H250209162330
K260310172431
Sz270411182501
Cs280512192602
P290613202703
Sz300714212804
V010815222905

Top secret

2010/11/25

A nyugdíjrendszerek működése, avagy mi is történik mostanában?

 Az egyik post-ban valaki kérdezett a nyugdíjrendszer működéséről és a válasz kicsit részletes lett, úgyhogy szerintem megér egy önálló post-ot. Íme a részletes szakmai elemzésem a témában. (Egyelőre mindenkinek, meglátjuk elszaporodnak-e benne a trollok, akkor majd bezárom.)

 

Nyugdíjrendszerek anno és most, a felosztó kirovó séma 

 

 

Az első nyugdíjrendszerek a 19. század végén, 20. század elején tőkefedezeti alapon működtek és a társadalom nagyon kis részét érintették. (Korábban meg még korlátozottabb volt a dolog, egyedi életjáradékot adhattak az urak kiemelkedő szolgálatokért.) Ezeknek a nyugdíjrendszereknek a vagyonát a gazdasági világválság és a világháború gyakorlatilag lenullázták.

Ezek után az újjáalakított és általánossá tett nyugdíjrendszert úgy kellett kialakítani, hogy azonnal megoldja az idős korosztály problémáit: tehát sok kifizetést kellett teljesíteni, tőkefedezet nélkül, azonnal. Ekkor találták ki a felosztó kirovó rendszert, aminek az volt a lényege, hogy a jóval nagyobb létszámú aktív dolgozók járulékaiból ki lehetett fizetni a nyugdíjakat és nem kellett mögé fedezet. (1 nyugdíjasra még most is kb. 3 kereső jut, akkoriban az arány még jobb volt)

A felosztó-kirovó rendszer tehát egy elég jelentős találmány volt, ami komoly szociális problémákat oldott meg!

A nyugdíjrendszer ma is ezen a felosztó-kirovó alapon működik Európa legnagyobb részén. Időközben azonban az emberek életkilátásai javultak, egyre többen, egyre tovább élnek. Ezt azonban nem követi arányosan a hosszabb munkaviszony, ráadásul a népesség elkezdett csökkenni. A családokban átlagosan kevesebb, mint 2 gyerek van, azaz a fiatalabb generációk kisebbek, mint a szüleik generációja. Az oktatási rendszer is átalakult, később állnak munkába a fiatalok, tovább tart a tanulási folyamat. Mindezek hatására a népességen belül az aktív dolgozók aránya lecsökkent és további csökkenés várható. A nagyobb számú nyugdíjas (lásd jobb életkilátások) ellátásához három út vezethet:

1. Maradnak a járulékok, de többfelé osztjuk: a nyugdíjakat nem emeljük, esetleg csökkentjük, az újonnan nyugdíjba vonulók kisebb részét kapják aktív jövedelmüknek nyugdíjasként. (Ettől persze szarul fognak élni a nyugdíjasok.)

2. Emeljük a járulékokat. (Már ma is 32%-nyi nyugdíjjárulékot fizetünk a munkáltatói és munkavállalói járulék formájában, ez nagyon nem emelhető, mert senki nem fog fizetni.)

3. Emeljük a korhatárt, így egyensúlyban tartjuk a nyugdíjasok és aktív dolgozók arányát. (Ez sajnos csak hosszú távon hat, hiszen a mai nyugdíjasokat nem küldhetjük vissza dolgozni. Ráadásul bizonyos határ felett nem is ésszerű, hiszen hiába 80 év a korhatár, ha munkaképtelenné válnak az emberek már ez előtt.)

 

Mivel egyik út sem igazán járható abban a mértékben amennyire a várható demográfiai változások miatt szükség lenne, ezért ki kellett találni valami mást... (időközben pedig mindegyik megoldást alkalmazzák eltérő mértékben azaz van kis járulék emelés, csökkentik a nyugdíj arányát az aktív kori keresethez képest és emelik a korhatárt)

 

 

A tőkefedezeti nyugdíjrendszer logikája

 

 

A mást úgy hívják, hogy tőkefedezeti rendszer. Elméletileg, ha a járulékokat befektetjük, akkor mindig lesz fedezet a nyugdíjak kifizetésére, hiszen mindenki magának tett félre már aktív korában, tehát a járulékokat így pontosan annyian fizetik életük során, ahány emberről később gondoskodni kell. Két kérdést szoktak ezzel kapcsolatban felvetni:

1. szolidaritás: Mi lesz azokkal akik nagyon rosszul kerestek, sokat voltak munkanélküliek és egyáltalán nem szereztek elég megtakarítást életük során? Ezeknek az embereknek bizony csak szolidaritási alapon, mindenkori adókból lehet ellátást biztosítani, érthető módon minimális szinten. Ez nem mond ellent a tőkefedezeti rendszernek, de érdemes a kettőt szétválasztani, hogy látható legyen mi jár szociális alapon és mi a kötelező öngondoskodás eredménye.

2. Lesz-e mit elosztani, ha kevesen dolgoznak? Ki fogja megtermelni amit el akarunk fogyasztani, ha egyre kevesebb az aktív? Meg lehet-e enni a félretett pénzt? Erre a válasz, hogy nem tudjuk. Ugyanakkor már ma is igaz, hogy gépesítéssel rengeteg élőmunka kiváltható, így (csak nézzük meg Japánt) sokkal kevesebb dolgozó is elő tudná állítani a szükséges termékeket. Ehhez csak azt kell biztosítani, hogy legyenek gépek, amire pont a tőkefedezeti rendszerben lévő megtakarítások adnak Makro szinten fedezetet. Azaz, amit nem fogyasztunk el ma, azt befektetjük gépekbe és ezek majd nekünk termelnek később. Összességében tehát lehetünk optimisták és az biztos, hogy jobban járunk, mintha most elköltjük az egészet.

2/b Az előző kérdés egyik alpontjaként merül fel, hogy a termelő beruházás vajon létezik-e, ha a magánnyugdíjpénztárak főként állampapírt vesznek? A válasz egyértelműen igen. Ennek oka, hogy a mnyp-k állampapír vásárlásai megjelennek adósságként, így a piac ezzel együtt értékeli az állam eladósodottságát és éves gazdálkodását (hiány mértéke). Így az állam nem adósodhat el korlátlanul, mert nem fogják megvenni a kötvényeket egy bizonyos határon túl.

Ezzel szemben, ha a nyugdíjjárulékokat azonnal elköltjük, akkor ez nem jelenik meg hiányként és nem zavarja a piacot, tehát a mnyp-k által egyébként megvett kötvényeket valaki más megveszi. Ténylegesen tehát kb. az mnyp-k kezébe kerülő kötvények értékével többet költhetünk. (Ezért is kell Matolcsynak a pénzünk most!) Azt azonban látni kell, hogy a mostani nyugdíjasoknak kifizetett pénzek azonnal elfogyasztásra kerülnek, nem lesz belőle termelő beruházást, ez bizony hosszú távon hiányozni fog.

 

Átmenet felosztó-kirovóból tőkefedezeti alapra

 

Azt tehát láthatjuk, hogy a tőkefedezeti rendszer (egyébként ilyen működik például az USA-ban) megoldást jelenthet a nyugdíjrendszer jelenlegi problémáira. Az átmenet azonban nem egyszerű, hiszen a felosztó-kirovó rendszerben nincs semmi fedezet a nyugdíjakra.

Úgy is mondhatjuk, hogy a mai nyugdíjasok és nyugdíjhoz közel állók felé létezik egy komoly "implicit", azaz ki nem mondott adósság. Ezt ki is lehetne mondani, hiszen biztosításmatematikusok ki tudják számolni mennyi államkötvény fedezné ezeknek az embereknek a várható nyugdíjkifizetéseit, figyelembe véve az épp nyugdíj előtt állók további befizetéseit is nyugdíjas korukig. Ez egy azonban akkora összeg lenne, amit biztosan nem lehet kötvényként kinyomtatni és odaadni az állami nyugdíjbiztosítónak.

Így tehát nem tehetjük meg, hogy húzunk egy vonalat, mondván: az eddigi nyugdíjasok felé adósságunk van. A pályakezdők vagy éppen 30/35/40 év alattiak pedig magánpénztárba mennek, az eddigi befizetéseiket a magánpénztáraknak kiadjuk kötvényben, az állami rendszer nyugdíjasainak pénzére meg szintén kötvényeket adunk csak az állami nyugdíjbiztosítónak. Kész passz. (Sajna ettől hirtelen a GDP 300%-a lenne az adósságunk és holnap csődbe mennénk. A 300-at ne kérjétek rajtam számon, hasamra ütöttem.)

Megoldásként 1997-ben azt találták ki, hogy a magánpénztárat 25%-os aránnyal kezdik el. Így csak a járulékok negyede megy az új rendszerbe és ennek fedezetét sem adjuk ki kötvényben az állami pénztárnak, hanem évente "törlesztjük az adósságot" azáltal, hogy 500 milliárd Ft-ot adókból utalunk át a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerbe. Ez egy elég jó megoldás, hiszen nem keletkezik egyszerre nagy látható adósság és következetes gazdálkodással lassan le tudjuk dolgozni legalább a felosztó-kirovó rendszerben lévő "adósság" negyedét. Később hasonló módon további lépésekben tudunk eljutni akár a teljes tőkefedezeti elvhez is.

 

Persze ez a megoldás azt jelenti, hogy az egyre nagyobb számú magánpénztári tag 8%-os (ez 2%-ról indult és nőtt lassan eddig) befozetése nem használható folyó nyugdíjakra. Jelenleg ez kb. 440 milliárd Ft évente, azaz ennyit kell az adókból átcsoportosítani, ennyivel rosszabb lesz az éves hiányadat a nyugdíjrendszer átalakítása miatt, egészen addig, amíg el nem kezdődnek a magánpénztári kifizetések. Onnantól a különbség csökkenni fog és amikor az utolsó teljesen állami nyugdíjas is meghalt (remélhetőleg 120 éves korában végelgyengülésben), akkor teljesen megszűnik ez a hatás, kifizettük a beépített adósság 25%-át éves részletekben.

 

Mivel a rendszer 10 éve indult, jelenleg van körülbelül maximumon az éves hiányra vonatkozó negatív hatás, lassan elkezdődtek volna a magánpénztári kifizetések. Ugyanakkor mostanra 2,800 milliárd Ft megtakarítás fekszik a magánpénztárakban. Ez persze felkeltette a politikusok figyelmét, akiknek nagyon tetszik, hogy lehetne 2%-kal magasabb éves hiány látható adósság nélkül, illetve felszabadulna a GDP 10%-ának megfelelő forrás amit "bármire elkölthetnek". Ennek a hatását látjuk most.

Azt fontos megjegyezni, hogy a kormányzati kommunikáció, ,miszerint az a gond, hogy a 2,800 milliárd Ft államadósságot generált és erre most kamatot kell fizetni jelentős csúsztatást tartalmaz. Ugyanis pontosan látható, hogy a mnyp-k megszüntetésével nem akarják az egyenleges javítani 2%-kal, hanem éppenhogy el akarják költeni a különbözetet (meg még a 10%-ot is). Így tehát az mnyp-k nélkül ugyanannyi államadósság keletkezik, mint velük együtt lett volna, tehát nem lesz kamatmegtakarítás! (Ez valószínáleg a múltban is így lett volna!) Csak éppen kibocsáthatunk új adósságot a pénztáraknál lévő kötvények helyett. Sőt! Megkockáztatom, hogy az állam simán el fogja adni a kötvényeket a másodpiacon, tehát egy pillanatig sem fog csökkenni az adósság, sose fogják ezeket a kötvényeket bevonni.


bond



©2009 Sarok.org

Search marketing