H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Idezetek naplója

Molnár Piroska interjú (Nők Lapja)

– A nagy füzetben egy kissé ellenszenves nagymamát alakít. Volt valami trükkje arra, hogy a filmbéli ikergyerekek egy kicsit tartsanak öntől?
– Muszáj volt, mivel ők nem gyerekszínészek voltak, csak két tehetséges fiú, akiket megfelelő irányítással lehetett olyan helyzetbe hozni, hogy jók legyenek a kamerák előtt. Ők nem játszották a szerepüket, hanem ha helyzetbe kerültek, úgy tudtak viselkedni, ahogy a szerep szerint kell. Ha én elkezdek velük nagyon barátkozni a forgatáson, akkor a felvételkor nem tudnak rám úgy nézni, ahogy nekik a figurámat látniuk kell. Így végig tartottam tőlük a három lépés távolságot, szigorú voltam, a szünetekben pedig inkább elmentem a lakókocsiba pihenni. Persze a forgatás után és Karlovy Varyban már nem voltam ilyen.

– Alakított már párszor ellenszenves, extrém figurákat a vásznon és a színpadon is. Sosem félt attól, hogy az ilyen alakításokkal kockára teszi a közönség szeretetét?
– Engem egy másodpercig sem érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Színész vagyok, és ami feladatot rám bíznak, azt igyekszem a legjobb tudásom szerint megoldani. Az extrém figura nem én vagyok, hanem csak az a szerep, amit játszom.

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

idezet



©2009 Sarok.org

Search marketing