H0108152229
K0209162330
Sz0310172431
Cs0411182501
P0512192602
Sz0613202703
V0714212804

dr. Ludmilla Kropotkin naplója

2013/12/23

Szerintem ilyen még életemben nem volt, mint idén. December 22-re készen voltam a karácsonyi nagytakarítással (igaz, hogy külső segítségem is volt hozzá), az ajándékok becsomagolva, a bejgli megsütve. Mostanra majdnem el is fogyott, de ez kicsit sem baj, Karácsonyra úgyis lesz más édesség, a bejgli nálunk inkább olyan ráhangolódós finomság. Vendégül láttam a barátaimat (illetve csak egy részüket, mert az összes barátom családostul persze nem férne be a lakásunkba, szóval csak Rékáékat meg Adáékat) a hagyományos karácsonyi ebédre, amitől nekem máris Karácsony lett, függetlenül a naptár állásától meg attól, hogy a karácsonyfa pillanatnyilag még a sufniban pihen, és várja jobb sorsát. A mézeskalácsokat ma megsütöttük, már szárad rajtuk a cukormáz. A saját készítésű karamellkrémet már múlt héten elkészítettem, üvegekben várja, hogy elajándékozzam. És mindezt valahogy úgy, hogy egy percet nem stresszeltem a Karácsony-témán, csak szépen nyugodtan készülődtem, és holnapra nincs más dolgom, mint a főzés meg a fadíszítés, és hogy átadjam magam az Ünnep örömének.

 

Közben meg rájöttem, hogy az adventi idő tulajdonképpen van olyan értékes számomra, mint maga a Karácsony. Ahogy egyre több gyertya gyúlik meg a koszorún, egyre többször jutnak az eszembe közelebbi és távolabbi szeretteim. És valahogy érzem, hogy valami megtörténik velem idén is, szavakkal nem is tudom jól leírni, de érzem, hogy elomlik bennem a hála, mindazért a jóért, bőségért, szeretetért, gyarapodásért, ami - sokszor úgy érzem, érdemtelenül - kijut nekem az életben.

 

És a végére hagytam a legfontosabbat, a legnagyobb ajándékot idén Karácsonyra: Gyöngyi ma hazavihette Sárát a kórházból!

 

Nem hiszem, hogy tudnék ennél boldogabb lenni.

2012/12/02

Advent első vasárnapja

Nem is tudom, volt-e már ilyen, hogy advent első vasárnapjára nem készült el a koszorúnk. Pénteken késő este sikerült hazahoznom a gyertyákat, tegnap meg ma egész nap nem voltunk itthon. A gyerekekkel szoktam csinálni, de azt hiszem, most azért nekiülök magam. Nem azért, mert muszáj, és valahol mégis muszáj, mert olyan rosszul érezném magam, ha nem gyújtanék ma egy gyertyát. Akkor is, ha csak magamban.

Kulcsszavak: ünnep advent

2012/04/07

Holnap végre jön haza a fiam! Még a Húsvétnál is jobban várom :) Már egy hete nem láttam, ennyit még sose volt távol tőlem egyhuzamban. Nem mondom, hogy nem százszor egyszerűbb az élet, ha nincs itthon, de ez valahogy " a lét elviselhetetlen könnyűsége".

 

A takarítással igencsak hadilábon állok, pedig Férj is segít. De valahogy úgy érzem, hogy ilyen szempontból egy 33 hetes terhesség legalább 33%-os rokkantságnak felel meg :) Az hagyján, hogy fáj a derekam, de iszonyú lassú is vagyok, minden mozdulat kétszer akkora erőfesztíést igényel. Ha le is kell hozzá hajolni, akkor háromszor. Úgyhogy ez most olyan lesz, amilyen.

 

Különben is rájöttem, hogy tök nehéz halált és feltámadást ünnepelni egy új élettel a testemben. Egyszerűen a lelkem most nem veszi be az ünnepnek ezt a dimenzióját, csak az Életet, a tavaszt tudom most ünnepelni, bennem most csak a születés tud ünnepelődni, a halál nem.

 

Úgyhogy ez egy ilyen félig-ünnep lesz most: félig takarított lakás, félig átélt spiritualitás. Nem baj. Lesz ez majd még máshogy is, olyan hosszú még az életem. Legalábbis most úgy készülök :)

Kulcsszavak: ünnep Baba3 házitündér

2012/04/06

Expressz Húsvét

Úgy volt, hogy a Húsvétot anyósomnál töltjük vidéken. Sajnos azonban egyrészt Léna is beteg, másrészt anyósom is, úgyhogy úgy döntöttünk, inkább maradunk. Ádám is csak vasárnap érkezik, hátha addigra Léna kicsit jobban lesz, és így legalább Ádám megússza. Egyébként már nagyon hiányzik a kis vacak, de szerencsére jól érzi magát, ő kevésbé hiányol minket, mint mi őt :) Bár van egy olyan érzésem, hogy ez csak a látszat, de mindegy, most azért örülök, hogy szívesen marad még.

 

Viszont mindennek folyományaként itthon leszünk Húsvétkor, így utolsó pillanatban kellett kitalálnom, hogy mit sütök-főzök, és a bevásárlás is az utolsó pillanatra maradt. Hamar vettem barkát, nárciszt, jácintot is, hogy egy kicsit a lakást is ráhangoljam a Húsvétra, és majd rendezek egy kis expressz takarítást is. Igazából annyira nem is bánom, hogy nem megyünk, anyósomnak nem nagyon erőssége az ünnepek megülése, egy hosszú hétvégénél többet nemigen lát a Húsvétban sem. Mikor arról beszéltünk, hogy megyünk, azt mondja nekem, hogy ugye nem baj, hogy ő nem szokott tojást festeni... Most erre mit mondjon az ember? Végülis csak két unokáját visszük hozzá Húsvétra, minek is a tojásfestés... Mondtam neki, akkor majd én festek aztán viszek. Na mindegy, a lényeg, hogy maradunk. És így még templomba is eljutok vasárnap.

 

Kicsit én is náthás vagyok, de szerencsére nem vészes, és talán Lénán is látszik már a javulás. Mondjuk ma délelőtt el akartam intézni vele a vásárlást, de csak töredékét sikerült, mert szegény teljesen elfáradt, és kiborult, úgyhogy nem erőltettem a dolgot. Majd délután újra próbálkozom, talán Férjet rá lehet beszélni, hogy időben hazajöjjön, és akkor nem kell szegény Lénuszt magammal cipelnem.

 

Azért örülök ennek az ünnepnek. És így talán ünnepebb is lesz, mintha elutaztunk volna.

Kulcsszavak: ünnep betegség családi

2011/12/30

Majdnem jó téli szünet

Először is kezdem azzal, ami azért tényleg jó volt, ez pedig nem más, mint a Karácsony. Előzetes betegeskedésem ellenére, Férj hathatós segítségével végül 24-én estére minden készen lett, aminek muszáj volt készen lennie, a többi fölött pedig nagyvonalúan átsiklottam. A gyerekekben imádom ezt a csodavárást, Ádám már alig bírt magával az izgalomtól, és olyan jó volt rajtuk látni, hogy nem csalódtak. Csak álltak lenyűgözve a fa előtt, és nem rontottak rá egyből az ajándékokra, hanem tök cukin énekeltek velünk (mármint velem meg a CD lejátszóval, mert a repedt fazék habgommal nem kockáztattam meg, hogy egyedül énekeljek, ti. Férj nem éppen az a dalos pacsirta...). És még a pezsgőzést is kibírták, és csak utána rontottak rá az ajándékokra :) Szerencsére még abban a korban vannak, amikor szívből örülnek szinte bárminek, nem pedig a szájukat húzgálják, hogy "Nem pont ilyen MP4 lejátszót akartam, ez tök gagyi..." Ádám ki is jelentette, hogy szerinte ez a legjobb Karácsony, és hogy mindig is egy ilyen lovagvárat szeretett volna, ami azért is vicces, mert szerintem még sose látott ilyen lovagvárat :)

 

Apropó, lovagvár, hát erről van egy nagyon jó sztorim! A lovagvár az én ötletem volt, láttam egy jót a Fakopáncsban 10.000-ért, de mire elmentünk érte, sajna már nem volt, csak egy 20.000-es verzió. Mondtam, hogy azért ez egy kicsit soknak tűnik, okés, hogy szép, meg fából van, de Léna milliókat érő babakonyháját is anyósommal együtt vettük meg, próbáljunk legalább a lovagvár-témából kicsit jobban kijönni. Elmentünk a Régióba is, na ott találtunk egyet 13.000-ért, mondtam, nekem ez már jó lesz, de Férj erősködött, hogy hátha neten olcsóbban meg lehet venni, nézzük meg. Beleegyeztem, mert ekkor még vagy két hét volt Karácsonyig, gondoltam, abból nem lesz bajunk, ha megnézzük. Persze sehol nem volt ennél olcsóbban, plusz szállítási költség, abban maradtunk, hogy Férj visszamegy, és megveszi. Meg is vette, majd gyorsan föl is rakta a galériára, nehogy a dedek ráleljenek valami bújócska során.

24-én délután, mikor végre odáig jutottunk, hogy csomagoljuk be az ajándékokat (gyerekek anyósomnál voltak szerencsére), szedegetünk le mindent a galériáról, jön le a vár is. Mondom Férjnek, ez meg milyen lovagvár???Legalább kétszer akkora, mint amit kinéztünk! Ez mennyibe került? Hááát, ő nem is tudja... Nem hagyott nyugodni a dolog, még aznap este megnéztem neten, és kiderült, hogy egészen véletlenül egy 28.000 ft-ba kerülő példányt sikerült szereznie! Csak bement, levette az elsőt, ami a kezébe került, a pénztárnál meg valahogy nem tűnt föl neki, hogy több mint kétszer annyit fizetett, mint amennyit akart :) Viszonylag hamar túlléptem azon, hogy horribilis összeget adtunk egy lovagvárért, és szétröhögtem magam az egész sztorin :) Az benne a különösen vicces, hogy ő volt az, aki a 13.000-et sokallta, aztán besétál, és véletlenül megvesz egy 28.000-es várat :))) Mondjuk tény, hogy a vár überkirály, van leereszthető lengőhídja, meg rácsok, meg egy titkos ajtó a falban, azt hiszem, lovagvártól ennél többet nem is kívánhatunk. Esetleg pár lovagot bele, ugyanis 28.000-ért lovagok nincsnek benne, azokat további 1800-ért lehet megszerezni. Mármint darabját. Abban egyetértettünk, hogy ez már tényleg túlzás, de sajnos ennél olcsóbb lovagokat sehol sem találtunk, így a csillivilli lovagvárat pillanatnyilag gagyi műanyag cowboyok védik és lovas indián harcosok támadják :) Nagy szerencse, hogy Ádámot kicsit sem zaklatja fel a tér-idő kontinuum ezen apró kis zavara, és elmélyülten játszik a várral a fura lakók ellenére is :)

 

Szóval a Szenteste elég jól sikerült, a kaja is finom lett, persze Ádámnak a pácolt lazac helyett kénytelenek voltunk vajas kenyeret kenni, de hát egyszer van Karácsony, mindenki egye azt, amit szeret :)

 

25-én aztán elkezdődött az országjáró turnénk, két nap alatt összesen 6 helyen fordultunk meg. Kicist fárasztó volt, egyrészt persze tök jó, hogy ennyi helyen várnak minket, másrészt meg azért ez kimerítő a gyerekeknek és nekünk is. 26-án éjjel aztán Ádám frankón belázasodott, pont apósomnál aludtunk, még szerencse, hogy lázcsillapító nélkül se nyáron, se télen ki nem teszem itthonról a lábam. Ami rosszabb, hogy három nap alatt semmit se javult, és tapasztalataim azt mondatják, hogy ilyenkor csak az antibiotikum segít. Így is lett, tegnap este elvittem orvoshoz a kistestűeket, Léna egyelőre Nurofennel elvan, és ha szerencsénk van, ő megússza az antibiotikum-kúrát. Ádám viszont egyből elkezdett jobban lenni tőle, bár jövő szerdáig így sem mehet oviba. Így aztán a téli szünet, amit családi programokkal és baráti látogatásokkal terveztünk tölteni, szobafogsággá változott, és kénytelenek vagyunk a nagy mókák helyett egy kicsit nyűgös és egy nagyon nyűgös gyerekkel itthon punnyadni.

2011/12/23

Minden készen van

Készen vannak a mézeskalácsok, megvan az összes ajándék, fenyőfa a sufniban várja élete nagy pillanatát. A lakás elfogadható (bár persze nem tökéletes) állapotban, holnap délelőtt még utolsó takarítgatások, ameddig jutunk, annyi lesz megcsinálva. Hal a hűtőben, mindenütt száradó ruhák, plusz a kanapé huzat, amit Ádámnak ma reggel sikerült összepisilnie :) Szóval minden készen van, vagy legalábbis a megfelelő készültségi fokon.

 

Sajnos én is teljesen készen vagyok. Néhány napja egy megfázásos vírus gyötör, fájdalmas köhögés, orrfolyás, levertség, és ami a legrosszabb, izomfájdalmak mindenütt. Ha nem lennének gyerekeim, és nem lenne holnap (ma...) Szenteste, napok óta kis sem keltem volna az ágyból, nemhogy takarítsak és mézeskalácsot süssek teljes lendülettel. Az ilyen helyzetekben egyetlen jót tudok felfedezni: rájövök, hogy a teljesítő képességem határai sokkal kijjebb vannak, mint gondoltam volna.

 

Remélem, egy kiadós alvás után már jobban leszek, bár az nem igazán látszik esélyesnek, hogy énekelni fogok a karácsonyfa előtt a családdal. Nem baj, van karácsonyi CD, a Kis Karácsony, Nagy Karácsonyt meg a kistestűek már kettesben is simán lenyomják :)

 

Most pedig szépen elfekszem, és várom, hogy minden teljesen készen legyen, kivéve engem :)

Kulcsszavak: ünnep családi

2009/04/15

Húsvét - képekben

Húsvétkor otthon volt az egész család Kisbéren, úgy értem, Anyám, mi hárman tesók, és persze a "perifériák", azaz Férj és Ádám, na meg Gyöngyi, Öcsi barátnője. Miután pénteken megvettük Ádámnak a biciklis gyerekülést és a bukósisakot, szombaton a gyönyörű időben volt is alkalmunk tesztelni az új szerzeményeket. A sportos életmódot a többiek is megkívánták tőlünk, így a fiatal és még fiatalabb családtagok együtt indultak neki, hogy összesen 10 keréken meghódítsák a Bakonyalját. Ez egy kb. 35 km-es túrát jelentett hegyen-völgyön keresztül, úgyhogy Ádámot voltaképpen egyből a mély vízbe dobtuk - aminek meg is lett a böjtje. De csak szép sorjában.

 

Az elindulás előkészületeihez tartozott, hogy Ádámot rávegyük, hogy viselje el a fején a sisakot. Nem volt más megoldás, cumival kellett lekenyerezni, amíg Gábor ráadta, így aztán sikerrel jártunk:

 

Miután az ülésbe is bevarázsoltunk, útnak is indultunk. Először Bakonysárkányig mentünk, ahol egy ismerős családhoz ugrottunk be egy rövid látogatásra. Utána tovább mentünk Akára, ahol szerencsére összetalálkoztunk egy Family Frost autóval, és az elhasznált kalóriákat némi jégkrémmel pótoltuk. Ácsteszér előtt azonban némi műszaki problémák adódtak, így újabb pihenőre kényszerültünk, amit annyira nem is bántam, mert már így is fel kellett tolnom az utolsó emelkedőn a bringámat :)

 

 

 

Végül elhagytuk Ácsteszért is, ekkorra azonban Ádám elálmosodott. Mivel az ülése nem dönthető, szegénynek egyre csak kókadt lefelé a feje, de nem tudott elaludni sehogy sem, így Gábor és az Öcsém egy frenetikus megoldással gyakorlatilag az egész gyereket belekötözték az ülésbe. Sajnos ezt nem tudtam lefotózni, pedig érdemes lett volna! A helyzet egyszerre volt siralmas és röhejes, a gyerekvédelmisek legalábbis felkapták volna rá a fejüket, az biztos :) Először is egy pulcsival átkötözték Ádámot mellmagasságban, majd Öcsi gatyamadzagjával a sisakját, és így a fejét is az ülés támlájához kötözték. Így ugyan már nem kókadozott a feje szegényemnek, ellenben a sisak gyakorlatilag az állánál fogva tartotta fenn a fejét, ami szintén nem lehetett egy kényelmes megoldás. Mindennek ellenére a gyerek az igazak álmát aludta Bakonyszombathelyig, ahová végül odahívtuk Anyát kocsival, hogy vigye haza a kis áldozatot. Mi a nagy izgalmakra beültünk a Körtefához címezett falusi műintézménybe, ami arról híres, hogy annyira olcsó, hogy jóformán ők fizetnek, hogy igyál már... Nem is értem, hogyan tud már évek óta üzemelni, minden emberi számítás szerint ilyen árak mellett már tönkre kellett volna mennie, de nem, ott áll rendületlenül, akárcsak a körtefa az udvarán, amiről elnevezték. Miután leöblítettük az út porát, nekilendültünk az utolsó szakasznak is, és sötétedésre Kisbérre értünk.

 

A történtek után erősen gondolkodom, hogy be kéne ruháznunk egy dönthető biciklis ülésbe, még akkor is, ha mondjuk 3-szor annyiba kerülne, mint ez a sima. Viszont legalább nem kell szadista megoldásokat alkalmazni, ha a gyerek elfárad (annak ellenére, hogy ő nem is teker!).

 

Vasárnap Gábor és a nővérem egy még keményebb túrára neveztek be, de ezt én így a 20 hetes pocakommal már nem vállaltam, különben is annyira fájt a seggem, hogy semmi pénzért nem ültem volna ismét bringára. Ádám ellenben belejött a sportba, és megtanult lovagolni. Igaz, csak azzal a hintalóval, amit még a keresztelőjére kapott a dédnagyanyjától, de láthatóan neki így is tetszett:

 

 

Azért így is fárasztó volt a lovaglás, úgyhogy hamarosan egy cumi után nézett. Vesztére épp az került a kezébe, amit a csajoktól kaptam Ádám születésekor, és a gyerek így fest vele:

 

 

Tudom, normális szülő nem ad ilyet a gyerekének, de hát soha nem állítottam magunkról, hogy normális szülők lennénk :)

 

Hétfőn a locsolkodás végeztével délután főztünk az udvaron egy jó kis marhapörköltet, amire vendégeink is akadtak. Ezen a képen éppen az látható, amint Pannika gondoskodva készül bekenni magát és Ádámot naptejjel:

 

 

 

Összességéban nagyon jól telt a húsvéti hétvége. Kezdek beleszokni, hogy az életünk 90%-a a gyerekünkről, illetve a gyerekeinkről szól. Sőt, őszintén szólva még élvezem is :)

 

 

2008/12/25

A Karácsonyunk eddig - képekben

A Szentestét hármasban töltötte kis családunk, ma pedig Gábor szüleit, nagymamáját és tesóját láttuk vendégül.

Ilyen volt:

 

Hármasban:

 

 

Ádám is segített Gábornak a krumplihámozásban :) 

 

Itt pedig a két vidám fickó (meg a nagyi lába...)

 

Hallatlanul elégedett vagyok eddig a dolgok menetével. Holnap az én tesóim jönnek meg Anya, remélem, az is legalább ilyen jól fog sikerülni.

 

Nagyon kuckós az idei Karácsonyunk, jó ötlet volt Gábortól, hogy idén ne mi utazzunk keresztül-kasul az országban az ünnepek alatt, hanem inkább hozzánk jöjjön a család. Jó itthon lenni...

Kulcsszavak: ünnep

2008/12/23

Az örökség

Életem első bejglijét sütöm. Ahogy készítettem, azon kaptam magam, hogy ugyanazokkal a mozdulatokkal gyúrom a tésztát, lisztezem a deszkát és nyújtom a cipókat, amivel Anyám és annak idején Mami csinálták... Évek során, amíg néztem őket munka közben, észre sem vettem, mennyire belém ivódtak a mozdulataik, de most, hogy szükségem van rá, magától rááll a kezem.

 

Nagyszerű örökség ez. A készülő sütemények mellett átbeszélgetett órák titkos hozadéka. Remélem, Mami nézi valahonnan fentről, hogy hogy csinálom, és észrevétlenül megigazítja a kezem, ha melléfognék, hogy a bejglim méltó legyen az övéhez és Anyáéhoz...

Kulcsszavak: ünnep

kiszsizsik



©2009 Sarok.org

Search marketing