H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Napok

2010/03/05

Elkészült

az adó 1%-os plakátja az Alapítványnak, aki megtenné, hogy segít azzal, hogy kinyomtat párat, és kiragasztja egy-egy helyre nagyon megköszönnénk!
Ha valakinek kedve támad egy kis ragasztgatáshoz... :)

 

 

2007/02/15

Holnap jön. Végre láthatom! Érezhetem az illatát, a bőrét, a közelségét. Még ha csak titkon is, de vele lehetek. Annyira vágyom a közelségére, hogy úgy érzem, hogy kiszakad a mellkasom. Mintha húzna valami.

Pokolian hiányzik.

A holnap délutánt viszont együtt tölthetjük. És amikor megyek Tündérhegyre minden nap eljön, és minden nap érezhetem őt.

 

Éjjel behaluztam, hogy ott fekszik mellettem, és amikor hozzá akartam érni, eltűnt, én pedig sírni kezdtem.

 

Már pokolian fáj a szemem a sírástól. Akármit cseppentek bele, ég.

 

Fáj a lelkem. Fáradt vagyok. Nagyon fáradt.

2007/02/12

Délután megint erőt vettem magamon, és elmentem az Incába. A szokásost rendeltem, és ismét rajzoltam. Lerajzoltam a pultos lányt. Egész jól sikerült. Vagy legalább is neki nagyon tetszett. Azt mondta, hogy megkérdezi a tulajt, hogy mit szólna hozzá, ha lenne ott egy mini-kiállítás néhány rajzomból. Ma is benézek. szeretem azt a helyet, olyan nyugodt.

Épp amikor a lány szemeit rajzoltam hívott a legjobb barátnőm, és azt mondta, hogy elvileg nagyon nincs teltház Tündérkéknél, úgyh valsz már a jövőhéten befektetnek.

Ő az egyetlen barátnőm, és rajta kívül csak két barátom van. 

Régen rengetegen vettek körül, és állandóan mentem mindenhová, most pedig nem akarok látni senkit, és nem akarok menni sehová.

 

Aztán hazajöttem, és borzasztó estém volt.

Anya kötelezővé tette, hogy itt aludjon a 'kedvesem'. Az egész estét, és éjszakát mellette kellett töltenem. Minden egyes érintés egy-egy villámcsapás volt.

Hiányzik a szerelmem. Rettenetes érzés, hogy nem az ő légzését, és szívverését hallgatva alszok el, és nem a csókjaira ébredek.

Mikor lehetünk végre együtt?

 

7 hónapon át küzdöttem minden, és mindenki ellen, hogy együtt lehessünk, és elfogadják a döntésem, de belefáradtam. Nagyon elfáradtam. És engedtem azoknak akik végig azon dolgoztak, hogy szétszakítsanak minket. Aztán hibát hibára halmoztam, és most együtt vagyok valakivel félelemből, de mást szeretek. Még mindig. Örökké.

 

De pénteken láthatom. Igaz, hogy nem ölelhetem, nem csókolhatom, de láthatom, és a közelemben tudhatom.

Megígérte, hogy Tündérhegyen pedig sokszor meg fog látogatni.

Várlak.

 

Ma hihetetlenül rideg, tartózkodó, és tárgyilagos vagyok. Úgy beszéltem ma a Nagymamámmal a halálról, és a problémáimról, mintha csak az áprilisi törvényeket soroltam volna fel. Rezzenéstelen arccal, színtelen hangon.

 

Túl fáradt vagyok a síráshoz. Vagy csak az éjjel elfogytak a könnyeim.

2007/02/11

18

Alig kezdtem élni, máris mindennek vége lett.

Mindennek vége lett már 18 éves koromban.

18 éves koromra megöregedtem.

Az öregedés könyörtelen, és megállíthatatlan volt.

Figyeltem, ahogy apránként bírtokba veszi minden vonásomat.

Nem ijedtem meg tőle.

Érdeklődéssel személtem, hogyan öregszik az arcom, a lelkemmel együtt.

Régi arcom körvonalait máig őrzöm, de az anyaga egyre pusztul.

ma

A mai napot teljes letargia jellemzi. Olyan szótlan voltam, és vagyok, hogy már számomra is ijszető. Nem aludtam, és nem ettem semmit. Fáradt vagyok. Nagyon fáradt.

Tegnap egész nap csak baszogatott a családom. Ha még valami rosszat mondtam, vagy csináltam volna...

Sajnos van egy olyan tulajdonságom, hogy mindenkihez úgy viszonyulok, ahogy ő hozzám. És ha a nővérem hisztis, mert pl a vibrátorában lemerült az elem, akkor rajtam vezeti le. Én pedig persze, hogy visszaszólok.

Aztán délután a szüleim is rákezdték a szövegelést, az még jobban felidegesített, mert pont az ellen akartam tenni, hogy ne csináljak megint faszságot. El akartam menni futni, vagy edzőterembe, hogy a feszültséget levezessem, erre nem engedtek, aztán nem értették mi az a dübögés...

No meg aztán a sírás...

 

De volt jó dolog is tegnap.

Ugye félek egyedül elmenni valahová. Mivel nem bírtam itthon maradni a családom közelében, ezért kidolgoztam egy stratégiát: Mindent percre pontosan megtervezek, és az útvonal csak általam jól ismert, és szeretett helyeken vezethet keresztül a végzélhoz.

Így eljutottam az Incába. A kedvenc kávézóm. Évek óta oda járok, de most kicsit idegennek éreztem magam, mert lecserélték a pincérnőket és így őket nem ismertem.

A szokásosat rendeltem, immáron 4 éve ugyan azt: Fahéjas cappuccínót.

 

Előszedtem a cigim, a ceruzatartóm, a rajzmappám, és elkezdtem érzésből rajzolni. Technikai szempontból jók, de ijesztőek. Szerintem a pszichológusom be fog pisilni. Aztán a megtervezett útvonalon hazajöttem. Megint hiszti.....Óóóójeeeeeeeee.......

 

A nővérem végre lecsillapodott (biztos lett új elem a vibrátorba), és együtt tévéztünk. Az egész jó volt. Csinált nekem csokis cappuccínót, és hozott mentolos cigit.

 

Aztán mentem fürdeni. Bevittem a cd-lejátszót, bekapcsoltam, és énekeltem. Régen portugál népdalokat énekeltem fürdés közben. Most mindent ami jött a cd-n.

 

És ismét eljött az éjszaka. Sírás, gondolkodás, kiborulás. Aztán rajzoltam, és olvastam. Felszedtem egy kis 'kultúrát' a Story, és a VIP magazin segítségével... Tulajdonképpen mind a kettőben ugyan az volt, csak más megfogalmazással voltak megírva a cikkek. Szánalmas.....

 

És éjjel megint nem aludtam semmit. Lassan keresek valami éjjeliőri munkát...

2007/02/10

.

Érjen már utol a kibaszott halál. Mindegy milyen formában csak érjen utol. Szabadítson ki valaki a kínjaim börtönéből!

 

Öljön meg valaki, rohadjak meg, dögöljek meg, égjek el!

miért?

Még egy átalvatlan, és átsírt éjszaka áll mögöttem, és most még Fiomettát, a kígyómat sem vehettem ki a terráriumból, mert vedleni fog és most nagyon hisztis. Ő kicsit meg szokott nyugtatni. Imádja az illatom, és a kezem melegét.

Az éjjel megint összevagdostam magam.

 

És ma délelőtt is kiakadtam. A Nagymamám és a nővérem végig cseszegettek, hogy Tündérhegy úgy sem fog segíteni, meg stb. A helyett, hogy bíztatnának rombolják bennem a bizakodást.

 

NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK!NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK! NEM ÉRTIK!NEM ÉRTIK!NEM ÉRTIK!NEM ÉRTIK!

 

ÉS NEM IS HAJLANDÓAK VENNI A FÁRADTSÁGOT, HOGY KICSIT IS MEGÉRTSENEK!

 

Az ember pont a családjától várná a megértést, és az én családom nem hajlandó egy csöppnyi megértést sem tanúsítani felém.

 

BASSZA MEG A KURVA ÉLET! MIÉRT???

2007/02/09

félek

Hazaértem.

3 vénám ment szét mire találtak egy használhatót, úgyh megint úgy nézek ki mint egy drogos aki lövi magát.

Megint sírtam. Sokat.

Mostmár biztos, hogy mennem kell Tündérhegyre, jövőhét szombaton megyek beszélgetésre.

Mindenki úgy búcsúzott tőlem a kórházban, mintha vissza sem térnék. Pedig visszajövök.

 

Sok minden fog hiányozni. A szobám, a kígyóm, a családom, a kedvesem, a munka, a város, a törzshelyeim. De legjobban a szobám. Az én kis barlangom, ahová bármikor elbújhatok a világ elől. Hiányozni fog a vörös fal, az antik díszek, a növények, az ágyam, a párnáim, a macim, a szobám illata, és a hangulata.

 

Milyen leszek ha visszatérek onnan? Változni fog egyáltalán valami? Vagy csak gazdagabb leszek egy újabb kudarcélménnyel?

 

Félek az ismeretlentől. Félek az új emberektől, és az új környezettől.

 

Félek, hogy megőrülök.

Megint nem aludtam semmit. Az este még egész jó volt. Varrtam egy táskát, és ráhímeztem egy indákból szőtt lepkét, ami már-már a védjegyem. A lepke.

 

Aztán kész lett a táska, és belepakoltam. Felvettem, nézegettem. Tökéletes.

 

Aztán a rendrakáson kívül nem volt mit csinálnom, és még maradt 9 órám a reggeli kávéig.

Régi fényképeket nézegettem. Az egyik kezemben egy -egy fotó, a másikban a tükröm.

Néztem, és kérdezgettem: "Mi lett belőlem? Hogy öregedtem meg ennyire? Hová tűnt az édes babaarc? Hogy került ide ez a szoborarc? Ki vagyok? Mi történt?"

 

Képtelen voltam reggel tükörbe nézni. És most megyek a kórházba. Megkapom a havi Intratectet, és a hazafelé úton azon gondolkodom, hogy megint 250ezer forintnyi lötty folyt belém, és minek, ha így is állandóan beteg vagyok.

 

Megőrülök.

Egykor minden éjjel ott szuszogtál mellettem. Néha hülyét kaptam tőled: "Ölnöm kell."

Egykor azt mondtam rád: a párom, a szerelmem, és ha dühös voltam, a pasim lettél.

Te annyi mindent tudsz rólam. Néha talán túl sokat is. Tudod, hogy képes vagyok szeretkezés közben elsírni magam, csak azért, mert veled vagyok. Tudod, hogy totál beállva órákon át tudom szedegetni a faliszőnyegedről a lepkéket.

És te emlékszel olyan dolgokra, amelyeket én már rég eltemettem valahová, a tudatalattim legmélyére.

Emlékszem, hogy volt idő, amikor nem akartam olyan lenni, mint amilyen most vagyok. Mégis olyan lettem.

Pedig mennyivel szebb voltam régen. Göndör barna haj, tengerkék szemek, pici ajkak, pisze orr, huncut mosoly, kacagás, és a mindent letaroló belőlem áradó szenvedély.

Most pedig az arcom leírásához hozzá tartozik a tengerkék körüli vér, és a szemem alatti hatalmas fekete karikák. A babaarcom már nem pirospozsgás és vidám. Sápadt, és szomorú.

 

Egykor a szerelmem voltál, mára már valami egészen más: az életem. Egykor azt gondoltam, sosem vágyunk el ágytól, asztaltól, közös dogoktól, hétvégéktől, és egész eletünkben együtt kapunk frászt a szüleinktől.

Máshogy történt.

 

Amikor először megláttalak, és meghallottam a hangod, te voltál a kiszemelt. De átterelted a figyelmem egy másik férfira, akit aztán miattad hagytam el. Ez az első találkozás egy vonaton volt. A következő pedig a Keletiben, a 6. vágánynál.

Emlékszem, megálltam előtted. Annyira közel, hogy az orrunk majdnem összeért. Kacéran rádmosolyogtam, és te megcsókoltál.

Aztán szeretők lettünk. Egy tökéletes pár. Szeretkezés, csókok, bor, rózsa, zene.

Tudod, hogy neked köszönhetem, hogy már merek a strandon kendő nélkül, bikiniben végigmenni?

 

Megtanítottál a meztelenségre. Amit azóta is imádok.

 

Most hol tartunk?

 

Mindketten beleőrülünk az egymás iránt érzett szerelembe.

Ott leszek Pesten. És megtörténik amire vágytunk: hogy minden nap láthassuk egymást.

Őrült tündérek között leszünk. Őrült tündérek figyelik majd titkolt csókjainkat, könnyeinket.

 

De együtt leszünk.

 

2007/02/08

Jut eszembe... Tegnap este mondta anya a nővéremnek, hogy be kell mennem Tündérhegyre. Erre azt mondja, hogy akkor jó hogy Ádám leköltözött miattam, sokat ért vele...

Majd később mondja, hogy ő olyan szívesen befeküdne, mert szereti a kórházakat, és nem érti, hogy én miért nem akarok soha befeküdni.

 

Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!

ehh...

Anya ma volt a pszichiáteremnél, és felhívták a Tündérhegyet. Ha minden igaz, jövőhét szombaton megyek meghallgatásra.

Mennem kell. Ki kell másznom ebből a szarból.

Éjjel nem aludtam semmit, de örömmel konstatáltam, hogy a szétvert kezem egyre kevésbé fáj, és lement a duzzanat.

Sokat gondolkodtam. Illetve beszélgettem a kígyómmal. Kérdezgettem, hogy ki vagyok, mit érek, miért élek, miért fáj minden, mitől félek, miért vagyok magányos? És mindezt hogyan tudnám elviselni, hogyan tudnám elfeledni, miért kéne eltűrnöm, és miért kéne szenvedésben eltűnnöm?

 

Reggel mentem epilepszia-szakrendelésre, és miután végeztem vettem egy kávét, és kint rágyújtottam. Álltam az esőben és gondolkodtam azon amit az orvos mondott. Agyműtét? Nekem? Na nem! Hogy a bal agyféltekemet baszogassák mindenféle szarokkal? Hogy fennálljon a lehetőség, hogy a jobb oldalam elnyomorodjon? Hogy elveszítsem az egyetlen dolgot amiben sikeres vagyok? Hogy ne tudjak többé festeni, és rajzolni? Soha!  

És megint az a sokszor feltett kérdés: "Miért pont én?" És mindig tudom rá a 'választ': "Mert ez az én formám..."

Azt hiszem ezt a kérdést minden ember felteszi magának, és sokan értelmes választ várnának rá. Van aki az előző életével próbálja magyarázni, a karmával, vagy azzal, hogy 'Isten' azokat bünteti akiket szeret.

Nem is tudom...De ha én szeretek valakit, akkor szándékosan nem bántom. Ha véletlen megbántom akkor pedig bocsánatot kétrek, és megpróbálom jóvátenni.

 

Bassza meg de kurvára szét vagyok esve.

2007/02/06

2 napja írtam

Üvölt bennem a fájdalom,

őrülten lüktet a szívem,

a halált vágyom.

Kiutat, menekvést, szabadulást

e mocskos világból.

Széttép a kín,

csak a fájdalom tart itt.

Éhezik a bennem lakozó démon,

kit vérrel kell itatnom.

Kábulni, ájulni akarok,

hogy ne halljam,

ahogy a múlt visít.

Nem akarom hallani

a csalódást, szenvedést, fájdalmat, halált, véget.

Csak legyen csend. 

ma is hétfő

Voltam a pszichiáteremnél. Felmérte az állapotom, és közölte, hogy vagy bemegyek egy szanatóriumba, vagy meghalok. Ilyen lelki, és idegállapotban nem élhetem túl az életet.

Ott is csak sírtam. Elegem van a sírásból. Elegem van a gyógyszerekből, az érzésekből, a káoszból, és minden szarból. Gyűlölöm magam, hogy miattam mindenki ki van borulva, és mindenkinek fáj, hogy végig kell nézniük a vegetálásom, és a szenvedésem. Mindig attól kell félniük, hogy mikor lesz valami bajom. És nem tudom kontrollálni ezt a szart ami bennem van. Túl erős. Én pedig már túl gyenge vagyok.

Nem tudom, hogy ki, vagy mi teremtette ezt a kibaszott világot, de rohadjon meg hogy kitalálta a borderline-szindrómát! 

 

a múltkor fotózgattam...

Debrecen belvárosában lévő OTP bant trezorja....ööö izééé....szállója...

http://legalja.hu/?leg=view&img=20070203_joejt.jpg

 

Sétáltam haza éjjel, és véletlen felnéztem.... megijedtem...

http://legalja.hu/?leg=view&img=20070204_ufoklub.jpg

reggel van

6-kor kimásztam a szobámból és tükörbe néztem. Nagy hiba volt. Be vannak dagadva a szemeim, és vörösek. Az arcom sápadt, a két copfba font hajam kócos. Ittam egy kávét, elszívtam pár szál cigit, és gondolkodtam. De felébredtek a szüleim, így jöttem ide. Itt nem zavarnak. Remélhetőleg...

Egész éjjel nem tudtam aludni. Már-már kínzó a fáradtság, de nem bírok aludni.

Ma mennem kell a pszichiáterhez, mert nem vagyok jól. Talán szó lesz valami szanatóriumról is. Pszichiátriára sosem mennék vissza, az biztos! Többet ártott, mint használt. De egy szanatórium talán más. Talán jót tenne kiszakadni ebből a közegből. Nem tudom...

Áhh a tegnapi nap poénja... Este anyám odaadta a bérletem, meg mellé egy ezrest, hogy menjünk el valahová, mert már sosem megyek sehová szórakozni.  Igaza van. Sosem megyek sehová. Régen hetente 3x mentem 'bulizni' a barátaimmal. Kedden, és csütörtökön az edzőtársaimmal, szombaton pedig a szerepjátékos barátaimmal. Igaz, most pénteken voltunk pár órát a Jazzben.

Minden este szépen eltervezek a következő napra valami programot, és ahogy közeledik a megvalósítás időpontja, egyre több kifogást nyújtok be magam felé, hogy miért ne menjek. Így hát sosem megyek. Pedig szeretnék végre elmenni sétálni az erdőbe. Azt régen szerettem.

Amikor a gimiből lógtam mindig oda mentem. Gyönyörködtem a tájban, és élveztem a természet közelségét. Élveztem, hogy nem egy betondzsungelben poshadok. Rengeteg rajzot és fotót készítettem ott, és igen csak sok novellám, és versem végighallgatta a kedvenc fám. Egy furcsa tekergőző fa. Nagyon öreg lehet, mert a törzsét 3 ember tudná körül ölelni. Igen, tisztában vagyok vele, hogy egy normális ember nem tart felolvasást egy fának, de én megtettem.

Majdnem minden nap megjelentem a szokásos helyeimen, és azt hiszem ekkor kezdődött az 'alkoholizmusom'. Ekkor már szép mennyiségben szedtem a nyugtatókat meg a hangulatjavítókat, és amikor az erdőn voltam mindig bementem egy szörnyen lepukkant kocsmába, a Kikötőbe. Hangulatos hely, csak tele van kurvákkal, stricikkel, dílerekkel, meg drogosokkal. Többek között az ott látottakból írtam a Társadalom ismeret érettségi szakdolgozatomat. Stílszerűen a devianciát választottam. Azt mondták, hogy 10-15 oldalas legyen. Én 45 oldalt írtam.

 

Most szó szerint tüzes vagyok... Érzem, hogy forró a bőröm a láztól, és a szemeim majd ki égnek. Anyám pedig behozott egy bögre forró teát, és pirítóst. Nem bírok enni. Pff ízesítve van a tea. Utálom ha minden vackot belepakolnak. Tisztán szeretem, hogy a tea igazi ízét érezzem, nem pedig a cukor, és savanyító émelyítő egyvelegét.

Ez is egy szörnyű reggel. Ma is hétfő van. Minden nap egy újabb hétfő...

 

 

2007/02/05

Szánalmas vagyok

Éjjel nálunk aludtak a nővérem barátnői, de nem volt erőm részt venni a pizsamapartyban. Amúgy sincs pizsamám. Bevettem az esti és éjszakai gyógyszereim, ittam egy gyógyteát, engedetem egy kád vizet, öntöttem bele egy kis rózsaolajat, és gondolkodtam. Iszonyatos késztetést éreztem, hogy belecsússzak a kádba, és belélegezzem az éltető-gyilkos vizet, de aztán előjött a gyűlölt hiúságom. Mondván, hogy nem halhatok meg úgy, hogy nem vagyok magamhoz képest tökéletes. De sikerült elzavarnom ezt az ostoba gondolatot. Ha megtalálnak nem azt fogják nézni, hogy "itt van egy kis felesleg, ott kiáll a csontja, a körömlakkja elkezdett kopni, stb..." csak egy öngyilkos vizihulla lennék. És szép lassan belecsúsztam a rózsaillatú fürdővízbe. Eleinte nem mertem levegőt venni. Féltem, mert tudtam, hogy rossz lesz, de végüól megtettem. Vettem egy hatalmas lélegzetet, de friss, hideg levegő helyett langyos víz ömlött a számba, a légcsövembe, és a tüdőmbe. Vergődtem a kádban, de nem akartam felemelkedni. Végül nem is lett volna erőm rá. Zsibbadtak a végtagjaim, tompult az agyam, képek jöttek elő. Szép képek.

' Elcsigázott, koszos, és ideges vagyok a több órás utazástól, és már nincs is erőm arra gondolni, hogy milyen jó lesz látni az én Amundom. Aztán hallom: "Örs vezér tere következik, végállomás." És ekkor minden eszembe jut. Eszembe jut a hétvége ígérete. Rózsák, bor, csókok, szenvedély, élvezet. Mi más kéne még egy olyan nőnek mint nekem...? Majd megáll a metró. Ugyan ki van írva, hogy az állomás területén tilos a dohányzás, de rágyújtok. A friss levegő az arcomba csap, és ekkor meglátom őt. Farmer, márkás ing, bakancs, fekete bőrkabát, és huncut mosoly az ajkain. Viszonzom ezt a látványt az én mosolyommal. Azzal a mosollyal, amivel a vágy őrületébe vagyok képes kergetni a férfinépet. Ő ezt az arcom (is) szereti. Oda lépek hozzá, megcsókolom pirosas ajkait, majd beleszagolok a hajába. Barna, hosszú, selymes, illatos. Megcsókolom az arcát. Selymes, frissen borotvált, illatos. Ahogy szeretem.'

Aztán képek villannak be a hétvégéről. Nevetés, bor, filmek, pizza, szeretkezés, szenvedély, rózsák, őrület, fürdés, mááááámor.

Majd újabb képek. Látom magam, amint a terhességi tesztek között keresgélek a DM-ben, aztán látom, amint megjelenik a két rózsaszín csík. Majd MSN, telefon, levél. Boldogság, és rettegés. Boldogság, és rettegés.

Majd jön az iszonyatos fájdalom. AZ A QRVA KIBASZOTT KEGYETLENSÉG!!!Egy rohadt orvos hiábája miatt megölték a gyermekünket!

És jönnek a könnyek. Érzem, hogy hamarosan eljáulok, és vége lesz. De nem. Egy hangot hallok. "Maradj velem."

És önkénytelenül felemelkedek a kádban, kimászok a kőre. Víz bugyborékol a tüdőmben, a légcsövembe, az orromban, a számban, majd az az iszonyatos köhögés, amely görcsbe rántja minden izmom, egy lélegzetvétel jut nekem, majd elkezdek hányni. Víz, víz, víz, étel, víz.

Aztán csak fekszek a hideg kövön, várom, hogy elmúljon a szédülés. Aztán már csak könnyezem.

Oldozz fel szerelmem, hogy békében mehessek el!

vége?

Tegnap az utolsó kötelék is elszakadt.
Próbálok újat keresni, de nem találok.
Sok versemben írtam, és mondtam, hogy meghalt a lelkem. Nem akkor nem halt meg. Csak hittem. Tegnap viszont valóban meghaltam. nincs bennem semmi. Már a bennem lévő káosz sem kavarog, csak áll egy helyben.
Miután éreztem, hogy a lelkem végleg elsorvadt nem volt erőm semmihez. A fejemet is alig tudtam tartani, és minden apró mozdulat iszonyatos erőfeszítést igényelt.
Ma sem érzek másképp. Gondolkodom, hogy mikor, hol, hogyan vessek véget a kínoknak. De egy ígéret még ide köt. Kedves barátaim, kik nem akarjátok, hogy eltűnjek mondjatok köszönetet Amundnak. Az ő feloldozására várok. Hogy oldozzon fel a neki tett ígéretem alól.
Még elintézem amit el kell intéznem, és vagy békében, vagy szenvedésben tűnök el.
Megírom a tavaszi tábor modulját, a hozzá tartozó novellát, a live forgatókönyvét. Befejezem a könyvem, és megyek.
Már csak néhány nap, és vége.
Viszlát barátaim, viszlát szerelmem!

amante



©2009 Sarok.org

Search marketing