H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

(ez itt a kép helye.)

2015/10/23

Cipőtrendek 2015

Járok az utcán, és nézem a cipőket, mint mindig, és azon jár az agyam, hogy ha lenne még sarok, mennyire megírnám az aktuális cipőtrendekről a véleményem, mint régen is... Nem tudom, mi nálam ez a cipőfigyelő aberráció, de ha már van, és ha már sarok is van, gyorsan a véleményemet, amíg ide tud kerülni.


1. Nyári cipők
Immár három éve, hogy tartja magát makacsul a trend, a lapos sarkú női cipők és (főleg) a vékonypántos, lapos talpú női szandálok (és papucsok) trendje. Röviden: imádom. Korábban sokkal fontosabbnak tűnt a nők számára a magassarkú, most meg ha valaki magassarkúban van nyáron, akkor vagy üzleti tárgyalásra megy, vagy az ember arra gondol, ez a nő akar valamit. Mármint ha üzleti tárgyalásra megy, akkor is pont erről lehet szó. Máskülönben előtérbe került a kényelem (végre, régebben itthon ez eddig túlságosan háttérbe szorult), anélkül, hogy csúnyán nézne ki.

 

A sokat mutató, vékony pántos lábbelik közben megmutatják azt is, hogy mennyire csinos, vonzó tud lenni egy női lábfej külön megemelés nélkül is. Pedig néha átvillan az ember agyán: hű... Mekkora!, de ettől, talán meglepő módon, nem lesz az a láb kevésbé vonzó, sőt egy jól ápolt lábfej kifejezetten vonzó tud lenni, az is, az egész hatás pedig sokkal természetesebb az utcán és mindenhol, mint ha tűsarkúkkal mesterségesen hosszabbított lábú nők népesítenék be az utcát.


2. Őszi cipők
Két trend van, amit idén nézek, az egyik enyhén fakó arcú, főleg huszonéves, tüchtig nőkön jelenik meg, hegyes orrú, meglehetősen férfias fazonú bőr félcipők - furák kissé, de nem rosszak.
A másik sokkal erősebb trend, és sajnos nem tetszik. A slip-on cipőkről van szó. Biztos itt is a kényelem került előtérbe, ami teljesen rendben van, úgyhogy tessék csak hordani, de attól még... Hát ezek nem szépek. A fura inkább az, hogy ezeket a cipőket leginkább olyan nőkön látom, akik máskor magassarkúban virítanak, és már legalább öt különböző ilyen cipő tulajdonosánál láttam, hogy büszkén mutogatja más nőknek, akik vissza is dicsérik.


Hát nem tudom. Lehetnek ezek arany- vagy ezüstfényű, mű kígyóbőrmintás, csillogó vagy virágos cipők, mindegyik mégis nemcsak hogy előnytelenül néz ki a lábon, de csúnya is, amin a csillogó-villogó vagy különleges anyag annyit segít, mintha az otthoni mamuszra raknánk egy masnit, és abban mennénk az utcára. Bár az otthoni mamuszok között láttam már csinos példányokat.



Cipőszakértőnk bejegyzését olvashatták, köszönöm figyelmüket.

Kulcsszavak: cipő

2015/01/01

Bölcs

Elmagyaráztam a nagy fiamnak, hogy miért eszünk lencsét újévkor. Sok pénz, meg ilyenek. Meghallgatott, de nem töprengett sokáig, hogy magában tartsa-e a dologról a véleményét. Szofisztikáltabban nem is fogalmazhatott volna:


- Apa, ez... egy baromi nagy marhaság.

Kulcsszavak: Misi

2014/07/24

Várjunk csak

Van az a városi legenda szagú, ám elég sok tudományos és megbízhatóbb forrásban megjelent, így nem kizárt, hogy igaz történet, amely szerint a tudós találkozott egy nomád törzzsel, amelynek tagjai nem jöttek rá a szex és a gyermekáldás közötti összefüggésre. Sőt kizártnak tartották: mint azt bizonyítékként felhozták, hát nézze meg azt a csúnya lányt, azzal aztán biztosan nem bújt össze senki, oszt mégis lett gyermeke.

Megmosolyogtató történet, lehet némi elnéző mosolyunk kulturális fölényünk tudatában, bájosan naiv ez a törzs, és hát igen, igen, honnan tudhatnák?

Ez a sztori szokott mostanság eszembe jutni, amikor elérkezem a zebrához, ahol már jó néhányan várják a zöld lámpát. Várják ám, várják, de a nyomógombot, amely az átkeléshez kell, senki nem nyomta meg. Biztosan akad, aki csak figyelmetlenségből, de beszéltem már ismerőssel, meg most úgy tűnik, cikkíró is van olyan, akinek fogalma sincs a nyomógomb megnyomása és az átkelés lehetősége közötti összefüggésről. Számukra az a gomb csak egy értelmetlen türelemkérő lámpa, amelyet ha bekapcsolunk, akkor kiírja, hogy VÁRJON, egészen addig, amíg zöldre nem vált a gyalogosátkelő lámpája. Bár csak egy-két perc telik el a gomb megnyomása és a zöld jelzés között, nem kilenc hónap, ezt az összefüggést valahogy senki nem tanította meg nekik, ahogy talán senki nem magyarázta meg nekik azt a furcsaságot sem, hogy néha többet, néha kevesebbet kell ilyenkor várniuk a zöld lámpára. És valószínűleg azt sem veszik észre, hogy ha ők nem is, valaki más – és nem is titokban, az éj leple alatt, amikor senki nem látja az aktust – bizony csak megnyomta azt a gombot, mielőtt a szabályos átkelés lehetővé vált volna.

Szóval eszembe jut ilyenkor a törzs története, és arra gondolok, hogy bár a technika fejlődik, mi magunk… nos, semmivel nem vagyunk értelmesebbek.

2014/07/20

Játszanak

Fél füllel kaptam el.
- Hol van a tizenharmadik Elza?

- Lenn, a réten, virágot szed.

- Akkor innen leugrok.

2014/07/02

Veronika Emma

Annyira elszoktam tőle, hogy van sarok, hogy már be sem jelentettem itt a harmadik gyerekem születését.

A névvel volt a legnagyobb gondunk, Saci egészen kétségbe volt már esve a végén, hogy még mindig nincs neve a kölyöknek. Már a Borbála Zita név is kompromisszumok árán született, de most nagyon nehéz volt olyat találnunk, amit egyikünk sem vétózna meg. Végül vasárnapra megszültünk két elfogadható kombinációt, és megkérdeztük a gyerekeket, hogy melyik tetszik nekik jobban. Kivételesen nem hallották egymást, de egyaránt a Veronika Emmára szavaztak.

Hétfőn aztán, az újabb bájos nyári hidegfronttal beindultak a fájások, először még nem tudtuk, hogy jóslóak vagy rendesek, de estére egyre gyanúsabb lett a helyzet. Nagyit idehívtuk, mi meg tízkor már a kórházban voltunk, ahol Sacira rátették a mérő műszereket.

Itt enyhén börleszkbe illően zajlottak az események kezdetben, ugyanis Sacnak jöttek szépen, tízpercenként a fájások, ellenben ilyenkor sosem látták őt a nővérek, a gép meg valamiért semmit nem jelzett, vagyis csak mi tudtuk, hogy tényleg hányadán állunk. Végül odáig jutottunk, hogy tizenegy után egy doktornő megvizsgálta, és kitűzte reggel 7 órára a műtétet (mert harmadikra már csak császár lehetett, legalábbis elvileg), mondta, hogy egyelőre nem annyira komoly a helyzet, próbáljon aludni, én meg menjek haza és aludjak addig én is. Mivel Sacihoz a szobába éjszakára nem mehettem be (szobatársa is volt), negyed egykor jutottunk el oda, hogy tényleg menjek haza.

00:55-kor oltottam lámpát.

01:14-kor ébredtem a telefonra, Saci elég szarul van, már hányt és így tovább. Taxi, vissza a kórházba, hát az éjféli állapothoz képest jóval intenzívebb a helyzet, nemsokára jön a doktor úr is, kettőkor már be is viszik a műtőbe, kapja az epidurált, 2:25-kor már hallom is a baba sírását.

Szép baba, kisebb a korábbiaknál (bár csak 3 nappal a hivatalos várható időpont előtt született), persze így is tökéletes méret, 3650 gramm, 53 centi... és szép. Kicsit megvizsgálják, vágom a köldökzsinórt (háromszor tekerte maga köré és csomót is kötött rá!) aztán meg is kapom a kezembe, csaknem fél órán át vagyunk kettesben, mire Sacit kihozzák. Jobban van, mint az első kettő után, hamarosan rá is teszem babót, aki rögtön el is kezd enni, van is neki mit, jó ez így. Néha Sacin, néha ringatom, egy-két óra múlva már nagyjából mindketten alszanak, vagy legalábbis el-elbóbiskolnak, Saci a hátán, Veronika Saci mellkasán.

Jó nézni őket.

Kulcsszavak: Veronika

2014/02/15

Félidőben

Miska szerda hajnaltól délelőttig kilencszer hányt, két napig otthon maradtam vele. Csütörtök este aztán engem ért el a kórság. Csúnya ügy, még most sem vagyok teljesen túl rajta.

Csupán ez a kimerültség lehet az oka annak, hogy ekkora érzelmi hatással volt rám az imént, amikor végre sikerült éreznem a lányom mozgolódását Saci pocakjában.

2014/01/04

Best of 2013

A facebookon megosztottam a tavalyi évemről félig automatikusan készült összefoglalót. Visszatekintve, igen, korrekt fejlődéstörténet ez: az év elején ott tartottam, hogy remélem, egyáltalán sikerül még felépülnöm, az év végén pedig ott van egy baba Saci pocakjában. A bejegyzések között viszont (talán azért, mert akkor nem is működött a sarok) nem szerepel ott az a pillanat, ami talán a legfontosabb volt számomra tavaly. Erről írok most egy kicsit.


(Tovább...)
Kulcsszavak: Misi

2013/12/17

Végre láttam!

Mármint a monitoron. Nehéz elfogulatlanul írni róla... De hát egyszerűen gyönyörű! :)


(Tovább...)

2013/10/13

RIP okostelefon

Szóval, mintegy másfél évtized alatt először, sikerült tönkretennem egy telefont (bepottyantottam a szegény kétéves galaxist a vécébe, azóta nem tér magához), a részletek leírásától inkább eltekintek... A lényeg az, hogy ezért jelenleg, a pótlás beszerzéséig, kénytelen vagyok a régi, nyomógombos Nokiámat használni. Retró lettem, ami nem baj – a nagyobb baj (főleg kínos) az, hogy több előnyét, mint hátrányát látom a dolognak.


(Tovább...)

2013/09/14

Esős időben...

...a legjobb szaunázni! Szaunából kellemes az ezüstszürkeségből szemergő esőbe kilépni...

Vagy még jobb egészen különleges spirituális élményeket szerezni. Mondom ezt úgy, hogy alapvetően erősen materialista vagyok. Szóval az egy dolog, hogy füstös szaunáztam ma párszor (eleddig először és utoljára ilyet Finnországban, 2000-ben, ott is egy nem mindennapi helyen), meg sós, meleg vizű dézsában tespedtem-lebegtem többedmagammal (amikor épp nem a jéghideg vizes dézsa-medencében merítkeztem meg), de ezt ezúttal pár élmény még felülmúlta.

Az egyik a helyszín fajurtájában történt, táncolva szállt a meg-megrakott ropogó tűzből a füst középen az ég felé, mint egy tipikus lapp jurtában, kint pedig zúgtak-susogtak a fák, miközben megszólaltak a tibeti hangtálak odabent, később pedig a gong, mindkettő földöntúli élmény, a test rezonál az előbbivel, amely aztán testen-téren-időn kívül visz, utóbbi mintha az univerzum összes hangjával támadna, elképesztő meditációs tapasztalat.

A másik pedig az egyik (!) füstös szaunában, falevélágyon, falevélpárnán fekve, egy egyszemélyes (kettő: a szaunamester és én) lett szaunarituálé, amelynek során zöld, faleveles ágak masszíroztak-csapkodtak végig gyakorlott mozdulatokkal, mintha én lettem volna a cimbalom, a szaunamester pedig munkálkodott fél órán át, egyszerre felpezsdítve és ellazítva, mielőtt a fél óra alatt igencsak áthevült testtel az ezúttal csupán kellemesen hidegnek érződő vízben megmerített volna, hogy szinte újjászülethessek...

Csodálatos volt mindkettő, csodálatos.

Kulcsszavak: szauna

2013/09/13

de végül happy end

Végül csak eljutottam a házmesterig... és utána már a pénztárca tulajdonosa hívott fel. Ma át is adom neki, elképesztően boldog volt. Hát ennyi.

Segítőkészség

Sosem kértem megosztást facebookon és úgy tűnik, ezután sem fogok. Nem "oszd mindenkinek" stb. jellegű felhívást tettem közzé, csak azt kértem, hogy akinek van salgótarjáni ismerőse, annak ossza meg. Csupán egy salgótarjáni lakos pénztárcáját akartam visszajuttatni hozzá mihamarabb, hogy ne kelljen új bérletet vennie, lemaradnia a koncertjéről, továbbá elkerülni, hogy a rendőrség kipostázza arra a lakcímkártyán szereplő címre a pénztárcát, amelyiken a lakásszövetsége szerint jelenleg nincs is ilyen lakos.


Mi jött erre? "vidd a rendőrségre" "menj el a koncertre te magad" és hasonló kommentek áradata és azok tetszikezése, segítség persze semmi.


Ma egy kis Kapjátok be hangulattal kezdem így a napot.

2013/08/13

Vukán György - búcsú

Pár éve lazán, a rendelője ablakpárkányán ülve beszélgettem Vukán Györggyel, ez a kép is akkor készült:

 

Kissé megkeseredett, de nagyon emberi volt. És persze elképesztő tehetség. Bár a végül megjelent interjú a karakterkorlátok miatt nem sikerült rendkívül izgalmasra, mégis csak afféle életrajz-interjú volt, úgyhogy ezzel emlékszem rá.

Itt.

Kulcsszavak: RIP zene zeneszerző

2013/07/14

Pánik

Hajnalban nagyon megijedtem. Arra ébredtem, hogy az anno trombózisos lábam ugyanott begörcsölt, de nagyon. Mármint remélem, ennyi történt, mert trombózis idején is görcsnek éreztem először, csak egyre rosszabb lett akkor a dolog. Most nem egyre rosszabb, és Sac simogatta, tényleg volt görcs, de azt a pánikot, ami ébredéskor, görcsölő lábbal ért, nem szeretném gyakran megtapasztalni. 

Most megyek aludni, és félek reménykedem.

2013/05/14

Betegen, otthon

Beteg lettem, de nagyon. Mindenhol fájt mindenem. Még szerencse, hogy amikor hívtam őket, rögtön jött a Doktornő és a Doktor úr. Alaposan megvizsgáltak: a Doktor úr a sztetoszkópjával hallgatott belém, komoly arccal, jegyzeteket készítve, míg a Doktornő megmérte a lázamat és egy kalapáccsal ütlegelte a térdemet.

Végre kiderült, mi bajom van, a Doktor úr nagyon komoly arccal közölte velem: félig bárányhimlő, félig pedig nem. Kaptam gyógyszert is, amit ebéd előtt, alvás előtt és felkelés után kell bevennem, egy napig, aztán öt napig nem, aztán egy napig megint és így tovább. Mielőtt távoztak volna, jelezték, hogy még ötször kell majd jönniük.


(Tovább...)
Kulcsszavak: Bori Misi

2013/04/14

Társasklub haladóknak - Tzolk'in, Belfort, Bora Bora, Terra Mystica

Idén négy összetettebb „európai típusú” játékot tanultam eddig, és ezek között egyértelműen meg tudom határozni, melyik tetszett jobban – a kérdés sokkal inkább az, hogy miért. Négy jól kitalált, kidolgozott, valószínűleg sokat tesztelt, több stratégiai lehetőséget is kínáló 2011/2012-es eurogém, mind több-kevesebb munkáslehelyezős és termelős-anyagátváltós mechanizmussal. Mind túl bonyolult a kezdőknek, viszont mind nagy kedvence a műfaj szerelmeseinek, mégis, van közöttük, amelyik jobban, és van, amelyik kevésbé tetszik nekem. Röviden bemutatom ezeket a játékokat, és megpróbálom levonni a következtetéseket.


(Tovább...)
Kulcsszavak: társas

2013/03/11

Cipő, RIP

Nem hallgatok már régen Republicot, de hetedikes koromban táborban folyamatosan az első albumuk szólt, később pedig ők voltak az elsők, akikre pogóztam, és szerettem, szeretem jó sok számukat. Sok esély már hetek óta nem volt Cipő visszahozására, de most már semmi. Cipő, nyugodj békében.
Kulcsszavak: RIP zene

2013/02/01

Farsang

Már tavaly tudtam, hogy ki kell élveznem a hároméves ovisok akkori farsangi kavalkádját; el fog telni egy év, és már nem lesz minden ennyire színes, és a szabadon szárnyaló fantáziát idén már legalábbis a négyéves korra kialakuló nemi szerepek próbálgatása fogja megkötni. Tavaly oroszlán, virág, süni (Miska), Mikulás, dominó és mindenféle vidám ötlet sorakozott a jelmezek között.

Idén korán vittem Miskát, úgyhogy csak az ovisok felét láttam. Egyrészt valóban kijöttek a nemi szerepek, volt több hercegnő-féleség, ahogy seriff, focista, nindzsa és karatebajnok is. Miska végül lovagnak öltözött,

úgyhogy egészen jól jött, hogy legalább akadt egy sárkány is, akitől majd esetleg megmentheti a hercegnőket. Az egyik jó fej szülő jó fej gyereke hóemberként jelent meg (és azért akadtak még jók, idén is volt virág és egy tök is)… A többiek viszont (és még csak a fél csoportot láttam) már kicsit elszomorítottak, főleg az egy évvel ezelőttiekre gondolva, és nemcsak azért, mert vásárolt/kölcsönzött jelmezekben jelentek meg. A négyévesek között a következők jelentek meg (rendszerint ruhába varrt, kitömött izmokkal): Buzz Lightyear (Toy Story), Mr. Irdatlan (A hihetetlen család), Pókember, Optimus Prime (Transformers) és Darth Vader….

 

Helyesbítés utólag, amikor a más szülők által készített farsangi képeket nézegetem (a fenti kettőt Balkai Mariann készítette): Darth Vader nem ebben a csoportban volt (valószínűleg a szomszédban), ellenben jutott a csoportra 4, azaz négy Pókember is...

Kulcsszavak: ünnep Misi rajzfilm

2013/01/27

Mulatós

Péntek este táncos mulatságban voltam.

Nincs ebben semmi nagy szó, régebben (sokkal régebben) gyakran fordult elő ilyesmi. De mégis.

Kedves kollégákkal – jófej fickókkal és kedvenc csajokkal – voltunk, olyanokkal, akik többségével együtt mulattunk tavaly, nyár elején Erdélyben is, és a dolgok változását nemcsak az jelezte, hogy közülük többen már ex-kollégaként jelentek meg – egyikük például abban az időszakban lépett le csendben a cégtől, amikor a kórházban meg otthon lábadoztam.

Na igen, ami engem illet, nem voltam ezen az estén sem nagy partiarc, de azért már legalább nem éreztem magam annyira pszichopatának, mint pár héttel korábban, amikor két hónap külvilágtól való elzártság és a belső világ fejre állása után január elején beültünk egy sörre néhányakkal. Minden más, mint volt, és ha erre nem akarnék emlékezni, akkor is eszembe juttatja ezen az estén is a lábamon feszülő, szánalmasan röhejes combfix; a telefon, aminek a jelzését (vedd be a gyógyszert) időről időre későbbre állítom; és az ugyanezen gyógyszerek miatti „max egy sör” korlát, amiből aztán ereszdelahajam nehezen lehet.

A tánchoz például határozottan több üzemanyag szükséges nekem, akkor lennék igazán felszabadultan hülye hozzá, képzelvén magam a táncparkett ördögének, vagy bohócának, vagy mijének, de rezignáltan gondolok bele, hogy év végéig biztosan, de talán soha többet nem lesz már úgy, mint régen. Így is háromnegyed órát töltök a tánctérben, na jó, nem a legnagyobb intenzitással, de akkor is csak csodálkozom, mekkora előrelépés ez, akár pár nappal ezelőtthöz képest is, amikor kis kellemetlen fájdalmakkal azon gondolkodtam, vajon jó-e, hogy az orvosom utasítására a kontroll CT elmaradt a CT-sek korábbi bénázására való tekintettel, nem beszélve a két hónappal ezelőtthöz képestről, amikor még összeszorított fogakkal tettem totyogós körsétát naponta párszor a kórteremben, járókeretre támaszkodva. Most meg itt táncikálok a többiekkel, a jófej többiekkel, sőt még az is előfordul, hogy ugrálok a refrénre. Őrület!

Péntek este táncos mulatságban voltam, és jól esett. Juhé!

Kulcsszavak: beteg buli

2012/12/31

Restart

Amikor a halál lehetősége kézzelfogható közelségbe kerül, az ember elég sok mindent át- és újragondol. Ez az élmény most megvolt, megvan: november közepén olyan nyavalya tört rám, amibe sokaknak beletörik a foga, és amelynek ráadásul, hurrá, a hajlamosító tényezői közé tartozik, hogyha az embernek volt már ilyenje (csak hogy bizakodva nézzek a jövőbe).

Nyilván sokat gondolkodik az ember ezek után (megteheti, másfél hónap kvázi-kényszerszabadsággal), hogy mit is kellene máshogy csinálnia, hogyan kellene átszerveznie az életét. Mindezt kisebb mértékben már egy éve is megtettem, lemondtam számos olyan dologról, ami igazán érdekelt és szórakoztatott, mert nem fért az időmbe, de úgy tűnik, még ennél is kevesebb fér bele, nem is annyira az időmbe, mint az energiámba.

Az a baj, hogy egyelőre túl sok a kérdőjel. Az egyik legnagyobb kérdőjel például az okokhoz kapcsolódik; a jövő év rá fog menni, hogy feltárjuk, genetikailag alvadékonyabb a vérem, vagy csak az egészségtelen életmód (kevés sport, sok szénhidrát, egész nap ülés, stressz, kevés alvás) váltotta ki a nyavalyát, esetleg valamiféle rejtőzködő nagyobb baj áll a háttérben.

Egyértelmű, hogy többet kellene sportolnom. De vajon honnan tudhatom biztosra, hogy a betegséget nem sokkal megelőző, kéthónapos futás-fellángolásom (amit egyelőre tavasztól folytatni tervezek) nem járult hozzá a trombózisomhoz? A másik sportlehetőségem az úszás, de az immunrendszerem annyira nulla, hogy a klóros vízben biztos mindent összeszednék.

Egyértelmű, hogy egészségesebben kell étkeznem. Ezt már az elmúlt hónapban is próbálgattam, még nem teljes erőbedobással, de most kiderül, hogy az immunerősítőként ivott gyömbéres tea, a húsgolyókhoz (is) evett vörösáfonya, a levesként is rendesen fogyasztott fokhagyma mind vérhígító hatású, ami a vérhígító mellett ki tudja, annak hatását mennyire fokozta. Vérhígító mellett az alkohollal is csínján kell bánni, ami nagyon nem esik a nehezemre, de azért a havi egy-két sörözés hiányozni fog. A szénhidrátot vissza kell szorítanom, ez az egyetlen, amiben biztos vagyok. A többi mind kérdőjel.

Ahhoz, hogy a munkámban fejlődhessek, a szabad időmben kellene fejlesztenem magamat. De épp ez a szabad idő az, aminek híján vagyok: így, hogy tömegközlekedéssel, munkával, a gyerekekkel foglalkozással, altatásukkal este fél tíz-tízkor kezdődik az az idő, amit magáncélokra fordíthatok, beleértve azt is, amikor a feleségemmel lehetek. Nyilvánvalónak látszik, hogy az altatáson lehetne spórolni, ha leszoktatnánk őket a bent maradásunkról, de ez jelentős mértékű üvöltéssel fog járni, amit nem akkor kezd el az ember, amikor már hónapok óta váltogatják egymást a felső légúti megbetegedésekkel, magyarul az ő torkuk is tropa…

És akkor van a hobbi mint olyan, a sok ráérős időben. Hobbi kell a boldogsághoz; idő kell a hobbihoz. De hobbijaim közé sorolnám sport helyett az úszást és a kirándulást is, talán idén már az utóbbira Miskát is elvihetem párszor. Feltéve persze, hogy a lábam végre megfelelő állapotba kerül hozzá.

Na szóval, azok után, hogy egy-két fontos területet leszámítva egészen kereknek tűnt ezelőtt a világ, amelyben tudtam, mit akarok és mi tesz boldoggá, most hirtelen semmit nem tudok, annyi mindent kellene újratervezni és megtalálni az új egyensúlyt az életben, amíg van, ha már van.

 

Azért a halál szele nemcsak arra jó, hogy az embert újratervezésre késztesse. Arra is tökéletes, hogy igazán tudatosítsd magadban, hogy számodra mi a legfontosabb. Amikor ugyanis a kórházból kiszabadulván párszor beborultam a halál gondolata kapcsán, sosem a szaros életemet sirattam. Sokat megtudtam a világról, sokat láttam már, tele volt az eddigi élet csodás élményekkel. Ami igazán, mélyen, súlyosan elszomorított, az kizárólag egyetlen gondolat volt: nem akarom, hogy apa nélkül nőjenek fel. Hetekkel Miska születése után felfogtam, hogy a gyereke(i)m átvették a legfelső helyet a fontossági sorban, de most átéreztem, hogy ezek nem csak szavak, nem csak képzelem ezt az értékrendet: tényleg mindennél fontosabbak lettek számomra.

Ez pedig nem jelent mást, mint hogy az újratervezést is ennek szem előtt tartásával kell véghezvinnem.

Boldog új évet mindannyiunknak.

Kulcsszavak: ünnep beteg Bori Misi Sac

lacxox

< <


©2009 Sarok.org

Search marketing