H0108152229
K0209162330
Sz0310172431
Cs0411182501
P0512192602
Sz0613202703
V0714212804

Okos pilóta alagútban nem katapultál

2006/11/12

Marquez világa Rejtő Jenő szemével

Aureliano és Remedios újra az indiánok között  A navantes indiánok büszkék arra , hogy a fehér ember fél tőlük, és hogy folyójukat a Halál folyójának hívja. A fehér embereket hamisított chichával mérgezték meg, majd kenuba rakták a holtesteket és a folyóra bízták őket. Szívesen látták a fehér embert, de ha távozni akart, botokkal agyonverték. Az indiánok, akárcsak a többi törzs a dzsungelben, a világ legnagyobb utazói közé tartoztak, annak ellenére, hogy soha nem hagyták el az őserdőt, vagy a cerradot. Az utazás egy ayahuasca nevű bájital segítségével ment végbe, anélkül,. Hogy elhagyták volna függőágyaikat. Az állatokkal aludtak ágyaikban, mert jó melegek voltak. Ha leszállt az éj, betömték a kunyhó bejáratát, odabent fatuskók parázslottak, a füst otthonos, meleg takaróként terült az alvók fölé. Kunyhójuk a holdsarló alakját vette fel, mert erről azt hitték, hogy az oropendola madár tollából van. Ha eljött az ideje, hogy továbbálljanak valahonnan, mert a föld kiégett, többnyire maguk mögött hagyták az egész háztartást, minek cipeljék. Ha mégis vinni kellett, akkor a nők cipelték, elvégre a háztartás az övék volt. A navante indiánoknak nem volt állásuk, nem is dolgoztak. Banánt és kukoricát termesztettek, a szórakozásnak éltek. A fiatal nők díszes függőágyakat fonogattak, az öregasszonyok dolga a chicha készítése volt, cassavagyökeret rágtak, és nagyokat köptek a tálba, ahol majd kiforrja magát. A férfiak szinte egész nap a dzsungelben vadásztak és halásztak. Az összes állat ehető volt, még a haruzam varangy is, s az indiánok rengeteg módszert ismerek a halfogásra. Ezek egyikéhez igen sokáig úgy kellett állni, mint a vízben a gólya, íjjal, nyíllal, mely utóbbi a kétméteres magasságot is elérhette. Máskor nádkötegekből gátat építetek a vízben, egyikük a gát egyik oldalán várt a kenujában, a többiek meg addig csapkodták a vizet, míg a halálra rémült halak egyenesen beugráltak a kenuba. Néha viszont uscachera ágakkal ütötték a víz felszínét, amíg meg nem telt a felszín mérgezett halakkal, aztán már csak be kellett takarítani a zsákmányt. A választék végtelennek tűnt. A piranha ízletességét egy csomó idegesítő szálka ellentételezte-. A buefo barátnak számított, őt csak akkor fogták ki az indiánok, csak azért halászták, mert a nőstény genitáliáinak bőrét vágykeltőnek találták. A piracura a világ legnagyobb édesvízü hala, egy teljes falu jóllakhat belőle. Volt olyan hal, amiből nem ettek, mert féltek, hogy bénaságot okoz, a candiru viszont, épp ellenkezőleg, kétméteres termetével igazi ünnepi lakomát jelentett. Amit nem ettek meg azonnal, nedves homokba ásták, úgy elállt.A marquezi világot Rejtő Jenő szemével látó író hősei ( Aurelio, Dona Constanza, Luis professzor, Misael, stb.) ebbe a világba helyezi. A társadalmi ranglétra alján a tizennégymillió néger állt, annak a maroknyi rabszolgának a leszármazottjai, akiket a konkvisztádorok hoztak Nueva Sevilla hatalmas erődítményének építkezéséhez, miután ráébredtek ara, hogy az indiánokból képtelenség rendes rabszolgát faragni. Egyáltalán nem voltak hajlandók elfelejteni isteneiket, és inkább éhen haltak, semmint hogy lemondjanak a méltóságukról. Ezzel szemben a négereknek, akiket Nyugat-Afrika különböző pontjairól szedték össze, nem volt közös nyelvük, úgyhogy egyszerű volt összezavarni és aztán addig verni, amíg a kereszténység felvétele valóságos megváltásnak tűnt a számukra. Végül is a jelen idejű poklot elviselhetővé teszi az eljövendő mennyország ígérete, és a négerek elapaszthatatlan humora, a velük született egykedvűség, továbbá kiváló testi erejük és jó felépítésük alkalmassá tette őket, hogy a korbács és a tüzes vas ösztönzésére szorgalmas munkás váljék belőlük. Amikor az erőd felépült, és a kazamaták megteltek az Erzsébet királynő által kiadott szabadságlevéllel rendelkező angol kalózokkal, a rabszolgákat szélnek eresztették. Ilyen szerény körülmények között indultak útnak a campesinok, akik később az ország nélkülözhetetlen élelmiszertermelői lettek. Ezek után nem is csoda, hogy ők voltak a legszegényebbek, és őket vetette meg mindenki, őket magukat is beleértve. Ők laktak a favelákban, a barritókban és az összes többi nyomornegyedben, ahol a szegénység végül rávette őket a tolvajlásra, zsarolásra, prostitúcióra, erőszakra meg piálásra, és mindennél jobban kitették magukat a közutálatnak, csakúgy, mint testvéreik, a parasztok. Külön kaszt volt az indiánoké, amelyiknek semmi köze nem volt a többihez. Az egyik csoport az inkáké, úgyszólván kizárólag kétezer méter feletti magasságban élt, ahol jó dolguk volt, hiszen senkinek nem jutott eszébe oda felmászni és háborgatni őket. Éltek tehát békében, a gondosan megépített fűkunyhóiban, művelgették teraszos földjeiket, kokalevelet rágtak, imádkoztak isteneikhez, és csak azért jöttek le a völgyekbe, hogy burgonyát adjanak el, továbbá a mochilasnak nevezett, rendkívül praktikus és gyönyörűen díszített, vállpántos táskáikat. A sápatag mulattok közül kerültek ki az ország legszorgalmasabb, legnépszerűbb prostituáltjai,  a fehérek ugyanis elég feketének látták őket, hogy egzotikusak legyenek, azaz minden disznóságot meg lehessen velük csinálni, anélkül, hogy az ember mégiscsak elszégyellje magát. A feketéknek meg elég fehérek voltak, hogy mégiscsak megtiszteltetés legyen velük lenni. A meszticeknek viszont közönségesesek voltak, ezért a mesztic férfiak a fekete kuplerájokba jártak, azok épp elég egzotikusak voltak és ocsmányok voltak, hogy élmény legyen felkeresni őket.A sok szereplőt felvonultató, színes, egzotikus regény hősei kamaszok, csodabogarak, földbirtokos-asszonyok és a lázadozó nép- A hadsereg erőszakja, lázongás, az otthon elhagyása, ezek azok az alapok, melyekre a   Corelli kapitány mandolinja c. regény ismert írója híres trilógiáját indítja. Olvasmányos latin-amerikai regény született, néni mágikus realizmussal az Andokról, a szabadságról, a félelemről szól. 

francia hugenotta felmenőkkel büszkélkedő író csapdákkal és taposóaknákkal teletűzdelt dzsungel mélyére vezet minket, majd kínzókamrák sikító homályába veti az olvasót, végül pedig felvisz a hegyekbe a hóhatárra, ahol ötszáv éve álltukban megfagyott spanyol katonákkal találkozunk. Az 1954-ben Londonban született Louis De Bernières a nemzetközi hírnevet, illetve az első irodalmi díját a Corelli kapitány mandolinja című regényének köszönheti, amit több mint 30 nyelvre fordítottak le, és amiből 2001-ben filmet is készítettek.

 

 

ban már a negyedik regénye volt, előtte megjelent az igen olvasmányos latin-amerikai trilógiája, amelyhez évekig gyűjtötte a tapasztalatokat: 18 évesen négy hónapra belépett a hadseregbe, majd volt kertész, motorosfutár, autószerelő, sőt gaucho (cowboy) is Argentínában. Fő ihletforrásként a Kolumbiában töltött évek szolgáltak, ahol angol nyelvtanárként működött, de regényeiben egyértelmű utalásokat találni a chilei Pinochet-kormány módszereire, az uruguayi demokratikus rendszer összeomlására, illetve más piszkos kis háborúkra, amelyek egymást követték a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években Dél- és Közép-Amerikában.

 

A Don Emmanuel háborúja az első itthon megjelent kötet, de már fordítás alatt van a következő kettő: Señor Vivo és a kokainbáró, valamint a Guzman bíboros engedetlen ivadéka. A Don Emmanuel háborúja egy képzeletbeli, diktatórikus, soviniszta dél-amerikai országban játszódik, amit annyira nem is nehéz elképzelni, mert voltak/vannak ilyenek. És nem is csak Dél-Amerikában. A hatalmat begyepesedett bürokraták, mohó, elborult elméjű tábornokok, és szélsőbalos/szélsőjobbos gerillacsapatok birtokolják. Vidéken egy patak eltérítéséből is vérre menő perpatvar tud kerekedni, míg a nagyvárosban nagy kaliberű összeesküvések szövődnek. Szemtanúi lehetünk, hogyan válik egy viszonylag normális katonatisztből a feladata iránti elhivatottság hatására szadista vadállat, vagy egy angol vérű arisztokrata úrnőből szexuálisan túlfűtött gerilla. (Csáp Géza)

  Kerekes Tamás  http://www.thomaskerekes.blogter.hu/http://www.transycan.net/cafe

mailto: thomaskerekes@msn.com

 Louis de Bernieres : Don Emmanuel háborúja Tericum Kiadówww.tericum.hu 

Kulcsszavak: mégikus realizmus regény

kerekestamas



©2009 Sarok.org

Search marketing