H250209162330
K260310172431
Sz270411182501
Cs280512192602
P290613202703
Sz300714212804
V010815222905

Összes blogok

2010/10/20

Himnusz a statisztikához

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/10/20/himnusz_a_statisztikahoz

 

Talán tudod kedves Árpád, hogy ma van a statisztika világnapja, de ha nem tudod, akkor most már tudni fogod. Úgy gondoltam, hogy ezen a napon be fogom statisztikailag (meg persze szociológiailag, társadalomtörténetileg, történelmileg) bizonyítani, hogy Magyarországon mindegyik párt megnyerte a választás, és igazából semelyik nem nyerte meg és az egész parlament úgy, ahogy van, illegitim.
 
Statisztikában egyébként is nagyon jók vagyunk, főleg ha kozmetikázásról van szó: bármikor és bármiből ki tudjuk hozni azt, hogy tulajdonképpen nekünk van igazunk, bár igaz, hogy ez nem mindig tudományos, de hát miért pont ezt hiányolnánk a mai magyar politikai közéletből és kultúrából?
 
Az egész csak onnan jutott eszembe, hogy a múltkor fél füllel hallgattam a Klubrádiót és valaki, bizonyára egy hozzáértő, nagyon okos ember, arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány tulajdonképpen miért is nem bírja az ország lakosainak a támogatását. Gondolom magad is kitalálod, honnan szűrte le ezt a következtetést: természetesen a választási adatokból. Nem kell ehhez túl nagy matematikai ismeret, hogy kiszámold. Mert van ugye 8 millió szavazásra jogosult polgár ebben az országban és ebből mindössze csak 2,7 millióan szavaztak a Fideszre, ami annyit jelent, hogy az ország lakosainak mindössze 33%-a akarta a változást, tehát igazából csak az ország egyharmada akarta változást. Persze arról mélyen hallgatott, hogy a többi párt még ennyit sem kapott, hiszen valamiért a Fidesz alakíthatott kormányt, de az lényegtelen, azzal csak összezavarnánk az átlagembert. Na, most figyelj!
 
Mivel Klubrádióról volt szó, természetes, hogy az otthon maradók az MSZP-re adták ezzel a voksukat, hiszen azért nem mentek el, mert mindennel nagyon meg voltak elégedve, és ezért teljesen felesleges korán reggel felkelni. Tehát az otthon maradó mintegy 3 millió embert hozzátesszük az MSZP majdnem egymillió voksához, akkor tulajdonképpen négymillióan arra szavaztak, hogy maradjon minden úgy, ahogy eddig volt, mert az jó volt nekünk. Nagyjából így okoskodott az a nagyon okos és bölcs ember. Csakhogy van egy kis probléma.
 
A Fidesz 2,7 millió voksához is nyugodtan odatehetjük azt a 3 millió embert, hiszen annyira egyértelmű volt a jobboldal győzelme, hogy ezért nem volt értelme felöltözni és elsétálni a szavazóhelyiségbe. Meg egyébként is, megmondta az ember, aki még sohasem hazudott, hogy a haza egyrészt nem lehet ellenzékben, másrészt pedig az egész ország a változást akarja. Tehát a Fidesz azért csinálhat bármit, mert nem hogy kétharmada van, hanem négyötöde, vagy valami ilyesmi.
 
A Jobbik természetesen azért nyerte meg a választást, mert a magyarok 90%-a Jobbikos, csak még nem tud róla, vagy még magának sem merte bevallani. Márpedig Vona Gábornak bízvást elhihetjük, hogy ez így van, tehát a 8 millió ember 90%-a az 7,2 millió, amihez ha hozzáadjuk a megszerzett szavazatokat (855 ezer), akkor az pont 8 millió, tehát totális győzelem.
 
Az emberek azonban 2010-ben hitet tettek a változás mellett, hogy lehet más a politika, nem csak olyan, amit az előző nyolc évben láttunk. És mivel a más politikát csakis a Lehet Más a Politika (LMP) képviselheti, így aztán nekik is nyugodtan odaadhatunk még 3-4 millió voksot, ami azt jelenti, hogy nagyjából 3,5-4,5 millió ember potenciális LMP-szavazó, hiszen mást se hallunk évek óta, mint hogy elég volt a jelenlegi politikai elit nemzetrontó és reformokat reformokra (lásd megszorítás) halmozó ámokfutásából.
 
Ha most szépen összeszámoljuk a szavazatokat, akkor kiderül, hogy alaptalanok azok a hangok, amelyek arról beszélnek, hogy fogyóban a magyar, hiszen 21,7 millió ember él ebben az országban. Ez nem vicc számolj utána kérlek. És akkor azt a kétmillió embert nem is számoltak, akik nem rendelkeznek szavazati joggal.
 
Szeretem a statisztikát és a számokat, mert végtelen lehetőség van bennük. És még mondja valaki, hogy a matematika egzakt tudomány. Ugyan kérlek.
 
Ölellek,
 
 

 

sarok.org

2010/08/24

A kutya kötelessége

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/08/24/a_fasznak_nincs_tetje

 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) lehetne a 2010-es őszi önkormányzati választások fasza. Ez most lehet, hogy egy kicsit meredeken és talán sértően is hangzik, pedig ha jobban belegondolunk, akkor a párhuzam nem is olyan elvetélt.
 
A 2010-es választáson volt egy mozgalom, amely szerint úgy kell hangot adni elégedetlenségünknek, hogy a szavazócédulára faszt (korábbi nevén nevén: pöcs) rajzolunk a  szavazócédulára. Jó ötlet volt, csak igazán nem derült ki belőle, hogy igazából hány embernek van elege ebből az egész dologból, amelyet politikának hívunk. A faszt nem mérték, nem került be a televízióba, nem vitatkoztak róla az általam mélyen tisztelt politológusok. A fasznak ugyanis nem volt tétje. Az MKKP-nek viszont van, és nagyon sok dolog kiderülhet belőle.
 
 
Kiderülhet, hogy van-e humorérzékünk ahhoz, hogy a rájuk leadott kopogtatócédulával fejezzük ki azt, hogy elegünk van a politikából és a politikusokból. Az MKKP ugyanis mindent megígér, de tudjuk nagyon jól, hogy nem fogja betartani. Azt hiszem itt kapcsolódnak a hivatalos politikai pártokhoz: azokról is tudjuk, hogy nem fogják betartani az ígéreteiket és hogy nagyjából akkor vagyunk fontosak számukra, amikor választani kell. Az MKKP egy lehetőset kínál arra, hogy nyíltan és láthatóan mondjunk véleményt arról, hogy elegünk van abból, ami Magyarországon folyik. Elegünk van a hazug politikusokból és a hazug politikájukból, elegünk van abból, hogy négy évente vagyunk fontosak.
 
Azonban nehogy azt higgyük, hogy az MKKP csak a politikának állít görbe tükröt. Nem csak nekik, hanem nekünk is, akik elmegyünk szavazni és vélt vagy valós pártszimpátiából olyan helyre húzzuk az ikszet, akikről tudjuk, hogy ez volt az utolsó találkozásuk a néppel jó néhány évig. Az ígéretek, amelyeket az MKKP megfogalmaz, azoknak a gyűjteménye, amelyet úgy szeretünk hallani: hogy ha rám szavazol, akkor jobb lesz, akkor itt minden lesz, amit szeretnél. Kánaán, össznemzeti egymás nyakába borulás, újra nagy és szép Magyarország. Ezek mind víziók, olyanok, amelyeket szeretünk hallgatni. Nagyjából olyan érzés kerít a hatalmába, mikor hallgatod a kedvenc politikusodat a jövőről beszélni, mintha azon gondolkoznál, hogy mi mindent fogsz tenni, ha ötösöd lesz a lottón. De nem lesz, vagy ha lesz is, rájössz, hogy az sem oldja meg minden problémádat, csak mást generál helyette.
 
Az MKKP-ban az a jó, hogy nem kell hinni bennük, nem kell csüngenünk minden szavukon. Velük lehet nevetni, a politikán és magunkon is. Együtt lehet nevetni, hogy mennyire véresen komolyan vesszük azokat az embereket, akik magasról tesznek ránk.
 
Adjuk oda az ajánlószelvényünket az MKKP-nak, legyen ez az első lépés, aztán ha a választásokon is úgy gondoljuk, hogy inkább faszt rajzolnánk, most már lesz hová tenni az ikszet. Aztán lehet, hogy ők is úgy járnak, mint az izlandi testvérpártjuk. De ez már a jövő zenéje. Meglátjuk.
 

 

sarok.org

2010/08/23

A kutya kötelessége

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/08/23/a_fasznak_nincs_tetje

 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) lehetne a 2010-es őszi önkormányzati választások fasza. Ez most lehet, hogy egy kicsit meredeken és talán sértően is hangzik, pedig ha jobban belegondolunk, akkor a párhuzam nem is olyan elvetélt.
 
A 2010-es választáson volt egy mozgalom, amely szerint úgy kell hangot adni elégedetlenségünknek, hogy a szavazócédulára faszt (korábbi nevén nevén: pöcs) rajzolunk a  szavazócédulára. Jó ötlet volt, csak igazán nem derült ki belőle, hogy igazából hány embernek van elege ebből az egész dologból, amelyet politikának hívunk. A faszt nem mérték, nem került be a televízióba, nem vitatkoztak róla az általam mélyen tisztelt politológusok. A fasznak ugyanis nem volt tétje. Az MKKP-nek viszont van, és nagyon sok dolog kiderülhet belőle.
 
 
Kiderülhet, hogy van-e humorérzékünk ahhoz, hogy a rájuk leadott kopogtatócédulával fejezzük ki azt, hogy elegünk van a politikából és a politikusokból. Az MKKP ugyanis mindent megígér, de tudjuk nagyon jól, hogy nem fogja betartani. Azt hiszem itt kapcsolódnak a hivatalos politikai pártokhoz: azokról is tudjuk, hogy nem fogják betartani az ígéreteiket és hogy nagyjából akkor vagyunk fontosak számukra, amikor választani kell. Az MKKP egy lehetőset kínál arra, hogy nyíltan és láthatóan mondjunk véleményt arról, hogy elegünk van abból, ami Magyarországon folyik. Elegünk van a hazug politikusokból és a hazug politikájukból, elegünk van abból, hogy négy évente vagyunk fontosak.
 
Azonban nehogy azt higgyük, hogy az MKKP csak a politikának állít görbe tükröt. Nem csak nekik, hanem nekünk is, akik elmegyünk szavazni és vélt vagy valós pártszimpátiából olyan helyre húzzuk az ikszet, akikről tudjuk, hogy ez volt az utolsó találkozásuk a néppel jó néhány évig. Az ígéretek, amelyeket az MKKP megfogalmaz, azoknak a gyűjteménye, amelyet úgy szeretünk hallani: hogy ha rám szavazol, akkor jobb lesz, akkor itt minden lesz, amit szeretnél. Kánaán, össznemzeti egymás nyakába borulás, újra nagy és szép Magyarország. Ezek mind víziók, olyanok, amelyeket szeretünk hallgatni. Nagyjából olyan érzés kerít a hatalmába, mikor hallgatod a kedvenc politikusodat a jövőről beszélni, mintha azon gondolkoznál, hogy mi mindent fogsz tenni, ha ötösöd lesz a lottón. De nem lesz, vagy ha lesz is, rájössz, hogy az sem oldja meg minden problémádat, csak mást generál helyette.
 
Az MKKP-ban az a jó, hogy nem kell hinni bennük, nem kell csüngenünk minden szavukon. Velük lehet nevetni, a politikán és magunkon is. Együtt lehet nevetni, hogy mennyire véresen komolyan vesszük azokat az embereket, akik magasról tesznek ránk.
 
Adjuk oda az ajánlószelvényünket az MKKP-nak, legyen ez az első lépés, aztán ha a választásokon is úgy gondoljuk, hogy inkább faszt rajzolnánk, most már lesz hová tenni az ikszet. Aztán lehet, hogy ők is úgy járnak, mint az izlandi testvérpártjuk. De ez már a jövő zenéje. Meglátjuk.
 

 

sarok.org

A fasznak nincs tétje

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/08/23/a_fasznak_nincs_tetje

 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) lehetne a 2010-es őszi önkormányzati választások fasza. Ez most lehet, hogy egy kicsit meredeken és talán sértően is hangzik, pedig ha jobban belegondolunk, akkor a párhuzam nem is olyan elvetélt.
 
A 2010-es választáson volt egy mozgalom, amely szerint úgy kell hangot adni elégedetlenségünknek, hogy a szavazócédulára faszt (korábbi nevén nevén: pöcs) rajzolunk a  szavazócédulára. Jó ötlet volt, csak igazán nem derült ki belőle, hogy igazából hány embernek van elege ebből az egész dologból, amelyet politikának hívunk. A faszt nem mérték, nem került be a televízióba, nem vitatkoztak róla az általam mélyen tisztelt politológusok. A fasznak ugyanis nem volt tétje. Az MKKP-nek viszont van, és nagyon sok dolog kiderülhet belőle.
 
 
Kiderülhet, hogy van-e humorérzékünk ahhoz, hogy a rájuk leadott kopogtatócédulával fejezzük ki azt, hogy elegünk van a politikából és a politikusokból. Az MKKP ugyanis mindent megígér, de tudjuk nagyon jól, hogy nem fogja betartani. Azt hiszem itt kapcsolódnak a hivatalos politikai pártokhoz: azokról is tudjuk, hogy nem fogják betartani az ígéreteiket és hogy nagyjából akkor vagyunk fontosak számukra, amikor választani kell. Az MKKP egy lehetőset kínál arra, hogy nyíltan és láthatóan mondjunk véleményt arról, hogy elegünk van abból, ami Magyarországon folyik. Elegünk van a hazug politikusokból és a hazug politikájukból, elegünk van abból, hogy négy évente vagyunk fontosak.
 
Azonban nehogy azt higgyük, hogy az MKKP csak a politikának állít görbe tükröt. Nem csak nekik, hanem nekünk is, akik elmegyünk szavazni és vélt vagy valós pártszimpátiából olyan helyre húzzuk az ikszet, akikről tudjuk, hogy ez volt az utolsó találkozásuk a néppel jó néhány évig. Az ígéretek, amelyeket az MKKP megfogalmaz, azoknak a gyűjteménye, amelyet úgy szeretünk hallani: hogy ha rám szavazol, akkor jobb lesz, akkor itt minden lesz, amit szeretnél. Kánaán, össznemzeti egymás nyakába borulás, újra nagy és szép Magyarország. Ezek mind víziók, olyanok, amelyeket szeretünk hallgatni. Nagyjából olyan érzés kerít a hatalmába, mikor hallgatod a kedvenc politikusodat a jövőről beszélni, mintha azon gondolkoznál, hogy mi mindent fogsz tenni, ha ötösöd lesz a lottón. De nem lesz, vagy ha lesz is, rájössz, hogy az sem oldja meg minden problémádat, csak mást generál helyette.
 
Az MKKP-ban az a jó, hogy nem kell hinni bennük, nem kell csüngenünk minden szavukon. Velük lehet nevetni, a politikán és magunkon is. Együtt lehet nevetni, hogy mennyire véresen komolyan vesszük azokat az embereket, akik magasról tesznek ránk.
 
Adjuk oda az ajánlószelvényünket az MKKP-nak, legyen ez az első lépés, aztán ha a választásokon is úgy gondoljuk, hogy inkább faszt rajzolnánk, most már lesz hová tenni az ikszet. Aztán lehet, hogy ők is úgy járnak, mint az izlandi testvérpártjuk. De ez már a jövő zenéje. Meglátjuk.
 

 

sarok.org

2010/08/06

Schmitt Pál és a vaníliás karika

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/08/06/schmitt_pal_es_a_vanilias_karika

 

Schmitt Pál hamarosan beül a székbe a Sándor-palotában. A következő években jogi akadályok és munka nem, de viccek és csajozás biztos lesz az I. kerületben. Országimázsnak se lesz rossz, a magyarok vidám népségnek tűnnek majd, akiket arról ismerni, hogy egy 1000 éves levágott kezet őriznek. Ha szerinted is ultranagy vicc Pali bácsi - vagy egy nagyon rossz vicc, esetleg nem is vicces - fogj két vaníliáskarikát és 2010. augusztus 6-án, 16:30-kor találkozunk az Erzsébet téren, a Gödör bejárata előtt. Ha újságíró vagy, hozz fényképezőgépet. Ha nem vagy, akkor is. Nézz velünk bele a cukormázas-vaníliás magyar jövőbe!

itten: Schmittyourself FLASHMOB

Az lenne ám az igazi vicc, ha mindezt az elnök jelenlétében csinálnák. Persze, persze, munkanap van.

sarok.org

Schmitt Pál és a vaníliás karika

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/08/06/schmitt_pal_es_a_vanilias_karika

 

Schmitt Pál hamarosan beül a székbe a Sándor-palotában. A következő években jogi akadályok és munka nem, de viccek és csajozás biztos lesz az I. kerületben. Országimázsnak se lesz rossz, a magyarok vidám népségnek tűnnek majd, akiket arról ismerni, hogy egy 1000 éves levágott kezet őriznek. Ha szerinted is ultranagy vicc Pali bácsi - vagy egy nagyon rossz vicc, esetleg nem is vicces - fogj két vaníliáskarikát és 2010. augusztus 6-án, 16:30-kor találkozunk az Erzsébet téren, a Gödör bejárata előtt. Ha újságíró vagy, hozz fényképezőgépet. Ha nem vagy, akkor is. Nézz velünk bele a cukormázas-vaníliás magyar jövőbe!

itten: Schmittyourself FLASHMOB

Az lenne ám az igazi vicc, ha mindezt az elnök jelenlétében csinálnák. Persze, persze, munkanap van.

sarok.org

Schmitt Pál és a vaníliás karika

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/08/06/schmitt_pal_es_a_vanilias_karika

 

Schmitt Pál hamarosan beül a székbe a Sándor-palotában. A következő években jogi akadályok és munka nem, de viccek és csajozás biztos lesz az I. kerületben. Országimázsnak se lesz rossz, a magyarok vidám népségnek tűnnek majd, akiket arról ismerni, hogy egy 1000 éves levágott kezet őriznek. Ha szerinted is ultranagy vicc Pali bácsi - vagy egy nagyon rossz vicc, esetleg nem is vicces - fogj két vaníliáskarikát és 2010. augusztus 6-án, 16:30-kor találkozunk az Erzsébet téren, a Gödör bejárata előtt. Ha újságíró vagy, hozz fényképezőgépet. Ha nem vagy, akkor is. Nézz velünk bele a cukormázas-vaníliás magyar jövőbe!

itten: Schmittyourself FLASHMOB

Az lenne ám az igazi vicc, ha mindezt az elnök jelenlétében csinálnák. Persze, persze, munkanap van.

 

sarok.org

2010/04/09

Si est vita, non est ita

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/04/09/monika_show_politikusokkal

 

 
Kedves Árpád!
 
Gondolom már te is hallottad ott messze, mert a hírek mindenhová eljutnak és tudom, hogy hozzád a lehető leggyorsabban, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölti vita.
 
 
Nem szeretném hosszan ecsetelni, hogy mi vezetett a nem-vitához, mindössze annyit írnék róla, hogy mindenki vitázott volna, csak mindenki máskor és mással és máshogyan, így aztán igen nehéz lett volna megszervezni, pedig az igény meg lett volna rá (tudod olyan ez, amit a legenda szerint Sztálin mondott, hogy a Szovjetunióban nincs antiszemitizmus, de igény az lenne rá).
 
Ha  magasan képzett matematikus lennék, biztos felvázolnám a magyar politikai vita egyenletét, bár félek tőle, hogy még a legnagyobb elméken is kifogna. De most nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy nem lesz vita. Megmondom őszintén, hogy sajnálom is, meg nem is. Sajnálom, mert érdekes lett volna látni, hogy mit tudnak az ország vezető politikusai egymás ellen, mikor nem a saját kis családjuk körében kell kinyilatkozni, mikor az is előfordulhat, hogy valaki nem ért velük egyet és ezt ki is mondja. Tudod, szemtől-szembe.
 
Viszont nem is bánom, hogy nem lesz. A vita ugyanis nem azonos az ellenkezéssel. Mert lássuk be, hogy most nagyjából ez lett volna, meg a másik mocskolása, gúnyolása. Olyan igazi Mónika-show, csak ezúttal politikusokkal. Bizony, nem lett volna jó látni, hogy a politikusaink sem különbek azoknál, akik egy ilyen „kibeszélő-show”-ban részt vesznek. Lehet, hogy nem tett volna túl jót a választási kedvnek.
 
Gondold csak el, hogy mi lett volna. Felvetnek egy témát, aztán mindegyik jelölt elmondja, hogy ő mit csinálna, majd jönne a vita. Nagyjából így nézne ki a dolog:
 
- Hát de ne haragudjon, de ez nem vita!
- Dehogynem!
- Dehogyis! Ez csak ellenkezés.
- Dehogyis!
- Dehogynem!
- Dehogyis!
- De hát maga mindig csak ellentmond nekem!
- Dehogy!
- De igen!
- Nem! Nem! Nem!
- Most is ezt tette!
- Ugyan!
- Ne haragudjon, de ennek semmi értelme!
- De van!
- Nincs! Én vitatkozni jöttem ide a vita pedig nem csak ellenkezésből áll.
- De igen!
- Nem! A vita észérvek logikus sorozatainak ütköztetése, amelyet konklúzió követ.*
 
Nem tagadom, mókás lenne, de egy politikai vitát nem azért néz az ember, hogy nevessen, hanem hogy segítsen neki dönteni, ha bizonytalan a szavazatában. A gond itt kezdődik. Kellemetlen lenne az utolsó pillanatban elveszíteni a többség támogatását, vagy a parlamentbe jutáshoz kellő szavazatokat. Bár én még ettől sem igazán tartok. Az emberek már rég eldöntötték, hogy kire akarnak szavazni, aki meg nem akar szavazni, az nem is néz meg egy ilyen vitát, hiszen magasról tesz az egészre. Az nem fordulhat elő, hogy egy párt biztos választója a homlokára csap és kiszalad a konyhába, hogy „asszony, eddig sötétségben éltünk, de most kiderült, hogy majdnem rossz helyre adtuk le a voksunkat, hiszen a mi emberünk nem tud semmi meggyőzőt mondani és nagyon leérvelték”. Nem, ez itt és most nem fordulhat elő. Egy boldogabb, szebb jövőben talán, mikor kisebb a tét, és nem a jövő, ahogy a pártok sulykolják. Mikor majd nem történelmi pillanatban leszünk, ahogy sulykolják, hanem csak egy nap lesz, mikor döntened kell. Mikor nem jó és rossz közül választhatsz, ahogy sulykolják, hanem valós lehetőségek közül. Akkor majd érdekes lesz egy vita. Csak ahhoz nem forradalmi helyzet kell, ahogy sulykolják, hanem nyugodt és kiegyensúlyozott mindennapok.
 
Annyit kérek csak a majdani győztes párttól, hogy ezt teremtse meg. Azt hiszem, akkor már nagy probléma nem lesz.
 
Ölellek,
 
Bástya et.

 

* Holló Színház: A vita

 

sarok.org

Si est vita, non est ita

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/04/09/monika_show_politikusokkal

 

 
Kedves Árpád!
 
Gondolom már te is hallottad ott messze, mert a hírek mindenhová eljutnak és tudom, hogy hozzád a lehető leggyorsabban, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölti vita.
 
 
Nem szeretném hosszan ecsetelni, hogy mi vezetett a nem-vitához, mindössze annyit írnék róla, hogy mindenki vitázott volna, csak mindenki máskor és mással és máshogyan, így aztán igen nehéz lett volna megszervezni, pedig az igény meg lett volna rá (tudod olyan ez, amit a legenda szerint Sztálin mondott, hogy a Szovjetunióban nincs antiszemitizmus, de igény az lenne rá).
 
Ha  magasan képzett matematikus lennék, biztos felvázolnám a magyar politikai vita egyenletét, bár félek tőle, hogy még a legnagyobb elméken is kifogna. De most nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy nem lesz vita. Megmondom őszintén, hogy sajnálom is, meg nem is. Sajnálom, mert érdekes lett volna látni, hogy mit tudnak az ország vezető politikusai egymás ellen, mikor nem a saját kis családjuk körében kell kinyilatkozni, mikor az is előfordulhat, hogy valaki nem ért velük egyet és ezt ki is mondja. Tudod, szemtől-szembe.
 
Viszont nem is bánom, hogy nem lesz. A vita ugyanis nem azonos az ellenkezéssel. Mert lássuk be, hogy most nagyjából ez lett volna, meg a másik mocskolása, gúnyolása. Olyan igazi Mónika-show, csak ezúttal politikusokkal. Bizony, nem lett volna jó látni, hogy a politikusaink sem különbek azoknál, akik egy ilyen „kibeszélő-show”-ban részt vesznek. Lehet, hogy nem tett volna túl jót a választási kedvnek.
 
Gondold csak el, hogy mi lett volna. Felvetnek egy témát, aztán mindegyik jelölt elmondja, hogy ő mit csinálna, majd jönne a vita. Nagyjából így nézne ki a dolog:
 
- Hát de ne haragudjon, de ez nem vita!
- Dehogynem!
- Dehogyis! Ez csak ellenkezés.
- Dehogyis!
- Dehogynem!
- Dehogyis!
- De hát maga mindig csak ellentmond nekem!
- Dehogy!
- De igen!
- Nem! Nem! Nem!
- Most is ezt tette!
- Ugyan!
- Ne haragudjon, de ennek semmi értelme!
- De van!
- Nincs! Én vitatkozni jöttem ide a vita pedig nem csak ellenkezésből áll.
- De igen!
- Nem! A vita észérvek logikus sorozatainak ütköztetése, amelyet konklúzió követ.*
 
Nem tagadom, mókás lenne, de egy politikai vitát nem azért néz az ember, hogy nevessen, hanem hogy segítsen neki dönteni, ha bizonytalan a szavazatában. A gond itt kezdődik. Kellemetlen lenne az utolsó pillanatban elveszíteni a többség támogatását, vagy a parlamentbe jutáshoz kellő szavazatokat. Bár én még ettől sem igazán tartok. Az emberek már rég eldöntötték, hogy kire akarnak szavazni, aki meg nem akar szavazni, az nem is néz meg egy ilyen vitát, hiszen magasról tesz az egészre. Az nem fordulhat elő, hogy egy párt biztos választója a homlokára csap és kiszalad a konyhába, hogy „asszony, eddig sötétségben éltünk, de most kiderült, hogy majdnem rossz helyre adtuk le a voksunkat, hiszen a mi emberünk nem tud semmi meggyőzőt mondani és nagyon leérvelték”. Nem, ez itt és most nem fordulhat elő. Egy boldogabb, szebb jövőben talán, mikor kisebb a tét, és nem a jövő, ahogy a pártok sulykolják. Mikor majd nem történelmi pillanatban leszünk, ahogy sulykolják, hanem csak egy nap lesz, mikor döntened kell. Mikor nem jó és rossz közül választhatsz, ahogy sulykolják, hanem valós lehetőségek közül. Akkor majd érdekes lesz egy vita. Csak ahhoz nem forradalmi helyzet kell, ahogy sulykolják, hanem nyugodt és kiegyensúlyozott mindennapok.
 
Annyit kérek csak a majdani győztes párttól, hogy ezt teremtse meg. Azt hiszem, akkor már nagy probléma nem lesz.
 
Ölellek,
 
Bástya et.

 

* Holló Színház: A vita

 

sarok.org

2010/03/25

Egy rosszul értelmezett Morvai-akció

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/03/25/egy_rosszul_ertelmezett_morvai_akcio

 

Kedves barátaim, blogolvasók, kommentezők!
 
Úgy látom, olvasom, hogy a magyar nép rosszul és teljesen hibásan értelmezeti Morvai Krisztina tegnapi esetét a kerékbilinccsel.  Úgyhogy megint rám vár az a feladat, hogy az széles nagyközönséget megismertessem a valósággal és megmutassam, hogy Fabius szaktárs milyen rosszul is látja a helyzetet.
 
A Jobbik rajongói, szavazói már többször elmondták és személy szerint az én figyelmemet is felhívták arra, hogy amit a Jobbik tesz, azt nem úgy kell értelmezni, ahogy írva vagyon, hanem úgy, mint egy példabeszédet, úgyhogy mostantól kéretik, hogy a magyar társadalom ennek szellemében értékelje a Jobbik és vezető politikusai cselekedeteit.
 
Amiről itt szó van, talán már sokan kitaláltátok, az egy példabeszéd, vagy egy példatett. Morvai ugyanis nem akarta elkerülni a bírság kifizetését, hiszen ő egy törvénytisztelő állampolgár. Ő csak arra a teljesen rossz és népellenes szabályozásra mutat rá, amely megengedi, hogy a képviselők a mentelmi jog mögé bújva kerüljék el a felelősségre vonást. Az egész akció tulajdonképpen egy utcai performansz volt, amellyel tökéletesen bizonyította azt, hogy a politikai elit, nem a Jobbik!, bármit megtehet, még azt is, hogy botrányt okoz és aztán a mentelmi jog mögé bújva mintegy kivonja magát a hatályos magyar törvények alól. Csak megjegyezném, hogy a Budaházy-eset is ennek a performansznak a része volt, amellyel rávilágítottak arra, hogy a bűnözők milyen könnyen ki tudnak bújni a felelősségre vonás alól, ha megfelelő politikai támogatottsággal rendelkeznek.
 
Morvai Krisztina a példatettével arra ösztönözte a közterület-felügyelet munkatársait, hogy ne hagyják magukat befolyásolni ilyen mondvacsinált dolgokkal és ne ijedjenek meg egy képviselőtől, hiszen, ahogy Morvai nagyon ügyesen demonstrálta, bizony ők is csak emberek, akikre a Magyar Köztársaság törvényei ugyanúgy vonatkoznak, mint bárki másra, aki szép országunk állampolgára, vagy csak vendége. A büntetés kifizetésével pedig nyíltan felvállalta a Jobbik azon programpontját is, hogy ha kell, akkor tűzzel-vassal küzdenek a korrupció ellen.
 
Amit Morvai Krisztina véghezvitt az legyen példa minden képviselőnek és minden magyar állampolgárnak.
 
Ölellek benneteket,
 
Bástya et.

 

sarok.org