Andrassew David iGor bujapesti kalandozásai (lipótvárosi gyurmakomédia)

A Sid által tegnap talált névnap a Szeszfa.

A keresztnév eredete ismeretlen és gyakorlatilag holt névként tartják számon a Világ Fura Nevei Nagylexikon szerint. Vezetéknévként azonban ismert, mert Szerbiában él egy Szeszfa család, melynek első és legismertebb tagja Petar Szeszfa alkoholmérnök, a Tuzla-zvorniki Szerb Ortodox Egyházmegye metropolitája volt, Nikola Tesla fizikus, feltaláló, villamosmérnök testvére.

Hírnevét XX. század elején szerezte az addig kártékony posványos gyümölcsnek tartott ringlószilva kreatív felhasználási lehetőségeinek kidolgozásával. Egészen addig ugyanis Európa-szerte irtóztak a népek a ringlótól annak förtelmes szaga és plöttyett állaga miatt. Szeszfa volt az első, aki megállapította, hogy az addig ismert pálinkáknál egy egyszerű eljárással tisztább, egészségesebb és nem utolsó sorban ízletesebb italt lehet készíteni a gyümölcsből. Ezzel nemcsak megoldotta az Osztrák-Magyar Monarchia első világháború kezdetén tapasztalható alkoholhiányát, de az orrfacsaró bűzt árasztó gyümölcspépet is száműzni tudták így a Kárpát-medence kertjeinek többségéből.

Nevét 1916-ban magyarosította Tesláról Szeszfára, amikor a Magyar Tudományos Akadémia felkérte a frissen alakuló Alkoholügyi- és Népjóléti Kutatóintézet vezetésére.

A név története a IX. századig nyúlik vissza, ugyanis 855-ben választották Johannes Anglicust VIII. Jánosként pápává. Egyes történetleírások szerint VIII. János pápa eredeti neve azonban nem Johannes, sokkal inkább Johanna volt, ugyanis nő volt, aki egy körmenet során a Via Sacra közepén gyermeket szült, ezzel lebuktatva önmagát. A történet tíz évszázadon át kisebb-nagyobb módosításokkal ugyan, de tartotta magát, 1865-ben azonban A. Bianchi-Giovanni, majd 1890-ben Ignaz von Döllinger előálltak a saját teóriájukkal, ami alapjaiban rengette meg a pápanő legendáját.

Labó ma a Konkord névnapra hívta föl a figyelmünket.
A név eredetileg egy mára már csaknem teljesen kihalt kambodzsai eredetű madárfaj nevéből, a Polyplectron concordiból eredeztethető, melyet az Organisation internationale de la Francophonie egyik testvérmozgalma, a Frankofón Madárvédelmi Liga is zászlajára tűzött a ’60-as években, amikor kiderült, hogy a madárfajnak az egyedszáma hatvankettőre csökkent. Ez volt az első olyan környezetvédelmi mozgalom, amely komolyan megingatta a környezetpusztító globalista nagytőke hatalmát.
1969-re olyan erőssé vált a szervezet, hogy létrehozott egy saját repülőgépgyárat azzal az indokkal, hogy a madár után Concorde-nak nevezett szuperszonikus repülőgéppel könnyen elérhessenek a világ bármely pontjára a lehető legrövidebb időn belül, hogy csapást mérhessenek a környezetet erősen pusztító cégekre. Ez, bár nagyon átlátszó indok volt, mégis a közvélemény zokszó nélkül tűrte.
1976-tól 2003-ig több száz ökoterror-akció írható az FML számlájára, ám ekkor egyik napról a másikra összeomlott a szervezet, a repülőgépgyártás, és minden, ami ezek köré épült, Kambodzsában ugyanis felütötte fejét egy súlyos betegség, amelyet manapság csak madárinfluenzának neveznek mindenhol a világon. A betegség eredete nem bizonyított, de az olaj- és hamburgercégek közös lejárató kampánya olyan jól sikerült, hogy az pillanatok alatt tönkretette a szervezet renoméját. Az történt ugyanis, hogy lefizetett tudósok tucatjai állították világszerte minden fórumon, hogy a Polyplectron concorditól származtatható az emberre is veszélyes H5N1 vírus.

Labó ma az Augmentin névnapra bukkant, ami egy igen ritka latin-amerikai név. Tulajdonképpen annyira ritka, hogy különösebben híres Augmentinekről nem is nagyon tudni sehol a világon, bár egy majdnem közepesen híres mégis fennakadt a Google nagy rendszerében.
José Augmentin Santiago de Fármaco egy tökéletesen jellegtelen kis gyógyszerész volt egész életében, neve maximum a gyógyszernevek eredetét megszállottan kutatókban kelthet némi kíváncsiságot, ám ha kicsit megbolygatjuk a témát, egészen érdekes összefüggésekre deríthetünk fényt:
Neve sokakban azért keltheti azt a gyanút, hogy hallott már valahol hasonlót, mert ő fejlesztette ki a hörghurut elleni orvosságot, amit éppen ezért róla is neveztek el később. Sokkal érdekesebb viszont egy teljesen átlagos gyógyszer feltalálásán túllépve megnézni a kifejlesztés okát, valamint a gyógyszerész családfáját, hiszen kevesen tudják, hogy Augusto Pinochet chilei diktátor öt törvényes gyermeke mellett volt egy törvénytelen is, aki nem volt más, mint a mi kis szürke laborverebünk: Augmentin.
A Pinochet 2006-ban bekövetkezett halála után nyilvánosságra hozott akták tanúsága szerint, az 1973-as chilei államcsínyt követően a tábornoknak és társainak a terve Dél-Amerika bekebelezése volt, egy, az egész kontinensre kiterjedő egészségügyi missziónak álcázott támadás leple alatt. Ennek igazolására azonban a chilei gyógyszerkészletek vajmi kevésnek bizonyultak, ezért a Capitán General titokban megbízta saját törvénytelen fiát, hogy fejlesszen ki egy dzsungelharcok közepette is könnyen előállítható gyógyhatású pirulát, amolyan tessék-lássék alapon, hogy fedezni tudják a titkos akciókat. A totális invázió terve azonban az első héten elbukott egy titkos CIA rajtaütést követően, ráadásul, az amerikaiak a teljes rakomány gyógyszert elrabolták, majd a GlaxoSmithKline gyógyszercég segítségével tökéletesítették a hatóanyagot, amely ma is kapható világszerte a patikákban, filmtabletta formában.

Labó ma az Antenna nevet találta a Világ Híres Megzenésített Személyei című kézikönyvben.
Az e nevet viselők közül bizonyára sokaknak eszébe jut Antenna Marie Roger de Saint-Exupéry gróf, író, pilóta, világfi, akit utoljára 1944. július 31-én láttak repülni a Carqueiranne öböl közelében. A közhiedelemmel ellentétben repülője ugyan lezuhant, ám a legújabb adatok szerint az aviátor túlélte a zuhanást. Az évek során a szerencsétlenséggel kapcsolatban napvilágot látott számos teóriát meghazudtolva, úgy fest, végre pontot tehetünk a több évtizedes találgatások végére:
2000-ben egy Luc Vanrell nevű búvár megtalálta Saint-Exupéry Lockheed P–38-asának roncsait, majd kiderítette, hogy Horst Rippert 88 éves egykori német vadászpilóta lőtte le anno a szóban forgó repülőt, aki állítása szerint csak ekkor értesült róla, hogy kinek a gépét lőtte le. A német légierő feljegyzései azonban semmilyen lelövésről nem adtak hírt azon a napon a térségben, ezért néhány lelkes világháború-kutató nekiállt kifürkészni az igazságot. Arra a döbbenetes megállapításra jutottak, hogy a veterán pilóta története nem csak, hogy nem igaz, de Rippert valójában nem más, mint maga Saint-Exupéry. Az egyébként 108 éves írómatuzsálem először tagadta a képtelennek tűnő felvetést, végül mégis elismerte, hogy bár szerelme mai napig nem csillapodott egykori hitvese, Consuelo Suncin Sandoval Zeceña of Gómez iránt, annak idején mégis kénytelen volt elmenekülni felesége vérszipoly családja elől.
A történet pikantériája, hogy a grófra 64 év után biztosítási csalás miatt egy hosszadalmas eljárás várna, ám egészségi állapotára való tekintettel a Nemzetközi Író és Pilóta Szövetség kérvényezte annak mellőzését.
Magyar vonatkozása is van Antenna Marie Roger de Saint-Exupéry életének: 1978-ban Cseh Tamás Antenna és Désiré címmel albumot jelentett meg az író – azóta kiderült, hogy csak vélt - halálának 34. évfordulója alkalmából.

Kölyökkoromban, majd kiskamasz koromban Papának összesen négy filmje volt videón, amiket a tökéletes egység kedvéért, hosszú éveken át hétvégente végignéztem, legtöbbször akár kétszer is.

Ezek voltak: a Gyalog Galopp, a Brian élete, a Drágán add az életed és az Ezüst-tó kincse.

Utóbbival az az egy gond volt, hogy az utolsó negyedóra-húsz perc nem fért rá a kazettára, ennek ellenére azonban több százszor láttam, sőt, az volt életem első könyve is, amit elolvastam.

Egyszer Papa meglátta ám, hogy este lesz a tv-ben és gondolta, fölveszi nekem, hogy lássam végre a végét is, aminek nagyon megörültem, meg is néztem a teljes filmet, majd onnantól kezdve soha többé nem foglalkoztatott Winnetou és Old Shatterhand csodálatos kalandja.

Egészen ma reggelig, ugyanis pár perce beállított Papa hatalmas vigyorral és egy eredeti Ezüst-tó kincse DVD-vel!

 

 

 

 

Labó hosszú-hosszú idő után ma Bőrradír nevű kedves barátainknak kívánt boldog névnapot.
Bo’rad Yhr múlt század elején élő szenegáli fürdőszoba-építő mester nem egyedi tusolóhelyiségeinek köszönheti hírnevét, hanem sokkal inkább balszerencséjének, ugyanis az 1900-as Párizsi Világkiállítás reménysége, a megnyitó előtti balul elsült, átdorbézolt éjszaka után magára gyújtotta szállodai szobáját, amely során olyan súlyos égési sérüléseket szerzett, hogy bőrfelületének majd’ teljes egésze megégett. Csodák csodájára hét évi kórházi kezelés után bőre tökéletesen regenerálódott, ami felkeltette Erényi Béla gyógyszerész figyelmét, aki akkoriban Diana nevű sósborszesz-készítményéhez gyűjtögetett éppen új ízeket a francia fővárosban.
Szerencséjére elsőként látott fantáziát egy hámréteg-tisztító kozmetikum kifejlesztésében, így az első világháború végére óriási cégbirodalmat épített ki a Bo’rad Yhr-ral közös szabadalmukból befolyó pénzekből. Sajnos a ’40-es évek végén darabjaira hulló cég egyetlen fennmaradt terméke a dianás cukorka, ám a magyar köznyelvben máig bőrradírnak nevezik a világon azóta is közkedvelt szépségápolási terméket.

Kedves Hajós András!

Nemrég, valamelyik adásban láttam, hogy teljesítetted egy buszvezető kérését, aki kifogásolta, hogy kollégáiról még sohasem készült dal. A dalocska is remek volt, amit összehoztál, de főleg a gesztus tetszett.
Én évekkel ezelőtt megkerestem vagy e-mailben, vagy valamelyik Emil.Rulez! fórumon a zenekarodat a következő problémámmal:
Van ugyebár a "Térerő" című szívemnek kedves nóta, ami minden szempontból egy kiváló szerzemény, ám az a probléma vele, hogy Mi, raccsolósok, nagyon nehezen tudjuk úgy elénekelni a reflént, - ami ugyebár „térerő, térerő, tira-rira-rérerő" -, hogy ne röhögjön körülöttünk mindenki.
Emiatt fordultam anno hozzátok azzal, hogy ha van bennetek egy kis humor, akkor írjatok egy „R" betű mentes dalt. Ezután jött ki az egyébként szintén marhajó dalotok, a „Kukuruku-kikiriki", ami nem könnyítette meg a dolgunkat.
Mivel nemrégiben bebizonyítottad, hogy mégiscsak odafigyelsz a rajongóidra, újra megkérem a zenekart, vagy legalább csak Téged, segíts nekünk, raccsolósoknak, akik nemhogy rádiósok, de még szimpla énekesek sem lehetünk egy hülye hang miatt.

Köszönettel,
Andrassew Dávid Igor
Budapest

Csak egészség legyen, meg térerő!

 

 

 

 

Hála Csapó Anna figyelmes és lényegretörő tanítási módszerének, négy kurzus-, és alig egy hét leforgása alatt megtanultam kirakni a Rubik kockát!

Yippee-ki-yay, motherfucker!

 

Úgy fest a Labó-testvérek ismét aktivizálták magukat, mert Dani is talált egy nevet a héten, mégpedig Kutrica névnapját.
Biztosan azért figyelt föl erre a ritka névre, mert mostanában sokat tanult a vizsgáira, és mivel picológus lesz egyszer, nyilván tanult Nagy-Hegyessy Kutrica: Alkalmazott pszichológia testnedv-kényszer kezelésére című könyvéből is, amelyet 1883 óta minden agyturkász-tanoncnak kívülről kell tudnia.
Nagy-Hegyessy volt ugyanis az, aki a világon egyedülálló módon dokumentálta a különböző testnedvekhez való vonzódás minden formáját, beleértve a legextrémebbeket is. Bár az efféle devianciák már az ókor óta bizonyíthatóan gyógyíthatóak, elmélete szerint a sokkterápia kifejezetten ajánlott ilyen esetekben.
Annak ellenére, hogy sok évvel ezelőtt betiltották az „agy kisütését”, mint gyógymódot, Nagy-Hegyessy kutatása mégis olyan áttörés volt, amelyet a Pszichológus Internacionálé egybehangzó véleménye szerint vétek lenne nem megosztani a jövő nemzedékeivel.
A sors fintora, hogy Nagy-Hegyessy halálát éppen az okozta, hogy egy erősebb megfázás során rászokott a fikamajszolásra, ami - tekintve életművét – elviselhetetlen lelki gondokat okozott a XIX. század legnagyobb magyar terapeutájának, ezért önmagát kezdte el gyógyítani a tudóstársadalom és a közvélemény teljes kizárásával, ám egy balul elsült önsokkolás következtében végül széné égett az agya.

Sid hosszú idő után újra talált egy érdekes névnapot, mégpedig Paraplü napját.
A Paraplü francia hangzása ellenére ősi guyanai név, és csak az ország 1947-es francia megszállása után terjedt el Franciaországban.
A leghíresebb e névvel rendelkező ember Dominique-Paraplü de Papillon csillagász, a Centre Spatial Guyanais, vagyis a Guyana Űrközpont alapítója.
Kevesen tudják, hogy évtizedekig titokban tartották a CSG létezésének eredeti célját, nemrég azonban mégis nyilvánosságra hozott a CIA jó néhány dokumentumot, amik szerint 1968 óta számos titkos kutatás folyik a létesítményben, amelyeket az eddig titkolt idegen civilizációktól szerzett információk alapján az emberiség mindennapjainak megkönnyítése érdekében végeznek amerikai, francia és guyanai tudósok.
Számos, manapság mindennapos vívmány is innen került ki, bár kétségtelenül nagy károkat is okoztak a nagyfokú felelőtlenséggel, amely kezdetekben uralkodott a központban. A fontos vívmányok között van például a teflon, a kvarcóra, a konyhai zsíroldó és nem utolsó sorban a Big Mac-szósz is, ám egy sajnálatos biztonsági rés következtében a technozene mellett többek között a szcientológia kezdeti kutatási anyagai is kiszabadultak a létesítményből, amelyeknek azóta beláthatatlan következményei vannak világszerte.
A New York Times egyik februári számában megjelent hír szerint az űrközpont vezetői ígéretet tettek rá, hogy a jövőben ötévenként tájékoztatják az ENSZ Közgyűlését az elért eredményekről.

Sid tegnap a Patológia névnapra hívta föl a figyelmet, én pedig az eredete után érdeklődtem a Tuszi Nemzeti Könyvtár aulájában működő képeslap kiskereskedésben.

A patológia, mint fogalom, nagyjából egyidős a lovak háziasításával, hisz tudvalevő, hogy akkoriban még nagyon komolyan vették a kétkezi munkával járó mesterségeket. Az ókori görögöknél külön egyetemi szak volt a patológia, ahol a diákok az ismert világ legkiválóbb mesterembereitől tanulhattak a lovak lélektanáról, a kovácsmesterség fortélyairól, vagy például a trágya hasznosításáról.

Sokan nem tudják, hogy maga Arisztotelész is kezdetben patológia szakosként kezdte tanulmányait, és csak később kezdett foglalkozni a filozófiával, a matematikával, és egyéb hasznos tudományokkal.

Arisztotelész mellett számtalan híres ókori gondolkodó is elvégezte a patológiát, és bár a középkorra hivatalosan szinte teljesen megszűnt a szakirány, többek között Leonardo da Vinci is végzett efféle tanulmányokat az egyik ókori tudományok oktatására specializálódott szabadkőműves páholy jóvoltából. Éppen emiatt változott meg a patológia szó jelentése később, hiszen da Vinci annyi sok érdekes dolog mellett például az emberi test felépítésével is sokat foglalatoskodott élete során, amit számtalan e témában készített metszete és feljegyzése bizonyít.

Mivel a XVIII. században még nem volt teljesen tisztázott da Vinci élettörténete, ezért a patológia tanulmányaira utaló jegyzeteket tévesen azonosították a korabeli kórboncnoki tevékenységgel, így csak másfél évszázaddal később derült fény a szó valódi, addigra holt jelentésére. Keresztnévként ugyan létezik a Patológia, ám a korabeli félelmek és babonák miatt inkább gúnynévként használatos.

Sid tegnap a Tokány nevet dobta be a köztudatba, aminek különös jelentőséget ad, hogy éppen tegnap volt a Nemzeti Tokány Nap.
Az ünnep még a középkorból származik, mert május közepe táján kellett lekaszálni a tokányt, majd a munkálatok befejeztével minden faluban óriási ünnepségeket tartottak. A tokány nem volt más, mint egy búzához hasonló növény, amiből kiváló péksüteményeket lehetett sütni, ám a búzához képest sokkal finomabb alapanyaga volt az élelemnek, ráadásul jobban is bírta az időjárási viszontagságokat.
Sajnos az 1848-49 szabadságharc során az osztrák hadsereg stratégiai okokból felégette az összes tokány-ültetvényt országszerte, így a kifejezetten csak a Kárpát-medencében honos növény szó szerint mind egy szálig kipusztult. Az osztrák stratégák számításai bejöttek, hiszen az éhségtől a magyar seregek szétzilálódtak, és bár a történelemkönyvek ezt nem írják, de tudható, hogy a tokány-hiány miatt alkut kellett kötni az osztrákokkal, akik a háború befejezéséért cserébe bevezették a Fegyverekért Zsömlét Programot. Valójában tehát az FZsP miatt volt kénytelen Görgey Artúr letenni a fegyvert Világosnál.
Mai jelentését azután nyerte el a tokány, hogy a megtorlástól való félelem miatt külföldre menekült magyarok között szokás lett az elnyomás jelképé vált növény után Tokánynak nevezni az első szülött fiúgyermeket, ennek köszönhető, hogy a századforduló leghíresebb londoni hentesét Kossuth Tokánynak hívták.
Ő találta ki, és ezért később róla is nevezték el a kezdetben Forradalmárok Eledelének nevezett étel-különlegességet.

Tegnap, vagyis igazából már tegnap előtt Makuka napjára lelt Dani, de egy élményekben gazdag budai mászkálás és egy szánalmas pókemberfilm megtekintése miatt nem volt időm utána nézni a névnek. Sajnos a keményvonalas keresztrejtvény-fejtő hírében álló Béla bácsit nem találtam meg a Törpe presszóban, hogy segítsen, de egy kedves, éppen most érettségiző punk lány a Nyugati téri aluljáróban felidézte történelem órai tanulmányait, megkönnyítve ezzel kutakodásomat.
Mint az köztudott tény, a makuka a Miskolc-Ózd tengely mentén a szotyi közkedvelt megnevezése, ám azt kevesen tudják, hogy az elnevezés voltaképpen Costa Ricából származik, jóval Kolombusz előtt ugyanis egy makukának nevezett Costa Rica-i népcsoport elhagyni kényszerült otthonát a Kordillerákon egyre erősödő vulkanikus tevékenység miatt.
Egy része a népnek hajókon menekült Európa felé, így jóval megelőzve a kínaiakat, az 1300-as évek első felében felfedezték Európát.
A kereszténységet még hírből sem ismerő menekülteknek feltűnés nélkül kellett elvegyülnie Európa-szerte, ezért a magukat különféle kereskedőnépnek álcázó makukák az őshazából hozott, könnyen alkalmazkodó terményeiket lépten-nyomon megkedveltették a befogadó országok hálás lakóival, ami jelentősen könnyítette a beilleszkedésüket.
Annyi más országhoz hasonlóan, Magyarországra is eljutott a karalábé mellett például a napraforgó is, amelyet az élelmes magyarok dísznövény helyett élelmiszerként hasznosítottak, egy sajnálatos tűzesetnek köszönhetően ugyanis rájöttek, hogy pörkölve a növény magja igencsak ínycsiklandó eledel.
Az évszázadok során persze fény derült a mai Magyarország északi területein letelepedett, magukat dél-dobrudzsai kereskedőknek kiadó aprótermetű emberkék valódi kilétére, így a népnyelv hamar elnevezte az általuk meghonosított rágcsálnivalót makukának, amely a nyelvújítás során önálló keresztnévvé válása ellenére, a mai napig közkedvelt elnevezése a szotyolának.

Sid hosszú idő elteltével újra talált egy névnapot, mégpedig a Pampuska névre lelt.
Az érdekessége az ősi szlovén névnek, hogy egészen az elmúlt majd’ fél évig egyáltalán nem volt közkedvelt, sőt, Szlovénia (előtte pedig Jugoszlávia, azelőtt pedig az egész Osztrák-Magyar Monarchia) legritkábban használt férfi neve volt: pontosan 27 Pampuska szerepel a Névetimológiai Irattárban 2007 előttről, az elmúlt százötven évre visszamenőleg.
A magyarázat, hogy 2007. január 1. után mégis megugrott a születendő gyermekek között a Pampuska név használata, azon egyszerű okra vezethető vissza, hogy az ország euró-övezethez való csatlakozását a szlovén kormány turisztikáért felelős tárcanélküli minisztere az ország minden idők legfrappánsabb versenyével tette érdekesebbé, hogy így hívja föl a világ figyelmét a szlovén gasztroturizmus fejlődésére. A verseny lényege, hogy a messze földön híres szlovén konyha kissé elavultnak hitt étrendjét feldobandó, országos versenyt írt ki a Szlovén Tudományos Akadémia egyik alappillérének számító Nemzeti Főzéstechnikai Társaság, amelyen Szlovénia legnagyobb szakácsai mérhették össze tudásukat és mutathatták be innovatív ötleteiket. A fődíj a lehető legnagyobb állami elismerés volt, mégpedig, hogy a győztesnek szobrot állítanak Ljubljanában, az Európa Park központi részén.
A leírtakból sejthető, hogy a győztes nem volt más, mint a Laci bácsi konyhájában is többször vendégszereplő Pampuska Zemko, a 2005-ben Alternatív Gasztronómiai Nobel-díjjal kitüntetett világhírű séf.
Az azóta csak pampuskának nevezett győztes étel-különlegesség pontos receptjének másolatát a Szlovén Nemzeti Receptarchívum dísztermében állították ki, ahol bárki megtekintheti déli szomszédunk büszkeségének elkészítési módját.

Reméltem, hogy megúszhatom ma a névetimológiai kutakodást, de Dani nem hagyott békében nyugodni, inkább előállt a Fregoli névvel.
Elég nagy bajban lettem volna, ha Terike néni a közértben nem kezd el érdeklődni hogylétem felől, és hallván, hogy komoly gondba kerültem, nem mesél el egy érdekes történetet egy Fregoli nevű ifjú németről, akit ’63 forró nyara óta szeret.
Mint mondta, egy Kelet-Berlin melletti építőtáborban almát szedtek a barátnőivel, amikor villámcsapásként érte az említett srác megérkezése, ugyanis az ifjú nem volt más, mint Fregoli Stroßmayer, az őrsvezetőjük. Terike egyből beleszeretett a fess, rikító szőke hajú és világító kék szemű Fregoliba, akivel a következő két hetet a legnagyobb szerelemben töltötték.
A táborozás után többet nem találkoztak ugyan, de azért a rendszerváltásig sűrűn leveleztek egymással. Ezután a 15 év csöndet végül egy híradóbejátszás törte meg 2005-ben, amikor Németország újraegyesítésének 15. évfordulójával egy időben a németországi Bad Iburgban Horn Gyula személyében először részesült külföldi a Bátorság-díjban, amelyet a hidegháború lezárásában, a vasfüggöny lebontásában és ezzel Európa- és Németország újraegyesítésében játszott szerepéért ítéltek az akkoriban külügyminiszterként tevékenykedő ex-miniszterelnöknek.
Terike szereti kicsit túldramatizálni a meséket, de most valahogy igaznak tűnt, amit mondott, mégpedig, hogy a következő bejátszásban felfedezte régi szerelmét, aki Németország szerte a régi építőtáborok helyén gyermektáborokat alapított.
Három nappal később Terike Németországba utazott megkeresni elveszettnek hitt szerelmét, ám csalódással kellett tudomásul vennie, hogy a Fal lebontása után Fregoli szakított a szocialista mozgalommal, és a gazdasági élet fontos szereplője lett.
Csalódottságát kiheverve Terike 2006 ősze óta egy Vörös Szív nevű társkereső klubot üzemeltet a belvárosban, kifejezetten az építőtáborok áldozatai részére, ezzel segítve őket a magány leküzdésében.

Sid tegnap a Delikatesszgurkerl névnapot találta, de az aktuális törzsi szertartás miatt képtelen voltam mostanáig megírni a név történetét. Ráadásul ma van Sidnek és Wanda nővérkémnek is a szülinapja, szóval ma éppen aktuális az eddigi legnemesebb név megmagyarázása.
A Delikatesszgurkerl régi liechtensteini név, eredete Liechtenstein egyetlen terményére vezethető vissza, a fejedelemség ugyanis a világ első számú csemegeuborka exportőre, az összes országra lebontott uborkatermelés 79%-a itt történik már évszázadok óta.
A Liechtenstein-család, miután 1712-re Vaduzt és Schellenberget is megszerezte, a német-római birodalom legfontosabb uborkaellátó központjává vált, majd miután a birodalom 1806-ban felbomlott, önálló fejedelemségként egész Európába kezdte szállítani az aranyárban mért finomságot.
A név eredete I. János Ádám fejedelem nevéhez kötődik, aki az országa gazdagságát megalapozó zöldség után felvette a Delikatessgurkerl nevet, és fejedelmi jogkörénél fogva törvényben deklarálta, hogy „Bárki is legyen Liechtenstein uralkodója a jövőben, népe és országa iránti tiszteletből és szeretetből köteles a nevet minimum harmadik keresztnévként használni.”
Közismert tény, hogy Liechtenstein és Svájc között 1923-ban gazdasági és vámunió jött létre, aminek egyik velejárója azóta is, hogy a fejedelemség területén is svájci frank a hivatalos fizetőeszköz. Liechtenstein kérésére a gazdasági együttműködés 50. évfordulója alkalmából 1973-ban a Svájci Nemzeti Bank kiadott egyetlen darab olyan 1000 frankost, amelynek egyik oldalán a liechtensteini címer, a másik oldalán pedig egy óriási uborkaföld látképe található. A numizmatikai különlegesség a vaduzi fejedelmi palota smaragdtermének közepén elhelyezett üvegvitrinben található, amelyet a Vatikánhoz hasonlóan svájci gárdisták őriznek.

Anikó és Gábor pajtások megkértek, hogy írjam meg Lárifári-, és a rettegett Gróf Gaben történetét. Nem szoktam külön kérésére írni, szóval ez most kivételes alkalom. Oké?!
Dr. Lárif Árpád, vagyis Ári bácsi, Gaben gróf esküdt ellensége volt, ugyanis Gaben volt az első, aki biológiai fegyvert vetett be a civil lakosság ellen 1918-ben, amikor is a kisemmizett gróf ősi jogaira hivatkozva megpróbált némi pénzhez jutni a parasztok kizsákmányolásával, amit azok megtagadtak.
Gabent emiatt is nevezik a történelemkönyvek „a száguldó dögvésznek”, hiszen nem mást, mint a spanyolnátha kórokozóját terjesztette el az emberek között.
Dr. Lárif Árpád, mint a Magyar Királyi Víruselemző Intézet vezetője mindent megtett, hogy ne terjedhessen el a halálos betegség az országban, ám mire megtalálta a megfelelő ellenszert a kórokozó ellen, már erős késében volt, hiszen addigra sokmillió ember fertőződött meg Európa-szerte.
A magyar orvoslást mégis világhírűvé tette az orvosság, hiszen 1919-re sikerült kifejleszteni egy olyan technológiát, ami lehetővé tette, hogy a dohánygyárak futószalagjain nagyüzembe tudják gyártani a feltaláló után csak lárifárinak nevezett gyógyszert.
Bár becslések szerint a járvány végére közel ötvenmillió ember halt bele világszerte Gróf Gaben felelőtlen bosszújába, az emberiség mégis megmenekült a végső pusztulástól.
Gróf Gaben tetteinek súlyát felismerve, végül Dél-Amerikába menekült, ahol unokája megalapította a Gaben nevű zenekart, amely többszöri átalakulás után ma Sepultura néven ismert.
Dr. Lárif Árpád munkásságért 1921-ben orvosi Nobel-díjat kapott, nevét mai napig számos kórház őrzi világszerte. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 1990-es nyilatkozatában, Ári bácsi halálának 30. évfordulója alkalmából a Lárifárit hivatalos keresztnévnek minősítette.

Dani ma az egyik kedvenc alternatív nevemet találta, hiszen egyik régi barátomat az 1910-es évekből is éppen Szuicidnak hívták
1914-ben ismerkedtünk meg Szuicid Abd el-Krim-mel egy Tanger-béli teázóban. Ekkora már két éve három részre volt szakítva Marokkó, a nemzetközi fennhatóságú Tanger mellett volt egy francia és egy spanyol fennhatóságú terület is.

Szuicid igazi hazafi és jóbarát volt, tudta, hogy bár éppen a kibontakozóban lévő világháború elől menekültem Afrikába, mégis nagy segítségükre lehetek.
Idővel egyre több és több társát ismertem meg, mire végül azon vettem magam észre, hogy egyik központi alakja lettem a Marokkói Függetlenségi Csoportnak, amit praktikusan sakkszakkörnek álcáztunk a hatóságok megtévesztése miatt.
1918-ra az MFCs eljutott arra a szintre, hogy célzott határ menti támadásokat tudtunk végrehajtani, ám annyira nem volt nagy erőnk, hogy visszafoglalhassuk a megszállt területeket.

1920 júniusában ráadásul feleségemmel, Szuicid húgával, Fatimával, haza kellett térnem Magyarországra, hiszen mentenem kellett kolozsvári házunkból a családi értékeket, nehogy román kézre jussanak. Bár időben érkeztünk, és mindent át tudtunk cuccolni budapesti lakásunkba, Marokkóba soha többé nem térhettünk vissza, mivel útközben megvonták mindkettőnk állampolgárságát.
Szuiciddal azonban levelek útján továbbra is kapcsolatban maradtam egészen 1926-ig, amikor a fiz lázadás leverése után Philippe Pétain marsall utasítására életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték kedves barátomat.
1947-ben végül sikerült megszöknie börtönéből, majd végső elkeseredésében, belopózva a francia katonák közé, felrobbantotta magát, és 26 francia légióst is.
Ahogy hallottam, miután 1969-ben II. Hasszán király újra egyesítette Marokkót, végül rehabilitálták régi harcostársamat, sőt, Rabat főterén egy szoborcsoport különálló tagjaként szobrot is emeltek neki. Az Arab Liga kérésére 1971 óta az Ő nevét használják az öngyilkosság megnevezésére világszerte.

Sid (Donka) ma Zsurló nevű kedves barátainkról emlékezett meg, ezért utána néztem a névnek.
Zsurló Poplowsky lengyel kisplasztika művész a számunkra leghíresebb e névvel rendelkező személy, ugyanis Poplowsky 1996-ban a lengyel-magyar barátság jegyében elkészítette a „Magyarok bevonulása a Kárpát-medencébe” című sógyurma-kompozíciót a magyar millennium tiszteletére, amely a Csin Shi Huang-ti kínai császár mauzóleumában talált agyag hadsereggel vetekszik, mind kivitelezés-, mind pedig részletesség tekintetében.
A pontosan 13725 figurából álló alkotás különlegessége, hogy minden egyes darab kézzel festett, sőt, nem csak őseink-, de lovaik vonásai is mind különböznek egymástól.
Alkotásáért Poplowsky megkapta az Arany Spakli-díjat, amely a szobrászoknak adható legmagasabb magyar állami kitüntetés.
2004-ben a művész Ukrajnában is hírnevet szerzett magának, amikor a Narancsos Forradalom idején elkészítette Viktor Juscsenko és Julija Tyimosenko valódi hajjal díszített szobor duettjét, amelynek a „Nyugati szellő” címet adta, így tiltakozva a Janukovics-féle oroszbarát politika ellen. A szobrokat a tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung az ezredforduló utáni legjelentősebb politikai kompozíciónak nevezte.
Poplowsky 2005 szeptembere óta a Lengyel Zsömle- és Pogácsakészítők Szövetségének tiszteletbeli elnöke, nevéhez fűződik a Solidarność feliratú kétszersült megalkotása is, amelyet a lengyel Szolidaritás Párt megalakulásának 25. évfordulója alkalmából dobtak piacra Európa-szerte.

Dani ma két névnapot is talált egyszerre, mégpedig a Bászpenszer és a Terenszhill keresztnevekre lelt. Az észak-amerikai indiánok XIX. század végi viszonylagos elszigeteltségének köszönhetően a nevek eredetével kapcsolatban nem sok feljegyzést találtam, összesen egyetlen Bászpenszerre és Terenszhillre leltem, azokat is egy regényben találtam, hiszen történetüket valós tények alapján Jack London örökítette meg a hazánkban kevésbé ismert Klondike Saloon című könyvében.
Jeremy Terenszhill Jackson New York-i szerencsevadászként 1899-ben érkezett Dawson Citybe az arany általi meggazdagodás reményében, Bászpenszer Cash pedig a közeli indián rezervátum születettként könnyű pénzkereseti lehetőséget látott az aranyásók szórakoztatásában, ezért megnyitotta a Klondike Saloon nevű erős túlzással szórakoztató központnak nevezhető vendéglátó ipari egységet, ahol a dollár mellett az aranyrögök is hivatalos fizetőeszközök voltak, először Kanada és az Egyesült Államok történetében.

A Bászpenszer helyi indián nyelven „pocakos kereskedőt” jelent, Bászpenszer ugyanis híres volt arról, hogy rövid idő alatt bármit be tudott szerezni, amire csak a sátorvárosban élő aranyásóknak szüksége volt. Így esett, hogy egyik nap Jeremy Jackson is betévedt a fogadójába, ám az eredetileg tervezett pár doboz gyufa megvásárlása után, némi italozást követően, közeli viszonyba került Bászpenszer húgával, Kacérszemhéjjal, akit pontosan a megismerkedésük után egy évvel feleségül is vett.
Jackson az esküvő után felhagyott az aranyásással, és feleségével beköltöztek a rezervátumba, ahol apró vörösfenyő ajádéktárgyak készítésével keresték a kenyerüket. A rezervátumot irányító vének a jövevénynek helyi szokás szerint egy jellegzetessége alapján adtak nevet, így lett Jeremy Jacksonból Terenszhill Jackson. A név durva fordításban: „A férfi, akinek sápadt a pöcse”.
A történetet 1974-ben Carlo Pedersoli és Mario Girotti filmesítette meg a könyv eredeti címén.

Dani ma az ínséges középkorból származó Lajtorja nevet találta.
A XV. század második felében, Mátyás király országlása idején, egy egész évtizedig szenvedett a nép a szutymákos időtől, amely nem csak az élelemhez szükséges termést tette tönkre, de számos halálos betegség forrása is volt.
Mátyás, bár szívén viselte népe sorsát, a természet erőivel még ő sem volt képes harcolni, egészen, míg egy nap felkereste őt egy öregember, aki felajánlott egy tuti módszert a sertésszaporulat nagyságrendekkel való növelésére, ráadásul az ötlet merőben költséghatékony-, és könnyen kivitelezhető volt.
Egyetlen feltétele az volt az öregembernek, hogy csakis a királyi sertéstelepeken lehet alkalmazni az új eljárást, nehogy egy másik ország lenyúlhassa a „receptet”.
Mátyás szavatartó ember volt, ezért megindulhatott a munka országszerte a királyi telepeken.
Az eljárás mai napig titkos, ám annyi tudható a korabeli elbeszélésekből, hogy a sertések nyaktól farig kivágott húsos hátgerince, az úgynevezett orja, ezen időszak után vált a magyar konyha jellegzetes ételévé.
Egy probléma adódott csupán, mégpedig hogy hogyan jusson a nincstelen nép az elemózsiához. Ekkor jutott eszébe az Udvari Ivóvízellátó Szolgálat vezetőjének, hogy a királyi palotában használatos, a palota vízrendszerébe ivóvizet szállító lajtoskocsi karavánt ideiglenesen át lehetne irányítani a sertéstelepekre, hiszen azokkal távolabbi helyekre is nagy mennyiségben lehetne szállítani a malachúst, amely a kocsik kiváló szigetelése miatt sokáig megőrizhette minőségét.
Az ötlet használhatónak bizonyult, így pár hónap elteltével az ország 77%-án, majd’ egy éven belül az egész országban megoldódtak az éhezéssel kapcsolatos problémák.
A következő évtől kezdve a nép körében egyre-másra jelentek meg a Lajtorja nevű újszülöttek, amelyeket az éhhaláltól megmenekült anyák, királyuk iránt érzett szeretetből és tiszteletből adtak gyermekeiknek.

Minap megkaptam, hogy folyamatosan férfinevekről írok, pedig én igazán nem tehetek róla, hogy állandóan csak olyanokat kapok.
Mint ma is, hiszen Dani kiderítette, hogy ma Anomália napja van, ami bár hangzásra nőiesnek hathat, de valójában egy igazi tökös svéd férfinév. Olyannyira, hogy ez magában a névben is markánsan megjelenik:
Lars Ericsson erősen hátrányos helyzetű svéd kamasz volt a XIX. század végén, hiszen bár férfi volt, alapvetően leginkább egy birkózóalkatú lánykának látszott, ami miatt sokszor gúnyolták a kor híres stokholmi feministája után Amáliának.
Az ifjú Lars ettől súlyos depresszióval küzdött egészen 27 éves koráig, amikor felkérte a Svéd Királyi Kommunikációs Központ, hogy építse ki Stokholmban az akkoriban Európában már elterjedt telefonrendszert. A telefon hihetetlen térhódítása Ericssonnak meghozta a revans lehetőségét, hiszen a befolyt pénzekből óriási cégbirodalmat épített ki, majd átvette az uralmat kezdetben csak Stokholm -, majd egész Svédország általa telepített telefonrendszerei fölött.
Amikor a svéd király hatalmát féltve megpróbált tárgyalni a pénzmogullá vált Ericssonnal, Lars azt a feltételt szabta a rendszerek részleges felszabadításáért cserébe, hogy egész Svédország területén tiltsák be a számára évekig tartó szenvedést okozó Amália nevet. Miután látta, hogy a király betartotta ígéretét, újabb feltételül szabta a név iránt érzett undortól vezérelve, hogy kötelezően vezessék be minden újszülött fiú csecsemőnél, hogy a második keresztnév egy tagadószóval kiegészülve Anomália legyen.
Halála után a rendeletet visszavonták, és a Svéd Tudományos Akadémia javaslatára a telefonhívások során jelentkező rendellenességet hivatalosan anomáliának nevezték, amely később világszerte bevett szakkifejezésé vált mindenféle rendellenesességek megnevezésére.

Dani ma a Kandeláber név eredetére volt kíváncsi, így elmentem a Dohány utcai Héber Nevek Intézetébe, hogy találjak valami érdekességet a névről.

Valahogy bejött a megérzésem, hiszen legalább egy tucat híres Kandelábert találtam, akik közül a kedvencem Kandeláber rabbi, aki számtalan férfit szabadított meg hímtagjától.

Ifjú rabbi korában Kandeláber a híresen toleráns II. Mehmed szultán udvarában volt fősakter. Zsidó létére a muzulmán uralkodó kedvenc hentese volt, hiszen messze földön híresen készítette el a rakott krumplis birkahúst, ami Mehmed kedvenc eledele volt.

Konyhai teendői mellett orvosi feladatokat is gyakran ellátott, a történelemtudósok őt emlegetik az eunuchok megmentőjeként, hiszen ő volt az első, aki úgy tudta kasztrálni a hárem őrzésével megbízott férfiakat, hogy azok az esetek többségében túlélték a műtétet, szemben az addigi 75%-os halálozási aránnyal, ami nagyrészt a fertőzések és az elvérzés miatt volt általános.

Arról azonban keveset beszélnek, hogy mindez a véletlennek volt köszönhető, hiszen eredetileg csak körül akart metélni egy Ahmed nevű fiút, ám tekintélyesnek mondható orrszőre hirtelen erős csiklandásba kezdett, amitől a rabbi keze cseppet megugrott…

Bár a szultán először ki akarta végeztetni, ám amikor látta, hogy a szerencsétlenül járt ifjúnak néhány perc után -az apró nembeli változáson kívül- kutya baja sincsen, Kandelábert bízta meg az étkek elkészítése mellett az eunuchok műtésével is.

A Kandeláber név mégsem általa vált igazán híressé, hanem dédunokája, Kohn Kandeláber budai gyertyatartó-készítő mester jóvoltából. Az 1456-os nándorfehérvári csata elvesztése után a rabbi megunva a férfiasságok eltávolítását, családjával titokban Buda külső peremén telepedett le, és nyitott egy vegyesboltot.

Dédunokája, majd annak leszármazottai kezdetben gyertyatartók készítésével foglalkoztak, majd a közvilágítás elterjedése után díszes lámpatestekkel látták el az utcákat.

Donka ma a méltán népszerű Csingiz nevet találta, amivel könnyű dolgom volt, hiszen jól ismerem az eredetét. A név különlegessége, hogy bár kezdetben valóban alternatív névként élt a köztudatban, az elmúlt időszakban valódi, tehát tényleges naptári névvé vált.

A csingiz szó eredetileg az 1864-ben a cári Oroszországhoz csatolt Kirgizisztánban tevékenykedő cárpárti felsővezetőket kiszolgáló-, majd 1887-ben ellenük szövetező és merényleteket elkövető személyek megnevezése volt. 1936 után a Kirgiz SzSzK Kommunista Pártja rehabilitálta a csingiz mozgalmat, amelynek tagjai majd’ hatvanévnyi illegalitás után újra az ország vezetőinek közelébe kerültek.

Az 1987-ben a Kirgiz Népi Csingiz Mozgalom betiltásának 100. évfordulója alkalmából rendezett országos ünnepségek megszervezésére az országban élő és alkotó brit Count Milford zeneszerzőt kérték föl, aki szívesen vállalta a feladatot.

Milford világhírnevet szerzett a kirgiz népi dobokra komponált dobszólókkal tarkított ünnepi előadássorozattal, amelyeket a világ minden neves televízió társasága élőben közvetített. A nézettség oly’ magas volt, hogy például Ausztráliában az éves Canberrai Kenguruspóló Bajnokságot el kellett halasztani miatta egy héttel.

Földrengésszerű sikere után négy évig senki sem hallott Milfordról, ám amikor a ’90-es évek elején Kirgizisztán bejelentette függetlenségét a Szovjetuniótól, újra reflektorfénybe került a Biskek-i Leány-és Asszonykórus újraszervezésével, amelyet Kirgiz Állami Női Rock Együttes névre keresztelt. A zenekar az 1991-es Euróvíziós Dalfesztiválon az egyetlen Európán kívüli országból nevezett vendég-résztvevőként a dalverseny fődíját szerezte meg az azóta is óriási népszerűségnek örvendő, szabad fordításban Csingiz szereti a Twinkiest című számmal.

A dal a zenekar PostNoBills című debütáló albumán is szerepel, amely 170 millió példányban kelt el világszerte. A Csingiz név 1995 óta szerepel hivatalosan az ENSZ által évente kiadott Nemzetközi Utónévtárban.

Dani ma a Gizda névre lelt, én meg rátaláltam Gizda Botevszkij bolgár katonai főparancsnok történetére, aki az Oszmán Birodalomtól való egyoldalú elszakadást előkészítő bizottság katonai főtanácsadójaként tevékenykedett 1908-ig.

Az Első Balkán-háború idején különös kegyetlenségeivel szerzett vitatható érdemeket, ám győztes tábornokként végül elejtettek minden vádat ellene. Amikor azonban a Második Balkán-háborúra került sor, nagy Botevszkij-ellenes nemzetközi nyomás nehezedett a bolgár királyi udvarra, hiszen Botevszkij nélkül elképzelhetetlen volt egész Macedóniát bekebelezni, ami a bolgár egység létrehozásának terveit véglegesen tönkretette volna.

Végül Botevszkijt hivatalosan nyugdíjazták, majd, amikor lekerült a téma a napirendről, egy közvetlenül a király parancsainak engedelmeskedő elit osztagot hoztak létre, nem hivatalosan ugyan, de természetesen Gizda Botevszkij vezetésével, aminek az volt a dolga, hogy bármi áron megállítsa a kelet-macedóniai Kalimancinál a szerb haderőt.

A feladatot sikeresen teljesítette a hivatalosan Bolgár Királyi Testőrségnek nevezett csapat, ám a győzelem egyáltalán nem volt tiszta. Egy német haditudósító helyszíni jelentései szerint ugyanis Botevszkij engedélyt adott katonáinak a szabad rablásra, és mellékesen megjegyezte, hogy nem szándékozik a hadifoglyokkal bíbelődni, és lehetőség szerint szemtanúkat sem szeretne hagyni.

Ahogy Jürgen Hoffmayer írta cikkében:

„Európa évszázadok óta nem látott olyan bestiális cselekedetet, amelyre csak az ember lehet képes. Az ember, amely a vér szagától elvesztette minden Istenbe vetett bizalmát, hitetlenségével megteremtette a földi poklot. A bolgár sátán (király – a szerk.) démonjai ártatlanok tízezreit fosztották meg az élettől, amiért büntetésük nem lehet más a túlvilágon, mint az örök kárhozat.”

A háború után a szerb titkosrendőrség elrabolta Botevszkijt, majd megtorlásul éhes kutyák elé vetették egy Belgrád melletti sintértelepen. Élve.

Donka ma a Komprompá nevet találta, amire az Európai Unió Egyesített Büntető Törvénykönyvében találtam egy érdekes hivatkozást.

A komprompá egy trükkös lopás típus, amely során az elkövető eltévedt, a nyelvet alig beszélő tadzsik-, mostanában inkább belorusz diáknak adja ki magát, és hevesen artikulálva segítséget kér a gyanútlan, ám segítőkész uniós honpolgártól. Miközben a megszólított egy eltorzított térképen igyekszik megmutatni a szándékosan megtalálhatatlan célt, a tolvaj, a sértett minden értékét magához véve, sietve távozik.

Az EUBTK-ban nem ritka, hogy efféle furcsa keresztneveket adnak egyes bűncselekményeknek, hiszen a precedensjoghoz hasonló rendszer kidolgozását szorgalmazta az Európai Unió igazságügy minisztereinek 2005/XXI-as nyilatkozata, amely szerint az egyes típusos bűncselekményeket leghíresebb elkövetőikről nevezik el a jövőben.

Jean-Komprompá Voleur 1987 és 2005 között 1629-, később nevével fémjelzett csalást követett el, és bár hivatalosan soha nem került a hatóságok kezére, az InterPol aktái szerint nem kizárt, hogy a hírekkel ellentétben nem elhalálozott, hanem Emomali Rahmonov tadzsik elnök bosszúja csapott le rá.  Állítólag a mai napig Tadzsikisztánban, egy Dusanbe melletti átnevelő táborban tartják fogva, ahol a CIA szerint a tadzsikellenes terroristákat különböző kínzásokkal bírják rá, hogy feladva korábbi személyiségüket és elveiket, a Tadzsik Népi Táncegyüttes tagjaiként népszerűsítsék az országot.

Dani tegnap megkésve bár, de törve nem, felfedte a kínai Tuja névnapot, amire én egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam reagálni. De most már tudok.

Az időszámításunk előtti időkből származó, Lao-ce-nek tulajdonított Tao Te King-et, vagyis Az Út és az Erény Könyvét a taozimus alapjának tekintik, míg szerzőjéről máig sok vita folyik, vagyis hogy a tanító valódi volt-e, vagy sem.

Egy dologban egyetértenek a kutatók, mégpedig egy bizonyos Tuja Li-ten nevű személy létezésében, aki vagy maga a nagy Lao-ce volt, vagy annak mestere, esetleg tanítványa lehetett. Bizonyos adatok szerint a Tao Te King sem mindig ezt a címet viselte, hanem kezdetben Tuja Te King-nek nevezték.

A legbizarrabb feltételezés azonban az, hogy Tuja és Lao-ce valóban két személy volt, csakhogy ikertestvérek. Az ok, hogy mégis ez a teória tűnik a leghitelesebbnek, magában a könyvben rejlik, hiszen egyes kutatások szerint bár a testvérek a megszólalásig hasonlítottak egymásra, jellemükben pontosan egymás ellentétei voltak. Amikor ezt felismerték, és kezelni próbálták a jellemkülönbségeket, együtt kezdték meg a helyes útról szóló értekezésük megírását. Erre a különbségre alapozták tanításaikat, vagyis hogy a mindenkiben rejlő, őserőből fakadó pozitív és negatív energiákat hogyan lehet harmóniába hozni egymással.

Néhány kétes adat a Kínai Irodalomtörténeti Intézet korabeli feljegyzései alapján arra utal, hogy bár a könyv valóban közös munka volt, a szerzőpáros tanításaikkal ellentétben oly’ rossz viszonyba kerültek egymással, hogy végül Tuja testvérgyilkosságra vetemedett, majd nevére vette az összes tanítást.

Lao-ce tanítványai azonban Tuja halála után megtámadták a szerzői jogokra vonatkozó-, állításuk szerint hamisított bejegyzést, majd 69 évnyi pereskedés után végül a kiadóval megegyeztek a Tao Te King címben, és saját köreikben csupán Lao-ce-t nevezték meg egyedüli szerzőként.

Van nekem egy picike kis világom kölyökkorom óta, amit nagyon ritkán osztok meg mással, főleg, hogy kb. az ébrenlét és az alvás között félúton létezik. Ide menekültem mindig, ha valami borzasztóan felbosszantott, és amikor végül felébredtem, mindig jó kedvem volt.
Mostanra már sokkal többet üldögélek itt, ha bánatos vagyok, akkor is, de ha boldog vagyok, vagy legalábbis az szeretnék lenni, akkor is.
Onnan tudom, hogy valakit igazán szeretek, hogy elmesélem neki a világom, ezzel meghívom, hogy élvezhesse ő is. Eddig nagyon-nagyon kevés embernek, csakis a szerelmeim egy részének engedtem, hogy betekintsenek, de most valamiért nagyon le akarom írni az egészet.
A hosszú évek során, azzal hogy felnőttem, persze sokat változott ez az ébrenlét és álom közti, bárhogyan manipulálható világ, hisz minden egyes alkalommal teszek bele valami újat, valamit, ami előtte nem volt ott. De azért vannak standard dolgok, amiket mindig meghagyok.
Szóval ez egy végeláthatatlan erdőnek a közepe, egy jó nagy tisztás, hogy ha valamit még a meglévőkön kívül oda akarnék képzelni, legyen bőven hely. Van egy langyos patak, rajta egy kis híddal, aminek semmi funkciója nincsen, hiszen úgyis minden a tisztáson történik, de azért kell egy ilyen is, mert jópofa. Meg van egy jó nagy, berendezett kunyhó, szigorúan műholdas tv-vel és internettel, amiket még sohasem használtam, de vannak, mert csak.
És van a kunyhóra szerelve egy vízimalom-kerék is, de azon kívül, hogy egész nap forog semmi funkciója nincsen, egyszerűen csak baromira tetszik.
A kedvencem a kis patakban az a rész, ami jó hideg, de csakis akkora területen, amekkorát elfoglalnak a hűtött sörök, amiket a vendégeimmel iszogatok.
Egy ideje látok állatokat is, bár pontosan nem tudom miket, de mondjuk birkák, meg tehenek rémlenek.
És persze van zaj is, ami leginkább valami természet-zene, ami végig jelen van. Zajos a malomkerék, zajos a patak, zajosak a legyek, meg a dongók, meg a mindenféle odatévedt állatok. Érdekes, hogy én egyedül nem vagyok zajos az egészben, pedig ébren túlüvöltök egy légvédelmi szirénát is.

Donka ma a Hóbelevanc névre lelt, aminek eredete még a Rákóczi-szabadságharcig nyúlik vissza.
Hóbelevancnak nevezte a köznyelv Erdély-szerte a szabadságharc kezdetén elfogott osztrák császári katonákat, akiket a Kárpátok havasaiba száműztek, miután nem sikerült rábírni őket a kurucokhoz való csatlakozásra.
A név népies jellegének köszönhetően, mire egész Magyarország területén elterjedt, mint a császárhű katonák közös elnevezése, sok deformálódás után először a hóbalabanc-, majd ennek egyszerűsítéseként végül a labanc szó lett a hivatalos megnevezése a hazafiakra támadó katonáknak.
Bár mai napig élnek elenyésző számban Hóbelevancok a magyar-román határ közelében, mégis hivatalosan vezetéknévként tartja számon a Magyar Vezeték- és Utónévnév Hivatal a nevet.
Két érdekes adatot találtam a Labancz-családdal kapcsolatban az MVUH legutóbbi-, tízévenként megjelenő kalendáriumában:
(Labancz) Dániel gróf az 1711. április 30-án a Szatmár melletti majtényi mezőn kötött béke főtárgyalójaként vált híressé, majd később Magyarországon telepedett le családjával, mint III. Károly tiszai hajózást felügyelő különmegbízottja.
A család a mai napig az európai közélet kiemelkedő dinasztiája: a különös képi megjelenítéseiről híres, a Fotózás Hercegnőjének is nevezett Labancz Szidónia bárónőt 2004 tavaszán választották a Berlini Fotóművészeti Akadémia elnökének, valamint a Pécsi Kameratechnikai Társaság tiszteletbeli tagjának.

Donka ma az ősi héber Prót nevet találta az alternatív utónévtárban.
A Prót névről először Sámuel próféta könyvében olvashatunk, mégpedig Dávid király történeténél, hiszen Prót volt az ifjú tudós, aki megalkotta a mára Dávid-csillagként híressé vált pajzsdíszt, hogy a katonák felismerjék egymást a csaták hevében.
Érdekes módon, bár ötlete megreformálta a zsidó hadviselést, sőt, magát a vallást is, sem az Ószövetség, sem az Újszövetség nem tesz említést későbbi tetteiről, ami évszázadok óta birizgálja a vallástörténészek kíváncsiságát.
2002 forró tavaszán végül három spanyol régész Jeruzsálemben rálelt egy félig betemetett katakombarendszerre, ahol meglepően jó állapotban lévő, eleddig ismeretlen iratokra és eszközökre leltek.
2006-ban a National Geographic-ban megjelent cikkük szerint Prót Dávid király mellett maradt később is, de tevékenységét titokban tartották, hiszen nem vált volna hasznára a hadseregnek, ha kikerülnek információk a titkos fejlesztésekről, amelyeket maga Prót irányított.
A hatágú csillag alakú jelkép gyors elterjedésén felbuzdulva, például kifejlesztettek egy Dávid-csillag alakú élezett dobófegyvert, valamint kezdetleges sörétes puskákat, amelyek golyó helyett aprócska köveket zúdítottak az ellenségre. Megtalálták továbbá egy korabeli lehallgató rendszer kezdetleges terveit is, valamint egy csapatszállító szekér felépítésének részletes leírását.
Időszámításunk előtt 994-ben a korabeli leírások szerint hatalmas földrengés rázta meg Jeruzsálemet, ami a spanyol tudósok szerint a katakombarendszer egy részének felrobbanása miatt következhetett be, ez pedig arra utal, hogy nagy erejű robbanóeszközzel kísérleteztek Prót emberei, ám vélhetően az egyik teszt balul sülhetett el.
Ez a felfedezés tehát megmagyarázza a környéken viszonylag ritka földrengés eredetét, és a Prót körül több száz éve tartó vallástörténeti vita végére is pontot tesz.

Dani mostanában kicsit sok Paksi Endrét hallgat, de legalább ennek valami hasznát is vesszük, hiszen így könnyen rátalált a mai névnapra, ugyanis ma egészen véletlenül Repatarurgyán napja van.
Találtam is egy nem oly’ régi érdekességet a névvel kapcsolatban: Repatarurgyán Alexejevics híres grúz költő, ő az, aki megalkotta minden grúzok nemzeti himnuszát, majd 1991. április 9-én elszavalta azt a tbiliszi parlament lépcsőjén. Zviad Gamszahurdija grúz elnök korabeli tévéfelvételek tanulsága szerint még azon a napon könnyes szemmel jelentette be országa elszakadását a Szovjetuniótól.
Miután 1993-ban egy katonai puccsot követően a Grúz Katonai Tanács Eduard Sevardnadzét nevezte ki az államtanács elnökévé, majd Grúzia csatlakozott a Független Államok Közösségéhez, Repatarurgyán Alexejevics nem kívánatossá vált országában, így Budapestre menekült, ahol Antall József politikai menedékjogot adott a költőnek. A kommunizmus évei alatt végzett ellenzéki tevékenységének és a „Brezsnyev elvtárs, te mocskos állat” című nagy sikerű punk-rock sláger megírásának köszönhetően 1998-ban az ENSZ a „Béke poétája” kitüntetéssel ismerte el szerepét a szovjet típusú kommunista rendszer megbuktatásában.
Az azóta is Magyarországon élő és alkotó Repatarurgyán Alexejevics tiszteletére szavalta el Paksi Endre Debrecenben a magyar-grúz keveréknyelven írott „Gyerünk” című versét, amely azóta is a magyar-grúz örök barátság jelképe:
„Gyerünk!
Felpörgött éjjel után sápadt hajnalom,
Tápotut ügyen-utyán hápadt ajnalom.
Lep után havánhódan...
Gyerünk!
Repatarurgyán semmit hány,
de at ungyán hány!
Gyerünk!
Nem akarok ennyit!
Neforget helyán údán sápadt hajnalom
pörgött után huján sápadt hajnalom.
Neforgot uján udán herpadt hajgalom
Emurgot uján húdán.
Gyerünk!
Nem akarok ennyit!”

Donka a ma a török eredetű Kulimász névnapot találta, én pedig emlékeimben kutatva ráleltem I. Kulimász török szultán történetére.
Kulimász volt minden idők legrövidebb ideig hivatalban lévő szultánja, hiszen uralma mindössze 39 és fél órán át tartott.
Temesvár ostromának vezetője egy bizonyos Ahmed Kulimas nevű nagyhatalmú hadvezér volt, aki többször nyilvánosan bírálta II. Szulejmánt rossz stratégiái miatt, mi több, egyes elmondások szerint Szulejmán hatalma megdöntésének terve sem állt messze tőle.
Temesvár eleste után, 1552-ben megalapította a temesvári vilajetet, vagyis helytartóságot, majd hatalma megerősítése után vendégül látta itt II. Szulejmán szultánt egy győzelmi ebéden.
Bár katonai szempontból uralták a térséget a törökök, számos gonddal kellett megküzdeniük nap mint nap. A legégetőbb problémáik az élelmiszerellátás körül adódtak, hiszen a leigázott magyaroknak eszük ágában nem volt átadni tartalékaikat.
Mivel a pénz az úr, és igen ritka, hogy valakit ne lehetne megvenni, Kulimas óriási összegeket ajánlott föl a magyaroknak, hogy készítsék el a győzelmi ebédet Szulejmán tiszteletére. A magyarok kijátszva a török figyelmet, mindenféle haszontalan növényekből végül számos kamu kaját, tradicionális ételnek mondott borzalmakat főztek, amitől Szulejmán szultán majd’ 40 órás kómába esett, amihez bár sok köze nem volt Kulimasnak, éppen kapóra jött neki, hogy szultánná neveztesse ki magát, a megrettent udvartartás pedig mit volt mit tenni, kinevezte őt minden törökök vezetőjének.
Miután csodával határos módon Szulejmán másfél nap elmúltával mégis fölébredt öröknek hitt álmából, Kulimas korábbi, a szultánt támadó kijelentései és a gyanús ebéd hirtelen önmaga ellen fordultak. A néphit szerint Kulimast száműzték a török birodalomból, és Dacia néven kis falut alapított valahol a Kárpátok mélyén, messze minden civilizációtól. Emlékek híján ezt egyetlen történész sem tudja bizonyítani, lehet, hogy nem is igaz.

Dani ma a francia Flitter névre bukkant, én meg egészen érdekes dolgokat találtam Marie Flitt divattervezőnővel kapcsoltban.
A „Madame” néven is ismert divatdiktátor 1892-től az első világégés kitöréséig a párizsi Moulin Rouge vezető ruhatervezője és a táncos lányok öltöztetője volt. Számos ruhakompozíciója közbotrányt okozott, ám sikerei mellett a prűd városvezetés támadásai mit sem értek. A háború befejezése után megnyitotta Párizs központjában Madame Flitt Ruhaszalonját, amely mára a világ egyik legnagyobb divatcégévé nőtte ki magát.
Hírnevet Henri Toulouse-Lautrec: „A hölgy csillogó ruhában” című képével szerzett, amelyen a saját tervei által készített, az akkor még név nélküli kis csillámló basszokkal díszített estélyi ruhában pózol a Champs-Elysées-n.
Mivel a szutykos utcalányoktól a puccos úri hölgyekig mindenki sóvárogva figyelte a kabaréban fellépő lányok lenge, mégis roppant díszes ruháit, a táncosok öltözékén is megjelenő aprócska varrott tükrök az ezredfordulóra elsöprő csillám-hullámot robbantottak ki a francia fővárosban.
A köznyelvben a megalkotója után „flitternek” nevezett ruhaék a második világégés előtti években ugyan vesztett korábbi fényéből, ám a háború idején a belga hadsereg előszeretettel használta azt egyenruháin, hogy a napsütésben a visszaverődő erős fénnyel zavarják meg az ellenséges katonák látását. A külön erre a harcmodorra kiképzett századokban szolgálókat nevezték „flittereknek”, akik közül a győzelem után sokan fölvették második keresztnévnek a különös kifejezést, amely akkora már minden nőiességét elvesztette.

És hogy a mai nap se maradjon el, Dani ma Alarm névnapjára lelt, én meg kicsit utána olvasgattam a névnek.
A leghíresebb Alarm, a Nobel-békedíjas Mohamed bin Ahmed Alarm egyiptomi származású, Londonban élő muszlim ex-vezető, az amerikai fennhatóságú iraki területeken sugárzott Radio Al-Arm egykori alapítója.
Célja a néhai Amerika Hangja és Szabad Európa rádiók mintájára illegális arab nyelvű műsorok szolgáltatásával kezdetben Szaddam Husszein hatalmának megdöntése-, később a síiták és a szunniták közti ellentétek csillapítása volt.
Tettei meglepő módon amerikai és arab oldalon is óriási visszatetszést váltottak ki az elmúlt években. Radikális iszlám vezetők szerint Alarm a „Gyűlölt W” ügynöke, míg az említett „W” (George W. Bush) többször jelentette ki nyilvánosan, hogy szerinte Alarm titokban Oszama bin Laden szócsöve.
Az amerikai megszállás óta tartó vita végére végül 2005-ben Svéd Tudományos Akadémia próbált pontot tenni, amikor Mohamed bin Ahmed Alarm-nak ítélte a Nobel-békedíjat. A díj semmit sem segített a mindkét oldalon árulónak tekintett békeharcos helyzetén, mi több, újra felszította az ellentéteket Irak-szerte.
Alarm 2006 elején jelentette be visszavonulását és rádiója megszüntetését. Azóta hét gyorséttermet nyitott Londonban és környékét Alarm Kebab néven.

Tegnap egész nap kirándultam Daniékkal a Börzsönyben, ezért nem volt időm megírni a Hanuta név történetét, amit Donka talált. Cserébe viszont egy nagyszerű ebédben volt részem a márianosztrai Hangulat étteremben.

Giorgio Hanuta nápolyi ostyakészítő mester-, és a mogyorókrém feltalálója volt a XVI. században. Bár székhelye nem Rómában volt, finom ostyái miatt a Vatikán első számú beszállítójaként szerzett hírnevet.
A reformáció idején X. Leó pápa és tanácsadói hosszú ideig keresték a megoldást Urlich Zwingli, Jean Calvin és Martin Luther tanainak elfojtására, ám sokszori próbálkozás ellenére sem sikerült megállítani a bűnösnek vélt eszmék terjedését. Az addigra már mindenfelé elterjedt Hanuta által készített áldozó ostyák végül némileg visszaterelték az elvesztett híveket a Római Anyaszentegyház berkeibe, 30 évvel később azonban Róma kénytelen volt visszatérni a hagyományos ostyákhoz, hiszen Giorgio Hanuta német anyától született fia és az ostya manufaktúra egyedüli örököse, Günter Hanuta megelégelte a pápai elnyomást, és áttette székhelyét Wittenbergbe. Mivel Günter tisztán gazdasági, nem pedig egyházi alapokon képzelte el az ostyagyártást, apja mogyorókrém receptjét felhasználva megalkotta a máig ismert Hanuta ostyát, amelyet apja iránti tiszteltből nápolyinak nevezett el.
A Hanuta, mint keresztnév sem a katolikus, sem a református egyház híveinek körében nem kedvelt, leginkább az 1800-as évek végén Amerikában új életet kezdő ateisták leszármazottainak körében használatos.

Csütörtökön, bár Dani megtalálta Vityilló névnapját, nem volt időm utána nézni a névnek, mivel elég sok munkám akadt.
Viszonylag ritka francia név a Vityilló, ráadásul igazából túl sok híresség nem is viselte e nevet. A második világháborúban azonban a francia hírszerzés egyik tisztjét Jean-Vityilló Résistance-nak hívták, aki nagy sikereket ért el a fritzek elleni kémkedés területén.
Nevéhez fűződik annak a speciális kódnyelvnek a kidolgozása, amelyet a ’90-es évek közepéig nem is sikerült feltörnie senkinek. A kódolás jelentése függött a sajtokban található lukak számától, méretétől és az elhelyezkedésétől is, így a lehetséges kombinációk száma több tízmillióra rúgott. Egyes történészek szerint a németek ugyan rájöttek, hogy a sajtok rejtik a háború kimenetelében nagy szerepet játszó információkat, ám dekódolni nem tudták azokat. Mivel Hitler elfogadhatatlannak tartotta, hogy a franciák az Enigma-kódnál furfangosabb titkosítási módszert találtak ki, elrendelte a Code du Fromage mielőbbi teljes megfejtését, és egy olyan kód kifejlesztését, amely még meghökkentőbb és furmányosabb a franciákénál.
Az előbb említett történészek ezt a lépést tekintik Hitler legnagyobb tévedésének, hiszen olyan nagy mennyiségű szakemberre volt szükség a két - végül sikertelen - feladathoz, hogy attól lebénult a birodalmi hírszerzés, ami végül 1944. június 6-án a szövetséges csapatok sikeres partraszállásához vezetett Normandiában.

Azt hiszem megtaláltam a magyarság legnagyobb kérdését: "Hova lesznek a kokárdák?"
Minden évben veszek egy kokárdát az aluljáróban a nénitől, amit a következő évben sosem találok.
Biztos a néni idomított kokárdákat nevel, amik 16-án reggel hazamennek kakaót inni és kalácsot enni. De nem kizárt, hogy sört és unicumot is isznak, miközben csülköspacalt rágcsálnak.
Vagy valami fekete lyuk biztos beszippantja a kokárdáimat, és van valahol egy univerzum, ahol csillagok helyett az én kis csavarintott nemzeti szalagjaim fénylenek az égen.
Lehet, hogy idén keresek egy másik nénit, hátha annak ragaszkodóbb kokárdái vannak a kis papírdobozában.
Mást nem frusztrál ez a kérdés? Mert engem kb. azóta, amióta dobbantottam a napköziből, és magamnak veszem a kokárdáimat.

Donka elutazott Berlinbe, ahol azonnal belefutott a mai alternatív névnapba, amely nem más, mint a Vánnzé.

És, hogy a mai névnap se maradjon kivesézetlenül, Dani ma megtalálta Nyikhaj napját.
A Nyikhaj egy-, az észt hadseregben jellemző becenévből kialakult név, amely az évszázadok során az Európában végbement észt hadjáratoknak köszönhetően az Európai Unió egyik leggyakoribb neve lett.
A név eredete még a félelmetes észt hódítások idejéből származtatható, kezdetben jelzőként funkcionált, ugyanis az Észt Taktikai Nehézlovasság vitézeinek jellemző viselete volt a nyaki részen meghagyott, a fej többi részéről leborotvált hajdísz.
A XV. században Madridot és Berlint is elfoglaló érdekes népi játékokat a legigázott népekre kényszerítő hadsereget egyébként maga Hunyadi Mátyás verte vissza, amikor azok Magyarországra támadtak.
Bár Mátyás csak megállítani tudta a rettegett hadat, Európa szerte számos ország himnuszában szerepel mai napig a „Mátyás, a megmentő” részlet, amely bizonyítja, mekkora szolgálatot tett királyunk Európa népei számára.
Az egyik érdekes népi játék, amit ráerőltettek az európaiakra, a foci, amelyben például mai napig a világ legjobb csapata az észt nemzeti válogatott, és a legjobb klubcsapat az Eston Villa.

Herr Ruffen germán szex-provokátorként vált híressé, különös figyelmet szentelve a segg-fetisizmus tárgykörére. A XVIII. században, Bajorország városaiban kötelezővé tette a hátsó fertályt takaró viseletek elhagyását, így kiemelve az isteni erővel megáldott testrész formavilágát.
A Nagy Tanga háború elvesztése után seggluka bevarrására kötelezték az egyházi vezetők Ruffent, aki az ítélet végrehajtása után egy rejtett segglikat varratott a hátára, hogy megmaradjon kedvenc testésze. Követői máig a Nemzetközi Puca Napon emlékeznek meg mesterükről rituális seggrepacsival egybekötött fenékszépségverseny rendezésével, amely a legnézettebb élő műsor évek óta világszerte, megelőzve Baló György tréfás-, magyar, angol és litván nyelven sugárzott SuperBowl közvetítéseit.

 

Sir Digen, kit a nép csak a „legnemesebb Fíííreg”-nek hívott, különös kínzási módszereivel írta be magát a történelemkönyvekbe. Kifinomult technikái közé tartozott a homloklebeny-zúzás és a mellbimbó-kaloda, amelyeket előszeretettel használtak az Angol Korona által birtokolt területeken. Perverz tettei egyfelől csodálattal töltötték el az akkoriban csúcsra járatott inkvizítorokat, másfelől rettegésben tartottak minden leigázott népet, akik végül az elszenvedett sérelmek miatt fellázadtak, ám csatájukat elvesztették az irtózatos kegyetlenségektől sem megrettenő Digen csapataival szemben.
A világtörténelem vitathatatlanul legvéresebb csatáira az Óriás Bimbótekergetés Napján emlékeznek Skócia és Wales területén egyaránt.

 

Lord Khalen félelmetes viking zenekarával és híres vérebével-, a hírhedt harci kutya, Resztelt Máj kölykével, Bigris Csigával hódította vissza a Szentföldet a X. század végén, kiűzve onnan az összes, betelepült helyi pogány vallás képviselőjét. A győzelem után feltárta, majd újra felépítette az évszázadok során lerombolt várost, Hendrix City-t, ami újra az ősi Rock n’ Roll vallás szakrális központjává vált, melynek mértani közepén áll a Fender-hegy, amelynek tetején építette föl az addigi ismert világ legnagyobb templomát, a Great Music Hall székesegyházat.
A XX. század második fele óta az országot Drum&Bass és Hip-Hop terroristák tartják rettegésben, ám a Szent Kottában írtak szerint a Zene Birodalmát nem lehet ördögtől való hamis eszméktől vezérelt hitetlenek által elpusztítani, így a prófécia szerint a földi mennyországnak is nevezett muzsika-oázis az emberiség pusztulásának végső színhelye-, minden, a világban kódorgó igazhitű utolsó mentsvára lesz.

Donka a hetet Sarkantyú napjának megtalálásával kezdte, én meg utána néztem az ezzel kapcsolatos érdekességeknek.

A Sarkantyú azokból az időkből származó brit gyarmati név, amikor még a tengerekben jócskán éltek cápák és szó sem volt arról, hogy kihalhatnak, ezért finom húsuk elfogyasztásán kívül sporteszköznek is használták a nagytestű fürge állatokat.

Európa szerte szokás volt a nemesi családokban, hogy a harmadik fiút általában sarkantyúsnak küldték, hogy így szerezzen dicsőséget hazájának az 1700-as évek közepe óta megrendezett Világ Népei Közti Cápalovagló Viadalon, amelyet a nyugat-ausztráliai Cápa-öbölben rendeztek minden negyedik évben.

A szó eredete az angol „shark” és az akkoriban még a lovakat gyorsabb mozgásra buzdító magyar eredetű „tyú” kifejezés összapasszintásából szültetett, amelyet Gróf Széchenyi Teodor cápa- és kardhalkutató adott az érdekes vízi sport versenyzőinek a Nemzetközi Cápalovagló Szövetség felkérésére, amelynek egyébként alapítója, majd később tiszteletbeli elnöke is volt.

„Sarkantyúnyak” a versenyek betiltása után az ausztrál part menti börtöntáborokból cápák hátán meglógó, a rabok között nagy köztiszteletnek örvendő foglyokat nevezték, majd, mintegy száz évvel később a San Francisco előtti öböl szigetén fekvő hírhedt Alcatraz börtönből menekülő, és az esetek többségében cápaeledelként végző elítéltek gúnyneve volt.

Dani ezen a szép napsütéses napon a Kupleráj nevet találta.
Ez a név még az 1800-as évek végi vadnyugatról származik, kezdetben becenév volt. Egy magyar származású férfi, bizonyos Ray Amor megelégelte, hogy a marhaterelgető fiúk nehezen tudnak barátnőhöz jutni a sok munka mellett, ezért egy kis eldugott texasi városban megalapította az Egyesült Államok első társkereső klubját, amely gyakorlatilag nem volt más, mint egy szabványos western-krimó, ám annyiban mégis különbözött, hogy minden pénteken és szombaton este társas összejöveteleket szervezett kifejezetten magányos fiataloknak, ahol volt alkalmuk némi táncos ismerkedésre.
A köznyelvben hamarosan megjelent a „the couples of Ray” jelző is, amely a Raynél összejött párok gúnyneve volt.
A hatóságok nem nézték jó szemmel az akkoriban még jócskán erkölcstelennek számító hely létezését, ezért Ray Amort „a nemzet fiataljainak megrontójának” bélyegezték, majd kiutasították az USA-ból, így vagyon és lakóhely nélkül maradt Ray hazavándorolt nagyszülei hazájába, Magyarországra, ahol hasonló klubot nyitott.
Ray Amor humorát jelezte, hogy ami az új világban gúnynévnek számított, némi magyarítás után tökéletesen megfelelő név volt új hazájában, ugyanis a belvárosi klubnak a Kupleráj nevet adta, amely a XX. század első felében átragadt a kicsivel vadabbnak számító bordélyokra is.
A hippi-korszak idején a magyar bevándorlók körében igen népszerű név, mára teljes jogú amerikai névvé vált.