H2905121926
K3006132027
Sz3107142128
Cs0108152229
P0209162330
Sz0310172431
V0411182501

Okos pilóta alagútban nem katapultál

Berlin

Berlin  átváltozásai

Typotex Kiadó

  

www.typotex.hu

marketing@typotex.hu

velemeny@typotex.hu

bori@typotex.hu

  

Berlin bizonyítani akart, miközben korábbi megosztottsága talán örökre rányomta bélyegét a városszövetre. Különösen izgalmas ez a kérdés a határmezsgyék mentén, ahol két ellentétes világ feszült egymásnak. A Potsdamer Platz valaha nyüzsgő nagyvárosi tér volt, amelyet a szörnyű megosztottság egy hatalmas senkiföldjévé, és egy üres mezővé degradált. A hírhedt berlini fal az egykori téren húzódott keresztül. Miképpen lehet ezt a feszültséget feloldani építészeti eszközökkel? Hogyan lehet megoldást találni egy olyan helyszínre, amely nagy múlttal rendelkezik, de amellyel az elmúlt negyven év várostervezése nem számolt? Egy hellyel, aminek nyugati oldalról hátat fordít egy korábbi meg nem valósult elképzelés következtében a Kulturforum, keleti oldalon pedig kietlen mező követi? Egy terület, amely az egyesítést közvetlenül megelőzően multinacionális nagyvállalatok tulajdonába került, azok spekulációinak tárgyát képezte.”(Niczki Tamás)

 

Egy kötetet tart kezében az olvasó, melyet azzal a szépírói vénával alkottak meg, mint a Budapest centrummá növekedését és polgáriasodását Molnár Ferenc Az éhes városban. De rendelkezik Lewis Mumford A város elméleti erudíciójával, és Nikolaus Pewsner Az európai építészettörténet-ében bemutatott elméleti grandiózusságával, de úgy, hogy közben nem veszti el olvasmányosságát, amit a korabeli szépírók Berlinről írott dolgozatainak állandó idézésével ér el, mely részletek reflektálnak a leírtakra, néhol szemléltetőeszközök, néha argumentumok formájában.

A durván háromszázötven oldalt számláló könyv egy 1873-as Berlinről készült metszettel indít, miközben hangsúlyozza, hogy a 19. század embere egy nem vizuális világban élt, hisz a legszerényebb képmetszetek ára is szinte elérhetetlen volt: Goethe titkára 22 éves korában látott először festményt. Ám a képiség toposzának is története van: van szakíró, aki az égből lehulló, Szent Sebestyén alakjában Batman előképét véli felfedezni, mintegy sugallva, hogy képi szimbólumainknak, idolumainknak is megvan a maga, kifejezetten vizuális eredete. (Kerekes Tamás) 11 dolgozat tárgyalja Berlin építészeti, irodalmi, vizuális, politikai kérdéseit napjainkig, úgy, hogy a kötetet szerkesztő Kerékgyártó Béla nemcsak egy előszóval, de két cikkel is képviselteti magát a könyvben.

A dolgozatok szerzői közt találunk épületkutatót, műemlék-restaurátort, építészt, művészettörténészt (külön nóvuma és egyben pozitívuma a kötetnek, hogy a szaképítészeti problémákat is képes bölcseleti, néhol már antropológiai keretbe illeszteni), építésztörténészt, filmesztétát, építészkritikust. A kötet motorja, Kerékgyártó Béla, filozófus, eszmetörténész, aki irodalom, germansztika és filozófia szakon végzett Debrecenben. És unikum Tráser-Vas Laura a kötet szerzői között, aki az University of Cincinatti német tanszékén tanít, s ott is doktorált. Interdiszcliplinaritásban nincs tehát hiány. Problematikáját a kötet a város, építészet, kultúra hármas igényével járja körül.

Szemléletesen magyarázza meg Kerékgyártó Béla bevezetőjében a címet. „Ha Berlin átváltozásaira gondolunk, ismert s szinte mitologikussá vált történések képei bukkannak elő, mindenekelőtt a XX. századból. A zsúfolt, rohanó, mondén nagyváros a ’20-as évekből, az égő Reichstag, a náci felvonulások, a könyvégetés, az 1936-os olimpia, majd a háború által pusztított város, a szovjet zászló kitűzése a Reichstagra, a háború utáni bontások és újjáépítés. A Stalinallee meg a Hansaviertel, a város kettészakítása, a kétségbeesetten integető vagy csak tanácstalanul bámészkodó emberek, a megosztott Berlin, majd a fal leomlása, az egyesülés örömteli és felemelő képei, az óriási építkezések: a Potsdamer Platz, a Reichstag. Ezek az események és képek egy olyan városhoz kapcsolódnak, amelyek a 18. század második felétől lett főváros, a 19. század második felétől lett birodalmi főváros, s épült rohamléptékben modern nagyvárossá. Egy olyan városhoz, amely a ’20-as években világváros akart lenni, de amely a totális külső és belső katasztrófa után páratlan módon fallal kettéosztott város lett, hogy aztán a várt-váratlan egyesülés nyomán hatalmas építkezésekkel létrejöjjön az (újra) egyesült főváros.”

Az átváltozásokat az írások nemcsak építészettörténetileg elemzik, hanem emocionálisan is, sokszor a szemtanúk beszámolójával tarkítva. A könyv nagy figyelmet szentel annak a sorozatos elképzelésnek, mely valamely eszme nyomán akarta Berlint átformálni, így a klasszicizmus égisze alatt bontakozott ki a kultúrnemzet ideája, mely azonnal építészeti tárgyiasulást könyökölt ki magának.

Tráser Vas Laura Hoffmann, Raabe, Theodor Fontane egymásra reflektáló berlini életképeinek sorozatán keresztül mutatja be, mely már tartalmazza majd a tipikusan nagyvárosi nézőpontot. Haba Péter a berlini passzázsokon keresztül mutatja be a berlini közösségi élet új reprezentációs produktumait. Az építészet és a politikai reprezentáció Berlinben megkerülhetetlen kérdéseit járja körül Kerékgyártó Béla, majd Czirják Pál a Berlin emblémát írja körül az ezerkilencszázhúszas évektől kezdve a nyolcvanas évekig. Izgalmas dolgot feszeget Szabó Levente, a speeri építészet belső ellentmondásai óhatatlanul kudarchoz vezettek volna a rendszer politikai bukása nélkül is. Talán ezt éreztem a legmélyebbnek Tráser Vas Laura és Kerékgyártó Béla cikke után. Azt ezt követő cikkek sem maradnak adósak az izgalommal, elég, ha az organikus formálás félve, és félresikerült törekvéseire gondolunk, vagy a nemzetközi építészeti kiállítás avantgárd hatására, ami nyomott hagyott a városépítészeti beavatkozásokon.

Tartalmasabb, extenzívebb, intenzívebb, szuggesztivitásban sem szűkölködő művet, mint ez, rég olvastam

Kerekes Tamás

 

Az új Berlin valójában különösen fiatal város, négymillió lakosának csaknem fele 35 év alatti. Berlint a világ fővárosává akarta tenni Hitler, de ez még Adolph Speer grandiózus tervei alapján sem sikerülhetett. Berlin megunhatatlan város, a mondain világközpontja volt már a húszas években is, itt született Isherwood regénye alapján a Cabaret musical epikai ötlete. A gazdasági szakemberek lenyűgöző boszorkánykonyhának tartják Berlint, mivel a város hi-tech vállalatai mutatják a legnagyobb fejlődést Európában.
Míg a hetvenes években Berlint a semmittevők paradicsomaként tartották számon (Tunis gúnynevet aggattak rá, melyet a Tue Nichts -azaz a semmittevés) kifejezéssel ferdítettek el, ma már alig lehet lépést tartani evvel a dinamikusan fejlődő várossal.

Kertész Imre a szembenézés elmaradásának következményeként Berlint választotta Budapesttel szemben, mivel nem jutott még el a választás szabadságához, s ezért jó szívvel nem választható, legfeljebb elviselhető.

Ugyanaz a szabadság, amely Magyarországot kiszabadította a diktatúrából (vagy inkább föloldotta a már jól megszokott – sőt: szeretett patriarchális gúzsaiból, s belelökte a szabadságba, a választás kényszereibe és kételyeibe), nos ugyanaz a fordulat (a berlini fal leomlása) az új német identitáskeresésben (-választásban) központi szerepet szánt az elkövetői szereppel történő azonosulásnak. (Európa társelkövetői részvételi igyekezetének és arányának firtatása nélkül, nemes felülemelkedéssel.)

Az újraegyesült Németország ehhez a programhoz, a gyógyulás folyamatához hívta-választotta Kertész Imrét, legkiváltképp a folyamat élére álló városa: Berlin. A város, amely megjelölte, fölépítette, megszentelte a szembesülés lelki helyeit, áldott – s ezért ma a világ egyik legprosperálóbb, színesebb, kellemesebb urbisává válhatott ismét. Örömmel vegyes fájdalommal figyeltük a szembesülés üdítő példáit – a magyar párhuzamok megalázó hiánya égő szégyenében. Hiszen legbensőbb egzisztenciánkat érintette és érinti a hazugságain megbicsaklott Budapest lelki, szellemi, gazdasági leépülése – s csak a tehetetlen reménytelenség ígérete, hogy saját lidércei, és szétszakítottsága hínárjaiból soha nem szabadulhat.(Kőbányai János)

„Berlin keletkezése 750 évre nyúlik vissza, de viszonylag csak a közelmúltban vált nagyvárossá. Többször épült újjá az egész város (Harmincéves Háború, Napóleon megszállása, illetve a II. világháború után). Az elmúlt kétszáz évben többször, többféleképpen tervezték újra. Volt egy neoklasszicista korszaka (a pompázatos Wilhelmine-stílussal), amelyet azt Albert Speer modernista víziója váltott. Germania néven a Harmadik Birodalom fővárosaként építettek. A II. világháború után két nagyon különböző rendszer, egymással versengve, két nagyon különböző városi képet vázolt fel. Nyugat-Berlin próbálta megőrizni a hagyományos városi formákat, míg keleten egyfajta „építészeti amnéziát” folytattak, kitörölve a „dekadens burzsoázia” életmódjának minden nyomát. Az elbontott épületek helyére blokkházakat építettek, a maguk durva neoklasszicista, vagy modernista stílusában.

Maga a Potsdamer Platz „városkapu térként” alakult ki, a városfal 14 kapuja közül az egyiknél, a falon belüli Leipziger Platz párjaként. Ezen a helyen érkezett be a városba a potsdami királyi rezidenciát Berlinnel összekötő út. Berlin fővárossá válását (1871) követően felgyorsult a környék beépítése. Hotelek, vendéglők, kávéházak létesültek, amelyek élettel töltötték meg a teret. Szerepe a Leipziger Platzéval azonossá, majd nagy forgalma következtében hamar fontosabbá is vált. A XX. század elejére egyre inkább kiszorult a lakófunkció a környékről és a város legforgalmasabb tere lett. Itt állítottak fel Európában elsőként forgalmi lámpát. A berliniek büszkén, mint az urbánus élet szimbólumaként tekintettek rá, az egykori Berlin szíve volt. 1930-ig a város kiemelkedő kulturális és kereskedelmi központja volt. A II. világháború jelentős pusztításokat végzett a területen. Hitler feltételezett bunkerjének közelsége miatt sok bombatámadás érte, de elvileg még rekonstruálni lehetett volna. A fal megépülése, amelyet közvetlenül a területén húztak keresztül, megpecsételte a sorsát. A háborús pusztításokkal felérő (néhol azt meg is haladó) rombolások következtek. A keleti oldalon a fal melletti területet sivataggá változtatták, ahol fokozatosan eltüntették a még álló épületeket. A területre lépni tilos volt. A nyugati oldalon pedig, közvetlenül a fal mellett többsávos, észak-déli irányú gyorsforgalmi autóutat terveztek, amelynek következtében a Kulturforum telepítésénél az épületeket elfordították az egykori Potsdamer Platztól.  Így alakult ki az a lehetetlen helyzet, hogy Scharoun Állami Könyvtára a korábbi Potsdamer Strassera keresztbe építették, és az egész Kulturforum, szervetlenül „lógott” Berlin városi textúrájában.

Már a fal megnyitása előtt a Daimler és a Sony is nagyobb területet vásárolt, ami nagy felháborodást váltott ki. Kérdésessé vált, hogy mennyire szólhat majd bele a városvezetés a létesülő új épületek kialakításába.

     Berlin sohasem rendelkezett egyértelmű központtal. Míg a keleti oldal központja az Alexanderplatz volt, nyugaton a Potsdamer Platz volt az egyik kulcsfontosságú tér. 1989 után, a fent már említett, piaci mozgások következtében a nyugati oldal felértékelődött (a kormányzati negyed, a Pariser Platz, az Unter den Linden, a Friedrichstrasse és az új Potsdamer Platz környéke), míg a keleti oldal háttérbeszorult.

     Az egyesítést követően, a várost átfogó eufóriát, túlbecsült növekedést feltételező, óriás építészeti tervek kísérték. Ugyankkor a helyreállítás során az új rendezési tervben, Hans Stimman, Berlin főépítésze, megtartotta a tradicionális 22, 28, illetve 35 méteres párkánymagasságot és a XIX. századi telekosztást.”(Niczki Tamás)

 

A kiadó:

KERÉKGYÁRTÓ Béla (szerk.)Berlin manapság Európa egyik legizgalmasabb városa, modern története pedig kínálja a modellszerű és többszempontú megközelítést.Mint későn, ám annál nagyobb lendülettel és igényekkel modernizálódó város, gyors és nagyarányú változásaival, politikai, kulturális és városépítészeti fordulataival sok tekintetben megtestesíti a modern kor szinte minden jellemzőjét és problémáját. Berlin – pozitív és negatív értelemben egyaránt – laboratóriuma volt és maradt az egymásnak feszülő elvek és törekvések vitájának: a változások, sőt átváltozások sora kínálja az eszmék és megvalósulások sikereinek, kudarcainak vagy akár kisiklásainak elemzését.A fiatal építészek, művészettörténészek, esztéták és germanisták írásai Berlin 19. és 20. századi városfejlődésének, építészetének és kultúrájának egy-egy fontos metszetét mutatják be. Bár nem lehetett és nem is volt cél egy átfogó történet összeállítása, a tanulmánykötet egésze sokoldalú képet rajzol a városról. 

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

kerekestamas



©2009 Sarok.org

Search marketing