Összes blogok
2010/01/28
2008/09/24
✍ 348. kukoricázó
Azért az oktávot, azt csak átfogta valahogy.
Dörzsölgette a vállán azt a mély, kivörösödött árkot. Fura szaga
van a zsáknak. Szúrós, száraz kenderrost, szinte porzott-mállott,
ahogy keresztbevetette magán. Olajos, aha olajos szaga van, és
fintorgott hozzá.
Nem nagyon haladt.
A középső ujján véres hólyagot tört a cuca.
Cuca - ezen, minduntalan röhögnie kellett; a Feri mondta, hogy így
hívják, pedig hát csak egy százas szög, amit átböktek hosszában egy
darabka vörös kukoricacsutkán, meg egy bőrszíj, a bújtató, amibe a
gyűrűs-, meg a középső ujját dugta, míg marokra fogta a cucát.
Cuca, hát nem tudod, mi az? - kérdezte a Feri - Azzal bontod le a
csőrül a levelet.
Egyszerűen mondta.
Aha. Röhejes neve van.
Az, hagyta rá a Feri.
Nem nagyon haladt, vágta a vállát a zsák.
Rosszul raktad föl azt a zsákot, te. Nem esik kézre a szája, hát
nem vetted észre?
Möszjő Bonaparte, önnek seregei felsorakoztak. Ezen megint
röhögött, ahogy jobb keze minduntalan beakadt a zsák szájába,
eszébe jutott az a Jacques-Louis David
portré.
Picsába, hol a lyuk?
Vagy kétméteres nyomvonalat szórt maga mögé vaskos
kukoricacsövekből.
Mindig a sárga téglán, baszki, mi? Na, bazmeg, most meg csupa
dzsuva lett az egész.
Féltérdre ereszkedett, úgy szedegette föl. Káromkodott. Kék
munkásnadrágja térdére nagy, nyirkos-nyálas plecsnit eresztett a
sáros, fekete föld.
Mi van, Misikém, nem nagyon haladsz - ott állt a Feri fölötte.
Á, nem az én művészujjaimnak való ez.
Úgy nyújtóztatta apró, tömpe ujjú kis kezét, mint a madár, ha
gallyra kap.
Azt' pálinkát, kérsz-e, kérdezte a Feri.
Kérek.
Azért az oktávot, azt csak átfogta valahogy.
2008/08/24
úgy érzem megcsaltam most épp megcsalom a memoárjaim
de simán lehet hogy ez nem igaz mert kontrolcé kontrolvé lesz benne van a pakliban sőt asszem az lesz mármint ez lesz ezt jól megbeszéltem magammal és mostmár tiszta makilélekkel írhatom e sorokat hát ez wonderful
mielőtt elfelejteném gyorsan sorkizárok ez egy aranybányakincsesláda pedig csak wings of love dalszöveget kerestem és natessék jönnek egymás után a dolgok nem a véletlenek hanem a dolgok alakul minden alakul vagy minden véletlen vagy semmi a véletlen önmagában nem létezik szerintem
úgy érzem most csak írni akarok írni és írni és majd jönnek a képek és képek és képek de most írni és csak írni és imádom a klaviatúrát mondjuk sajnos a lefelé nyíl nincs meg makiöcsém leette a makihaverjával tiszta ketchup lett és ezért kiszedték tegnap még láttam a hulláját de most még azt sem biztosan a szervkereskedők hát nem tudom de itt van mellettem egy piros nyelű csavarhúzó azzal ha bizbazolom a lefelényíl helyét akkor tudok lefelé de ez macerás szóval marad az egér szóval ilyen sebesült klaviatúrám van de dúl a szerelem
jaj szerelem.
jaj most lefagytam. kékség. kétség. kék. nagy kék. nem kék meg kék nem kék ez kék kék az ég. lalalala.
2008/08/04
✍ 294. békebeli karácsony
Van egy ilyen homályos kép, érted, békebeli hangulat, sárga
fotó, a háttérben karácsonyfa, libbenő angyalhajakkal.
És azon a képen a Dzsózi van, meg az anya, és karácsony, még a szép
időkből, és az izzók beégették a fotópapírt, fehér lyukacsok az
izzók azon a képen, és az egész olyan életlen máskülönben, de élő
mégis.
Namost olyat csinálj, érted, olyat csináljál, amin az
ajándékokkal.
Fölmart mindent, amit talált, az anya meg, hogy Jóóózsi, dehát az
nem is a miénk, ne legyél már ilyen hörcsög; nem baj, így a Józsi,
csak a kép kedvéért, és akkor berendezte, nagy csomag, kis csomag,
narancs is legyen, a színe végett, érted, gyere, ide álljál, aztán
fogjad te is. Az anya odaállt, és olyan kínban röhögve ácsorgott,
hogy hát mi legyen. Gyere, fogjad te is, és nézzed, mondta a Józsi,
rátette a csomagra az anya kezét, lemodellezte neki előbb, megnézte
kívülről, jó lesz, na. Nézzed. A csomagokat nézzed, érted, nézzed
a csomagokat. De ne a kamerába nézzél, mert akkor olyan
beállított lesz.
Na és hát valahogy így menet közben kaptam el őket, hogy az anya
éppen azt kérdi, miért, szerinted így nem lesz beállított, a Dzsózi
meg kicsit előreböki a fejét, úgy elé van bukva a feje a vállának
egy cseppet, hogy nem, ez nem ugyanaz, nahát nézzed, az ajándékokra
nézz és mosolyogjál.
És úgy néz ki a Dzsózi, mint aki nagyon szabódik, hogy nem ő tehet
róla, dehát mégiscsak dukál egy ilyen karácsonyi kép, hogy szeretet
ünnepe, meg ajándék, meg angyalszárnyak suhogása, érted, kisJézus a
jászólban, mi meg már sírtunk, bele a tenyerünkbe röhögtünk
nyüszítve, na és akkor exponálódott pont a kép.
Szép, békebeli kép, a Dzsózi van rajta, meg az anya, és olyan
szépen, békebelien modoros is, beállított kép, hogy úgymondjam,
pozőr egy kicsikét, beégett izzókkal.
2008/07/26
✍ 282. Isten hozta, Alzheimer úr!
A: Dehát mi történt a lábaddal?
N: Esztergomban voltunk kirándulni...
A: Esztergomban? Nem is mondtad.
N: Dehogynem, pont akkor beszéltünk telefonon, és mondtam, hogy
megyünk kirándulni.
A: Nem beszéltünk.
N: Dehogynem. Két nappal azután, hogy hazajöttem tőled.
Felhívtál, hogy...
A: Nem hívtalak. Vagy legalábbis nem
emlékszem.
N: Pedig hívtál. Akkor mondtam, hogy megyünk a csoporttal
Esztergomba. Csodálkoztál.
A: Akkor biztos nem hittem
el.
Így beszélgetnek, anyám, és nagyanyám. Néha nehéz eldönteni, pontosan ki is spanoskodik herr Alzheimerrel.
2008/05/29
✍ 207. A kóla, az mégiscsak státusz
Kólában nagyanyám volt az úttörő. A családi eseménynaptár piros betűs ünnepeinek háttér-ornamentikájába egyszercsak beszivárogtatta. Hogy mikor először, nem is emlékszem.
Minden unokának szigorúan egy üveg jutott. És mint ahogy a kis cseresznyefa [saját oltás] első termése is névtáblázva volt szemenként, hogy Jocóé, Ilié, Erviné, na így volt névtáblázva a kóla évről évre. Kisüveges két decis, sörnyitós-kupakos macera szigorúan. Személyre szólóan. És hiába jött később a kézzel nyitható dobozos, meg a literes-két literes petpalack, kóla az kóla, olyan és annyi, ahogy első látásra, kész. És ahogy pálinka kizárólag reggel, rántott hús kizárólag vasárnap, úgy kóla kizárólag a vendégnek. A kóla, az mégiscsak státusz. Szívjogunk van nekünk egyfajta konformizmushoz, kérem szépen.
Valahogy családi tradíció lett belőle. Hogy magunknak, a magunk örömére kólát sose. Csak ha vendéget várunk. Te, jön az Irén, meg a gyerekek, hozzál már egy pár üveg kólát, és akkor hoz. Amúgy sose. És az Irén, meg a gyerekek persze mindig csak vizet isznak, esetleg a Laci kér egy feketét, a kóla meg úgy ottmarad. Na és olyankor iszunk kólát.
A kóla a természet ajándéka. Az emberi természeté.
2008/05/23
✍ 200. Nagymama random, és más meglepő dolgok
Dialóg nagyanyám és anyám közt:
- Szoktál horkolni?
- Nem tudom.
- Nem tudod?! Hát hogyhogy nem tudod?
- Általában alszom olyankor.
- Én szoktam. Néha fel is ébredek, úgy felhorkanok, na arra fel
szoktam ébredni. Akkor átfordulok valamelyik oldalamra, mert az
ember csak olyankor horkol ám, amikor a hátán fekszik. A Joli
szokott is szólni, Margitka, fordulj az oldaladra, nagyon horkolsz.
Azt' nem tud tőlem aludni. Na és akkor átfordulok. A Joli, az nem
horkol.
Namost ezek a mondatok úgy félórán keresztül, random üzemmódban. Volt egy olyan pontja a dolognak, amikor totálisan elveszítettem a valóságérzetemet. Mindazonáltal szép, bár nyelvi fordulatokban méltatlanul szűkölködő. Viszont ma megismerhettem aktív szókészletének legkimunkáltabb darabját. Hízánkos, így mondta. Hízánkos as hízásra hajlamos, érted.
Az Alzheimer. Ami az izgalom, az a surprise time to time - már persze annak, aki szereti az ilyesmit. Képes újra és újra rácsodálkozni dolgokra. Mondjuk arra, hogy anya levágja a körmét. Megbeszélik, levágjam, vágjad, és akkor anyám levágja neki, öröm van. Másnap lenéz a kezére, és kikerekedett szemmel azt mondja, te jó ég, valaki levágta a körmömet. És arra anyám olyan szemeket mereszt, hogy az Eizenstein, ha még élne, vele forgatná a Patyomkin páncélost. Na képzelheted.
2008/05/19
✍ 192.
Nyaral a nagyi
- Ezt a kis könnyű, nyári blúzt is viszem... vagy itt van ez a
jó kis dzsörzékosztüm, ez jó lesz?
- Jó lesz. Valami nadrágot is keress.
- Jó. Na. Ezt a kis könnyű, nyári blúzt is úgy szeretem,
vigyem?
- Hozzad. Csak keress nadrágot.
- Nadrágot. Jó. Meg ezt a mellényt is, mert mi van, ha hűvös lesz.
Nézd már, ezt az inget még te varrtad, ezt is berakom... de mit
keresek?
- Nadrágot!
- Jaj, ez is megvan?! Nem is emlékeztem rá, hogy ez még megvan. Ez
is milyen helyes. Ez a kis selyem blúz...
- Nadrágot!!!
- Jahogy nadrágot. Mit akarok kérdezni? Aztán ki lehet-e látni az
ablakon. Ki lehet? Az utcára?
- Ühüm. Ki.
- Szóval ki. Jó. Az jó. Mit vigyek még?
- !!!
És akkor lehúzott ablakkal az autópályán.
Na az azért egy elég komoly életérzés, amikor anyám, nagyanyám meg
én lobogó hajjal, ordítva énekeljük a kocsiban, hogy Nékem csak...