H250209162330
K260310172431
Sz270411182501
Cs280512192602
P290613202703
Sz300714212804
V010815222905

Éjszakai Szuperhős naplója

2009/12/27

Feleségverseny

Elolvastam ezt a könyvet, és utána elkezdtem a vele kapcsolatos kritikákat, illetve egy idő után a neten megjelent kritikákhoz írt kommenteket olvasgatni.

A könyv maga szerintem egy kicsit szomorú esetet példáz (ezért a fordulatért nyugodtan jelentsen fel valaki a Modorosblogon), kurva nagy az ötlet, a megvalósításban viszont vannak hibák. Nem minden poén jó, az eleje meg a vége nincs rendesen összerakva, szóval szerintem kellett volna neki még idő, technikailag molyolni kellett volna még rajta.

A kitalált világ a maga egészében viszont zseniális, mint antiutópia vagy szatíra, nekem mindegy is, úgyhogy mindenképpen el fogom olvasni a Jégmadarakat, ami állítólag ennek egyfajta előzménye (csak jobb a kritikája:)).

Na de viszont a fogadtatás a kommentekben (avagy recepció -> modoros again). Hogy vallásellenes, szélsőjobbellenes (avagy magyarellenes, ahogy tetszik), nemzetellenes, meg ilyesmi. Ez persze mind igaz, sőt voltaképpen általános emberellenességről van szó, amennyiben a szerző láthatólag nem reménykedik ebben a fajban egy kicsit sem.

Na de ami megdöbbentő - és voltaképpen ezt akarom itt leírni - hogy elképesztően napi pártpolitika szintjén látnak a kommentelők - mindkét oldalon, mert gondolom, azért olyan is akad, aki szerint az antiutópia jól megmutatja, hogy hova vezet a fajgyűlölet, stb.

És igen, ez is benne van, de azért azt csak látni kell benne, hogy nem ez a fő téma, hanem az egész ország. Persze, zajlik a háttérben a cigány-magyar polgárháború, dehát a fő téma a magyar panelproli, a kádári eredetű posztkádárista kisember lepusztulása, no meg a média, meg a politikai manipuláció, az erkölcsi nihil, meg ilyenek.

Az egész könyvet kb. két nap alatt lehetne át lehetne hangszerelni arra, amit a magyar jobboldal erkölcsileg kifogásol a társadalomban, de úgy, hogy szó szerint Jobbik-gyűlésen osztogathatnák.

És baszki, ez senkinek nem tűnik fel, mert a Spiró írta, és ezért nemzetellenes (+ lásd fent), pedig körülbelül összesen nettó öt oldal kivételével írhatta volna akármilyen jobboldali emberke is. 

És ez sajnos még egy kicsit közelebb visz minket a regényben megírt valósághoz. Szóval érdemes elolvasni, kár, hogy kicsit ilyen éretlen gyümölcs:(  

Kulcsszavak: könyv politika Spiró

2009/05/09

Ez mekkora alázás

Kulcsszavak: kbk politika

2008/01/04

A frankót, azt csak te tudod

Nyolc munkás áll körbe a járdán, lapátra támaszkodva, és okosan bezsélgetve.

- Hallod, bazmeg, ott van az angol parlament, abban bazmeg feleannyian nincsenek, mint ezek!

 

Kedves barátom!

A magyar Országgyűlésnek 386 tagja van. Az angol alsóház (House of Commons) képviselőinek létszáma 646 fő, ebből konkrétan angol váalsztókörzetből érkezik 529. Emellett még van az úgynevezett Lordok háza is, a felsőház, 751 taggal. Állításod tehát nem állja meg a helyét, bazmeg.

 

(amúgy szerintem is túl sok képviselő van a magyar parlamentben, személyes véleményem: 200 fő, egy országos lista, pont).

Kulcsszavak: politika

tracy



©2009 Sarok.org

Search marketing