H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Mérlegképes könyvelők fóruma

2015/04/29

szauna

Voltam egyszer-kétszer, de azt inkább nem nevezném tapasztalatnak.

Ellenben most Parádsasváron minden nap lementünk a kastélyhotel wellness részlegébe, és olyankor többször is beültünk a különféle szauna-kabinokba. Az infraszauna alapvetően bejött, sokáig bírtam, és nem is lettem nagyon rosszul tőle, csak kicsit kezdtem szédelegni. 

 

A török gőzfürdő jött be a legjobban, bár először úgy éreztem, hogy ilyen tömény gőzt belélegezni nem fehér embernek való, de hamar hozzászoktam, és akkor már jó volt. A közérzetem is ez után volt a legjobb. Kicsit elpilledtem, de alapvetően úgy éreztem magam, mintha kívül-belül megtisztultam volna.

 

Na és a finn szauna. Szerintetek?

Nagyon nem jött be. 90°C-ra állították be, pár perc után már úgy éreztem, hogy kigyullad a bőröm, talán 5-6 perc után (nem tudom, mennyit lehettem benn, mert szar volt a homokóra, de talán 10 perc lehetett) pedig úgy, hogy dobok egy izmos rókát... Úgy támolyogtam ki a kabinból, kapaszkodnom kellett a falba, annyira szédültem, és olyan hányingerem lett tőle (mindkét alkalommal), hogy fél óráig csak feküdtem a nyugágyban, mozdulatlanul.

Komolyan nem értem, illetve csodálom azokat az embereket, Gábort is, akik ezt bírják. 

Sejtelmem sincs, hogy ez valami működési zavar jele a szervezetemben, vagy normális reakció minden "kezdő" szaunázónál. Gábor próbál biztatni, hogy menjek gyakrabban, és majd jól belejövök, de én kétlem.

Azt sem értem igazán, hogy lehet, hogy sokaknak a forró szauna után jól esik a hideg víz. Nekem a 35°C-os zuhany is sokkoló volt. :( Hidegebbre nem is tudtam állítani, mert a hirtelen hidegtől rám tört az fulladós-köhögős roham, ami ilyenkor elkapja az embert - biztos tudjátok. 

 

Ha valakinek több tapasztalata van, és akad ötlete is, hogy mit csinálhattam rosszul, vagy egyáltalán, mi van ilyenkor, azt szívesen látnám. :) Nem tudom, hogy az alacsony vérnyomás mennyiben befolyásolja a szauna-élményt, de nekem annál épületesebb ötletem nincs, mint hogy ezzel függhet össze a rosszullétem. 

Kulcsszavak: élet_és_tudomány

2015/04/16

pihenő

Szülinapomra azt kaptam Gábortól, hogy április végén 4 napra elmegyünk wellnesselni a parádsasvári kastélyhotelbe. Ám.

Bebebeee! :D

 

Tök jóóóóó!

Annyira rámfér. Amiatt, ami a munkahelyemen történik velem - és amiről nem írtam régóta.

 

Naszóval, ide megyünk:

 

<3

Kulcsszavak: gG

2015/04/09

e-olvasó, érvek és ellenérvek

Gábor próbál rábeszélni, hogy térjek meg. De nekem ez nem megy. Pedig próbáltam. Vagyis kipróbáltam az övét.

 

Jónak tűnt, mert egy kütyüben sok-sok könyv elfér, a felülete barátságos, papírszerű, nem bántja a szemet - bár ettől még ugyanolyan korlátozott körülmények között olvasható, mint a papír könyv.

Könnyű vele lapozni. Ha kikapcsolom, jó kis képeket mutat sok-sok íróról. :) Megjegyzi, hogy hol tartok, mit olvasok (ezt a könyv is tudja, könyvjelzőnek hívják a cuccot).

 

És ezzel számomra véget is érnek az előnyök.

A hátrányok:

Súlya van, legalábbis borítóval együtt, anélkül viszont félteném, hogy megsérül a táskámban. A lapozógombok pont útban vannak az ujjaimnak, ahogy fogom a kütyüt (néha sikerült úgy lapoznom, hogy nem is akartam).

Ha elromlik, vagy lemerül (és nincs áramforrás a közelben), akkor viszont semmit nem tudok olvasni. Így jártam egyébként, tegnap délután nem bírtam bekapcsolni. Gábor este újraindította és töltötte, ma reggel be- és kikapcsolta nekem, gondoltam hurrá, jó lesz ez. Aztán felültem a vilingerre reggel, és nekem megint nem működik. Nem tudom bekapcsolni, akárhogy próbálom, márpedig egy bekapcsolást még egy bölcsis is meg tud csinálni...

Így az olvasásnak lőttek.

 

Meg az e-olvasónak is. Nem kell ez nekem. Idegesít, hogy cipelem, de nem tudom használni, az meg még jobban, hogy az én kezemben romlik el egy kütyü, ami nem az enyém, holott rendeltetésszerűen használtam.

 

Inkább cipelek egy rendes könyvet, az nem romlik el.

Kulcsszavak: hülyekütyü

2015/02/23

a nap kijelentése

Kolléganőmtől:

"Az áfás számla áfás."

 

Mik vannak?! :O

Kulcsszavak: w-ork

2015/02/20

ez meg durva volt

A ma esti álmomban abba a kisfaluba kellett ellátogatnom, ahol régen az apai nagyszüleim éltek. Már meghaltak (ez a valóság).

 

Nos, álmomban is holtak voltak, de a régi házukban egy újabb idős házaspár élt, nekik nem volt gyermekük (így unokájuk sem). Valaki (3. személy, de rokon, aki örökséget hagyott) meghalt, az ő temetése miatt kellett oda menjek. Úgy volt, hogy anyámmal egyeztetek, és kijön elém a vasúti megállóhoz, de ez nem jött össze (asszem nem vette fel a telefont). Ezért elindultam a nagyszülői házba gyalog. Tél volt, sok hóval, de rajtam kívül mindenki rövidujjúban kerékpározott. Én télikabátban dideregtem.

Az a furcsaság jellemezte a helyzetet, hogy az idős házaspár, bár idegenek voltak, de mivel a mi házunkban éltek, kvázi rokonná léptek elő. Velem ritkán találkoztak. És amikor beállítottam, a "nagymama" első kérdése az volt, hogy "maga meg kicsoda???" Mondtam, hogy az "unokája, a Rowan". Hát de ne mondjam már, mert az ő unokája már volt itt délelőtt a temetésen, és már el is ment. Mondtam, hogy az kizárt, biztos összekever valakivel, hiszen csak most értem ide, ahogy anyámmal meg is beszéltük, és menjünk csak hátra, anyuhoz. Hátramentünk, csodálkozva néz rám. Elmondtam, hogy nem vette fel a telót, ezért jöttem gyalog, és hogy most mi van, mert a "nagyi" azt állítja, hogy már voltam itt, pedig nem. Nos, kiderült, hogy anyám szerint is az ő lánya (vagyis én) már volt itt a temetésen, látott is, és már el is vitte az örökségét. Itt kiakadtam, hogy hát a saját anyám nem ismer meg, ő meg kötötte az ebet a karóhoz, hogy az igenis én voltam. És kérdeztem, hogy beszélt is velem? Hogyhogy nem ismerte fel, hogy az valaki más, és nem a tulajdon lánya?? Hát de nem vette észre a különbséget, és oda sem ment "hozzám", hogy megbizonyosodjon. Csak odanézett arra a valakire, és mivel hasonlított, úgy döntött, hogy az én vagyok.

A "nagyi" visított, hogy ott vagyok én, és el akarom marni az örökséget, én meg sírtam, hogy szarok az örökségre, de hogy a saját anyám nem ismer meg... Durva.

 

És itt felébredtem.

Szar volt. :(

Kulcsszavak: oUt

2015/02/19

mindenféle

Szombaton (Bálint napon) dekupázsolni voltam, csináltam klassz Velencei maszkokat.

Majd töltök fel képeket, most melóhelyről nem menne...

Este hazaérve gG romantikával várt engem, mécsgyertyák fénye vezetett a hálóba, ahol a vázámban (dekupázsolt :P) 18 szál rózsa várt. Szépek, illatosak. És egy szív alakú dobozban eprek. Oké, műeper, de akkor is, imádom... És volt édes pezsgő is. :)

Hát kell ennél több?

 

Most így tiszta baromságnak tűnik az az időszak, amikor megingott a bizalmam. :S

 

Kulcsszavak: gG

2015/01/29

az az én nagy bajom, hogy túl sokáig kattogok mindenen.

mindenen.

:(

2014/12/31

Boldog új évet

minden kedves sarkosnak! :)

 

2014/12/23

Boldog karácsonyt minden sarkosnak! :)

2014/11/18

úr_is_ten

ennyi hülyét egy rakáson... mekkorát fognak koppanni?! :D

2014/09/29

új munkám

Vászontáska

egyik oldal

 

másik oldal

 

Kulcsszavak: decoupage

2014/09/26

otthoni művek

Ezek korábbiak, csak úgy... Egy sminkes doboz és Lakótárs teafilter tartója új köntösben, amit a helyszínelők összeporoztak. :)

 

Kulcsszavak: decoupage

spaghettitészta tartó

a legújabb alkotásom. :)

 

Kulcsszavak: decoupage

béke

Vaú érdeklődő, sűrűn keres, figyelmes, gondoskodó, és nyugodtabban alszik mellettem, mint egyedül. :)

 

Holnap megyünk kirándulni Székesfehérvárra, megnézzük a Bory-várat. Jó lesz. :)

Kulcsszavak: gG

2014/09/16

tököm kivan a rendőrségtől

Megkaptam a határozatot, hogy lezárták a nyomoztást.

Oké, nem is számítottam másra. Mondjuk az érdekes, hogy a határozat megírásától addig, hogy kézbe kapjam a levelet, eltelik 2 hét... De sebaj, tértivevényes, szóval próbáljanak belekötni...

 

Jeleztem a problémám, hogy rosszul írták fel az ellopott tárgyakat, vagyis hiányosan. Hát akkor kellett volna egy kiegészítő bejelentést (vagy mit) tennem, a helyszínelők biztos hagytak ott erre egy űrlapot, mert az így szokás.

Nem hagytak.

Nem is szóltak erről, buznyákok.

Mondom a telefonba a csajnak, hogy kb ötször jeleztük a helyszínelőknek is, hogy mit vettünk még észre az után, hogy a járőr kint volt. De nekik azt nem dolguk felírni.

Hát bazmeg.

Amúgy miért is nem? Ha egyszer az ő jelenlétükben van mód arra, hogy hozzányúljunk a szekrényhez és észrevegyük a még eltűnt cuccok hiányát..? Milyen elcseszett egy rendszer ez már?! De komolyan.

 

Most zarándokolhatok be a kapitányságra, kérni űrlapot, és feltüntetni a tárgyainkat, de akkor már a számlákat is csatolni kell hozzá... Hát szuper.

Nekem 8 napom van ezt megtenni, náluk újabb 1 hét az ügyintézés, mire ezt felviszik, és kijön egy új határozat... Addig csúszik az intézkedés a biztosítóval is.

 

RÜHELLEM ezt az egészet.

 

Amúgy szarul érzem magam. :(


rowan

< <


©2009 Sarok.org

Search marketing