H3006132027
K3107142128
Sz0108152229
Cs0209162330
P0310172431
Sz0411182501
V0512192602

Hogy ne maradjatok nélkülem

2010/07/29

A troli hőse

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/07/29/a_troli_hose

Tegnapelőtt sétából indultunk hazafelé, és mivel sikeresen elfáradtunk, gondoltuk, hogy trolival megyünk haza. Jött is a troli, fel is szálltunk, de a troli nem akart indulni… hirtelen aztán kinyílt a vezetőfülke ajtaja és egy igen jó karban lévő vezető lépett ki a fülkéből.
 
Az egyik utastársunk ugyanis, nyilván a mellette álló csodaszép barátnőjének így akarván imponálni, cigarettával a kezében lépett fel a trolira, amelyből még szívott egy slukkot, majd kipöccintette az ablakon. Ez jogosan háborította fel a troli sofőrjét (TV), aki ezt szóvá is tette. Mind írtam, a troli vezetője szép nagy ember volt, a mi hősünk (a Hős) pedig egy vékony, cingár férfi. A TV igen nyugodt hangnemben megkérdezte tőle, hogy ugyan mesélje már el neki, hogy erre miért is volt szükség, de a Hős csak annyit mondott, hogy „valami nem tetszik?”. A TV-nek  valóban nem tetszett és még egyszer megkérdezte tőle, hogy ezt hogyan gondolta és hogy egyáltalán mi szükség volt erre, mire a férfi mondta neki, hogy „kidobtam az ablakon, nem?”. Erre aztán a TV megismételte a kérdést, hogy akkor meg tényleg minek volt erre szükség, mire a Hős azzal zárta le, hogy akkor most már elég legyen, de az nem derült ki, hogy mi lesz, ha a TV továbbra is zaklatja őt ilyen piszlicsáré dologgal. A TV azzal zárta le a vitát, hogy akkor nyilván ő volt a hülye és beült a fülkébe.
 
[...] Bővebben!

sarok.org

grof

©2009 Sarok.org

Search marketing