naplójába

Jön a vihar, tajtékja ében,

haragos bírák feketében,
villámok szelnek át az égen,
mint fájó fejen a kinok,
utánuk bársony nesz inog,
megremegnek a jázminok.

Almaszirmok - még ép a roncs ág -
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk - mily bolondság!
S ameddig ez a lanka nyúl,
a szegény fűszál lekonyúl,
fél, hogy örökre alkonyúl.

Borzongásuk a nem remélt vád -
így adnak e kicsinyek példát,
hogy fájdalmad szerényen éld át,
s legyen oly lágy a dallama
mint ha a fű is hallana,
s téged is fűnek vallana.

 

 

 

(ez meg aktuális) 

József Attila: Reggeli fény

22:22:25, brekkancs irta versek naplójába

Ha reggeli fényben elindul a táj
remegése, fuvalma: a kecs puha bolyha
s mert még teli szender, rajzik a báj
és mintha folyónknak a mélye se folyna,

ugy játszik a felszin - szedd össze magad,
botor emberkém, hiszen én se gyanitnám,
hogy épp nem a hajnali mennybe ragad
e jól sikerült angyal-hamisitvány!

Csupa csin, csupa pír, csupa kár,
csupa csel, csupa nyíl, csupa rontás -
most érted: ha reggel a csürhe kijár,
mért káromkodik mindig a kondás.

Beh megölelnéd! Ámde ne vedd
kebledbe e tündét - mire maradsz, ha
ártatlanul fölfalja szived,
mint zsenge buzát a szőke malacka!

 

 

(Sok szeretettel RS-nek, szépen rímel - nekem - az ő írására.) 

2011/11/06

Nap-fény

12:10:26, statiszta irta versek naplójába
 

Átszűrődik a napfény

az ujjaim közül és

pirosra festi a bőröm.

 

Csorog a fény, mint a vér:

s kontrasztként emelkedik

a támadó sötét.

 

Fényről eszembe ötlő

örök sötét maradj el!

Hagy ragyogjon a fény.

2011/08/14

BALLADA

20:39:47, statiszta irta versek naplójába


Vízcsepp az ég, viszi a szél

Ajánlás:

Legalább N. A. sejtse meg
Ki ízlelő nyelven beszél
E gorgonzola-versemet

1933 [?]

2011/05/04

TUDOD, KISFIAM...

13:32:10, statiszta irta versek naplójába


Görgényi Tamás

Tudod, kisfiam,

neked nem kell a leggyorsabbnak lenned
legjobbnak sem kell lenned sosem
és az sem baj, ha nem vagy a legszebb
se legerősebb, és nem vagy első soha semmiben


nem kell mindent megtanulnod
nem fontos mindent értened
nem kell tudni mindent
s töprengni mindenen
nem kell mindent látni, kipróbálni
s nem kell mindenkit ismerni sem


nem kell feltalálnod semmit
s nem kell fölfedezned új földrészeket
nem kell eljutnod a holdra
nem kell megszámolnod a végtelent
se megnevezned a névtelent


nem kell sikert elérned
nem kell nyerned semmilyen versenyen
nem kell semmit bizonyítanod sem megszolgálnod, sem kiérdemelned
nem tartozol senkinek semmivel


nem kell elszámolnod,
mindent ajándékba kaptál
nem kell fejlődnöd
nem kell jónak lenned

én nem azért szültelek
hogy neked bármit is kelljen
csupán azért, hogy szeresselek
és hogy neked szeretni alkalmad legyen

Vanitatum vanitas

13:25:03, statiszta irta versek naplójába

Itt a vers, a versed mása,
dúlt idegzet, Kölcsey,
itt a vers, hogy haldoklása
közben nyelvét öltse ki,
mert hiába új a század,
ha a régi a gyalázat
s fölöttünk a komor ég,
a nagy szappanbuborék.

 

Utópiák, forradalmak,
kondérszámra dől a vér.
„A népnek minden hatalmat!”,
s jön új hóhér, új vezér.
Megrohad, ha győz, a jó ügy,
s habzik a szó, mint a lóhúgy,
és máglyára küld a hit –
nem világít, csak vakít.

 

Körbe, körbe, körbe, körbe,
ez a világ körbejár,
ha előre néz, tükörbe,
ha tervez, csak visszavár.
Mi új támadhatna benne?
Ember embert ma is enne –
nincs új, csak új változat
rád, gyilkos, rád, áldozat.

 

Törvény, jogrend és igazság
nem több, mint fennkölt mese,
fönti érdek, lenti gazság
nem veszi kutyába se.
A szabadság ravasz rendszer,
minden nyílásán retesszel
arra int a tág vadon:
ölhetsz, csak nem szabadon…

 

Fekete űr ciprus-ága,
csillagok közt fúj a szél.
Hiúságok hiúsága,
hogy a nyelv versben beszél;
élteti még a rögeszme,
hogy nélküle odaveszne
az eleven szalmabáb.
Legyints rá, és menj tovább!

 

 

Orbán Ottó

2011/03/04

Weöres Sándor: Grancorn lovag (középkori ballada)

09:48:34, statiszta irta versek naplójába

Harcból megjött Grancorn lovag,
győzött kilenc csatán.
Ünneplik, harsog hírneve
falu és város piacán.

Őróla cseveg, dalol, álmodozik
a fehérszemély, valahány.
Hivatja Richárd király s Rosamund,
a szép királyleány.

Délcegen a várba föllovagol,
leszáll kapubolt alatt;
három udvarhölgy, ifjú, begyes
bókolva elébe halad:

Üdv neked, Grancorn, hős lovag!
Üzeni felséges urunk:
estig várj, addig parancsa szerint
szolgálatodra vagyunk.

Gondjukba veszik, föl a várba viszik
e tarka pihés madarak,
szélesen suhanók, nevetők, csipogók,
hogy kongnak a szürke falak.

Hódol Grancorn: Bűbájotok
harcos szívembe hatott:
holtat is föltámasztana,
s az elő lesz halott.

Hoznak pecsenyét, méhsört, csemegét,
sürögnek selymesen:
Diadalmas hős, bármit kívánj,
azonnal meglegyen.

Nagyot sóhajt Grancorn lovag:
Egy évi harc alatt
nem háltam nővel férfiként,
kioltani vágyamat.

A három dáma irul-pirul:
Sose tettünk még olyat,
miképp történik, azt minekünk
álmodni sem szabad.

De mert szeretünk, válassz közülünk,
s ígérd, titok marad:
aki legszebb hármunk közül,
az oltsa ki vágyadat.

Mindhármatok legszebb tünemény,
mindnek varázsa más,
nem is lehet választanom,
hát döntsön sorshúzás.

Sisakból húznak bojtokat,
mind remegő, izgatott:
a vöröshajú, zöldszemű Elisabeth
piros bojtot húzott.

Sikolt és arcát elfedi:
A sors akarta így,
nem én rablom el tőletek,
ti csúnya két irígy.

Barátnőim, ne lessetek
mert szégyellem nagyon,
hogy feltett szűz erkölcsömet
mingyárt elhullatom.

Elillan a másik két úrihölgy,
de figyel függöny mögül,
hogy rájuk is a nászéjszakán
majd mily végzet nehezül.


Lány-comb közt reng a lovag lövege,
tüzes vas, öt kiló,
fekete heréje duzzadoz,
akár két ágyugolyó.

Nehéz üteg lövöldözi
a törékeny erődfalat,
de feszes rugalmas alapzatú
s himbál a lökések alatt.

Elisabeth jajgatva tűr,
mégis kedvére van,
hogy lágyékát kemény legény
döfi hatalmasan.

Szól Chloris: Ocsmány borzalom!
Férjhez sosem megyek!
Szól Sheila: Ha majd velem megesik,
üdébb, virulóbb leszek.

Szól Chloris: Elég volt! megöli szegényt!
Odafutok, nem hagyom!
Szól Sheila: Ha majd te nyögöd e bajt,
mentőt nem akarsz, aranyom.

Szól Chloris: Ez a kis penészvirág
gerjeszti föl ennyire?
Szól Sheila: Ha majd téged kokasol,
hamarabb lelohad heve.

Se-vége se-hossza dúl a vihar
a hullámzó szűzön.
Női mélyében öt liter
a belövellt férfi-özön.

Sírva fakad: Irgalmas lovag,
kicsi párodat elbocsásd!
Titoktartó öreg dadám
rakhat rám borogatást.

Nyög Grancorn: Csak most kezdtem el,
be nem végezhetem?
Segítsetek szépségesek,
vagy lerogyok betegen!

Sheila libeg a függöny mogul,
ragyogó tüzes hajadon,
délről rabolt fejedelmi leány:
Ne búsulj, nagy erős lovagom!

A hőst, aki hanyatt löki,
keze-lába kulcsolja át,
jártas menyecske módjára teker,
hányja-veti tomporát.

Nyávog, piheg, forog, liheg,
elalél, sápad, kihevül,
hol kanca módra hágatja magát,
hol ő lovagol felül.

Aztán e cigányka se bírja tovább:
Köszönöm, nagy erős lovagom!
Jutalmul arany haj-pántomat
karodra átcsatolom.

Chloris, ábrándos kekszemu,
bőre tej, haja len,
tündéri cukorhab-látomás,
búvik szemérmesen.

Jaj, ne - nyafog, kényeskedik -
még kicsi vagyok, ne bánts!
De várja hogy lefektetik,
ahogy pólyást szokás.

Szemet húny, nem tud semmiről,
édes álomba dőlt,
s a vitéz, mint sütni-való madarat,
úgy tűzi nyársa őt.

A finom jatékbaba lábaköze
csiklandó szerkezet:
lüktetve szívja, gyűrűzve feji
mit a hős belészegezett.

Holtat is feltámasztaná,
s az elő lesz halott.
Szól Chloris: Grancorn, kedvesem,
mert vagy lottyadt, aszott?

Eközben csendes este lett,
ottkinn hazaballag a nyáj,
kong a harang, giling-galang,
leszáll a kék homály.

Vonat zakatol, de rá se fütyöl
a bajnok, mit se kiván.
S nem varja Richárd király: egyedül
Rosamund királyleány.

Rubin ajka, zafir szeme
szerelmesen mosolyog:
Üdv neked, Grancorn, hős lovag!
Győztél, s jutalmat adok.

Válassz: ajándékozzak-e
szekér aranyat neked?
Vagy férfiszem nem látta, dacos,
márvány-sima testemet?

Grancorn lovag elkékül, dadog:
Gyönyörű királyleány,
majd add nekem jutalmadat
holnap, vagy holnapután.

2011/02/23

Suttogás

00:50:27, lacxox irta versek naplójába

Mindenhol írják, hogy hatvankilenc éves korában elhunyt Katona Judit költő. Idézni azonban sehol. Utánakerestem.

Suttogás

Most már tudom, hogy kék a nesz,
a bánat barna, a csend fehér.
Magányom szűk medrét kivájtad
s a rámhulló éjjel torkig ér.

Cserben hagytak a tárgyak is.
Ágakon dértől cinke fagy.
Holdmellem őriz, nem tudod
s arcom mögül már kél a nap.

Tíz ujjam rácsát rázhatom:
bámulnak süket ablakok.
Mint aki járni most tanul,
fogódznék hol, miben tudok.

Most már tudom, hogy kék a nesz,
vörös a láz, a csend üveg
s mint könny törik, mert megvakult
fák élnek bennem – nélküled.

 


versek

< <


©2009 Sarok.org

Search marketing