Jim Jarmusch közel húsz év termését fogja
csokorba, s kínálja fogyasztásra: 11 rövid epizód kávéházi asztalok
mellől, füstben pácolt merengőkről, hírességekről és különcökről,
kávéról és cigarettáról, az élet apró örömeiről és néhány kisméretű
bosszúságáról.
Nagyon itt volt már az ideje, hogy újra eltölthessünk egy
játékfilmnyi, röpke másfél órát kedvenc fekete-fehérbe borult
kult-direktorunkkal, Jim Jarmusch-sal (Florida, a paradicsom,
Törvénytől sújtva), melyre legutóbb egy magát Szellemkutyának
nevező, Bronxba szakadt afro-amerikai szamurájjal való emlékezetes
találkozás adott alkalmat.
A Kávé és cigarettából ugyan fájóan hiányoznak a szomorúszemű
szamurájok, a showbiznisz válogatott különcei azonban elegen vannak
ahhoz, hogy végül feledjük a hiányt. Barázdált arcú rockerekkel
(Tom Waits, Iggy Pop) és mitugrász komikusokkal (Roberto Benigni,
Bill Murray, Steve Buscemi) ugyanúgy találkozhatunk, mint zavarban
lévő karakterszínésszel (Alfred Molina), ikertestvérével
viszálykodó dívával (Cate Blanchett), és a pop legeredetibb hangú
testvérpárjával (The White Stripes).
Többnyire a rendező jó ismerősei, barátai és kollégái - maguk is
kultikus alakok - népesítik be azt a 11 rövid epizódot, melyek
közül az elsőt Jarmusch még 1986-ban forgatta. Szereplői olyan
életbe vágóan fontos kérdéseket feszegetnek, mint a cigarettáról
való leszokás nehézségei, a tea élettani előnyei, Nikola Tesla
feltalálói géniusza, vagy a családfakutatás jelentősége. Jarmusch
minimalizmusa, a szűkös játéktér (többnyire egy kávéházi asztal)
meghittsége, a szereplők fapofával előadott viccei, anekdotái, vagy
szavak nélkül is erős jelenléte egységes atmoszférát teremt a közel
20 év alatt jelentős szünetekkel forgatott szkeccsek között.
Filmnek azért nehezen nevezhető másfél óráról van szó, mintha csak
a nagyfilmhez hozzácsapott kimaradt jeleneteket ragasztgatták volna
egymáshoz a jó szimatú jogtulajdonosok. Persze mindez csak
rosszindulatú kötözködés a részünkről, hisz nyilvánvalóan nem
(csak) ilyesfajta szándékok álltak a bemutatás mögött. Az epizódok
többsége szórakoztató, a befejezés - két idős szaki nosztalgiázása
a húszas évek Párizsáról és a hetvenes évek New Yorkjáról -
kimondottan megindító, s csak szórványosan találkozhatunk
fölösleges töltelékanyaggal. Felejthető, de kifejezetten kellemes
szórakozás Jarmusch 11-részes kávéshow-ja. Számításba véve, hogy a
rendező neve olyan védjegy, melynek láttán bizonyos körökben
mindenre vevő a közönség, sokkal rosszabbul is járhattunk
volna.
amerikai-japán-olasz zenés vígjáték, 93 perc,
2003
21:50, Szombat
(október 28.), DUNA Televízió
imdb
