Harisnyás Pippi kalandjai

Idei nyaralásunk eddigi mérlege: Kiszoptuk a faszt, kiautóztunk Bécsbe, hogy az autóvonattal elutazzunk Hamburgba, hogy onnan eljussunk Syltre, ahogy azt már tettük többször is. Nos, megérkeztünk a pályaudvarra, ahol közölték, hogy dehát az autónk túl nagy, nem fog beférni az alsó sorba, a felsőn pedig nincs már hely. Dehát a rendszerbe beírtuk a jegyfoglalásnál az autónk típusát, amúgy meg ugyanezzel az autóval két éve befértünk alulra. Hát most nem fértünk be. A bácsik széttárták a kezüket, majd szépen elindultak nélkülünk Hamburgba. Mi kisebb idegösszeomlás után eljutottunk egy bécsi hotelbe, és ott töltöttük az éjszakát. Az OEBB azt tolta, hogy borzasztóan sajnálják, rendszerhiba tőrtént, visszaadják a pénzt, menjünk autóval. Ja, a három éves gyerekkel egy ekkora autóút tényleg klassz. Nem volt hely az autóvonatra másnapra sem, meg nagyjából semmikorra sem, persze visszafelé sem. Oldjuk meg, és kapjuk be. Akkor már vinnyogva röhögtem, amikor egy cseh benzinkúton pisilés közben elszakadt a bugyim, és a kezemben maradt. De aztán elmúlt a jókedvem, mert a tervezett 6-7 óra helyett az autópálya felújítása miatt 9 óra volt az út Lipcséig, a gyerekkel nem volt olyan vicces. Ugyanez megismétlődött másnap is, dugók voltak a német autópályán is, azt is kiszoptuk. Nem baj, végre megérkeztünk Syltre, boldogan feküdtünk le, hogy akkor kis csúszással, de kezdődik a nyaralás. Aha, hát kurvára nem. Felkeltünk, majd a gyerek hányt egyet, és azóta szarul van, lázas, csak bágyadtan fekszik, szegény. Kösz OEBB, szopd ki a faszomat. ( elnézést, nem vagyok büszke rá, hogy ilyeneket írok, de bassza meg)

Ha eddig még nem tettétek volna, akkor nézzétek meg a Boyhood című filmet. Valahogy kiment a fejemből, hogy Ethan Hawke egész helyes pasi, de mondjuk ez mellékes is a film szempontjából.

Ha van mondat, ami még tényleg soha nem hagyta el a számat, és azt gondolom, nem is fogja, akkor az ez. Szarabb napjaimon rendszeresen a faszba kívánom az egészet, tényleg, az életemet, meg mindent, de hogy a gyerekem létezését megbánjam, na azt soha. Kialvatlanabb, elkeseredettebb (hello pms) pillanataimban sokat gondolkoztam, gondolkodom a gyerekemmel, az anyaságommal kapcsolatos érzéseimen ( haha, lehet hogy túl sokat?!), és valami olyasmire jutottam, hogy el lehet valamennyire választani az anyaság és a gyerek fogalmát. Magamra vetítve ez azt jelenti, hogy voltak pillanataim, amikor az anyaságot megbántam, van hogy alkalmatlannak, kevésnek érzem rá magamat, nyilván szoros összefüggésben az élet minden területére kiterjedő önértékelési zavarommal. Na persze a hosszú hónapokig tartó, nem ritkán 10-12 éjjeli ébresztés is nyilván erősítette a sötét gondolatokat. Meg amúgy sem vagyok egy ősanya típus, na :) De a gyerekemet soha, egy pillanatra nem bántam meg. Ha arra próbálok gondolni, hogy mi lenne, ha ő, konkrétan ez a gyerek nem lenne, összeszorul a gyomrom, és nem kapok levegőt, szinte rosszul vagyok. Őt szeretem a világon a legjobban, nincs nála fontosabb számomra. Egyébként olvastam is egy tök érdekes cikket, ahol beszámolnak egy tanulmányról, amiben olyan izraeli anyák vettek részt, akik felvállalták, hogy ha újrakezdhetnék, nem vállalnának gyereket, mert nem érzik jól magukat az anyaszerepben. De még ezek a nők is leszögezték, hogy a gyerekeiket nem bánták meg, nagyon szeretik őket. Én így, hogy ismerhetem a lányomat, nem bántam meg, hogy gyereket vállaltam.

Mikor már sokadjára hiszem el, hogy végre kinőttem, nem beszélek többé faszságokat feleslegesen és gondolkodom, mielőtt beszélnék, na, akkor újra és újra megteszem. De miért, miért, miért?!?!Annyira tudok haragudni erre a hülye, meggondolatlan, ostoba énemre:(

Tö-köm te-le.

most már rohadtul unom az összes, valamennyi sérvemet, mind a nyakit, mind az ágyékiakat. Azt külön szemétségnek tartom tőlük, hogy egyidőben is aktívkodnak. Egyáltalán nem vicces.

már egy ideje előfordult, hogy fájogat a derekam, meg kisugárzik a combom és a fenekem felé. Ma felkelés után lehajoltam és azóta iszonyatosan fáj a derekam, alig bírok ülni, de állni se jobb. Szívem szerint hazamennék.

Omláskának kiesett egy tejfoga és már nő az új.

vagyunk sokan olyan hülyék, higy sokadszorra is ugyanabba a szarba lépünk, pedig tökre látjuk, hogy ott van, akár ki is lehetne kerülni?! Bár nem, pontosítok, valaki még a szart se veszi észre. Azért érzitek, hogy milyen filozófikus vagyok, nem?

Még egy pár jogsegélyes hosszú szerda és összeomlok. Zsinórban jöttek az emberek negyed 9-től fél 5-ig, a cérna a tizenvalahanyadiknál szakadt el, aki masszívan elmebeteg volt. Elegem van. Leszívják az összes energiámat, arról nem beszélve, hogy sokszor fingom sincs, hogy mit akarnak.