H0108152229
K0209162330
Sz0310172401
Cs0411182502
P0512192603
Sz0613202704
V0714212805

Összes blogok

2008/11/24

Ebéd elött

Szombat reggel nem kapkodtuk el az ébredést. Jó érzés volt lustálkodni egy kicsit a koliszobában. Aztán úgy talán fél 11-11 tájékán meg kezdett tarthatatlanná vállni a helyzetünk. Nekikezdtünk a kászálódásnak. Kivontam erőimet amig Reni felöltött valami hacukát, utána kisasszéztam a folyosó végén lévő zuhanyzóba. Bár alapvetően lánykollégiumnak tűnt a hely, mégis két részbe volt vágva a zuhanyzó, igy aztán nem kellett félnem, hogy elvetemült ifjú hölgyek lesekednek rám, mig álmatag fejjel próbálok megtisztulni a tegnap esti dorbézolásban rámragadt mocsoktól :) Ez is meg volt, Tatámék közben elvonutak bótba, úgyhogy megreggeliztünk. Bolt elött még bedobtam az ötletet, hogy menjünk a Boci tejivóba, majd 5 perccel késöbb rávezettük a srácot, ne örüljön annyira, az Szeged amire ő gondol... ;] A reggeli tökéletesen ki lett számitva, egy fél zsemle talán ha maradt fölösbe. Itt jegyzem meg, hogy jófejek voltunk, mert a kolegisták kajája a szobáink mellett található közös használatú helység hűtőjében volt felhalmozva, és bizony többször szemeztünk vele... :)
Fél 1re járhatott már az idő, nemsoká a Tata-Vica kettős bejelentette, hogy fürdenek. Volt egy érzésem, úgyhogy kinyilatkoztattam, hogy ha 1kor még bent vannak, akkor én húzok a vérbe. Igy is történt, legyalogoltam, szépen, a dóm mellett el, le a dzsámihoz, hisz itt voltak Tibuék. Rövid telefon: "Bent vagytok?", "Igen, bent". Majd megpróbáltam bemenni. Not. Zárva. Körbementem, rápróbáltam mindne ajtóra. Továbbra se sikerült. Újabb telefon: "Hol bent?", "Dómban, nem a dzsámiban", "!@$!%$@%@$"... Visszasétáltam a dómhoz tehát, ott megcsodáltam a kincstárat, meg az altempolom. A tegnapi darab fényében, ami kicsit kézzelfoghatóbbá tette a sötét középkort, a kereszténységet abban az időben, és a társadalmi viszonyokat, nem túl sok tisztelettel voltam a kiállitott tárgyak iránt, praktikus vagy kevésbé praktikus használati tárgyakként, vagy az egyház felsöbbrendüségét reprezentáló eszközként tetszettek. Kettőre aztán visszamentünk a Széchenyi térre, a többiek akik Ribiznél leltek szállást akkorra értek be a városba. Kollégiumi hálótársaim is elkészültek a teendőikkel, igy egy közeli kávézóban ütöttünk tanyát és kezdtünk beszélgetni. Nyuszi gyűűlöli a cigifüstöt, igy ő inkább plázázni ment a Farkassal. Én kiszaladtam egy rövid időre, hátha beléjük meg Katisba botlom, helyette végül vettem egy gyönyörűséges rozsdabarna sálat, hogy ne fázzon annyira a nyakam ;].
Kávézás után kajolni vettük az irányt. Elsőként az Apolló mozi aljában megbúvó valami T betűs hely volt a cél, de a konyhájuk zárva volt, igy mentünk aztán tovább és keveredtünk a Korhely nevű helyre.. Közben eleredt a hó, és olyat éltem át, amit még soha. Ilyen hóesés egyenesen nem létezik. Mintha hungarocell golyócskákat dobált volna valaki fentről, vagy pattogatott kukoricát. Semmi kristályra emlékeztető nem volt benne, apró kis puha golyócskák hulltak alá az égből, mintha fent vedleni kezdtek volna a bárányfelhők... :)

Korhely

Kedves kis étterem, kicsit a ForSale Pub-ra emlékeztető westernes belsővel, földimogyoróval az asztalokon, a héjával és szalmával a földön. Szerte meg szana régi dolgok, táblák. A konyha fölé "Természetrajz előadó és szertár", egy degus terrárium alá "Lakóhelység" felirat, és még megannyi másik, mindenhol. Mint utóbb kiderült, volt helyi főzésű sör, de én annyira megörültem neki, muszáj volt Novarock után újra Ottakringer-t innom. Katis is csatlakozott hozzánk, 11 főre duzzadt a társaság. Levesnek a tárkonyos ragut választottam, ami alternativ néven, mint legényfogó leves, is szerepelt. A helyiek bizony tudhatnak valamit, ha engem valamivel is meg akarnak fogni a gyomromon keresztül, az bizony ez a leves kell hogy legyen, ennél nagyszerűbbet emberi kéz még nem alkotott.. A finom falatok itt csak nem maradtak abba, jött rögtön a következő fogás, ez Viagara néven futott. Karaj, sonkával, tojással, meg miegymással töltve. A körettel itt sajna kicsit meggyűlt a pincérnek a baja. Alapból vegyesköret járt hozzá, hasáb meg rizs. Megkértem, ha lehetne, akkor rizibizit vagy steakburgonyát hozzon helyette. Ebből lett az, hogy kaptam vegyesköretet IS és mellé steakburgonyát IS. Picit fintorogtam a pincérre, a többiek meg rám, hogy ugyanmár, aztán miután faterom is mindig ezt műveli, és én ezt hű de utálom, hát abbahagytam. (A borravalóból végülis kitelt az extra köret, hát betudtam ajándéknak... ;). Mintha rántottával lett volna tölve a hús, fennséges izek, ilyet még soha nem ettem, egyszerűen mennyei volt. Persze muszáj volt valamivel lefolytani, igy Lócival elpörköltünk még közösben egyet Petike palacsintájából, ami túrós palacsinta volt, vanilia-, és kevéske málnaöntettel. Eljutottunk abba a fázisba, amikor már többet nem lehet és nem is érdemes enni.
Az eredeti terv úgy szólt, hogy vasárnap lépünk haza, a Szombat estét még lent töltjük, de az emberek sorra kezdték megmakacsolni magukat, vészesen fogytak a jelentkezők, s végül annyiban sikerült megállapodni, hogy némi festésért cserébe kapok lakhelyet Ribizkééknél. Tata kidobott minket Pécsbánya irányába, majd elbúcsúztunk tőle, s indult vissza a többiekért, hogy aztán lenditse is tovább őket Pestre.

Este

Házigazdám nagyon szabadkozott amiért fáradt, meg azt magyarázta, hogy lehet majd a háziak hazajönnek, de nem kell félni, nem harapnak. Kaptam tőle internetet, amiért picit nehezteltem, merthát, nem azért maradtam még, hogy a bináris világ rabságában töltsem az órákat.. :) Elzavartam aludni, mert láttam szüksége volt rá, és megnyugtattam, okos nagyfiú vagyok, nem fogok elveszni, leülök, könyvetolvasok, feltalálom magam. Sikeresen el is jutottam a Legyek Ura második fejezetének végére, majd elkezdtem picit Sarkozni. Közben beesett egy kisebb húg barátnőstül, aztán egy másik húg, aztán még egy anyuka, mindannyiuk lelkesen kinálgatta, hogy van még nagyon finom paprikáskrumpli ebédről, és kóstoljam csak meg. Rövid ámde roppant diplomatikus válaszomban kifejtettem a Korhely nevű étterem nagyszerűségét, és vázoltam, hogy ha valami, hát akkor most akár egyetlen falat lejuttatása is fatális hiba volna a gyomromba, s nem csupán a garázs igényelné a már korábban emlitett újrafestést. Na, hát hogymondjam, nem voltam kifejezetten éhes. Rövid pár órában megtapasztaltam, hogy rendszerető kisebbik hugom nem elszigetelt egyedi eset, más családokban is találkozhatunk hasonló szimptómákkal... ;) Ribiz aztán úgy fél 8 körül fel is kelt, és böngészni kezdtük a lehetőségeinket. Első verzióban a Café Dante lehetett volna a cél. (Mivel még mindig májusi a program a honapon, igy nem tudom felidézni, hogy mi is volt a lehetőség.). 9kor néztük már ezt, és igy bele kellett törődni, hogy mire odaérünk 1 órája megy majd a koncert, amit igy jórészt lekésünk. A másik eshetőség egy közeli házban barátoknál történő lecsózás volt. Átcaplattunk, itt találkoztam újra Hale tiszteletes úrral, illetve haverjaival és azok barátnőivel. Két srác pesti volt, a másik kettő helyi, egyikük biciklivel versenyzett még régebben. Vacsorázás témája folyt épp. Mi messze elhatárolódtunk a dologtól, no azért a sajtból persze egy keveset csipegettünk. Megasztár ment a háttérben, megnéztük ennek a végét, utána YouTube-on betámadt az Unbilical Brothers egy nagyszerű fürdőszobás performansz erejéig, majd megérkeztek a taxik, és nekiindultunk az éjszakának.

Szombat esti láz

Amelyben majd végre elregéli a Cyrano nevű helyet, és annak nagyszerűségét. Tuc-tuc ;]
Kulcsszavak: napló pécs

2008/11/22

A rohanás

Pénteken 4re volt megbeszélve a találkozó Tatánál. Úgy negyed négyig dolgoztam, majd gyorsba összepakoltam, mert a hétvégén valami nagytakaritás féleség lesz, és ugye nem szeretném, ha abból a sok jóból, amit már a munkahelyre beköltöztettem a háztartásból, bármitől is önkéntelenül meg kellene szabadulnom. Irtam pár zenét egy CD-re, úgy útközbenre, majd kicsit már aggodalmaskodva, valahogy 15:35 körül nekiindultam a hazafele vezető útnak. Bosszúskodásom oka az volt, hogy már késésben voltam, kizártnak éreztem, hogy 4 elött hazaérjek, nemhogy Tatához a ház elé. Felöltöztem, leszaladtam a bicajért, közben azt is észrevettem, hogy az eső az biyonz esik, node gondoltam magamban, nem lesz ebből nagy ügy. Annyira csak nem eshet. De. Talán 2 percbe tellett, hogy a világoskék koptatott farmerem átváltson vad mélykékbe, ahogy már egyetlen szabad négyzetcenti nem maradt rajta szárazon. Ilyen helyzetben amúgy az embernek alapvetően két választása van. Az A verzió, ha a szituációt nem birja feldolgozni, és fő a levében, nomeg az esőben, és értelmetlenül stresszeli magát. A másik lehetőség, ideje megtanultam már, hogy ezt válasszam, ha elfogadod a helyzetet, és próbálod élvezni. Kicsit talán őrült állapot, de miért is ne lehetne jó az, ahogy az ember száguld át a városon, eső csap az arcába, a látóhatárt teljesen elhomályositja az út felett lebegő vizpára. Az út felére a cipőm is teljesen teleitta magát, kezdett inkább két a lábamra eszkábált szivacsra emlékeztetni. (Egyszer rég volt már ilyen, mikor a Margithid budai oldalától sétáltam a Ráday utcáig, miután feltettem zs-t a buszra, el voltam kenődve, és leszakadt az ég. Az esővel mit sem törődve, szép komótosan hazasétáltam. Meneteltem rendületlenül, és kicsit sem törődtem azzal, hogy elázom. Az időjárás nem volt más, mint a lelkiállapotom kivetülése. Valójában egyfajta harmónia övezett.) Ez a zuhé igy most más volt, sietni kellett, pörögni, nemkivánatos, de végeredményben egy kellemes kis vad kaland. Legnagyobb meglepetésemre 55re már haza is értem. Csörgött a telefon, Tata hivott, gondoltam fakkolni fog, merre kések már, de kiderült, csúszásban vannak ők is. 5 perc alatt átvedlettem, aztán vártam még egy fél-háromnegyed órát, mire Katissal és Vicával felvértezve megjelent a fóka a ház elött.

Innen folytatódott a versenyfutás az idővel, de most már nem én-a-bicajjal, hanem mi-az-autóval. A darab, amire igyekeztünk a pécsi szinházba, 7kor kezdődött. A navi kisebb ingadozással 19:31et becsült nekünk, ez végül be is jött. A látási viszonyok nem voltak túl jók, szerencsére Paksig az utat Tatám vakon is ismerte, amennyit az időjárás meg a forgalom engedett, ki is hoztunk az autóból.

Boszorkányok

Lóci és Szabi vonattal érkeztek, ők ketten időben, átvették a jegyeinket. Leadták végül a jegyszedő hölgyeknél, tőlük tudtuk átvenni. Két kocsival érkeztünk, a másik csoport úgy 5 perccel elöttünk ért be a szinházba. Nagy nehezen leparkoltunk egy kis utcácskába. Kikászálódtunk az autóból, majd természetesen, miért is lenne máshogy, az időjárás nagy gonddal megépitett vezérlőtermében valaki eltekert egy potmérert, minek hatására az addig csupán szolidan zuhogó eső szakadni kezdett, ahogy azt ép, ámdebár esőtől hólyagossá ázó bőrrel még meg lehet úszni. Tatám elővakart egy esernyőt, ezt odaadtuk a hölgyeknek, és megcéloztunk a szinházat. Márugye az után, hogy kideritettük, hogy merre is kellene célozzunk... :)

Ruhatárazás után segitettek helyettalálni a jegyszedők. Én a bal első páholyban kaptam helyet, ahol kissé bizarr szitu fogadott. Egy párocskát sikerült megzavarjak, amint ketten, a jótékony félhomájban, a földön próbálnak valami komfortos helyzetet találni. Amint benyitottam, zavartan nevetni kezdtek, elrendezgették magukat, majd leültek egy-egy székre. Darabig gondolkodtam rajta, hogy talán jobb és okosabb volna, ha átmennék egy másik páholyba, és nem zavarnám a köreiket... :) A szünetben, meg késöbb a kocsmában dumáltunk egy kicsit a helyzetről, mikor is kiderült, hogy rossz az aki rosszra jóra gondol. Valójában az történt, hogy 1 perccel elöttem foglalták el a páholyt, elrendezgették a székeket, majd valami oknál fogva a srác elemelte azt a széket, amire barátnéje épp leülni készült, igy ő a földre pottyant. Ekkor a helyzet abszurditásában, a nevetéstől a srác is összegörnyedt, illetve igyekezett felsegiteni a lányt. No ebben a szent pillanatban érkeztem én, amiből lett aztán egy kevés zavartság, meg még nagyobb kacagás. Igy utólag feltárva a történteket meg aztán méginkább ;P

Az Istenitélet cimű darabot tekintettük meg, a darab a szálemi boszorkányok történetét meséli el. Volt benne némi demagógia, nagy rész emberi butaság, de hiba is lenne mai fejjel értelmezni a történet egészét. Félelmetesen hihetően jelenitette meg, mennyire tehetetlen az egyén, ha az őt körülvevő társadalom elvakultan hisz egy eszmében, s vakon követi azt. A szinészi játék elemzését meghagyom az okosoknak, csak azt tudom mondani, volt egy pár alak a szinpadon, akikhez majdnem hozzávágtam a nálam lévő vizespalackot, annyira antipatikus jellemvonal rajzolódott ki róluk bennem... :) A történet nyomasztó alapzöngéjét üde kis szigetekként övezte egy-két mellékszereplő által notóriusan előidézett komikus szituáció.

A darab után elfoglaltuk helyünket a szálláson, majd visszafele a Bacchus mellett levő kis kocsmácskában landoltunk a többiek mellé. Hosszas üde beszélgetés, amit a vége felé a pultosok által berakott Zuboly album tett még kellemesebbé. 2 körül indultunk tovább, illetve végül az lett a döntés, hogy a szállásra. Egy darabig motoszkált bennem a lehetőség, hogy a banda másik feléhez csatlakozzam, de végül eluralkodott rajtam valami kellemes nosztalgikus érzés a koliszobában ücsörögve, úgy döntöttem inkább ezt próbálom teljesebben átélni, maradok mára már itt a többiekkel. Szépen előkészültünk lefekvéshez, dumcsiztunk még egy keveset, aztán szunya...

Kulcsszavak: napló pécs