H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Egy ruhaipari szőke sorai...

2085/05/04

Itt elmondhatod, amit szeretnél...

sarok.org

2014/07/17

Keresem az utam, keresem önmagam...

A tavalyi "sikertelen" bejegyzésemet tekintve, régen nem jártam erre, hogy kiírjam magamból mélyenszántó gondolataimat, pedig az elmúlt egy évben sikerült egy olyan pofont kapnom az élettől, ami rendesen a padlóra küldte a belső istennőm, meg úgy alapvetően minden értelmes gondolatomat, amit az emberi kapcsolatokról hittem.

Megzavarodtam, és próbáltam feldolgozni olyan érzéseket, amit normális estben egyáltalán nem kellene, és a legrosszabb az egészben, hogy ezt kifelé nem mutathattam. Akkor már két éve játszottam a színdarabom, aminek a csattanóját is akkor kaptam, amikor már véget ért minden felvonás. És elvesztettem önmagam...

 

Hogy megtaláljam az utam, sok mindent át kell gondolnom, le kell írnom, és bizony szembe kell néznem olyan dolgokkal is, amelyekről talán sosem szeretném, hogy kiderüljenek, de mégis azt hiszem, hogy ki kell derülnie ahhoz, hogy rájöhessek ki is vagyok én.

 

2013/03/30

Megírtam...

..és elszállt az egész.

Ez lehetne egy intő jel is arra, hogy rosszul gondolok dolgokat...De ebben már nem hiszek.

2011/05/27

Mert megőrülök, hogy nem vagy velem...

...és most amikor már lehetne, akkor nem tudlak megölelgetni, és megcsókolgatni, és megszeretgetni. Mindennél jobban vágyom arra, hogy karjaidba zárva meséld el, hogy milyen napod volt, és hogy melletted aludhassam el, és melletted ébredhessek fel.

 

És most még egy városban is lakunk... Nem tehetek róla, hiányzol nagyon!

2011/05/25

Mert hiányzós...

...és mert ezt már valahol le kellett írjam, ha már a hülye úrilányos tartás miatt nem mondhatom el Neked.

2011/04/24

Mert hazavágtál lelkileg...

Azóta féltem ettől a pillanattól, mióta október végén megjelent nálunk, hogy megtanulja a szektor csínját-bínját, és ez a pillanat tegnap bevégeztetett. Megállás nélkül kavarognak a gondolatok a fejemben, és tudom, hogy tagadnom kell őket, mert attól, hogy hisztizem, nem fog megváltozni semmi, de most az egyszer megadom a lehetőséget annak, hogy ki(s)írjam magamból.

Hogy valaha ezt el fogod-e olvasni, azt nem tudom, de talán egy kicsit könnyebb lesz nekem is...

 

Próbállak megérteni Téged, mert ez egyáltalán nem könnyű döntés a részedről. Nem tudom, képes lennék-e a helyedben itt hagyni mindent, és hátat fordítani annak, amit az elmúlt 28 évedben felépítettél. Elképzelni sem tudom, milyen lehet eldönteni, hogy itt hagyd a szeretteidet, akik az elmúlt évben történt események hatására fontosabbak számodra, mint eddig bármikor. Azt sem tudom elképzelni, hogy milyen lehet a szemébe nézni egy csapatnak, akiket évek óta építesz magad körül, és elmondani nekik, hogy már nem leszel itt velük többé.

 

Próbálom megérteni, és elfogadni, hogy hosszú távon ez Neked jó lesz, és a most meghozott áldozatokról a jövőben úgy fogod gondolni, hogy megérte. Úgy érzem, hogy rettentően erősnek kell lennem ahhoz, hogy bent ne érezd a félelmemet, az aggódásomat, és ezzel is megkönnyítsem Neked ezt az egészet, még akkor is, ha én egy aprócska pont vagyok abban a halmazban, melyet most magad mögött kell hagynod. Ha bármiben tudok Neked segíteni, hogy ez az egész könnyebb legyen, akkor meg fogom tenni, de belül a szívem szakad meg, mert soha nem lesz még egy ilyen főnököm, mint amilyen Te voltál.

 

Soha nem vesztettem még el senkit, akit mind szakmailag, mind emberileg annyira tartottam, mint Téged. A belém fektetett bizalmad volt a lehető legnagyobb dolog, amit kaphattam Tőled, és októberben még úgy gondoltam, hogy sosem szeretném, ha ezt megbánnád. Bizonyítani szerettem volna Neked, hogy jól döntöttél, de most már ennek sem lesz akkora súlya, mint eddig volt. Veled együtt elvesztem azt az életkedvet, ami az elmúlt fél évben hajtott a munkámmal kapcsolatban, mert tudom, és előre látom, hogy mi lesz itt, amikor Te már nem leszel. És ezt sem mondhatom Neked...

 

Szeretném, ha most az egyszer önző lehetnék, és azt mondhatnám, hogy ne hagyj itt engem, hiszen annyi mindent nem tanultam még meg. Szeretném, ha most az egyszer önző lehetnék, és toporzékolhatnék az út közepén, hogy észrevedd mit érzek. Szeretném, ha most az egyszer önző lehetnék, és megállíthatnám ezt az egész folyamatot, mert nem tudom, hogy ezek után kihez fordulhatok majd, ha valamit nem értek. Szeretném, ha most az egyszer önző lehetnék, hogy ne kelljen látnom összeomlani, amiért eddig dolgoztam. Szeretném, ha most az egyszer önző lehetnék...

 

...de nem tehetem meg. Erősnek kell lennem, és el kell hitetnem Veled, hogy támogatlak ebben az egészben, mert tudom, hogy erre a változásra szükséged van, még akkor is, ha nem egészen így képzelted el. Tudom, hogy szükséged van arra, hogy azok akiket szeretsz, megértsék, és elfogadják a döntésedet.

Sokan elmondják majd a véleményüket, amikor ez az egész kiderül, és sokan önzők lesznek, de Neked tudnod kell majd, hogy ezt azért teszik, mert félnek attól, hogy mit veszítenek el Veled együtt.

 

És bár az egyik legnehezebb dolgot kérted tőlem, de én megteszem, megszervezem a búcsúbulidat... Viszont ne kérd, hogy ne sírjak... Hiányozni fogsz!

2010/02/07

Innen sosem fogok szabadulni...

A címet akár egy örök tény megállapításának is elkönyvelhetném. Innen már soha nem fogok szabadulni. Mindig visszatérek... Néha csak a vicc oldalt olvasni, néha képeket nézni, néha még rálesem a régi blogtársak naplójára - remélvén találok valamit, ami leköt.

Aztán jönnek azok a pillanatok, amikor egy kicsit szentimentálisabb vagyok, és visszaolvasom a régi soraimat. Vegyes érzések szoktak hatalmukba keríteni. A legtöbb esetben elkapnak azok az emlékek, amelyeket akkoriban nem tudtam máshogyan feldolgozni - hiszen nagyon sokszor azért jöttem ide, hogy elmondjam, amit nem lehet. 

Azt hiszem, most is ezért jöttem. Csak még nem tudom, hol kezdjem el. Lehet ott kéne, hogy leírom, hogy miután ma hazajöttem és levettem a kabátomat, leültem a szobám egy irreleváns sarkában, és elkezdtem zokogni. Kb. egy órán keresztül csak ültem, és zokogtam. Hogy miért? Nos ez egy jó kérdés... Még én sem jöttem rá igazán.

Az egész nagyjából 3 évvel korábbra vezethető vissza. Akkoriban lettem vevőszolgálatos. Ezzel még nem is volt semmi baj. Akkor... De azóta csak teltek-múltak az idők. Volt jó is, és rossz is. Volt, amit fel tudtam dolgozni, és volt olyan, amit már nem. Volt olyan, amit le tudtam nyelni így is, és volt olyan, ami csak felőrölt az adott pillanatban. De azt hiszem, hogy 2009. végéig meg tudtam oldani a problémáimat. Beismerem voltak olyan pillanatok, helyzetek, amikor megbántottam olyan embereket, akiket nem kellett volna, és akik semmiről nem tehettek, de a múlton változtatni nem tudok. Én is csak levezettem másokon, mint ahogy mások is levezették rajtam. Ez van.

Az igazi gondok azok 2010. első hetén kezdődtek. Olyan hibákért kellett felelősséget vállalnom, amelyek elkerülhetőek lettek volna. Láttam előre, hogy mi lesz, segítséget kértem az arra alkalmas emberektől, és mégsem sikerült elkerülnöm a katasztrófát. Fejjel neki a jéghegynek. Mondhatni... Azóta meg csak fuldoklom a jeges vízben.

Most, amikor már azok is felismerték a probléma súlyát, akiknek nem is olyan rég a segítségéért kiáltottam, azok most pánikolnak. De még mindig nem értik a lényeget. Meghallgatnak, megoldásokat várnak tőlem, talán csodát is. Még most is tőlem várják el, hogy megoldjam. Mint minden mást, ami ide juttatott. Hiszen a jéghegyem az a káoszból emelkedett ki. Abból, hogy közel 3 éve mást sem csinálok,mint hogy úrrá leszek azon a káoszon, amit mások okoznak, és eltüntetem, mielőtt gondjuk lenne belőle.

Csak azt nem vette észre senki, hogy én ehhez már kevés vagyok. Egyszerűen már nem megy, nem tudom megtenni. Sodródom az árral, de a hullámok még mindig pofán vágnak. És én csak hagyom. Nem tudok saját erőmből kijutni a jeges vízből, és nem találom azokat a kezeket, amelyek a megsegítésemre nyúlnának.

És én csak egyre jobban fázom...

2009/03/23

Nyaff, nyaff, nyaff...

Hiszti van a köbön, és most úgy érzem ez a megoldás. Mármint nem a tökéletes megoldás, de régebben sokat segített, amikor sikerült leírnom a dolgokat. Úgy néz ki, újra ezek az idők jönnek.

Hogy miért van hiszti? Nem is tudom, sok okom nincsen rá, csak szimplán szeretetre éhezem. Vagy nem is tudom mire…

 

A történet valahol két hónappal ezelőtt kezdődött. Egyik nap unatkoztam, és visszaregeltem a híres-neves „jelöljükbeismerőseinketmegazokatisakiketnemismerünk” oldalra, és egy kedves ismerősöm, amikor visszaigazolt, akkor írt egy levelet is, hogy „Mizújs?”. Válaszoltam neki, majd a levelek egymást követték. Semmi extra, egyszerű szavak, néha tömény agyzsibbasztások, de jól esett, hogy amikor a nap végén hazajöttem, akkor ott várt a válasz. Valaki gondolt rám, valaki foglalkozott azzal, hogy mi lehet velem. Egyszerű, jól eső érzés, semmi több.

 

Aztán jött egy görbe este. A srácokkal – köztük Vele is – elmentünk sörözni. Semmi nem történt, mégis amikor hazajöttünk, akkor sikerült egymásba gabalyodni - félig. Jó volt, mondhatni bjútiful, bár tudtam, ennek nem lesz folytatása…

 

…de azt hiszem, hogy hiányzik. Jó volt, hogy hosszú idő után, végre vigyázott rám valaki, míg én aludtam. Jó volt, hogy átölelt, hogy reggel arra keltem, hogy puszival ébresztenek. De elmúlt.

 

És lehet, hogy nem bánnám, ha ennek folytatása lehetne. Ha nem is normális, de legalább amolyan nem normális, érezzük jól egymást kapcsolat, amikor itt van Pesten. Vagy nem is tudom…

 

Csak azt nem tudom, hogy ezt hogyan értessem meg vele. Mégsem állhatok oda elé, és nem mondhatom azt, hogy „Te, figyu…”

 

De igazából, még abban sem vagyok biztos, hogy feltétlenül Ő hiányzik, vagy csak az érzés, hogy milyen az, amikor valaki Úgy figyel az emberre. Sz’al egyelőre marad a hiszti a köbön…

Kulcsszavak: hiszti

2008/08/03

Megcsináltam... :)

Tudom, elvileg úgy volt, nem írok többet, de ezt kénytelen vagyok világgá kürtölni... :) Lejöttem az égből, és leírhatatlanul rohadt jó élmény volt! 

 

 

 

 :)

Kulcsszavak: tandem

2008/04/30

 

 

„A jó lányok naplót írnak, a rossz lányok nem hagynak bizonyítékot.”

2007/12/31

B.Ú.É.K.!

 

2008...

 

...majd meglátjuk.

2007/10/23

Most akkor új idők jönnek, vagy mi a szösz?

Nem is tudom, hol kéne kezdem. Hirtelen annyi minden van, amit le szeretnék írni. Minden változik, még én is...

 

    Tegnap volt utoljára az egyik kolléganőm. Hiányozni fog még akkor is, ha mostanában már nem az volt közöttünk, aminek indult. Már nem volt a barátom, de tudtam, hogy mellettem áll még, ha szükség lenne rá. Mindegy, talált egy másik helyet, és remélem jobb lesz neki. :)

    A jövő hét végével távozik az az ember is, aki elég rendesen megkeserítette az elmúlt közel 1 évemet. Ennek örülök, és tudom, hogy Ő az, aki soha az életben nem fog hiányozni. Jó ez így, még akkor is, ha kevesen maradunk a karácsonyi hajrára. Támogatom az első okos döntését, amit meghozott. És ettől nem vagyok szemét, ezt sokan gondoljuk így...

    Kapunk majd két embert... Két olyat, aki kedves, aranyos, mosolygós, és remélhetőleg lassan tényleg elkezd formálódni egy kis csapat odabent, mert már nagyon nagy szükség lenne rá.

 

    És, hogy én miben változom? Nos... Péntek óta nem dohányzom, és ez jó. És ami nagyon jó benne, hogy nem érzem azt a kényszerűséget, amivel ez az egész járna. Nem érzem, hogy pótcselekvésre lenne szükségem, és könnyedén veszem azt az akadály félét, hogy a barátaim, ismerőseim 80%-a dohányzik. No igen... Jó néhány embert a "Dohányzóból" ismertem meg. :)

    Sz'al remélem szorít nekem mindenki, és sikerül megcsinálnom. Jobban érzem magam tőle, és részben azért, mert csak úgy jött, nem kényszerítettem magam, és érzem, hogy meg tudom csinálni!

    Bár kolléganőm volt olyan kedves, és amikor megkérdezte, hogy mióta, és mondtam neki, hogy 3 napja, arra közölte, hogy "Lófasz!". Hát nem tudom... Én büszke vagyok erre a 3 napra is, és tekintve, hogy Ő dohányzik, nem tudom mire nagy a pofája... Egy kicsit rosszul esett. De persze Ő ezt nem vette észre, mert miért is vette volna?

    Mindegy, fent a fej, és csinálom, mert sokkal többen vannak, akik támogatnak. Főleg dohányos barátaim, és jól esik, amikor barátnőm közli, hogy nem adna, ha most kérnék tőle. :)És ez a lényeg!

 

Legyen mindenkinek szép napja! Én ellépek 3 napra Gyöngyösre, és valamelyik unalmas órámon majd megírok egy bejegyzést egy olyan emberről, akit életem végéig szereti fogok. Mert hogy ma erre megint rá kellett jönnöm...

 

No puszancs

Kulcsszavak: no_cigi változás

2007/08/18

Inkább kint, mint bent...

Tegnap kaptam egy ultimátumot a managerem részéről, ami röviden arról szólt, hogy vagy mosolyogva lenyelem, miközben egy velem egyenrangú senkiházi úgy beszél velem, mint akit a seggéből rántott ki, vagy egy idő múlva repülök a vevőről. Hogy miért? Mert Ő nem akar óvodával foglalkozni, és a többieknek is rohadtul elege van már a hisztinkből. Hát azt kell, mondjam, hogy fasza. Azzal senki nem foglalkozik, hogy az első vevős perce óta így beszél velem, és azzal sem, hogy mennyi mindent megpróbáltam már, hogy ez ne így legyen. Nem hiszem, hogy én tehetek erről, és hogy még mindig én vagyok az, akinek alkalmazkodnia kell. De ha mégis… Akkor hogyan alkalmazkodjak egy olyan emberhez, aki mások előtt semmibe vesz, és leugat, amikor meg ketten vagyunk, akkor mézes-mázas. Ha valaki ezt elárulja nekem, akkor ígérem, úgy fogok viselkedni.

  

Persze, ha ez még nem lett volna elég, akkor még szembesültem azzal is, hogy aki a szemembe azt mondja, hogy ne menjek vissza kasszába, meg szeret engem, meg jó velem dolgozni, arról kiderül, hogy folyamatosan nyomatja felsőbb irányba, hogy ilyen meg olyan vagyok. Na köszi, de ez nem kell! És amikor beszélgettünk tegnap még az is kiderül, hogy tulajdonképpen azért ne menjek vissza, és ne adjam fel, mert olyan jól lehet engem piszkálni. Most komolyan, tényleg ezért maradjak? Tényleg ezt kell kapnom egy olyan embertől, akit a barátomnak tartok? Tényleg?

  

Azt hiszem egy kicsit átértékelődött bennem néhány dolog, és nem vagyok hajlandó sokáig ezt csinálni. Megerőltetem magam, és egy hónapig megpróbálok mindenki arcába mosolyogni, és nem észrevenni, hogy beszél velem. Ha ez sem jön be, akkor leszarom, és visszakérem magam kasszába. Ott legalább nem azzal kezdik a vásárlók, hogy a „Kurva anyámat, mert…”, és nem kell azon gondolkoznom, hogy aki az arcomba mosolyog, vajon mit mond a hátam mögött. És, ha ez megfutamodás, akkor legyen az, de még mindig kellemesebb, mint egy idegösszeroppanás…

Kulcsszavak: dühöngés

2007/08/15

Túró Rudis tüntetés! :)

"Szervezés alatt áll egy csendes, atrocitásoktól és szélső megjegyzésektől mentes margitszigeti túrórudi evészet,ami korra, nemre, származásra való tekintet nélkül történne, amit persze valamilyen úton-módon rögzítenénk. Szeretnénk így 'tiltakozni' Schobert Norbert és Rubint Réka sokunkra sértő vonatkozással bíró nyilatkozatai és általánosító véleményei ellen.
Ha érdekelt vagy a dologban, akkor írj nekünk a rudituntetes@gmail.com címre, írd meg, hányan jönnétek, ötleteket is szívesen várunk. Kérünk mindenkit, hogy kerülje a szélsőséges viselkedést, mi csak békésen szeretnénk 'tüntetni' és megmutatni, hogy a véleményünket kordában tudjuk tartani.
Köszönettel, a szervezők"

 

Az előzményei...

Kulcsszavak: TR

2007/08/13

Sziget! Faithless!

Most, hogy túl vagyok rajta, tudom, hogy egy felejthetetlen élménnyel lettem újra gazdagabb. Elmondhatatlan, és felfoghatatlan a tegnapi este, főleg azok után, hogy 3 évvel ezelőtt ez még csak álomnak tűnt, bármennyire is úgy gondoltam, hogy nem hiszem el, hogy nem jönnek többet.

 

De eljöttek, és megérte várni... Minden egyes perccel ahogy közelebb kerültünk a kezdéshez, egyre izgatottabb voltam. Nagyjából mint egy gyermek, aki éppen megkap valamit, amit nagyon régen kinézett a bolt kirakatában.

 

Majd eljött a perc, és felcsendültek az ismerős dallamok. Egy lájtos bevezetést követően (szégyellem, de nem emlékszem mi volt) belecsaptak az Insomnia-ba, és az őrület kezdetét vette. Egy hatalmas sáros pocsolya közepén adtam át magam a zenének, és nem érdekelt, hogy mi lesz holnap, vagy holnapután. Lehunytam a szemem, és tomboltam... What About Love, I Want More, Bombs, Bring My Family back, és még sorolhatnám... De elmondhatatlan, leírhatatlan, és félelmetes, hogy mennyire jó volt!

 

3/4 11-kor úgy tűnt vége van, de tudtam, hogy nem mehetnek el a We Come One-nal, és természetesen Salva Mea nélkül... Nem mentek, visszajöttek, és egy utolsó hajrában a lehető legnagyobbat zúztam szívemnek legkedvesebb dalukra.

 

De ennek is vége lett, és csak remélni tudom, hogy jövőre ugyanitt, és ugyanekkor újra átélhetem ezt az érzést! Addig is ismerkedem Renaissance albumukkal, amely sokkal jobb, mint ahogy azt én gondoltam...

Kulcsszavak: faithless

2007/08/09

Amit egy magyartól nem látni...

Mindenki szidja a Sziget-lakókat, hogy mennyire igénytelenek tudnak lenni. Nos... Tegnap az egyik bizonyította, hogy talán ez mégsem igaz, illetve olyan dolgot művelt, amelyet magyartól még sosem láttam.

 

A szituáció a következő volt:

Két Sziget-lakó lány bejött vásárolni hozzánk, majd miután távoztak a kasszától, az üzletsoron az egyik véletlenül elejtett egy üveges innivalót. Egyből jött szólni tört angollal, hogy ne haragudjunk, ez történt. Már megszoktuk az ilyet, egyből hívom a takarítókat. Csúnyán tört angolommal próbálom elmagyarázni neki, hogy ne aggódjon, jönnek.

 De a lányzó aggodalmaskodik, majd megérkezik a barátnője a mosdóból elhozott kéztörlőkkel, és elkezdik összeszedni az üvegdarabokat, meg feltörölgetni a folyadékot. Akkor értettem meg, hogy Ő nem takarítókat akart, hanem tőlünk is valami rongyot szeretett volna kérni.

 

Nem hagyták ott a földön, és nem mentek tovább, mert aggódtak azért, hogy valaki elcsúszik, megvágja magát a szilánkokkal. 

Megköszöntük nekik a kedvességüket, és szomorúan gondoltunk arra, hogy ha egy magyar emberrel ilyen történik, akkor az szó nélkül tovább megy, és még annyira sem jön oda, hogy hívjunk takarítókat... Ha mégis odjön, hogy szóljon azt elsősorban azért teszi, hogy kötelezzen minket arra, hogy cseréljük ki neki a saját hibájából eltört terméket.

 

 

Kulcsszavak: sziget-lakók

2007/07/18

Hőségriadó :)


:)

 

Így azért nem is olyan vészes... :) 

Kulcsszavak: hőség

2007/06/15

Testvéri szeretet :)

A világon nekem van a legjobb fej bátyám!

 

Tegnap este meglátta a bookline-os hírdetést, hogy még a mai nap olcsó a Sziget belépőjegy, és kérdezte kell-e? Én elmagyarárztam neki, hogy vicces dolog, mert a Sziget honlapján keresztül nem június, hanem július 15-ig akciós az elővételben váltott jegy, és még olcsóbb is, mint a bookline-os... (Sz'al néha nem árt utána nézni a dolgoknak.)

 

5 perccel később közli, hogy akkor jó szórakozást Faithlessre, majd megérkezik a levél a postaládámba, miszerint rendelkezem egy darab jeggyel augusztus 12-re. :) Hát nem édi?

 

Sziget! Faithless! Sziget! Faithless! Sziget! Faithless! Sziget! Faithless!

Kulcsszavak: sziget tesó

2007/05/11

   Furcsa volt a tegnap este... Céges buli. Minden klassz, minden nagyon jó. Mindenki vidám, mindenki táncol. Még én is... Igazán táncolok, és jól érzem magam. Néha megállok egy kicsit pihenni... A teremben borzalmasan meleg van, és én kimegyek a teraszra elszívni egy cigit, meg friss levegőt szívni.

   A kinti tömegben keresem azokat az arcokat, akiket igazán ismerek. Meglátom barátnőm, ahogyan ül a padon. Odamegyek, leülök, és elkezdek áradozni... Hogy miről? Éppen arról, hogy 5 perccel előtte táncoltam az egyik sráccal, és hogy milyen édi, meg milyen husi kis hasa van, és különben is... Nekem kell az a pasi. (Nagyjából azóta, mióta vevős lettem, de valahogy sosem gondolkoztam rajta, mert hierarchikus szakadék van közöttünk, meg néha olyan kis bezárkózott tud lenni... Na mindegy.)

   Látom, hogy barátnőmnél nem passzol valami... Gyorsan abbahagyom a fecsegésem, és megkérdezem mi a baj? Mi történt? Félszavakban válaszol, a lényeg, hogy szar ez az egész, a hierarchia, ami jelen van, még ezekben a percekben is.... Hogy ki kivel beszél, és táncol, és egyáltalán van.

   Elszívjuk a cigit, és bemegyünk... Ő megy táncolni, én meg megyek egy kis frissitőt szerezni. A légkondi mentes teremben fulladok a melegtől, és inkább visszamegyek a teraszra a kólámmal a kezemben. Gyújtok, szívom, és nézem, ahogy buliznak a kollégák... Egyszercsak észreveszem, amint a tömegben két ember egymásra talál. Egy száj egy másikra tapad, és abban a percben úgy érzem elárultak... Nem akarom látni, keresek egy padot, ami messze van az ajtótól. Leülök, és gondolkozom... Gondolkozom azon, hogy miért tette? Ennyire nem számít semmi, ha róla van szó? Vagy miért? Érzem, amint átértékelődik bennem egy érzés, és nem tudok vele mit kezdeni... Akkor, és ott nem éreztem, hogy a barátom. Mindent érzek, csak azt nem... Gondolkozom azon, hogy 5 perccel előtte, még milyen mélységesen be volt fordulva, és gondolkozom azon, hogy egyáltalán meghallotta-e, amit én mondtam... A pasiról.

   Egyszercsak lehuppan mellém, és kérdezi mi a baj? A szokásos válasz: Semmi. De a semminek nem ilyen arca van. Kérem, hogy hagyjon, nem fogom elmondani, és egyszer ezen is túl teszem majd magam, és akkor majd minden újra szép lesz, de most nem akarok vele beszélni. Most nagyon nem! Megérti a helyzetet, és próbálja védeni magát. A fejemhez vágja, hogy honnan gondolhatta volna, hiszen nem olyan régen, még egy másik srácért bomlottam. Elpattan az agyam, és üvölteni kezdek vele, hogy nagyjából két hete nem beszéltem a másikról, és különben is tudnia kéne, hogy hülye áradozás az egész meg minden. És, hogy honnan kellett volna tudnia? Mondjuk onnan, hogy alig 5 perce mondtam neki valamit, amit Ő leszart magasról. Megpróbálja az alkoholra kenni... És én végképp nem bírom tovább. Üvöltök vele, hogy ne kenje az alkoholra, mert ez kurva szar kifogás. Ha egy kicsit is a barátom, akkor figyelembe vette volna, hogy 5 perccel előtte mit mondtam, még akkor is, ha ivott...

   És itt megszakad a beszélgetés, mert meghallom, amint felcsendül az Álmaimban Amerika első néhány akkordja, elnyomom a cigimet, és rohanok be tombolni. Táncolni, mert szükségem van rá. Nem számít már semmi... Megpróbálom jól érezni magam, és nem veszek tudomást a dolgokról. Elegem van abból, hogy újra és újra csalódnom kell olyan emberekben, akikben megbízom.

   Lehunyom a szemem, és táncolok. Kattog az agyam, kizárom a külvilágot... Élek a zenében, és tényleg nem számít semmi. Még látom, ahogy sértődötten távozik, és egy percig elgondolkozom azon, hogy utána kéne menni, és meg kéne beszélni. De nem tudom, hogy mit mondhatnék neki... Maradok.

   Hajnali 1 magasságában úgy döntünk, hogy elindulunk haza. Még mindig gondolkozom, de nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Most nagyon nem... Elzárom egy kis fiókba, és majd akkor foglalokozom vele, amikor lesz hozzá energiám.

   A kocsiban már érzem, hogy nemsokára ágyban leszek, és tényleg... De még nem ér véget az este. Még nem... Még megcsörren a telefonom, és valami olyan következik, amivel jelenleg szintén nem tudok mit kezdeni.

Visszatérek...

Nagyon régen már, hogy nem vonultam vissza az én egyetlen olyan sarkomba, ahol igazán magam lehetek... Ahol csak az számít, ami én vagyok... Ahol békében érzem magam... Ahol minden kijön... Ahol átgondolhatom, ami történt... És ahol újraértékelhetek mindent...

 

...tiszta fejjel.

 

De most itt vagyok. Visszataláltam, és úgy érzem szükségem van erre a kis sarokra. Ez az egyetlen hely, ahol képes vagyok kiadni magamból, azt ami belül feszít.

Nem, még nem fogok sokat írni. Elsőre nem... Még csak elkezdem. Újra, és óvatosan...

 

Úgy tűnik a mai nap egy hasonló határ az életemben, mint amikor tavaly elmaradtak az írásaim. Szépen, csendben elhalkult az egész... De most itt van, és tombol bennem! Érzem, hogy ki akar törni, és érzem, hogy ki tudom engedni...


dzsami

< <


©2009 Sarok.org

Search marketing