H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

(ez itt a kép helye.)

Kártyaklub - Hab & Gut, Dominion: Intrigue, Die Fugger, Condottiere

Kártyajáték kártyajáték után, bár kettőhöz használtunk kisebb táblát is, azért alapvetően kártyalapok segítségével zajlottak a küzdelmek. Ellenben fényképezőgépet nem vittem magammal, megint kénytelen leszek lopni egy-kettőt máshonnan.

Kezdtük a Hab & Guttal (Carlo A. Rossi, 2008, 3-5 játékos), lassú felfogásommal csak a játék negyedénél esett le a lényeg, pedig kerek, szép (Michael Menzel mindenhol ott van!) „árutőzsdézgetős” játék. Vannak áruértékeket befolyásoló kártyák (amelyektől mondjuk 6-tal drágább lesz a só, vagy 4-gyel olcsóbb a gabona stb.) és maguk az árukat jelölő kártyák a játékban. A befolyásoló kártyákból mindenki kap nyolcat, és elhelyezi a tőle jobbra található kártyatartóba úgy, hogy a jobb oldali szomszédja is láthassa. Így mindenki a szomszédaival közös paklit lát és használ, és mindenki más-más 16-ot lát az éppen játékban lévő 32 kártyából (összesen 54 ilyen lap van), kvázi a piacnak más szegmenseit ismeri jobban, ha nagyon meg akarom magyarázni.

A játék két fordulóból, mindkettő négy körből, minden kör két fázisból áll. Az első fázisban az adott piaci árakon vehetünk VAGY eladhatunk legfeljebb három árukártyát, illetve ha akarunk, ezen felül adományt is felajánlhatunk (ilyenkor egy árukártyánkat képpel lefelé az adománytáblánkra helyezünk magunk elé). A második fázisban a piacot manipuláljuk: az általunk látott két kártyatartó egyikéből kiválasztunk egy kártyát, és végrehajtjuk, ami rajta van (tehát pl. 4 egységgel csökkentjük a szőlő árát), majd a másik kártyatartóból is választunk egyet, amelynek csak a felét hajtjuk végre (ugyanilyen kártyával például tehát csak 2 egységgel csökkentenénk a szőlő árát). Négy kör után, amikor minden kártya elfogyott a kártyatartókból, felfedjük, hogy mit jótékonykodtunk a körben, és azoknak a terményeknek az adott piaci árnak megfelelő értékét elhelyezzük az adománytáblánkra; ehhez a pénzhez nem nyúlhatunk a játék végéig.

via BGG 

A második forduló után véget is ér a játék, amikor az nyer, aki a legügyesebben tőzsdézett, vagyis a legtöbb pénzt gyűjtötte össze – hacsak nem ő költötte a legkevesebbet adományokra! A jótékonyság nagy erény, ha valaki túlságosan fukar volt, nem juthat a csúcsra (magyarul akinek a legkevesebb összeg szerepel az adománytábláján, az a játékos kiesett, őt nem vesszük figyelembe a végső pontozáskor).

Egyszerű, nagyon jól kitalált, kerek, a szerencsét nem nélkülöző, de ennek megfelelően könnyed, mégis taktikus, korrekt játék a Hab & Gut; tervezője szépen, módszeresen fog besétálni a társasjátékos köztudatba (idei Kinderspiel des Jahres-jelölt gyerekjátéka, a Zoowaboo szerintem egyszerűen a legötletesebb volt az összes jelölt közül).

 

Ezt követte a Dominion: Intrigue (Donald X. Vaccarino, 2009, 2-6 játékos) az este méretes pozitív csalódása. Bár már az Intrigue (Intrika) szó is sugallt némi proaktívabb játékmenetet és interakciót, azért örömmel tapasztaltam, hogy pontosan erről is van szó. A Spiel des Jahres idei nyertese úgy tűnik, folytatja elődei hagyományát. Ahogy a Ticket to Ride: Europe című folytatás, a Keltis: Neue Wege, Neue Ziele című kiegészítő, vagy az Aquaretto című „folytatás és kiegészítő egyben”, a Dominion: Intrigue című folytatás-kiegészítő (vagyis önállóan, de az eredetivel együtt is játszható játék) is felülmúlta elődjét, ügyes választ adva az azt ért kritikákra. A szabályok maradtak ugyanazok, nem is részletezem őket újra (van ötjátékos üzemmód is, először úgy próbáltuk, teljesen jól működött, később visszatértem még a játékhoz, akkor hárman játszottunk): felveszel öt lapot a paklidból, aztán ha akarsz, kijátszol egy akciókártyát, majd vásárolsz is, a szerzett lapokat a saját dobópaklidba téve, végül a köröd végén a kezedben lévő lapokat is oda dobva, így építve saját paklidat és gyűjtögetve bele az akciókártyákat, pénzeket és főleg győzelmi pontokat.

Bár a Dominion az egyik legnépszerűbb kártyajáték mind közül, és rossznak én sem találtam, érték kritikák, többek között az, hogy ez nem is igazi társasjáték, hiszen mindenki csak a saját kártyáival van el, ez inkább csak afféle többszemélyes pasziánsz. Ugyan akadtak egymásra ható lapok az eredetiben is (például a boszorkány, aki rögtön egy -1 pontot jelentő átkot szórt mindenki fejére), azért ez a kritika nem volt megalapozatlan: a Dominion elsősorban olyan játék, amelyben az akciókártyák (25 féléből egy-egy játékban rendelkezésre álló 10 fajta) szemügyre vételével az ember nagyjából a játék elején eldönti, hogy milyen stratégiát fog követni, mikor miféle lapokat fog felvenni, ha tud, kvázi minél jobb megoldást keresve a 10 lap által kínált fejtörőre. Az Intrigue megtartja ezt a jelleget, mégis ettől egy határozott lépést tesz a társasjáték felé. Egyfelől van benne 6 kártya, amelyek rendesen befolyásolják a többieknek nemcsak a lépéseit, de pakliját is (az egyik legjobbal konkrétan egy-egy felcsapott lapjukat cserélheted más, azonos értékűre, így lesz a rézpénzeikből átok; lehet átalakítani a csodás terveinket, a másikkal az első felcsapott legalább 3 értékű lapjukat maguknak kell cserélniük egy legalább 2-vel kisebb értékűre), márpedig annak az esélye, hogy amikor 25 lapból tízet véletlenszerűen kiválasztunk, legyen benne egy a hatból, 97,2%.

Kiszámoltam, hogy a négy speciális „győzelmi és egyéb” kártya valamelyikének játékba kerülési esélye 89,2%, márpedig ezek a lapok egy másik problémára kínálnak megoldást. Az eredetiben a kezembe felhúzott győzelmi kártyákkal semmit nem kezdhettem, vagyis ha sikerült több ilyet felhúznom egyszerre, akkor akár meg is szívhattam az adott körre. Most viszont a Nagyterem kártya egy győzelmi pontot ér, de akciókártyaként +1 kártyát és +1 akciót is lehetővé tesz; a hárem 2 győzelmi pont és 2 érme a vásárláshoz, a Nemesekkel (2 győzelmi pont) pedig vagy húzok 3 kártyát, vagy kapok +2 akciót. Az előbb csaltam kicsit, a negyedik ilyen kártya nem „győzelmi+valamilyen”, a báró ugyanis szimplán egy akciókártya, de a hatása ugyanez: ha a bárót kijátszom, és van a kezemben egy birtoklap (1 győzelmi pont, a játék elején nem is egy van), azt a dobópaklimra téve a vásárláshoz kapok +4 pénzt.

 

Nyolc kártya (99,4%) pedig azt segíti, hogy az adott helyzethez alkalmazkodhassak, tehát az eredetivel ellentétben, amikor rendszeresen akkor jött fel egy hasznos kártya, amikor nem tudtam kihasználni, itt rendszeresen találkozunk „válassz az alábbiak közül” kártyákkal, vagy olyanokkal, amelyeknél a döntésemen (illetve néha a szerencsén is) múlik, hogy kártyát húzhatok még a kezembe, további akciót hajthatok végre vagy pénzt kapok a vásárláshoz).

Azt hiszem, a dologról már többet beszéltem a szükségesnél (ja, nem, azt még megemlítem, hogy a kártyákhoz ezúttal még többen készítettek grafikákat, nem is kis nevek, többek között például Franz Vohwinkel vagy a tervezőként is kiváló Marcel-André Casasola Merkle, úgy tűnik, immár presztízskérdés a Dominionhoz rajzolni) (ja, és még azt is, hogy az első és a második játék kártyakészlet-variációs lehetősége egyaránt bő hárommillió, de ha a tíz kártyát a két doboz kártyái közül választjuk, a lehetőségek száma immár átlépi a bűvös egymilliárdos határt). A Dominion: Intrigue számomra az a játék, aminek a Dominionnak lennie kellett volna; legszívesebben rögtön csak a másodikat venném meg magyarul (idegen nyelvű kártyajátékot nemigen fogok venni otthonra) – ha megjelenik egyáltalán; ahhoz viszont, hogy megjelenjen, gondolom, fogynia kell az elsőnek is, úgyhogy azért talán az is meglesz előbb-utóbb.

 

A két Intrigue között egy Die Fuggert játszottunk, a Carcassonne által világhírűvé vált és azóta is abból élő Klaus-Jürgen Wrede 2003-as, 2-4 személyes kártyajátékát. Ez is afféle árutőzsdés, kereslet-kínálatos, mint a Hab & Gut, és nem is rossz, bár csak én lettem volna, aki visszavágót szeretett volna kérni belőle, mert mint amaz esetben, itt is kicsit lassan estek le a pofonegyszerű szabályok.

Az áruk értéke 1-től 9-ig változhat (eredetileg félbehajtott árukártyák jelölnék az árukat, de a sokak által használt legjobb megoldás erre az adott színű dobókockák alkalmazása); minden áru 5-ös értékkel indul. Mindenki kap a kezébe négy árukártyát, és már kezdhetünk is. A játékos választhat, hogy kijátszik egy kártyát maga elé képpel felfelé, vagy esetleg (az első két fordulóban) fordulónként egyet képpel lefelé (ezt csak a játék végén fedi fel), vagy inkább lapot húz a húzópakliból (amit akkor tehet meg, ha négy vagy kevesebb kártya van a kezében). Amikor valamelyik kártyából kijátszottunk ötöt, véget ér az adott forduló, és jön az értékelés. Az a három áru, amelyekből a legtöbbet játszottuk ki, annyit mozdul felfelé, amennyit kijátszottunk belőle, a többi értéke meg ennek megfelelően csökken. De ha túl sokat „adunk el” egy áruból, az értéke a 9-esen túlmegy – konkrétan az 1-esre. Mindenki megkapja a kijátszott áruk értékét pontszámban (még annyi kiegészítéssel, hogy némelyik árukártyán pecsét látható; ha ilyen árukártyát játszottunk ki, és nem került ki háromnál több az adott fordulóban –persze a többiek igyekeznek keresztbe tenni –, akkor dupla pontszámot kapunk érte), és jöhet a következő forduló. Mindenki kap 2 lapot, illetve az árukártyák között van néhány kereskedőkártya is, és aki egy ilyet játszott ki, 4, aki kettőt, 7 lapot kap. A játék addig megy, amíg valaki el nem érte a 100 pontot, vége.

 

Talán a 100 pont gyűjtése miatt is, talán a mindössze ötszínű paklival is, a játék némileg emlékeztet engem a franciakártyával játszható játékokra, és mint azokat, ezt is tudtam élvezni, korrekt móka, amely rendkívül kis helyen elfér.

 

Az estét egy Condottiere-rel zártuk, népszerű 1995-ös, 2-6 személyes kártyajáték a hasonló, de öszetettebb Iliade, az Ystari-féle Sylla és a francia gyerekjáték-díjas Marrakech tervezőjétől (Dominique Erhardt, speciel együttműködv e Duccio Vitaléval). Ultralight kártyás csatázgatás egy minimálisan használt Olaszország-térképen: ezt tudja a dolog, és ennek egészen korrektül meg is felel. Bár a kártyás csatázásnak (főleg amikor a szerencsének van a legnagyobb szerepe – vagyis hogy ki húzza a legjobb lapokat) nem vagyok nagy rajongója, azért ha mindez színes, ötletes és könnyed, miközben azért némi taktikának is jut hely, gondom sincs vele, kifejezetten kellemes „filler” játék ez is.

Csatázgatunk: kártyákat játszunk ki a kezünkből, és vagy akkor robban ki csata, ha már mindenki passzolt, vagy ha valaki egy speciális, csataindító kártyát játszik ki. Ekkor megnézzük csapataink erejét, és aki nyert, az elfoglalja az adott régiót, amelyért a csata zajlott, jöhet a következő forduló. Amikor pedig már legalább két embernek elfogyott mind a tíz lap a kezéből, mindenki újra húz, hogy a kezében tíz lap legyen (vagy annyival több, amennyi területet már elfoglalt). A játéknak vége 2-3 személyes játékban, ha valaki 4, 4-6 személyes esetben ha 3 szomszédos területet megnyer, vagy összesen megnyer 6/5 területet (a régebbi verzióban ez a lehetőség nincs: ha nincs már szabad terület, aki a legtöbbet foglalta, az nyer).

A mókát persze az egészbe a karakterkártyák hozzák: az 1-10 értékű zsoldosainkon kívül vannak egyéb lapok is. 1 értékű a kurtizán (csak a Fantasy Flight kiadásában szerepel), viszont akinél a legtöbb van, az dönti el, hogy hol lesz a következő csata. 10 értékű a hősnő, és rá speciális lapok sem hatnak. Ilyen speciális lap a tél, amikor minden játékos minden zsoldosának ereje 1-re csökken; a tavasz (csak az FF-verzióban), ami viszont erőt növel a legerősebbeknél; a dobos, aki csak a mi seregünkre hat, de ösztönzőleg: mindenkinek dupla ereje lesz; és a püspök, amelynek kijátszásakor az adott város az eredeti szabályokban megmenekül, a Fantasy Flight verzióban viszont ilyen nem történik, viszont a játékban lévő legmagasabb értékű zsoldosokat el kell dobni. Ja, és még van az értéktelen madárijesztő is, amit kijátszva felvehetek egy már kijátszott lapot a kezembe.

 

Emlegetve a kétféle verziót, egyrészt meg kell mondanom, hogy mindkét kiadás jól (bár máshogy) néz ki – az eredeti, Eurogames-féle játék inkább a magyar kártya cagy a tarokk régi grafikáit idézi, míg a Fantasy Flight-féle rendes festményekkel dolgozik, de mindkettő rendkívül jól használható, egyértelmű, nagy jelekkel. A szabályok terén érdekes, hogy utánanézve mindenhol azt mondják, az eredetivel kiegyensúlyozottabb a játék, és valamelyest hajlok rá, hogy ezt látatlanban elhiggyem, mert míg az eredeti verzióban például a püspök jó választ tudott adni egy olyan játékosnak, aki mondjuk kijátszott egy tél-kártyát egy hősnővel, a FF-kiadás esetében ilyenkor ő gyakorlatilag legyőzhetetlen (kivéve, ha nálunk van a 3 tavaszkártya valamelyike). Viszont a FF verzió nagy erénye a kompakt méret. Nem tudom, hogy kiadók miért gondolják azt, hogy a túlméretezett dobozok jók bármire is, de eléggé tud bosszantani, amikor egy Catan méretű doboz 80%-a csak kitöltés, 20%-ában van csak tartalom. Sokkal több helyet foglal a szekrényben a többi játék elől… Például a Piatnik most eldöntötte, hogy a Kac kac kukacból immár csak a nagydobozos verziót nyomatják, ami remek, de a doboz tartalma 100%-ban megegyezik a kisdobozos verzióéval, vagyis a nagy része a puszta lég, és csak fölöslegesen foglalja a helyet, de legalább el lehet kérni érte egy ezressel többet. De vissza a Condottiere-hez: háromrét hajtott, kisméretű, de a kelleténél nem kisebb tábla, a szokásos 110 kártya, két figura, hat készlet kiskocka a játékosoknak, szabálykönyv, mindez egy kb. 10×20 centis dobozban, így kell ezt csinálni. Nem tudom, a Fantasy Flight miért ért ehhez (60%-ára csökkentették az eredetileg nagydobozos Át a sivatagon méreteit is), de lehetne tőlük tanulni.

4 hozzászolás

#1665153, 2009-08-06 13:43:52, Anonim
0
Mi is játszottunk Condottiert a múlt héten. Többieknek annyira nem, de nekem nagyon bejött.

Valentin
#1665156, 2009-08-06 13:49:48, lacxox
0
Hol? Egyébként tényleg kellemes, korrekt, de azért nem dobtam el tőle az agyamat (és megnézve az eredeti szabályokat, az tényleg kiegyensúlyozottabbnak tűnik)
#1666232, 2009-08-10 10:50:16, Anonim
0
Tiszanánán tartottunk egy kis összejövetelt. Sokat pihentünk és még többet játszottunk.

Valentinus
#1666244, 2009-08-10 11:19:25, lacxox
0
Jó az ilyen...

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

lacxox



©2009 Sarok.org

Search marketing