H2906132027
K3007142128
Sz0108152229
Cs0209162330
P0310172431
Sz0411182501
V0512192602

2011/03/16

Költözés -- első hullám

Ahogy azt már másfél hónapja megénekeltem, ismét költözésre adtam a fejem, és jelen pillanatban már a finisben vagyunk, ugyanis 19-én, szombaton ismét felkapunk mindent és odébb megyünk velük, hogy az ötödik budapesti lakhelyemen folytassam az életemet. Azaz folytassuk, hiszen már nem egyedül leszek. Az előkészületek amúgy már javában zajlanak, múlt szombaton végigtapogattuk az IKEÁt és kiválasztottunk mindent, amire az új pecóban szükségünk lehet.
 
Hétfőn mindent meg is vásároltunk, és a beszerzett mennyiséget jól példázza, hogy visszafelé én már nem fértem be a sógorom kocsijába, így busszal kellett visszajutnom az új élettér színhelyére. Kedden a bútorok nagy részét összeszereltem, és az a helyzet, hogy már érzem a "kor" jeleit, ugyanis másnap fájt szinte mindenem – már bútorokat sem pakolgathatok kellő bemelegítés nélkül. 
 
Mivel a "régi" és az "új" hely között nincs összesen 3 km távolság, így alkalmanként átviszek néhány apróságot, így tettem ma is, a legfontosabbakat, a LEGO- és kacatgyűjteményemet (aminek egy részét az előző pakolásnál a segítókész barátok darabokra törték), illetve a képregényeim egy részét már "biztonságban" tudhatom. Mindemellett fokozatosan készülök a mostani lakás "leadására" is, minek köszönetően ma életemben először elkezdtem glettelni, hogy ne a levett polcok mögött megbújó lukak látványával várjam majd a tulajokat a kulcsok visszaadásakor. 
 
Kicsit féltem ugyan a művelettől (spakli sem volt a kezemben még soha, gipsszel pedig utoljára oviban játszottam), de legnagyobb meglepetésemre egészen ügyesen sikerült abszolválnom a feladatot, így már nem olyan a fal, mintha egy hatlövetűvel megsorozták volna. Most megvárom, hogy kiszáradjon a gipsz, aztán holnap nekifutok még egyszer, hogy minden tökéletes legyen – a végén még ezermester leszek. Ja, és odaát amúgy vasbeton falak vannak, így adott a téma az újabb fúrósbloghoz is...
Kulcsszavak: Mindennapok

2011/02/13

Meglehetősen sok dolog történt mostanában (ami az elmúlt nagyjából három hetet takarja), hiszen voltam Láthatatlan kiállításon, ahol kiderült, hogy ilyen "eseményre" nem árt saját társasággal menni, illetve megtanultam azt is, hogy a negyven éves kor elérése korántsem jelenti azt, hogy megtanulsz idegenek jelenlétében kultúráltan viselkedni. Maga a "tárlat" egyébként érdekes, habár nyilvánvalóan jobban éreztem volna magam, ha az ott töltött idő jelentős részében nem azon gondolkodom, hogy arcon csapjam-e a folyamatosan a rágójával a fülembe csámcsogó férfiembert.

 

Aztán volt ugye Superbowl, ahol a vesztes csapatnak drukkoltunk, és annak ellenére, hogy egy negyed csupán tizenöt perc, mi mégis öt órán át néztük a meccset, aminek a végére nagyjából meg is értettem, hogy pontosan mi történik a pályán. No meg ismét bizonyosságot nyert, hogy a Black Eyed Peas valójában nem zene, csak gépek által összerakott ritmikus zaj.

 

Ezen felül voltam még stand up előadáson is, na nem olyan nagyon, hanem ilyen kicsin, ahol amatőrök adták elő a tehetségüket. Ezen az estén bizonyosságot nyert számomra, hogy számos próbálkozónak az önkritikája egyenesen arányos volt a tehetségével, illetve ismét kiderült, hogy öt perc néha húsznak, vagy annál is többnek tűnik. Meg lehet fel kellene lépnem a főiskolás sztorikkal, azon ugyanis általában lehet nevetni, míg az kevésbé vicces, ha valaki arról mesél, hogy elment egy melegbárba és "bazdmeg, nem hiszed el, ott ilyen furcsa fazonok voltak, egyedül nem is mertem WC-re menni."

 

A mozikínálat egyébként az elmúlt hetekben igencsak gyatra, tűkön ülve várjuk, hogy végre hozzánk is megérkezzenek a normális Oscarra jelölt filmek, amelyeknek az első futára volt a Király beszéde. Ami a maga módján egy remek film, egy percig sem bánom, hogy beültünk rá, ajánlom mindenkinek, de hogy 12 Oscar díjat nem érdemel, az is biztos. Persze tudom-tudom, az Oscar nem arról szól, hanem amarról, de azért mégiscsak túlzás egy kicsit az Akadémia lelkesedése a királyné és kis családja irányába.

 

Ja és a hétvégén szerzett tapasztalat a grillezés terén, hogy nem elég, ha az embernek van pöpec kinti sütője, alkoholja és faszénje, mindezekre rá pedig pácolt húsa, de az sem árt, ha van a közelben egy hajszárító is. Nem én találtam ki, ősi német recept. Esküszöm.

Kulcsszavak: Mindennapok

2011/02/02

Pénteken néhány baráttal úgy döntöttünk, hogy kicsit kikapcsolódunk, és ezt néhány pohár pálinka, továbbá egy kis biliárd segítségével igyekeztünk kivitelezni. Mindez még nem olyan nagy szám, hogy bevéssem a blogba, hiszen az ilyesfajta könnyed esték viszonylag gyakran megesnek velünk. Ami mégis különlegessé tette ezt az egyébként nem túl exkluzív programot, hogy valamikor hajnaltájban felbukkant Rat cimborám egy másik társasággal, akik között ott figyelt János barátom is.
 
Mindez még mindig nem tűnik felettébb izgalmas eseménynek, azonban akik ismerik az elmúlt nagyjából kilenc év krónikáját, azok tudják, hogy Jánossal utoljára pont három éve találkoztam, mikor saját albérletbe költöztem. Mivel már mindannyian túl voltunk pohár szeszen, illetve túl sokan is voltunk egy normális beszélgetéshez, így csak annyit tudok mondani, hogy János él és virul, és bizony azt kell, hogy mondjam, Rat komámnak igaza volt abban, hogy korántsem öregedik olyan tempóban, mint mi. Legközelebb majd igyekszem megtudni, hogy pontosan mi is lehet a titok nyitja... 
Kulcsszavak: Mindennapok

2011/01/12

Mostanában igen jól alszom. Egyrészt, mert nem egyedül teszem, másrészt hajnalban már nem arra kelek, hogy fájdalom nyilal az alsó álkapcsomba, és nem kell a sötétben cataflam után túrnom a lakást, hogy visszaszenderülhessek a jótékony homályba. Igen, én tipikusan az az ember vagyok, aki már csak akkor megy el a fogorvoshoz, mikor már nem tud mit kezdeni a fájdalommal – gondolom, aki a nyolcvanas évek végén hozzám hasonlóan megtapasztalta a kötelező orvosi vizsgálatok világát, az tudja miről beszélek.
 
Múlt hét szerdán döntöttem úgy, hogy ez már nem egy elviselhető létállapot, és a váratlan szerencsémnek köszönhetően -- miszerint Andi barátném pasija szintén fogdoktor-látogatást tervezett, így vele tartottam -- kora este már egy rendelőben ücsörögtem, ahol várólista hiányában szinte azonnal elmerülhettem a gyökérkezelés örömeiben. Ez utóbbi nem hangzik olyan fényesen, de nem túloztam a "szerencsés" jelzővel, ugyanis kifogtam egy idősebb, de abszolút profi és jókedéjlyű szakit, aki azonnal felmérte a helyzetet és egy jókora adag lidokaint követően villámgyorsan és szakszerűen látta el a kezelésre szoruló területeket.
 
Akkor egy próbatöméssel távoztam, ma pedig véglegesítettük az állapotokat, szóval úgy néz ki, hogy a gondtalan -- de legalábbis fogfájás mentes -- alvás a közeljövőben megmarad. Slussz poén, hogy a rendelő még az egészségpénztárammal is kompatibilis, így végeredményben az egész kaland egy fityingembe sem került, ami azért egy fogorvosi kezelés esetében nem elhanyagolható tényező.
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/10/30

Amúgy, ha lenne egy 6-12 éves lányom azért (is) imádna, mert néhány hete egy kollekció törölközőt, most pedig az összes konyharuhát sikerült egy mosás segítségével csinos rózsaszínné varázsolnom.
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/10/06

Konklúzió

Tegnap azért gondolkodóba estem a szomszéddal való ütközést követően (első, második rész), s be kellett látnom, hogy annak ellenére, hogy továbbra is elég neccesnek tartom, hogy a szembenéni utólag is ki akarta velem fizettetni a felmosást, az mégiscsak igaz, hogy mióta itt lakom, odakinn egy porszemet nem fújtam arrébb. Valódi kosz ugyan nem volt soha, de mégis meddig tart felmosni azt a pár követ, meg amúgy is, vajon mi értelme haragban, feszültségben lenni a szomszéddal egy ilyen pszilicsáré ügy miatt. Főleg ez utóbbin töprengetem el nagyon, s rosszul is éreztem magam, mert az egész história végül apámat juttatta eszembe, aki lényegében mindig azt leste, hol lehet belekötni a másikba, és állítom, hogy valami beteg módon mindig élvezte, ha haragban állhatott másokkal – nem csak a szomszédokkal, nem csak a rokonokkal, de a legközelebbi családjával is.

 

Márpedig, ha valamit nagyon nem szeretnék ebben az életben, akkor az az, hogy olyan legyek, mint az apám. Habár a gének ellen néha elég nehéz küzdeni, sokszor nem is nagyon sikerül, de ma meló után fogtam magam, szépen kipucoltam a konyhát, aztán ugyanezzel a lendülettel kimentem a minigangra is, ahol annak rendje és módja szerint, egy vödör és egy rongy segítségével helyretettem a dolgokat. Az önbecsülésem mit sem csorbult, a hátam sem szakadt bele a felmosásba, és a felbukkanását követően még a szomszéd nénivel is kölcsönösen bocsánatot kértünk egymástól. Béke van.

Kulcsszavak: Mindennapok

2010/10/05

Megvan még az a nyár eleji sztori, mikor a szomszéd néni másfél évnyi ittlakást követően kitalálta, hogy fizessek neki a nagyjából két négyzetméternyi placc felmosásáért, és nem csak a jövőben, de visszamenőleg is. Azt hittem időközben ő maga is rájött, hogy amit kér az tapló lehúzás, de tévedtem, ugyanis ma kapott az alkalmon, mikor beengedtem a gázóraleolvasót, és jó gyorsan odaszúrta, hogy: "Beszélni akarok magával."
 
Ennek hatására valamit motyogtam a munkáját végző hölgynek, aki meg is jegyezte, hogy kissé megzavarodtam a szomszéd hölgytől. Némileg epésen megjegyeztem, hogyha ő beszélni akar velem, abból jó nem sülhet ki, és nem is tévedtem nagyot, ugyanis kifelé menet a szomszéd ott állt az ajtóban és azonnal nekiállt, hogy hónapok óta arra vár, hogy menjek hozzá a pénzzel (igaz, időközben legalább egy tucatszor összefutottunk már). Igazából szóhoz sem jutottam, jött megint a litánia, hogy bezzeg az ő kisnyugdíjas, de a takarítónője felmos, és valahogy előjött az influenza is, én pedig elvesztettem a fonalat (meg az érdeklődést). Ott sikerült bekapcsolódnom, mikor kinyögte, hogy ugyan ő a nyugdíjas, de én nem tudom kifizetni neki azt az 500 Forintot. No, itt mondtam, hogy "Nem bizony.", és bár eltartott vagy 10 másodpercig, míg eljutott a tudatáig a dolog, akkor azonnal megállt a sirám, rám nézett, és csak ennyit mondott...
 
"Költse patikára!" 
 
...és nagy dúlva-fúlva visszatolatott az odújába. Sajnos így már nem volt lehetőségem elmondani, hogy mostantól csak azért is felmosok majd, de annyi baj legyen, legalábbb többet nem kell meghallgatnom, hogy mennyire nehéz világ is ez, és milyen más volt akkor, amikor.
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/10/03

A Denevérember, személyesen

Helyhatósági választások voltak a mai napon, s noha nekem eszem ágában sem volt voksolni a felsorakozó majmokra, azért Barbara invitálására részt vettem a hagyományos "választási bulinkon", ami ezúttal is Ancsánál került megrendezésre. Este hét körül meg is érkeztem a helyszínre, a kapucsengőn megnyomkodtam a megfelelő számokat, és a vonal másik végéről Ati recsegett az arcomba:
"-- Ki az?"
Roppant humoros szokásomhoz híven csak annyit mondtam...
"-- A Batman."
...és vártam, hogy a zár zümmögni kezdjen. Mindeközben a hátam mögé érkezett egy úriember, helyi lakos, akinek tartottam az ajtót a nyitást követően. Miközben belépett a lépcsőházba, rám nézett és csak ennyit mondott:
"-- Örülök, hogy végre találkoztunk."
Elsőre le sem esett, hogy mire gondol, aztán fény gyúlt az agyamban, ami ki is sugározhatott a szemem keresztül, ugyanis a 40-es/50-es forma férfi folytatta:
"-- Elsőre nem ismertem meg."
Felvévén a fonalat már a helyzetnek megfelelően válaszoltam:
"-- Inkognitóban vagyok, választás van, ilyenkor kevesebb a bűnöző, a hacukát most otthon hagytam."
A fickó biccentett, fellépett a lépcsőre és azzal búcsúzott:
"-- Jobb is, nehogy azt higgyék, hogy politizál."
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/07/15

Kutyákok

Köztudott, hogy elég közel lakom a melóhelyemhez, másfél éve eleve úgy választottam új albérletet, hogy minimális sétával bármikor benn lehessek, ne kelljen BKV-ra szállni minden egyes hétköznap. Az elmúlt közel 18 hónap során meglett a bejáratott útvonalam, ami nagyjából tíz perc sétát jelent oda és vissza is, mégpedig a XI. kerültet átszelő vasúti töltés mellett, ahol igazából ilyen kisvárosi feeling fogadja az embert.
 
Családi házak egymás után sorban, szinte minden második udvaron egy-egy kutyával, akik rendszerint meg is ugatnak. Leszámítva két kölyökkutyát, akikkel az elmúlt pár hónap során össze is barátkoztam. Kezdetben csak tudomásul vettem, hogy ott vannak és nagyon jópofák, aztán egy idő után feltűnt, hogy folyton labdák, gumijátékok vannak a kerítés előtt, és ha valaki arra megy, akkor az egyik eb nagy gombszemekkel elkezdi nézni az egyik kiesett játékot, majd a járókelőkre pillant, majd vissza a játékra, és így tovább... 
 
Egy nap igen nagy jókedvemben megfogtam az egyik viseletes teniszlabdát, bedobtam az udvarra, mire a játkosabbik kutyus azonnal utánarohant és hozta is vissza. Ezt eljátszottuk még párszor, aztán folytattam az utam haza. Ettől a ponttól ha tehettem mindig bedobáltam nekik a játékokat, aztán egy idő után, ha nem volt kinn semmilyen labda, akkor megvártam míg az egyik eb odahoz nekem egyet, hogy eldobhassam, mára pedig már eljutottunk oda, hogy mire a megfelelő kerítéshez érek, a kutyák már ott várnak, és amint eléjük lépek, már pottyantják is ki nekem a járdára az aktuális játékukat. Nem egy világrengető dolog ez, de valahogy mindig feldobódom a két ebtől, és jobb kedvel megyek be a melóba, és jövök haza...
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/07/11

Fúrós blog

Tegnap délután egy váratlan ötleten felbuzdulva kirobogtam (már amennyire a BKV-val robogni lehet) az IKEÁba, hogy beszerezzek egy pár dolgot a lakásba. A fő cél persze az volt, hogy ismét begyűjtsek néhány polcot a felgyűlt könyveknek, DVD-knek, konzoljátékoknak, de ettől függetlenül ismét sikerült néhány tipikusan ikeás kacatot is betennem a táskába (főleg konyhai cuccokat...).
 
Na de a lényeg, hogy lett megint polc, igaz nem a hagyományos, hanem direkt a DVD-kre kihegyezett darab, és még vásárlás közben jól ki is találtam, hogy nem a falra fúrom fel őket (mert hát én is utálom ha szombaton barkácsolják a betonfalat...), hanem felszerelem őket a könyvespolcomra -- kevesebb kosz, kevesebb meló, kevesebb zaj. Végül persze nem úsztam meg ennyivel, ugyanis hazahoztam egy új szőnyeget is, a többszörösen kávéfoltos régit pedig kukahalálra ítéltem, ami azzal járt, hogy mindent le kellett pakolnom a megunt daraból, többek között a hatalmas könyvespolcot is a több száz kötettel. Mindebben úgy megizzadtam, mintha lefutottam volna egy kört a szigeten...
 
Persze megérte, ugyanis a pakolászás végére sikeresen felszámoltam a káoszt, felkerültek az új polcok, már nincsenek szanaszét a DVD-tokok, sőt, miközben felfúrtam a kis polcokat (mert azért fúrni kellett, de csak fát...), kitaláltam azt is, hogyan teremtek plusz helyet a könyveknek. Zárásként a könyvespolc tetejére felapplikáltam néhány könyvtámaszt, így újabb negyven kötet talált magának normális helyet. Nincs mit tenni, mégiscsak rend a lelke mindennek...
 
Amúgy ez a megoldás is ideiglenes, hiszen bár minden a helyén van jelenleg, új jövevényeknek alig maradt hely, szóval maximum fél év, és ismét gondolkodnom kell, hogy rendezzem el kultúráltan az új szerzeményeket...
Kulcsszavak: fotó Mindennapok

2010/07/05

Valamikor hajnali fél három magasságában arra ébredtem, hogy egy nő ordít a lépcsőházban. Alapjáraton nem hallottam volna meg, de mióta konstans harminc fok felett van a hőmérséklet, nyitva van az ablak a bejárat felett, hogy legalább minimális lég-, de azért visszafogott szúnyogmozgás legyen. Na szóval, visított a nő, mint aki legalábbis kettő másikkal kapta rajta az urát, tartott az egész vagy két percig -- ami hajnalban azért elég soknak tűnik --, majd amilyen váratlanul kezdődött, ugyanolyan gyorsan véget is ért a dolog, csend lett. Nagyjából fél óráig, mikor is ismét zaj támadt, konkrétan meg nem mondom mi, de nekem úgy tűnt, mintha valami közepesen tömöret hétszer belevertek volna egy fa ajtóba. Hétszer. Hajnali háromkor.

 

Amúgy ez egy teljesen normális ház, hulla sem volt mióta ide költöztem, így ugyan nem a rettegéstől, de nem tudtam visszaaludni, minek köszönhetően mostanra kiolvastam az internetet, és már majdnem rávettem magam, hogy rendet rakjak a könyves- illetve DVD-polcomon, de aztán a hajnali tisztánlátás eredményeként rájöttem, hogy mindennek semmi értelme amíg nem bővítem a tárolókapacitást, ergo, hamarosan lehet, hogy megint lesz IKEA- és fúróblog. Volt időm a számvetésre is így hajnaltájt, durva dolgok kerültek napvilágra. Többek között az, hogy július van,  tehát öt éve lediplomáztam, lassan másfél éve nem tudok napirendre térni egy nő felett, két héten belül itthon is kapható lesz az új Xbox 360, három hónap múlva 29 éves, négy hónap múlva pedig kétszeres nagybácsi leszek (Pannának kishúga érkezik), öt nap alatt a fizetésemnek csak kevesebb, mint harminc százalékát sikerült elvernem (új személyes rekord), és már csak nagyjából 80 napom van, hogy felkészüljek az őszi Nike félmaratonra.

 

Szóval amúgy repül az idő, csak hajnali három és reggel kilenc között lassul be egy kicsit...

Kulcsszavak: Mindennapok

2010/05/31

Fél évvel ezelőtt még arról írkáltam, hogy mekkora mákom van az albérletemmel, de azért mindig kiderül, hogy nem minden fenékig tejfel. Mióta Budapesten lakom, nem nagyon volt gondom a szomszédokkal, s nem volt ez másképp az "új" helyen sem. Mellettem sokáig nem lakott senki, most pedig egy lány, akivel még egyszer sem futottam össze, szemben pedig egy idős hölgy, aki egyedül él. Vele néha elbeszélgettem, olykor 20-30 percig is, mivel nem vagyok antiszociális, meg hát nem baj, ha jóban vagyunk a szomszédokkal...

(Tovább...)
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/05/25

Monszun

Dolgozgatunk nagy nyugalomban a szerkesztőségben, mikor egyszer csak leszakad az ég. Ezen már meg sem lepődünk, hiszen az elmúlt két hétben annyi víz esett, mint máskor egy évben. Aztán jön egy kolléga, és mondja, hogy odakinn árvíz van. Átsétálunk az iroda másik oldalába, és tényleg meglepő látvány fogad. Ami ennél is durvább, hogy ez itt a XXI. század, rögzítem az iPhone-al, négy perc alatt feltöltöm, és innentől bárki láthatja, ahogy a hirtelen lehullott víz szinte teljesen ellepi a Nagyszőlős utcát. Videók a tovább után...

(Tovább...)
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/05/20

Bármennyire is hozzá kellett volna már szoknom, mindig kicsit megdöbbent mennyire gyorsan telik az idő. 2010 van, május vége – ez utóbbi főleg annak a függvényében érdekes, hogy reggel kifejezetten örültem volna, ha este egy kicsit beizzítom a fűtést (ami számomra egy kicsit agyrém...). Na de mindez azért jutott eszembe, mert hétvégén zajlik majd a 6. Magyar Képregényfesztivál, aminek kapcsán megint felkértek, hogy legyek tagja a legjobb 2009-es magyar képregényeket kiválasztó Alfabéta zsűrinek.
 
Igazából mindig az ilyen események kapcsán tűnik fel, milyen gyorsan elszalad egy esztendő, ugyanis nekem személy szerint egyátalán nem tűnik 365 napos emléknek, hogy átadtuk a legjobb 2008-as képregény díját Lakatos Istvánnak (aki magunk között szólva egy zseni...), aztán csak ültünk a fűben a Gödörnél, miközben a tömeg ki-be áramlott a rendezvényről a friss szerzeményeivel. A vége megint az lesz, hogy egyszer csak azt veszem észre, hogy ismét elmúlt a nyár, 29 éves lettem, és karácsony van...
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/04/06

Na most akkor hogy is van ez?

Kezdjük az elején. Én ugyebár egy gamer lap (PC Guru) szerkesztője vagyok, s ez az állás magával hordozza azt a "privilégiumot" is, hogy már jóval az egyes játékok hivatalos megjelenése előtt megkapjuk az egyes programokat, hogy még frissen, lehetőleg a boltokba kerülés előtt megírhassuk róluk a hivatalos teszteket. Így történt ez a Splinter Cell: Conviction esetében is, megjött a review verzió, én pedig úgy döntöttem, bevállalom a tesztet, és a hosszú húsvéti hétvége alatt majd nyüstölöm a játékot. Természetesen pénteken az irodában hagytam a lemezt, ami csak abból a szempontból érdekes, hogy elindította a mai fura sztorit.

 

Reggel, hogy ne kövessem el a pénteki baklövést újra, érkezés után azonnal előtúrtam az SCC lemezt, és betettem a dzsekim zsebébe, a szintén nálam lévő preview verzióval és a Prince of Persia legújabb részének hasonló verziójával egyetemben. Ezek után telt a nap, ahogy szokott, és délután négy körül távoztam. Zsebemben ellenőriztem a DVD-ket, elhagytam az irodát, majd úgy döntöttem, elmegyek a Délihez, az ILSE legóboltba és veszek magamnak egy készletet. Így is tettem, bezsákoltam a 7635-öst, amihez egy táskát is kaptam, hát beletettem a lemezeket is (megjegyezem, arra nem emlékszem tisztán, hogy kettőt vagy hármat...). Időközben az egyik partnerünk felhívott egy viszonylag sürgős ügyben, hát fogtam magam és visszamentem az irodába, elintéztem amit kellett, majd most már végleg haza. Ki a Nagyszőllősre, majd a Karolinán a Bartók felé. Az érdekes az, hogy 100 alkalomból 92 alkalommal a Karolina jobb oldalán sétálok haza, csak ritkán, 100-ból nyolcszor a bal oldalon, de mivel épp nem kaptam el a zöld jelzést a zebránál, átmentem a bal oldalra, majd ott keltem át a túloldalra, és így sétáltam tovább.

 

Apró mellékinformáció, hogy tegnap délután moziban voltam, megnéztem a Hogyan neveld a sárkányodat című animációs filmet, és az előadás után a dzsekim zsebében maradt egy szívószál. Ebbe hazafelé sétálva beleakadt a kezem, hát gondoltam kidobom, és a Karolina út bal oldalán lépdelve meg is láttam egy kék kukát, mint erre alkalmas célpontot. Odaértem, bedobtam a szívószálat, ám a kuka tetjén volt egy DVD-lemez egy átlátszó műanyag tokban, az ég felé néző írott résszel. Kíváncsi vagyok, hát megfordítottam, és néma döbbenettel vettem tudomásul, hogy ez nem más, mint a nevemre szóló Splinter Cell Conviction DVD.

 

Ezek után már csak a következő kérdéseim vannak:

1.) What the Fuck?

2.) Mikor esett ki a kabátomból/szatyromból a DVD?

3.) Hogy került a kuka tetejére?

4.) Mennyi a valószínűsége annak, hogy pont ma megyek a bal oldalon, a zsebemben van egy szívószál, amit ki akarok dobni, és pont abba a kukába, aminek a tetején ott van az a lemez?

Kulcsszavak: Mindennapok

2010/03/31

Vannak még csodák. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy hosszú-hosszú hónapok után végre sikerült elérnem, hogy a fizetésem érkeztekor a folyószámlám ne durva mínuszban, hanem pozitívban legyen. Ugyan a megmaradt összeg nem éri el a három számjegyet, de nem szabad telhetetlennek lenni, ugyanis végre legalább nem kell azt számolgatnom, hogy az előző hónapban mennyit éltem fel az aktuális időszakra eső javadalmazásomból. Amúgy ilyenkor, mikor a hónap elején osztok-szorzok, minden alkalommal rá kell jönnöm, hogy egyedül élni nem a világ legjobb befektetése. Szépen fogalmazva akár azt is mondhatnám, hogy elértem a létra tetejére, ahonnan egyedül képtelenség tovább kapaszkodni...
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/03/14

Superpower

Az elmúlt hónapokban új szuperképességre tettem szert, s bár ez elsőre igen jól hangzik, az új képességem legalább olyan idegesítő, mint a másik, amit már hosszú évek óta birtoklok. Ami érdekes, hogy a szupererőm egyetlen helyre korlátozódik, méghozzá az Allee nevű pláza alagsorában található Sparra, ahol csalhatatlan érzékkel állok be mindig olyan sorba, ahol vagy egy idősebb pénztáros képtelen úgy beütni a termékeket, hogy legalább egyszer ne duplázzon meg valamit, vagy épp egy kezdő van a kasszánál, akinek a szalagcseréhez is három telefon és tizenöt perc szükséges.
 
Tiszta vicc, de kivétel nélkül, akárhányszor betérek oda (ez van legközelebb a legnagyobb választékkal), mindig sikerül úgy helyezkednem, hogy ne ússzam meg bosszankodás nélkül. Így történt ez ma is – szerencsére még a bevásárlás előtt betévedtem a Libribe, ahonnan egy könyvvel (Dennis Lehane: Megszentelt életek) távoztam, így sikerült értelmesen eltöltenem a szó szerinti sorban állásal töltött húsz percemet. Ami egyébként úgy személyes rekord is egyben.
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/02/17

- tavaszváró -

Tegnap megbizonyosodtam róla, hogy van ember, aki még nálam is jobban utálhatja a telet. Maga a megvilágosodás úgy jött, hogy Gáspár cimborámmal ellátogattunk a Kópia nevezetű vendéglátóipari-egységbe, mely a Zichy Jenő utcában található, és hazafelé menet elballagtunk egy autó mellett, melynek orr részét nagyobb mennyiségű hó takarta, a szélvédője pedig úgy istenesen pókhálósra volt törve. Persze gyorsan ki lehetett találni, hogy az égből aláhullott, részben még fagyott, több kiló súlyra tehető tetőlavina okozta a kárt, amely kapcsán három dolog villant át azonnal az agyamon:
 
1.) Most már tényleg tuti, hogy van aki nálam is jobban rühelli a telet.
2.) Remélem sosem élem át egy ilyen tetőcsomag nyakamba pottyanását.
3.) Most már legyen tavasz, de kurva gyorsan.
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/02/04

- a szakma szépségei -

Azért az újságírásnak, mint szakmának megvannak a maga szépségei. Egyrészt -- nálunk -- adott a teljesen kötetlen munkaidő, esetünkben egy meglehetősen sajátos téma és világ, amiről írhatunk, olyan helyekre juthatunk el, ahová egyébként nem, vagy csak ritkán, illetve mindenféle érdekes és hasznos kapcsolatokat lehet kiépíteni, aminek lehet olyan kellemes eredménye, mint nekem a mai: a melóba beérkezvén ugyanis egy Xbox360-as Mass Effect 2 várt az asztalomon. Ennél rosszabb se történjen már velem soha...
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/02/02

- continuity -

Tegnap, az aktuális albérlet kifizetése során döbbentem rá, hogy már több, mint egy éve itt lakom a XI. kerületben. Ez tehát a "második" leghosszabb albérlet tartózkodásom az eddigi négyből itt a nagy faluban. Ugye a VIII. kerületben voltunk a legtovább, majdnem három évet, aztán Jánosnál laktam kevesebb, mint egy évig, majd a XX. kerületben (először egyedül) közel 365 napot, és most már pár héttel túlszárnyaltam a kerek egy évet itt a Fehérvári úton. Szerencsére nagyon úgy fest, hogy innen még egy jó darabig nem kell továbbállnom, ami azért is jó -- ahogy azt decemberben már írtam --, mert eddig ez a legjobb hely, ahol laktam.
 
Sajnos a saját lakás gondolata még odébb van, legalábbis csak akkor jöhetne össze, ha összebútoroznék valakivel, illetve ha nyernék a lottón. És annak ellenére, hogy nem lottózom, nem vagyok biztos benne, hogy melyiknek kevesebb az esélye. A megtakarításom -- ami a kölcsönalap lesz a saját odúhoz -- csak évek múlva jár le, szóval egy darabig még nem szakadok el az albérletektől, de nyugtat a tudat, hogy a diákhitel lejártával legalább egy kicsit könnyebb lesz minden (legalábbis anyagilag). Jelen pillanatban pedig beérem azzal, hogy képes vagyok egymagamban eltartani ezt a teljesen korrekt lakást, és nem vagyok rászorulva arra, hogy egy (vagy több) albérlőtárssal osszam meg az életem...
 
Olvasnivalók a blogban:
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/01/20

- bloggerspotting -

Tegnap még csak sejtettem, de ma már biztos vagyok benne, hogy tegnap este találkoztam Bodzával. Ő nem tudott róla (egészen a mai délutánig), ami nem is csoda, hiszen teljesen lekötötte, hogy a rengeteg csomagjával egyben kijusson a multinacionális közértből – éppen ezért azt sem vette észre, hogy gyakorlatilag egymás kezébe adtuk a "kilincset". Én mindenesetre észrevettem őt (habár akkor még nem voltam benne biztos, hogy ő az), és itt kell megjegyeznem, hogy Bodza bizony csinos hölgy, akinek jól áll a szemüveg és a végén hullámot vető frizura.
Kulcsszavak: Mindennapok

2010/01/13

- munkahelyi -

Chris kollegám az ünnepek után kicsit átrendezte a szerkesztőség közepén tanyázó irodaszigetünket. Eddig csupán a hatalmas TV-jének (mert neki a monitor már nem elég...) a hátát láttam, ám a rendezkedéskor úgy alakította ki a munkaállomását, hogy most közvetlenül előttem ül, és én tökéletesen rálátok a 96 cm átmérőjű képernyőjére. Ezzel nincs is baj az esetek 80%-ában, mikor a Windowsban bohóckodik, ám most "dolgozik", azaz a Dante's Inferno című játékot tolja, hogy aztán videotesztet készíthessünk belőle a magazin DVD-mellékletére – ergo a látóteremben egy elég izgalmas és látványos játék képei pörögnek megállás nélkül. Most döbbentem rá, hogy már legalább egy órája csak ezt nézem...
Kulcsszavak: game Mindennapok

2009/12/20

Karácsonyos albérletes

Párszor írtam már ezen a blogon, nyilván fogom is még: szerencsés vagyok. Jó pár dologra rá tudom ezt fogni, de jelen esetben épp az albérletre gondolok. A mostani éppen a negyedik, 2004-ben költöztünk fel Pestre, a VIII. kerületben laktam Jánossal, aztán mentem vele a IV.-be, majd a szóló pályafutásom a XX. kerültben folytatódott, és jelenleg a XI.-ben tengetem a mindennapjaimat. Lassan-lassan hat éve lakom a nagy faluban, csakis albérletben, és lekopoghatom, hogy eddig minden rémálomszerű albérlet sztoritól megkímélt az élet. Persze apróságok voltak, úgymint elromló villanyóra, beázás, vagy viszonylag váratlan költözés, de mindez elhanyagolható mondjuk ahhoz képest, mintha lenne egy olyan tulajom, aki hetente a nyakamra jár, és nagyítóval fésüli át a lakást olyan dolgok után kutatva, amibe beleköthet és felróhat nekem.
 
Szóval eddig valahogy mindig sikerült szerencsésen választani, normális környéken, normális viszonyok között, normális tulajoktól. Persze a pozitívumokhoz hozzátartozik az is, hogy a rendmániám általában pozitívan csapódik le a tulajdonosoknál, ahogy az is, hogy meglehetősen precízen kezelem az összes számlás dolgot, és nem szervezek házibulit minden hétvégén. 
 
Mindez a visszatekintés és összegzés jött abból, hogy a mai napon ismét kellemes "albérlet-meglepetés" ért. Lassan egy éve lakom a Fehérvári úti zugomban, remélhetőleg egy darabig még nem is kell innen mozdulnom, és éppen ma volt a napja, hogy kifizessem a december havi járandóságokat. Előzetes megbeszélést követően jött is a tulaj, akivel kicsit beszélgettünk, aztán legnagyobb meglepetésemre "karácsonyi ajándék" gyanánt elengedett ötezer forintot a havi díjból, majd megköszönte, hogy immáron majdnem egy éve ilyen rendes bérlője vagyok.
 
Sokat a sztorihoz nem is fűznék hozzá, végszóként legyen elég a Zombielandből kölcsönvett 32-es aranyszabály: Enjoy the little things! Ámen.
Kulcsszavak: Mindennapok

2009/12/16

Ahhoz képest, hogy mennyire pocsékul indult ez a nap - elég nehezen ment az ébredés, sokáig tartott, mire észhez tértem -, a dolgok folyása kezd igazán kellemes irányt venni. Első körben kiderült, hogy mégsem kell várnom huszonharmadikáig az Avatar megtekintésével, ugyanis Bubunak (pontosabban a bátyjának) köszönhetően holnap este nyolcra van jegy az IMAX-be, és Réka személyében még partnert is találtam, szóval nem egyedül kell majd elmerülnöm a 3D-s élvezetben.
 
S mindez még nem minden, hiszen néhány perce érkezett egy pofás kis FedEx csomag, benne az első "céges karácsonyi ajándékommal", ami nem más, mint egy 2010-es Moleskine Filofax. Azt kell, hogy mondjam, hogy ezzel az angolok igencsak ráhibáztak az ízlésemre, kiadótól ilyen pöpec ajándékot eddig nem kaptam. A mai napnak pedig még koránt sincs vége...
Kulcsszavak: Mindennapok

2009/11/26

"Bebaszlak a Dunába, mint a Hölgyvilágot!"

A múlt hét folyamán Chriss barátommal úgy döntöttünk, hogy itt lenne az ideje kiengedni picit a fáradt gőzt, meg adni az életérzésnek, így szombatra beterveztünk egy alkohollal erősen felhígított estét, s becéloztuk az A38 nevű műintézményt, hogy ott majd egy kicsit átadjuk magunkat az aktuális breakbeat őrületnek (Meat Katie volt a fő attrakció amúgy). Néhány pohár meglehetősen kemény szilvapálinka után csatlakozott hozzánk Szvetlov Balázs cimboránk is, aki történetesen szinkronszínész, s mint olyan, a korábban már sokat pocskondiázott Twillight-saga Edwardjának magyar hangja. Mindez nem is lenne érdekes, ha az A38-ra történő érkezésünk előtt nem tértünk volna be egy benzinkútra, hogy még egy sört (és egyéb szeszt) beszippantsunk. Miközben mi Chrissel az alkoholfelhozatalt vizslattuk, Balázska nem volt rest rávetni magát az újságos pultra, ahol addig túrt, amíg meg nem találta a címben is jelzett Hölgyvilágot, amiben vele (is) volt egy interjú. Némi röhögés kíséretében kérdeztük tőle, hogy ugyebár nem gondolja komolyan, hogy ezzel a zsebében fog lesétálni a hajóra, de ő hajthatatlan volt, így a kasszánál a söre és a pálinkája mellé csak odatette a magazint is.
 
A történet innentől úgy halad tovább, hogy a hajón egy jót buliztunk, aztán hajnalban, némileg kibővülve elindultunk hazafelé. Éppen sétáltunk fel a rámpán, mikor Balázs ismét elővette a Hölgyvilágot, hogy a csapatunk új tagjának kezdje mutogatni az inkriminált cikket. Ekkor történt meg az, hogy az alkoholtól és a hangulattól kicsit túlbuzdulva megragadtam az egyébként roppant színvonalas sajtóorgánumot, és egy szép ívvel belevágtam a Dunába. Balázs először zokon vette eme cselekedetemet, de mikor megmagyaráztam neki, hogy így a Fekete-tenger környékén is megismerik a munkásságát, rögtön megnyugodott. Persze szomorúsága amúgy sem tartott volna sokáig, lévén hazafelé menet egy újabb benzinkúton beszerzett még egy Hölgyvilágot. Szóval hajnalban nem csak az említett lap eladásait sikerült növelnünk, de megszületett a bejegyzés címeként funkcionáló beszólás is, ami ma délelőtt hangzott el először egy MSN-beszélgetés során, ám nyilván nem utoljára...
Kulcsszavak: Mindennapok

2009/11/25

Káromkodáspersely

Az elmúlt napokban kénytelenek voltunk megállapítani a kis szerkesztőségi szigetünkben ülve, hogy bizony eszméletlen sokat káromkodunk. Mikor ezt így realizáltuk, akkor felmerült egy persely ötlete, amibe minden alkalommal pénzt kellene dobnia, hogyha valamilyen durva szitokszó elhagyja a szánkat. Meg kell jegyeznem, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik alkalmanként beletolnak a légtérbe egy-egy bazdmeget, és mikor ma az egyik kollega a kelleténél hangosabban tette ezt meg,  akkor úgy döntöttünk, hogy tényleg felállítjuk a perselyt, ezzel mutatva példát másoknak, illetve, ezzel motiválva magunkat arra, hogy kicsit visszaszorítsuk az igénytelen csúnya beszédet. Talán mondanom sem kell, hogy a doboz még egy perce sem állt a monitorom tetején, mikor már csilingelő apró került bele, és én is az imént hajítottam bele egy kétszázast, fizetve a kéretlen kötőszavakat, illetve bízom benne, hogy ez az összeg elég lesz az elkövetkezendő pár óra káromkodásainak fedezésére...
Kulcsszavak: Mindennapok

2009/11/11

Így tizenegy hónappal a legutóbbi költözésem után azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy igazán nagy szerencsém volt januárban, hogy sikerült kifognom ezt a lakást. Ugyebár a Fehérvári úton tanyázom, fontos nincs távfűtés, tíz perc kényelmes sétával benn vagyok a melóban, a közelekedés remek, és most egy újabb számomra igen kedvező beruházás jutott el a végére, megnyílt a régi Skála helyén emelt Allee -- egy pláza --, ami nem azért nagy szám, mert imádok bevásárlóközpontokban flangálni, hanem azért, mert a létesítményben nyílt egy Cinema City mozikomplexum is, ami konkrétan azt jelenti, hogy tőlem öt percre van egy több termes filmszínház, ami a filmmániámat tekintve egy igazán nagyszerű előrelépés a helyi infrastruktúra tekintetében. Holnap a terveim szerint le is "tesztelem" a helyet...
Kulcsszavak: Mindennapok

2009/10/27

Nowadays

Azt hiszem az jellemzi a legjobban a nálam "uralkodó állapotokat", hogy már hosszú napok, talán hetek óta kering a fejemben egy gondolat, amitől jó lenne megszabadulni, kiírni, ám mégis képtelen vagyok rá. Az elmúlt pár napban többször is nekiálltam, hogy valahogy összegezzem magamnak, mi is az, ami bennem kavarog, de minden egyes alkalommal csak bámultam a kurzort, és az istennek nem akartak jönni a szavak, a fejemben pedig egyetlen mondat villogot kontakthibás neonfény módjára: most vagy hülye vagyok, vagy nem
 
Amennyire triviális a kis neonfeliratom, annyira nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mit is takar ez a mondat - és nem csak azért, mert rettentően körbe kell írnom a blog publikussága miatt (nem, nem írok semmit láthatatlan falak mögé). Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem az állapotom, akkor az a bizonytalanság lenne, s az az igazán gyönyörű ebben a helyzetben, hogy ez a "probléma" rögtön két fronton van jelen az életemben, és egyáltalán nem azonos módon. Van egy helyzet, amit mindenképpen fel kellene oldanom, részemről az elhatározás már igen régen megszületett, ám mégsem tudom megtenni, mert a B pont, ahonnan a mostani A-ból kellene eljutnom, még igen durva ködbe burkolózik, annyira pedig nem vagyok lendületember, hogy belevágjak valami olyanba, aminek a legrosszabb esetben a két szék között a padló lesz a vége. Ebben az esetben a megoldás néha karnyújtásnyira látszik, néha pedig úgy érzem, nincs is semmiféle lehetőség a közelemben, s talán  nem csoda, hogy ettől az egyik pillanatban úgy érzem, teljesen hülye vagyok, a másikban pedig azt, hogy nagyon nem.
 
A másik oldalon még ennél is ingoványosabb a talaj, hiszen amíg az előbbi esetben tökéletesen látom a problémát, és a megoldás is világos, addig itt tőlem független, és általam aligha koordinálható elemek teszik zavarossá a mindennapokat - ráhatásom szinte alig van a dologra, és ha egészen őszinte akarok lenni, akkor rengetegszer még csak sejtésem sincs, mit kellene tennem, hogy legalább azt hihessem, hogy képes leszek számomra kedvezőm módon kikeveredni ebből a helyzetből. Persze itt még koránt sincs vége a nyűgnek, hiszen ha a dolgok első felét sikerül is záros határidőn belül rendbe tenni, azt valahogy nem hiszem, hogy a második nélkül hosszú távon jól működne az első. S mivel a másodikra jelenleg még csak egy apró szikrányi esély látszik megoldásként (és igazából még ez a szikra is csalóka), hát azt kell mondanom, hogy mostanában korántsem érzem jól magam a bőrömben.
Kulcsszavak: Mindennapok

2009/10/15

Szabadnap - avagy majdnem fúrós blog

Történetünk hőse egy magazin szerkesztője, aki az elmúlt kilenc napot folyamatos munkával töltötte. Tegnap azonban végre nyomdába került a lap, így Bate végre letudta az aktuális feladatait, és boldogon gondolt arra, hogy alszik egy nagyot. A terv meg is valósult - közel 10 óra egyhuzamban -, ám a másfél hét utáni első szabadnap, és a váratlanul beköszöntő téli időjárás összjátéka egészen furcsa események láncolatát indította el.
 
Hősünk nem az a fázós fajta, ám ezen csütörtöki nap reggelén már ő is érezte, hogy a külvilágban négy fokra csökkenő hőmérséklet a lakásban uralkodó klímát is megváltoztatja, magyarul hűvös van, és a második pár zokni felhúzása helyett talán érdemesebb lenne bedurrantani a konvektorba. Némi tanakodást követően Bate rátenyerelt a kis lánggal illusztrált gombra, mire kék fény gyulladt a fűtőtestben, a gázóra pörögni kezdett, és a meleg szinte percek alatt szétáradt a szobában. A szerkesztő felsóhajtott, végre kellemes a szabadnap, és boldogsággal pillantott a felmelegedő fém okán élesen nyüszítő fűtőalkalmatosságra.
 
A pillantás azonban a boldogságosból hamar aggodalmasba váltott, mikor hősünk realizálta, hogy a szoba függönye erősen rálóg a konvektorra. Józan ésszel hamar belátható, hogy a függöny és a fűtőtest ilyentén együttállása könnyedén lakástűzhöz vezethet, így Bate elszánta magát, hogy kiküszöböli az albérletében igen komoly kárt tehető problémát. A gond a függöny alja volt, a baj pedig a függönyt tartó karnisnál kezdődött. Az ugyanis megereszkedett, mégpedig azért - mint rövid vizsgálat után kiderült -, mert a szerkezetet a plafonhoz rögzítő csavarok kilazultak.
 
Bate neki is állt létrát eszkábálni (egy komód + egy puff), amivel el is érte a probléma forrását. A függöny rövid úton a földön végezte, hősünk pedig nekiállt elhárítani a bajt. Természetesen a csavarok meghúzása a tiplik széforgácsolásával járt, így a gond csak tovább fokozódott. Szerencsére Bate makacs fajta, így addig túrta a szerszámos láda hiányában erre használt fiókot, míg új tiplik nem akadtak a kezébe. Volt kicsi meg nagy, de a kicsi túl kicsi volt, a nagy pedig túl nagy. A szerkesztő már épp a közeli OBI becélzását vette tervbe, mikor eszébe jutott, hogy az ősidőkből van még neki valahol fa tiplije, amit annak rendje és módja szerint meg is lelt. Láss csodát, a tipli passzolt a lyukba, sőt, ennek köszönhetően a karnis stabilabb lett, mint valaha. 
 
A helyzet optimalizálását követően már csak a függönyök (1 sima + 2 sötétítő) visszahelyezése és a karnisszerelés közben keletkezett kosz eltakarítása volt hátra. Aki járatos a témában, az már sejtheti, hogy a függönyök korrekt visszahelyezése legalább háromszor annyi időt vett igénybe, mint maga a karnis stabilizálása. Hősünk, miközben azon igyekezett, hogy a függönyök a helyükre kerüljenek, az alábbi - igen komoly - élettapasztalatokat fogalmazta meg:
 
- Ha nincs munka, csak baj van.
- A fa tipli jobb, mint a műanyag.
- Nem kell kondibérletre költeni, elég minden héten egyszer cserélni a függönyt.
Kulcsszavak: Mindennapok

2009/09/29

MotoBate

Ma este volt a kiadónak egy premier előtti vetítése, amin úgy döntöttünk, hogy megjelenünk páran - a lényeg persze nem ez, mert a film (Surrogates) egy katasztrófa volt, hanem az, hogy engem Dani kollegám fuvarozott a helyszínre, méghozzá egy motorral. Rólam tudni kell, hogy valamikor 12 éves koromban szakadt meg minden kapcsolatom a motorokkal, mikor egy próba során egy MZ kiszáguldott alólam, meggyőzve engem arról, hogy ez az ördög találmánya.
 
Mindennek már lassan 16 éve, így kicsit megkopott az ellenszenvem, és kifejezetten izgatott lettem, mikor Danival megegyeztünk, hogy akkor mocival tépünk el a moziba. A jó pár kilométert felölelő oda-vissza út során sikerült revidiálnom a régi nézeteimet. Először is megértettem azokat a nőket, akik buknak a motoros arcokra, és alig várják, hogy elvigyék őket egy körre - motoron ülni még akkor is élmény, hogyha csak utas vagy, és semmi dolgod azon kívül, hogy a megfelelő irányba dőlj.
 
Másodrészt pillanatok alatt átjött ennek az egész motorozás dolognak az esszenciája, a suhanás, az alattad dübörgő gép, a szabadságérzet. Persze ne higgye senki, hogy nem volt halálfélelmem bizonyos kanyarokban, igazából meglehetősen nehezen győztem le az életösztönömet, vagyis azt, hogy ne dőljek a másik irányba, mikor bevetteünk egy nagyobb kanyart a járgánnyal. Szóval volt bennem félsz, de maga a motorozás élménye legyőzte ezt, hiszen nem mindennapi élmény, mikor a Váci úton a zöldhullámon áttépve 100 km/h-nál az arcodba csap a szél. Persze most csak egy cruisert "próbáltam ki", egy közepes batárt, de annyira jól esett a dolog, hogy igazából ebben a pillanatban nem tudnám határozottan kijelenteni, hogy nekem ebben az életben már nem lesz motorom.
Kulcsszavak: Mindennapok

bateman

< <


©2009 Sarok.org

Search marketing