H2804111825
K2905121926
Sz3006132027
Cs3107142128
P0108152229
Sz0209162330
V0310172401

(ez itt a kép helye.)

Társasklub – Finca, Valdora

Két 2009-es, még ropogós társasjáték, sőt első ránézésre még műfajban is egészen hasonlók. Az előbbit jelölték az év játéka (Spiel des Jahres) díjra, utóbbi annak csak az „Ajánljuk még” listáján szerepelt, de mindkettő korrekt, térképes, gyűjtögetős móka.

Jó, legyünk nagyon informatívak, a két játékban a rajzolójuk is közös, egy bizonyos Franz Vohwinkel, akinek a nevével, vagy legalább munkáival talán minden kezdő és haladó társasjátékozó találkozott már. Aprólékosan, igényesen kidolgozott táblák és jól megválasztott egyéb tartozékok, de a funkcionalitás elsőségét mindig szem előtt tartva: a példák száma óriási. Csak hogy tehetségének adózzunk, soroljunk fel néhány játékot a munkái közül: The Princes of Florence, Ra, Amun-Re, Catan telepesei (eredeti és a kártyajáték), Samurai, Taj Mahal, Tikal, Java, Mexica, The Traders of Genoa, Raja, RoboRally, Blue Moon City, Web of Power (Kardinal & König), Medici, Oroszlánszív, Tower of Babel, Metro…

Szóval kezdtük a Fincával (Wolfgang Sentker, Ralf Zur Linde, 2-4 játékos), a Hans im Glück legújabb jelölésig fejlesztett játékával. A kiadó számos alkalommal vitte el már a Spiel des Jahres díjat, az évezredben konkrétan kétszer (Carcassonne, Thurn und Taxis), idén megint lehet esélye rá, ha nem annyira a játékélményt, mint a játék népszerűségét figyelve a kivételesen nem általuk fejlesztett, hanem csupán Európában általuk terjesztett Dominion vinné el a díjat. De az ő fejlesztéseik, különösen a Carcassonne óta (korábban olyan játékokat is fejlesztettek, mint a Die Macher, a Tigris és Eufrátesz vagy a Samurai) kicsit olyanok, mint a Weinstein-érában a Miramax filmjei: addig-addig közönségbarátosított játékok, amíg azok mind a díjra, mind a népszerűségre esélyesek, ráadásul minőségiek is, de az él, az igazi átütő erő kicsit hiányzik belőlük (így végül nem is nyerik meg a túlságosan díjra fejlesztett játékokkal magát a díjat).

 

A Finca tipikus HiG-játék, ám ezúttal nem vagyok biztos benne, hogy a grafikai dizájnján kívül sokat módosítottak volna az eredeti tervein, ugyanis meglehetősen kompakt az egész úgy, ahogy van. Kicsit talán túlságosan is a mechanizmusról szól az egész (nem idegen ez egy „eurogame”-től, csupán itt talán valamivel jobban kilóg a lóláb), de működik, és Vohwinkelnek köszönhetően még egész szép is.

 

A tábla elsőre meglepően kicsi, de hamar kiderül, hogy nagyobbra nincs is szükség. Itt egy sziget felülnézeti képe, néhány régióra osztva, mindegyiken gyümölcsöket, pontosabban gyümölcs-igényeket jelző lapkák sorakoznak (a legfelső felfordítva, a többi le), illetve van egy „szélkerék”, aminek a kinézetén kívül szélkerékhez semmi köze, de a játékot főként ezen játsszuk.

 

Véletlenszerűen rakunk le erre gyümölcslapokat, és figuráinkkal (4 játékos esetén hárommal) ezen haladunk egy irányban. És ez a kerék a mechanizmus alapja: egyfajta végtelenített Cartagena-pályaként szimpla, de ötletes szabály, hogy annyit lépünk előre (szigorúan óramutató járása szerint), amennyi figura a mi mezőnkön áll, és annyi gyümölcsöt kapunk abból, amelyikre jutunk, amennyi figura azon a mezőn áll. Félkörönként egy csacsit is szerzünk, ami arra lesz jó, hogy gyümölcseinket a megfelelő helyekre szállítsuk. Hogy senki ne próbálkozzon felhalmozó-és-ideális-igényekre-váró stratégiával, okos szabályként ha valamelyik gyümölcsből a „közös készlet” teljesen elfogyna, az adott gyümölcsfajta (szép, festett fagyümölcsök) mindenkire rárohad, és mindenki visszaadja az adott gyümölcseit (ugyanez történik a csacsikkal is). Amikor sorra kerülünk, választhatunk hát, hogy lépünk és gyümölcsöt gyűjtünk, vagy csacsiháton eljuttatunk maximum hat gyümölcsöt bárhova a táblán, kielégítve a különféle tájegységek gyümölcsigényeit, akár egyszerre több tájegységét is (hiszen hol 1, hol 2, …, hol 6 gyümölcsre van szükség). Ilyenkor az adott hely(ek)ről elvesszük a legfelső gyömölcslapká(ka)t (a rajtuk jelzett darab- és pontszámot megkapjuk), felfordítjuk a következőt, a fából készült gyümölcseinket pedig visszatesszük a közösbe. Amelyik régióban az összes lapka elfogyott (az összes gyümölcsigényt sikerült már kielégíteni), azt kiértékeljük: akinek a játék elején abba a régióba lerakott „ház-lapkán” látható gyümölcsből a legtöbbet sikerült már a játék során leszállítania, elviszi azt a lapkát is (+5 pont), és felrakunk egy faházat a régióba; a hatodik faházzal véget ér a játék. Ja, és kapunk még pluszpontot azért is, ha sikerül 1-től 6-ig minden értékű lapkából begyűjteni egyet.

 

A játék alapvetően az idén meglepően divatosnak tűnő „pick up and deliver”, vagyis „gyűjtés és leszállítás” műfajához tartozik, vagy inkább csak tartozna, ugyanis ebben érzek talán egy kevés fejlesztési módosítást. A Fincában a térképnek konkrétan az esztétikumon kívül semmi értelme nincs (nem maradt). A lapkák lehetnének akár egy táblázatban, vagy csak úgy, szabadon, esetleg sorban is: a geográfiának semmi szerepe nem jut, senkit nem érdekel, hogy melyik terület melyik mellett fekszik a térképen. Vagyis így nem annyira szállítósdiról van szó, mint inkább az ötletes korongon való gyűjtögetésről, majd a gyűjtött gyümölcsök egyszerű beváltásáról. Ennek ellenére ötletes, kedves játék, amely ha meg nem is váltja a világot, könnyen tanulható és családok számára is élvezetes – mondanom sem kell, idén elégedett vagyok a Spiel des Jahres jelöltjeivel.

 

Az egykoron a díj „ajánljuk még” listáján (Diamant néven) szereplőIncan Golddal sikerült ezúttal nagyon befürödnöm, konkrétan nulla ponttal zártam a rövid kitöltő játékot. Ezt követte egy kör a tavalyi Spiel des Jahres-díjnyertes Keltis remek kiegészítőjével, ezúttal hármasban; így is jó. Kicsit sajnáltam ugyan, hogy az egyik játékos, látván reménytelen helyzetét, a „ki jön Valdorázni?” kérdésre gyorsan összecsapta a befejezést, keresztülhúzva a számításaimat (konkrétan önmagának további mínuszpontokat okozva, ami megfontolt lépésekkel egyértelműen elkerülhető), de háromszemélyes verzióban sem változott a véleményem: nagyon jó kis taktikázós verzió lett az egyszerű alapjátékból.

 

A Spiel des Jahres „ajánljuk még” listáján szerepel a Valdora (3-5 játékos) Michael Schachttól, aki 2007-ben a Zoolorettóval nyerni tudott, és részben azóta is abból, annak az ingyenes és "fizetős" kiegészítőiből él (ez a díj mindig is sok pénzt hozott a konyhára). A Die Goldene Stadttal egyszerre kiadott, valamelyest hasonló kinézetű, ám más mechanikájú Valdora összetettebb, „komolyabb”, bár még mindig viszonylag egyszerű (és tényleg pick up and deliver) játék.

A táblán középről, egyszerre indulunk kalandorként,

 

hogy pénzt, aranyat, ékköveket gyűjtsünk megbízásból, és a megbízások teljesítéséért jutalompontokat kaphassunk. Grafikailag nagyon igényes az egész, talán csak a műanyag, „No Thanks”-es korongok lógnak ki kissé a komponensek közül.


Különösen kedves és látványos ötlet, hogy a begyűjthető megbízólevelek (és szállítóeszközök) kártyái mint afféle könyv lapjai helyezkednek el a tábla négy pontján.

 

Megvehetjük ezeket a rajtuk jelzett aranyért vagy ezüstért, de „lapozhatunk” is a könyvben (egyet ingyen, továbbiakat pénzért). Ezeken a helyeken vagy hordozóeszközt/megbízólevelet veszünk,

 

vagy (ingyen) élelmet: utóbbi megfelelően időzített felhasználásával a tábla bármely pontjából bármely másikba ingyen eljuthatunk. Itt ugyanis fontos a térkép: szabadon egy lépésben csak két város határai között mozoghatunk (várostól vagy az úton fekvő helyek egyikétől egy szomszédos városig vagy egy azt megelőző, szintén úton fekvő helyig).

Az út mentén fekvő kristályokat gyűjtünk (annyit és olyat, amennyi és amilyen a táskáinkba és egyéb szállítóeszközeinkbe belefér), (továbbá a kikötőkben a közös készletből is szerezhetünk kristályokat,)

 

és ezeket elszállítjuk a megvásárolt megbízólevelekben szereplő helyszínekre. A különböző helyszínekért különböző lapkákat gyűjtünk; ahány féle lapkánk lesz a játék végén, annyiszor tíz pont jár majd. De ha egyféléből sokat és gyorsan gyűjtünk, miénk lehet a gyakran pontot érő műhely is, amely azt garantálja, hogy ha az adott helyszínre még hajtunk végre megbízásokat, azokért már bónusz tíz pontokat is kapunk majd.

 

A játék vége felé, ahogy ezek a lapkák elfogynak, itt is szerephez jut egy kis kerék: ha például a fehér lapka elfogyna, egy fehér megbízás teljesítése esetén lilát húzhatok és így tovább, amíg már csak egyetlen manufaktúra marad, no, ekkor végeredményt hirdetünk.

 

Egy játék után súlyos következtetéseket levonni talán botorság lenne; annyit bizton állíthatok, hogy a Valdora működik, nagyon is korrektül. Azt hiszem, elmondható róla, hogy nem túlságosan megbocsátó, bár ez szerencsére közben nem derül ki, csak a végén: pár elvesztegetett kör egyértelmű hátrányba hoz másokkal szemben, vagyis minden körben szükségszerűen a helyzetből kihozható maximumra kell törekedni, aminek következtében viszont, ha mindenki ezt teszi, afféle versennyé válik az egész, ki tud az utolsó körben még tíz, esetleg húsz pontot is gyűjteni. Nem mintha ez baj lenne, de az biztos már egy játék után is, hogy az időzítésnek itt, a végjátékban kiemelt szerep jut.

 

Kulcsszavak: Schacht társas Vohwinkel

4 hozzászolás

#1639378, 2009-06-10 14:06:58, Anonim
0
De szívesen kipróbálnám őket... :)

Valentin
#1639496, 2009-06-10 17:22:45, lacxox
0
Valentin: kár, hogy nem vagy "Pesten" hét közben...
#1640599, 2009-06-12 11:34:08, Anonim
0
Hát sajna dolgozom ezerrel folyamatosan. Most hétvégén is...

Valentin
#1640617, 2009-06-12 11:55:06, lacxox
0
Én is... a szerdák a csakazértis beerőszakolt "pihenőnapjaim".

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

lacxox



©2009 Sarok.org

Search marketing