H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

2011/02/03

Németül vagy angolul?

Ismerjük távolról a tényt, hogy a németek nemzeti büszkesége, a Nationalstolz kiterjed a nyelv használatára is. Tudjuk, hogy Hans-Dietrich Genscher németül szeretett felszólalni a nemzetközi szervezetekben, és Németország hivatalban lévő külügyminisztere, Guido Westerwelle is felhivta a magára a figyelmet egyik első nemzetközi sajtótájékoztatóján azzal, hogy az őt angolul kérdező újságirót arra kérte, németül intézze kérdését hozzá. Mindezt roppant udvariasan tette, hozzátéve, hogy a büfében egy tea mellett természetesen nagyon szivesen beszélget az illető újságiróval angolul, de a német állam hivatalos rendezvényén alkalmazkodnia kell a kérdezőnek.

A németekkel én is szivesebben beszélek anyanyelvükön, ezért a fent leirt kérdéskört eddig csak elméleti sikon ismertem. Ekkor történt, hogy a laptopomhoz vett tv-tuner-kártyám serialkódja elveszett, és a gép újratelepitése után a drága pénzen vett kártyát nem tudtam használni. Ebben az esetben a gyártó cég lehetőséget biztosit arra, hogy a számla megküldése fejében ingyen új kódot ad ki - ennek hiányában egy új kód közel 100 EUR-ba kerül.

Irtam hát a jónevű, világszerte piacvezető cég ügyfélszolgálatának angolul. Eltelt egy nap - semmi, eltelt még két nap - semmi. Ekkor véletlenül megtudtam, hogy a cég németországi illetőségű. Másnap (a 4. napon) megirtam ugyanazt a levelet németül. 3 óra múlva megérkezett a kód a rendkivül udvarias válasszal, amelyben megköszönik hosszas türelmemet, hisz olvasták az angol levelemet is.

A modell ugyanaz: nem kérdés hogy értik, beszélik az angolt, de ha németre váltunk, érezhetően felgyorsul a kommunikáció, szélsőséges esetben pedig csak az utóbbi járható. A magatartás hasonlit a franciákéra - akik ezt tökélyre vitték. Európa két legjeletősebb nemzetéről van szó - ennek láttán nem csodálkozhatunk, ha köhög ez az EU.
Kulcsszavak: EU

2011/01/22

Az operaéneklés a zenei pálya csúcsa, rendszerint alegkiválóbb hangi és mentális adottságú énekesekből kerülnek kiazoperaszinpadokcsillagai. Tanulnak ugyan színészmesterséget is,deaz opera nem aszínészi teljesítmények világa, hanem a zeneieké.Aszínészetalapvetően egy másik szakma.


Ezért is nagy élmény, ha egy jó énekest színésziképességekkelismegáldott az Örökkévaló. Az operák elvégre mégisszínpadidarabok,hatásuk a színészi megformálással lesz teljes.Tegnaplettemfigyelmes Erwin Schrottra, az uruguayiszármazásúfiatalemberre,aki első látásra ugyanolyan nyálastucatjelenségnektűnik, mint atöbbi mai operasztárocska, akikcímlapmodell külsővelrendelkeznek,virtuózan végigvirgáznak párévet, aztán cserélikőket. Ekőzben nemnagyon jut idejük művészilegis megformálniegy-egy szerepet, dealighanem nem is ez érdekliőket.


Remélem Schrott ki fog emelkedni közülük. Tegnap láttamőtegyreprezentatív születésnapi hangversenyen fellépni,aRegiszteráriáténekelte. Illetve nemcsak énekelte,hanemmegformálta.Másodperceken belül kiderült, hogy milyen formálóerejevan,mozdulatai és attitűdje pillanatok alatt magára vontaanézőfigyelmét, és egy hús-vér Leporello bontakozott ki,egyszínpadidarab szereplője, aki nem pusztán oratorikusan énekel,deszerepetformál. Az aznap estére kitalált szerepet: olyanvoltminthatényleg Leporello lépett volna fel azünnepelttiszteletére.Örömteli volt látni, hogy minden mozdulatösztönösen ahelyén volt,és ereje volt a gesztusoknak.


Nagy elődök örökségét folytathatja. Tito Gobbiszínpadijelenléteteljes egységben volt hatalmas hangjával, afelvételein ishallaniszerepformálásának nagy erejét. Ha csak ahazaioperajátszásnálmaradunk, mindig a fülemben lesz Anyeginkeserűenkiábrándultfelkiáltása ("Nyomorult életem") a nagy MelisGyörgytől,akiszintén ösztönös színészi erővel rendelkezett.Folytathatnánkasort nagy szopránokkal, mezzókkal,tenorokkal,basszusokkal,stb. 


Deemlítsük meg Tóth Jánost. Magyar basszbariton volt,pályájacsúcsaa '90-es évekre esett. Nem volt nagy formátumú hangsosem,nemfutott be fényes külföldi karriert. Tévébenkorábbanláttamoratóriumokban énekelni - nem tetszett. Amikor a2000-esévekelején egyszer operában jártam, és éppen ő énekelt,márelőrefintorogtam, hogy megint egy kiöregedett figura, akiazértkellcsak, hogy menjen a darab, meg hogy milyen gáz ez apestiopera.Ennek megfelelő előítéletekkel nyugtáztam elsőhangütését,amikétségkívül csúnya volt. Hatásos volt ugyan, ahogyelőtte bejöttaszínpadra, de egy Cipollától ez már elvárható.Egyébkéntistartottam a darabtól, Vajda János műveit ekkor még nemismertem,ésmeredeknek tűnt az ötlet, hogy valaki operát írjon aMario ésavarázslóból. Tudtam hogy eredetileg PolgárLászlóénekelteCipollát, ezért még kevésbé volt ínyemre,hogyilyenharmadszereposztás jutott a mi előadásunkra.


Nade ezt mégse képzeltem. Emberünknek aznap ekkorragyakorlatilagnemvolt hangja, nem értettem az egészet. Gondoltammajd csakelütöm ahátralévő egy órát, rásandítottam a mellettemülőkre, őkmit szólnaka dologhoz, aztán a díszletet kezdtemnézegetni - elégoldschoolnaktűnt, gagyi '80-as évekbeli cuccok, nanézzükelemenként. Eközbennéha azért kénytelen voltam odanézniCipollára.Aztán megint, megintés megint. Aztán hirtelen eltelt azelőadásfele, én pedig nemhogy adíszleteket nem néztem végig, de elisfelejtettem hogy egyáltalánvannak díszletek. Cipollaannyiramagára vonta a figyelmemet, annyiraintenzív volt ajelenléte, hogyegymaga bejátszotta a hatalmas ErkelSzínházat. Kitérdekelt márhogy van-e hangja. Az alakításának és afigurájánaklenyűgöző erejevolt, függetlenül attól hogy énakartam-eodafigyelni vagy sem. Nemlehetett nem odafigyelni. Azalakítás azenei teljesítményelé került - jócskán. Egy pillanatignemsajnáltam, és nem kezdtemel azon morfondírozni, hogy akkormostopera vagy színház - azélmény annyira váratlan és intenzívvolt,amit sosem fogokelfelejteni.


Utána persze majd jöhetnek Callasék is.

Kulcsszavak: opera TóthJancsi

2009/10/30

Dohogás

Kiráz a hideg a Sláger Rádiótól.

 

Tegnap is, amikor megnéztem a honlapjukat az után kutatva, hol fogható mostanság a csatorna, kis híján émelygés fogott el a szívecskéktől, meg a szerelem-egészség-vidámság-stílust sugárzó világtól, ami a nyitólapon fogad. Mindig is taszított ez a hamis, édeskés, ál-vidámságot sugárzó és sokszor a Blikket meghazudtoló bulvár. Azt se nagyon becsültem, hogy egyféle zenét adtak, de azt rendületlenül. Emellett nagyon utáltam azt is, hogy kíméletlenül tudták befolyásolni a közember vélekedését a világ dolgairól, nade egy országos médium esetében ez már csak így van.

 

Tegnap óta mégis Sláger Rádiót hallgatok.

 

Némán tiltakozva a konyhában a rádió mellett, hogy a politika leplezetlenül letojja az állampolgárt, belemászik tömérdek ember mindennapi életébe, és azt tesz amit akar. Az SR nagyon sok ember számára a világ állandóságát fejezte ki, a mindennapi élet egyik kelléke volt kocsiban, konyhában, a fodrásznál stb. Emellett egy önálló iniciatívából, többé-kevésbé a piac törvényszerűségei mellett a maga lábán megálló gazdasági vállalkozás. Nem jobbak és nem rosszabbak mint a többi hasonló médiacég, azok minden stiklijével, rondaságával együtt. De hát kevés az országos rádiófrekvencia, és a politikusok gondoltak egyet, és azt mondták, hogy nekik az márpedig kell. Ennyi, mint a homokozóban: kell és kész, kit érdekel hogy más mit gondol. Kit érdekel, hogy akik felhatalmazásából ők politikusok, akik felhatalmazásából a legmagasabb rendű tevékenységet, a közügyek intézését, a közjó megteremtését és szolgálatát végezhetik, mit szólnak ehhez, felháborodnak-e vagy sem. Úgyse fognak tüntetni, örülnek hogy munkájuk van meg ennivalójuk, meg ott áll az Astra Eco a garázsban, a munkáltatójuk úgyis sakkban tartja őket. Az állampolgártól úgyis csak a szavazat kell, amit pont ezeken a médiumokon keresztül lehet a legjobban megszerezni.

 

Ja, ugyanez igaz a Danubiuszra is.

2009/10/21

Mások egyedülléte

Az utóbbi napokban többször megütött. Kolléganőm majdnem sírógörcsben tört ki tegnap, mert egy nevetséges piti baromság miatt kicsinyes osztrák emberek bemószerolták a vezérigazgatónál. A közvetlen felettesünk (aki nem a vezérig.) pedig képtelen az ilyen alantas támadásoktól, szurkálódásoktól megvédeni őt. Tegnap döbbentem rá, mennyire egyedül van ilyenkor. Egyedül áll szemben az osztrák vezérigazgatósággal, a magyar vezérigazgatóval, és senki nem védi meg. Nem is csodáltam hogy elment sírni, csak azt, hogy negyed óra alatt összeszedte magát ez az apró kis fekete leányka. Amikor visszaült a helyére, és odafordult megint a gépe elé, akkor láttam csak a még mindig fénylő szemén, mennyire kemény ember és mennyire szánnivaló is egyedüllétében. A mai ebéd után pedig még elmenőben csevegtünk barátommal, amikor elesett mellettünk egy 60+ -os bácsika. Nem vette észre az egyébként is magas járdaszegélyen lévő még magasabb fémvalamit, és annyira elesett, hogy a szemüvege belehasított az orrába, a helyén vérző sebet hagyva maga után. Felsegítettük, káromkodott, felemelt hangon köszönte meg a segítséget, aztán tovább káromkodott és ment tovább. Minden egyes szitokszavában benne volt az ijedtség, amit az esés okozott, és ami emlékeztette az öregkora miatti rémületre, amivel valószínű ugyanúgy egyedül áll szemben, mint annyi más öregember, még ha nem is özvegy.

Nagyon közel voltak akkor hozzám mindketten, de nem tudtam velük mit kezdeni.

2009/10/19

Működik, így egyszerűen

Behalt a Win7. Az általam oly sokszor dicsőített új oprendszer is megadta magát, amikor a FarmVille-t teljes képernyőre próbáltuk kitenni, éspedig kékhalállal. Az élet azért megy tovább, ilyesmi bármilyen rendszerrel előfordul, de mégis keserű az ember szájíze, ha már egyszer úgy örült, hogy az új rendszernél ilyet remélhetőleg nem fog soha látni. Lefuttatok majd egy RAM-tesztet, ha nem ott a hiba akkor biztos a régi videokártya a ludas, úgyis érett már a cserére, és ha ez sem segít, akkor az alaplap, ami szintén egy olcsó modell és szintén nem mai. Megindul a próbálkozás hetekig, VGA-kártya és rossz esetben alaplap-beszerzés, 25-30k. Addig meg csak elélünk valahogy, tértem napirendre a jelenség felett. Az pedig megismétlődött, aztán megint, aztán újra, napjában egyszer.

Ekkor azonban Win7 lépett. Úgy érezte, most már elég információja van ahhoz, hogy ítéljen, és szólt, hogy úgy tűnik, az alaplap BIOS-a néhány funkciót nem támogat. Ami igaz is lehet, lévén nem egy mai modell ketyeg nálunk, úgy tűnik, annak is örülhetek, hogy a rendszer mostanáig gond nélkül futott rajta. Nem log-xml-ek elemzésével, nem fórumokon való nyomozással kellett eljutni az infóig - ott van feketén-fehéren a képernyőn. Ezzel úgy tűnik, sok keresgéléstől, pepecseléstől és kiadástól ment meg Win7.

A másik hétvégi tapasztalatom: kedvesem 5éves multifunckiós kisgépét (nyomtat, scannel, fénymásol) dugtam rá megint csak a hetesre. Gondoltam, van még 6 percem mielőtt elrohanok otthonról, nézzük meg mit tud kezdeni vele, legrosszabb esetben keresek hozzá vistás drivert ha este hazaértem, és reméljük a legjobbakat. Az 5 év elég magas kor, ráadásul többféle driver is kell hozzá.

6 perc múlva tényleg elrohantam, de tökéletesen felteepített eszközzel a hátam mögött. A csatlakoztatás után a Win7 minden maga végzett, közben azért mutatva, hol tart, mely komponenssel foglalkozott már, és milyen sikerrel. 5 pipa, ennyi. Izgatott, hogyan scannel a kisgép. Ehhez általában a gyártó által mellékelt kis cd-n lévő alkalmazást szoktuk feltelepíteni, amiből az eredeti telepítő cd-n szintén nem volt Vistához való, ezért kíváncsi voltam, mire megyünk a Win saját scannelő alkalmazásával. Gyakorlatilag mindenre. Gond nélkül élesztette fel az eszközt, és a kezelőfelületén semmi más nincs, mint az alapbeállítások, amik a felhasználó számára lényegesek (formátum, felbontás, kontraszt, fényerősség, és hogy hová vágyom menteni az elkészült scanneket). Nem lehet elrontani annyira egyszerű, és nem mellesleg működik.

Most sem hagyott cserben lieblingem, hanem egyszerűen csak működött. Olvad a Mac előnye - húztam fel kicsit a szemöldököm a 3 héttel ezelőtti kiadásra gondolva.

Kulcsszavak: így egyszerűen Működik

2008/11/01

 

sp;

 

2008/10/10

Nobel-békedíj

Messzemenőkig nem értek egyek az idei béke-nobeldíjassal.

 

Képzeljük el, hogy a trianoni béke véghezvivői Nobel-békedíjat kaptak volna. A probléma ugyanaz: nem az a legnagyobb gond, hogy Koszovót kivették Szerbia alól, hanem az, hogy meg sem próbálták a határokat etnikai alapon lefektetni, így egy jókora szerb kisebbség rekedt az albánok fennhatósága alatt. Nem kell részletezni, hogy ez milyen következményekkel jár jelenleg és a jövőben.

2008/09/12

Hihetetlenül

idegesít online hírportáljaink igénytelensége. Az imént olvastam el a Szent Jupát útjáról megemlékező kis opuszt, és minimálisan 10 azaz tíz rendkívül zavaró hiba üti ki benne az ember szemét. Nem elírás, elgépelés, hanem szóhiány, egyeztetés hiánya, szóduplikációk. Maga az elgépelés is roppant idegesítő a harmadik után, hát itt ebből is több volt tíznél. Félig megszerkesztett mondatok, több darabból összetapasztott szóláncok, de az illesztés kontármunka, amiért valószínűleg a cikk szerzője is helyből rúgná ki a mesterembert, ha ilyen fugát készítene a fürdőszobájában.

 

Ezután a Hruscsov haláláról szóló írást olvasgattam, a helyzet ugyanaz. Az államférfi szobrát ábrázoló fotó alatt pedig nemes egyszerűséggel ennyi volt látható: "Képaláírás."

 

Hihetetlen igénytelenségről és az olvasó lesajnálásáról vall mindez. Nincs egy olvasószerkesztő, aki áldását adja egy cikk megjelenésére? Nincs bárki ezen médiumoknál, akinek kiveri a szemét a 10+ durva hiba, amiért érettségin tuti bukás jár? Miért kell nyilvánvalóan gyenge kisgimnazista igénnyel összetákolt szövegeket olvasnunk?

 

Egy alapszintet kérek számon. Dühöngök, na.

2008/08/26

Mi már úgy izgulunk... Lac most biztos tűkön ül, de én is.

 

Gyönyörű lehet, amikor az ember éjszaka -vagy nappal- sürgős taxit hív mindenórás párjához.

Kulcsszavak: Visszaszámlálás

2008/08/11

"...Orosz offenzíva készül Abházia felől. Az éjjel a grúzok még lőtték Chinvalit..."

Amellett, hogy az idézet tartalma szörnyű, ebben a két mondatban is megmutatkozik, milyen furcsán viszonyulunk az orosz kultúrához, illetve saját magunkhoz. 1991 előtt, tehát a szovjet megszállás idején megszokhattuk, hogy az orosz főneveket a magyar kiejtés szerint írjuk le magyarul (Sosztakovics, Csajkovszkij). 1991 óta, de főleg az utóbbi években azonban sokan szakítottak ezzel a gyakorlattal, és főleg a nyári fesztiválok anyagain megjelentek a Shostakovitsh-ok, a Tshaykovsky-t és a hasonló borzalmak.

Mi lehet ennek oka? Egyrészt megértem, hogy a szovjet megszállás gyűlölt korszak, amely alapvetően sérti a magyar embert nemzeti érzületében. Sokan ezért még az orosz nevek írásmódjában is igyekeznek érzékeltetni, mennyire idegen a magyartól minden, ami orosz, és most már gyökeresen más korszakot írunk, mint '91 előtt. Node elegendő-e ez ahhoz, hogy a fentiekhez hasonló nyakatekert, az eredeti kiejtéstől jóval távolabb lévő szörnyszülöttek keletkezzenek? Nem beszélve arról, hogy következetességnek nyoma sincs (Chinvali holnap már Tshinvaly lesz), továbbá semmi sem indokolja, hogy az orosz nevek angolra való konvertálás-kísérletét majmoljuk, hacsak nem valamiféle elvtelen anglománia, vagy öncélú finomkodás (hú de a Nyugathoz tartozunk kéremmm!).

Nem tudok azonosulni sem finomkodással, sem következetlenséggel, sem elvtelenséggel. 46 év szovjet megszállás sem tudott továbbá meggyőzni arról, hogy Csajkovszkij vagy Sosztakovics ne lennének az egyetemes emberi kultúra óriásai, akiket oly távolinak kéne éreznem magamtól. Arról pedig végképp nem fogok lemondani, hogy az idegen hangzású neveket anyanyelvem helyesírása szerint, a saját képünkre formálva ejtsem és írjam le, mert ez egyrészt egy folyamat eredményeként alakult ki, melynek során sok okos ember őrködött sikerrel befogadó nyelv és jövevény-nevek harmóniáján (ennek során néha-néha még a mostaninál is jobban idomították az orosz neveket a magyar nyelvhez, lásd Tolsztoj Leó), másrészt következetes, harmadrészt egészen jó közelítés az eredeti ejtésmódhoz.

Legalábbis a Chaykovsky-nál biztos jobb.


gyurinka

< <


©2009 Sarok.org

Search marketing