Film naplója

Azuma (Takeshi Kitano) amolyan japán Piszkos Harry. Módszerei brutálisak, ha kell addig veri a gyanúsítottat, amíg az jó útra nem tér, vagy vallomást nem tesz. Amikor azonban legjobb barátját megölik Azuma minden eddiginél véresebb és kegyetlenebb bosszúhadjáratba kezd a jakuza ellen, végezve mindenkivel, aki az útjában áll.
japán krimi, 103 perc, 1989

22:35, Szerda (szeptember 9.), m2

imdb

Yamamoto (Takeshi Kitano) japán gengszter, jakuza, aki mögül elfogyott a hátország... Főnökét likvidálták, legbizalmasabb bűntársa is elárulta. Nem marad más hátra, mint Amerikába menni, hogy megkeresse egyetlen kötelékét a világgal. Féltestvére, Ken (Kuroudo Maki) annak idején Amerikába ment tanulni, de nem tért vissza soha. Yamamoto csak annyit tud róla, hogy Los Angelesben él. Nekivág a nagy útnak anélkül, hogy tudna angolul. A nagyvárosban egy rossz mozdulat is az életét veszélyezteti. Az elhagyott jakuza megtalálja féltestvérét, aki a drogdílerkedésben jeleskedik. Yamamoto kézbe veszi az irányítást. A környékbeli olasz maffia alig akarja elhinni, hogy az íratlan törvényeket áthágó furcsa japán banda miatt rövid idő alatt micsoda presztízs veszteség érte.

amerikai-angol-japán akcióthriller, 114 perc, 2000

0:35, Szerda (március 19.), RTL Klub

imdb 

 A Sonatine Takeshi Kitano különös és mégis hagyományos formákat követő jakuzafilmje, amelyik a a Violent Cop-hoz hasonlóan lassú ritmusú és nyugisan filmezett, kesernyés humorral átitatott, amely helyenként kifejezetten gyerekessé válik (ez Kitanora és a filmbeli karakterére egyaránt jellemző). A Miike-féle Agitatorra (ami későbbi film) is emlékeztet egy kicsit a Sonatine: mindkettő inkább foglalkozik a szereplők lelkivilágával, hangulatával, életmódjukhoz való viszonyukkal, mint az akcióval.
A történet szerint egy kisebb csoport jakuzának le kell menniük egy vidéki városba, hogy ott két marakodó klánt kibékítsenek. Érkezésüket azonban nem nézik jó szemmel, megtámadják őket, egyikük meg is hal. Egy kis tengerparti kunyhóban húzzák meg magukat, elvégre ez nem az ő harcuk. Innentől mintha az eddigiek meg sem történtek, egy új fejezet kezdődik a filmben: jakuzák kényszerszabadságon. A főszereplő (Kitano) rögtön beleszokik a nyugodt pihenésbe, a bolondozásba, egy csinos helyi nővel is megismerkedik. és szép lassan a többiek is egészen felengednek. Ott maradnak, amíg a tokiói főnökeiktől parancsra várnak, de igazából nem is várnak semmire. Aztán a végén visszafolyik az általuk kialakított idillbe az életük... A befejezés kérhetetlenül jön, nincs benne sok meglepetés, de hát nem is a meglepetés erejére épít.

A film kifejezetten merengős hangvételű, sok lírai jelenettel, amik bármilyen romantikus filmbe vagy komédiába beleillhetnének, de a "munkájuk" és a háttérben zajló események árnyékot vet erre az idillre, a ritkán és sokszor váratlanul felbukkanó véres, de stilizált akciójelenetek pedig éles kontrasztot adnak, és jelzik, hogy a valóságból nem könnyű kilépni.
A filmben több ismert színész is játszik. Nagy kedvencem Susumu Terajima (fenti képen balra), akit már igazán szívesen megnéznék főszerepben. Ismerős volt még Ren Osugi is (Drive, Postman Blues, Zebraman, Collage of our life, Brother, Dolls) (a fenti képen jobbra). Kitano pedig fiatal (fenti képen középen :) ) és őrült (lenti kép).

Végül érdekességképpen a cím eredete: az angolul a cím "Sonatine", japánul azonban "Sonachine". A különbség nem az átírásnak köszönhető. A japán cím egyfajta okinawai népzenét jelent, de ez nem sokat mondott volna a világ többi részének, ezért inkább a klasszikus zenéből vettek egy hasonló kifejezést. Apropó, a film zenéje nagyon jó, nekem ez az első Kitano film, ahol kifejezettten tetszett a zene menet közben. ^^

hivatalos oldal 

Rögtön a film elején Beat Takeshi találkozik saját magával, Takeshi Kitanóval, az egyszeri bolti eladóval. Ebből a paradoxonból indul el az a szürreálisan összetett, sokszor komikus eseménysor, melynek során Beat Takeshi többször találkozik saját énjével, korábbi filmjeire utalva kacsint ki ránk, mint régi barátaira, hogy aztán egy jakuza halálát saját maga játssza el egy mesterien felépített vérfürdőben. Ez Kitano 8 és 1/2-je, ahol a mester elszámol saját életével, majd kilép a halandók világából, hogy aztán valami egész másként szülessen újjá. Mindezt filozofikusan, és Kitano megszokott cinkos paródiájában. "500% Kitano!" - ezzel az alcímmel mutatták be 2005-ben a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában. A Kitano-rajongóknak könnyebb dolguk lesz a történet követésével, de az új érdeklődők is mély benyomásokat fognak szerezni a japán filmművészet zabolázhatatlan fenegyerekétől.