Összes blogok

A tervezett mai program az volt, hogy reggel elmegyek anyával a kávéházba, mert ma ő dolgozik, és majd onnan megyek tízre a Mottak elé, ahonnan közösen megy a csoport Kabelvagba futballozni. Na már most nekem ez egyáltalán nem volt ínyemre, hiszen ahhoz, hogy beérjünk időbe a kávézóba, reggel 7-kor el kell indulni, mert ugye hó van, és nehéz a kiállás a kocsival, mert lejtőn van a parkolóhelye. Na de felkeltem 6.30-kor, fogmosás (ma zuhanyzással egybekötve, mert majd szét fagytam), felöltözés, mindez nagyon lassan. Már akkor megijedtem magamtól, mikor beléptem a fürdőbe, és szembe találkoztam a tükörképemmel. Frankenstein teremtménye kettő. Mire elkészültem, a reggelire nem maradt időm, így azt anya becsomagolta, hogy majd a kocsiban megeszem. Na igen, a kocsi. Ma nem tudott anya kiállni. Én tudom, hogy valami természetfölötti kisugárzásom van (és most kinevethettek, de akiknél előfordulnak ilyenek, azok tudják ). _{Volt már példa ilyen dolgokra.}

Végül is anya kért segítséget, és egy óra küszködés árán sikerült kimozdítani az autót a felgyülemlett hótömegek fogságából. Negyed kilencre a kávéházban voltunk. Aztán végül nem mentem el focizni, Morten meg volt kedves, és hazahozott.

Amilyen intenzív élményt nyújtottak ma számomra a színek! (hazaút az autóval) Először is ugye minden fehér a hó miatt (pluszban hóesés is van), a tenger meg egészen sötét, olyan szomorú szürkés, feketés kék. Az égen pedig ködfátyol pihen, amin helyenként áttörnek a nap sugarai, így a csipkés szélek egészen rózsaszínek. A nap pedig a láthatár közepén lebeg, mint aki nem tudja eldönteni, hogy feljöjjön, vagy elég volt ennyi sütés, és mehetne már vissza. A határvonalaiba felhők lebegnek, amik egészen sötét narancsba vannak öltöztetve. Persze az ember lányánál ilyenkor nincsen fényképezőgép...

De mikor hazamentem, elmentem egy rövid kis túrára a géppel, de természetesen Hopenen nem lehet olyan helyet találni, ahol tökéletes képeket lehetne készíteni. Maradt a sirályfotózás, meg találkoztam egy kutyussal, és egy hókotró bácsit is lefényképeztem, visszafelé, pedig találkoztam egy ugyancsak sétáló nénivel, aki aranyosan rám mosolygott, és jó túrát kívánt, aztán én is neki.

 

Tegnap egyébként wc-t súroltam, és évek óta nem takarított zuhanyzót tisztítottam, majd jött a konyha, ahol  a zsírt próbáltuk eltüntetni. Az ajtókról még annyit, hogy a rajtuk található por szinte hangtompítónak felelne meg. Pontosabban felelt meg. Kezelésbe vettem őket.

 

Az emberi testet vettük norvégon, és egy kicsit meglepődtem, hogy nem tudják a többiek, hogy mire jó a szívünk, attól függetlenül, hogy dobog. Na, de miért? Miért jó az? Műveltségi eltérések. Na, de Martin fölrajzolt egy szívet, igen, 4 részre van osztva, és akkor ugye fölrajzolt egy vérkört is, de csak a nagyot, mondtam, hogy a kicsit is kellene, de mondta, hogy akkor nem fogják megérteni, ha azzal is belezavarunk. Igaza lett. Ennél nagyobb problémát már csak a vese elhelyezése, és működése jelentett. Ezen is túlestünk. 

És ma volt ellenőrzés is a kávéházban, és hát problémák vannak, szóval ma nagytakarítás van hattól. Karin engem is kérdezett, hogy akarok-e segíteni, mondtam, hogy szívesen, szóval én is megyek. (Poca nem tudom mikor leszek elérhető.)

Szintén a mai nap történt, hogy egy velem egykorú svolvaeri fiú fölakasztotta magát. Én ezt nem tudom fölfögni. Ha morbid akarnék lenni, mondhatnám, hogy a téli depresszió első áldozata, de egyszerűen nem tudom felfogni, mi vitte rá. Felfoghatatlan.