H2905121926
K3006132027
Sz3107142128
Cs0108152229
P0209162330
Sz0310172401
V0411182502

Okos pilóta alagútban nem katapultál

Hogyan nem lettem milliárdos?

Hogyan nem lettem milliárdos? Két mondatnál talán többet érdemel a történet, mely még vidám és lázas ifjúságom idején kezdődött, s talán ma sincs teljesen és végérvényesen vége. Ha arra gondolok, hogy Németországban, Mannheim városában, ahová azért utaztam, hogy meghalt nővérem, kinn (Németországban) orvosként dolgozott, örökségemet átvegyem, és minden ehhez kapcsolódó iratot elloptak még az örökösödési hivatal közhivatalnokaival való találkozás előtt, akkor néha megfordul a fejemben, hogy él egy kurd, pakisztáni, vagy „oszi”, vagy egy helyrevaló bankhivatalnoknő, valahol Németországban, mely a néhai nővérem házának lakbéréből él. Helyettem. Ám a dolgok sokkal előbb kezdődtek.Apám temetésénél felolvasták a végrendeletet, melyben nemcsak azt tudatták, hogy nem nyilvános köztemetőben lesz a végső sírhelye, hanem otthon a családi hátunk kertjében. Az már nem volt bekombinálva, hogy kokainnal, marakujalikőrrel és angyalporral alaposan fölturbózott, nevetőgörcsöt kapott nővérem előtt közölte a fiatal ara(Anyámat be sem engedték a végső nyughelyre, a kertbe, kettejük közös életútjának kertjébe), hogy egy percem van átgondolni, hogy onnan, ahol folnöttem, negyvenévesen akarok-e valamilyen személyes emléket elvinni. Ilyenkor a perc is kevés, hogy üres kézzel sétáljon ki onnan az ember, ahol fölnőtt. Nem volt mit vinni magammal. Apám ott maradt a kertben és én soha, még halottak napján sem hajthattam fejet sírja előtt, már tíz éve. A családi örökségből aztán a gyomorfekélyre való hajlam maradt, mely egyben e egyébként egy szép genetikai bizonyíték is, ha eltekintünk a vele járó gyötrelmektől. Üres zsebbel is lehet szépen élni, nevelt az emberarcú szocializmus és mi(a Mama és én) elkezdtünk totózni. Itt tizenkét csapat győzelmét, vereségét, vagy döntetlenjét kell eltalálni, annyi esélye mindenesetre van benne az embernek, mint a lottóban, de aki nem ért a focihoz, annak annyi sem. Mi pedig páratlanul szerencsések voltunk. Kétszer egymás után lett tizenkettesünk. Hogy ilyenkor mennyi üti az ember markát, az csak attól függ, hogy hányan találják el a helyes eredményt. Az elsőnél elvileg szerencsések voltunk, hisz kicserélhettük tévénket egy nagyobbra, hogy a Mama, ki közben zöldhályogjával küszködött, jobban lásson, de az öröm csak néhány hétig tartott, hisz meghalt ő is. Aztán a nővérem következett, kinek volt üzleti érzéke. Helyes transzvesztitákat pofozott ki koldusszegény erdélyi kölykökből és Árulta jó pénzért a hamburgi kikötői kocsmákban. Fordult meg kezemen közben olyan összeg, mely hallatán szubsztilisabb, decensebbb banktisztviselő felkapná a fejét, de  na ebből se jutott semmi. Az örökségekből tehát nem lettem gazdag, de temetésekre sem kell járnom. Már csak a sajátoméra megyek el, de ott, mint tudjuk, a személyes részvétel: kötelező.  Kerekes Tamás
Kulcsszavak: próza

1 hozzászolás

#1035373, 2007-01-02 16:35:16, Adibacsi
0
jézusom. ez valós sztori?

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

kerekestamas



©2009 Sarok.org

Search marketing