H0108152229
K0209162330
Sz0310172431
Cs0411182501
P0512192602
Sz0613202703
V0714212804

Összes blogok

2012/01/20

Már egyet sem kell aludni :)

Ma megyek az UH-ra, annyira várom már, hogy szinte 1 óráig sem bírom ki, tűkön ülök. Most éppen nagyon bizakodó vagyok, persze bennem van a kisördög, hogy mi van ha... De most már tényleg csak egy kicsit kell kibírni.

 

A hétvége nagyon mozgalmas lesz, szombaton nagycsaládi szülinapünneplés (még mindig Ádám, mostanra tudtuk összehozni a családot), vasárnap Ádám bábszínházba megy, délután pedig az ovistársai és a szomszéd csajok jönnek köszönteni őt. Ehhez a bulihoz én személy szerint nem ragaszkodtam volna, de ősszel ő is volt egy ilyenen, és azóta egy csomót beszélt arról, hogy ő is szeretne, az anyai szív meg elgyengül, ha az egyetlen és legvásottabb fia kérleli :) Addig kérek szakmai segítséget, hogy mit lehet kezdeni 2 órán keresztül egy kupac óvodással, bár Gábor alapvetően mestere az ilyen helyzeteknek, legfeljebb megkérem, hogy most a  konszolidáltabb ötleteit vesse be :) Egyébként bárhol nagyobb társaságban vagyunk, mindig fürtökben lógnak rajta a gyerekek, úgyhogy azért nagyon nem aggódom, hogy mi lesz. Jönnek, lerombolják a lakást, csokitortát kennek a szőnyegbe, leöntik gyümölcslével a kanapét, eközben nagyon jól érzik magukat, majd hazamennek :)

 

Szerdán beszéltem Rékával, és előadtam neki az ötletemet, hogy amint lehet, én abbahagynám a munkát. Végülis egész jól vette :) Már korábban is többször megfogalmazódott bennem, hogy nem igazán érzem jól magam a bőrömben, aztán az Emőkével való beszélgetés segített eljutni odáig, hogy megengedjem magamnak, hogy a szülés előtt pár hónapig ne járjak dolgozni. Igazából az a baj, hogy mindig másokkal hasonlítom össze magam, és valahogy kívülről úgy tűnik, hogy mindenki fél kézzel elbánik a háztartás-gyerekek-munka típusú kihívásokkal, csak én nem. Ráadásul ez csak részmunkaidő, ami mellett elvileg kéne lennie szabadidőmnek - de nincs. És rájöttem, hogy tök mindegy, hogy hogy megy ez másoknak, én én vagyok, a magam képességeivel és prioritásaival és erejével, és ebből nekem most ennyire futja. Az, hogy ez az egész történet Lemente Tejszínhab kapcsán ennyire a padlóra küldött, kicsit annak is köszönhető, hogy nem voltak tartalékaim, és már eleve nem voltam kirobbanó formában, amikor ezzel a problémakörrel szembe kerültem. És még ha végül makkegészségesen születik is, nehezen tudom elképzelni, hogy májusig szemernyi kétség ne maradjon bennem ezt illetően, és ez valami félelmetes módon szívja le az energiámat. Aztán itt van a fiam is, akinek kapcsán szintén komoly a helyzet, és valamin változtatni kell, mert a helyzet így nagyon nehéz. Most már hónapok óta folyamatos ellenállásban van, ami azt jelenti, hogy a legszimplább kéréseim (pl. gyere enni, fogat mosni, öltözni, szállj ki a fürdőkádból, vesd le a kabátodat) 95%-ára az a válasz, hogy NEM! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az életünk egy csatamező, az együtt töltött idő jelentős százalékában valamelyik gyerekünk üvölt, és ez szintén nagyon kimerítő. Valamelyik nap Ádám azt mondta, hogy azt kívánja, hogy haljak meg. Amit nyilván nem gondolt komolyan, de mégis micsoda viharok dúlhatnak ennek a gyereknek a lelkében, ha egy ilyet kimond az anyjának? Szóval összességében úgy érzem, hogy a családomnak most nagy szüksége van rám. És akkor Gáborról még nem is beszéltünk, akivel az életünk mostanában a közös problémamegoldásra szűkült le... Csak az a nagy baj, hogy mindeközben éppen a munkahelyemnek is nagy szüksége lene rám, mondtam is Rékának, hogy ha nem a barátaimmal dolgoznék együtt, akkor nem sokat gondolkoznék, hanem hétfőtől táppénzen lennék, és kész. Most abban maradtunk, hogy legalább február végéig maradjak, ami számomra is elfogadható, és őket sem hagyom a legnagyobb szarban. Persze ha az új bébike kapcsán jó irányba haladnának a dolgok, akkor az már önmagában sokat javítana a helyzeten. De most úgy látom, hogy mire megszületik, mindenképpen fel kell töltődnöm valahogyan alaposan. Eleve a szülés után pár héttel (attól függően, hogy mikorra időzíti a kibújást) vége az ovinak és a bölcsinek, és itt leszek három gyerekkel a legnehezebb hónapokban. Ha Ádám nem változik, akkor ez egy katasztrófa lesz... Szóval most úgy érzem, hogy májusig van időm, hogy a lehető legtöbbet nyújtsam neki, és egy kicsit ezáltal rendbe jöjjön, mert utána garantáltan sokkal kevesebb időt és figyelmet tudok neki szentelni. De ehhze, meg a mindennapos küzdelmek megvívásához nekem kell nagyon a helyemen lennem.

 

Hát ez van most. Úgy érzem, hogy legalább gondolati szinten sikerült kicsit rendeznem a soraimat ebben a pár napban, kicsit ránéztem kívülről-felülről az életünkre, és ez már önmagában segítség volt. Hogy eredménye lesz-e, az meg majd elválik. Igen sok múlik a mai vizsgálat eredményén...

2011/07/24

Az igazság az, hogy meg sem kaptam még az első fizetésemet. Sőt, ami azt illeti annak megérkeztének időpontja is elég távolinak tűnik, és még csak azt sem tudom, hogy mennyi lesz az annyi. 
De fejben, vagyis hát... már papíron is, elköltöttem a nagy részét! 
Ez így normális? Más is így csinál?

2011/07/11

Megkezdődött életem munkás korszaka.
Reggel pontosan 8 óra 2 perckor kaptam egy sms-t a legkedvesebbemtől, amiben ez állt: "mostantól még egy 50 évig ez vár rád!!" (vagy lehet, hogy pontosabb fogalmazás lett volna, hogy "életed végéig"?!). Ugyanis hivatalosan is munkába járó nő lettem. Igen. NŐ. Furcsa is, mert nem csak azt mondhatom most már reggelente, hogy "nincs kedvem munkába menni", hanem felnőtt nőként kezelnek. 
Eddig, pedig már 22 leszek 2 hónapon belül, még mindig inkább kislánynak éreztem magam. Annak ellenére, hogy már rég nem viselkedtem úgy (annak ellenére, hogy a lelkem mélyén - ami azért felszínre is szokott törni -, nagyon is az vagyok), valamint már egy jó ideje annyi idősnek néznek, amennyi valójában vagyok (vagy még idősebbnek), de ettől még most fura, hogy megváltoztak a felállások  és a helyzetek. 
Mindenesetre a mai nap tetszett, annak ellenére, hogy elfáradtam a sok kapott információ feldolgozásában - mert ezenkívül egyelőre még sok dolgom nem volt. A kollégák kedvesek, barátságosak, segítőkészek.
Csak az ebéd bizonyult kevésnek... :)

Kulcsszavak: ebéd munka változások

2011/07/07

Dolgozó nő egy gyerekkel

A héten elkezdtem most már rendes munkarendben dolgozni. Nem állíthatom, hogy egy fáklyás menet, egyelőre úgy érzem magam, mint egy marslakó. Néha hihetetlen triviális dolgok nem jutnak eszembe, olyankor nagyon mérdes tudok lenni. Nincs türelmem magamhoz.

 

Hiányoznak a gyerekeim, sokszor eszembe jutnak. Közben meg érzem az előnyét is a dolognak: egyrészt ők is jobban megbecsülik a társaságomat, amióta nem lehetnek állandóan velem, másrészt én is jobban figyelek rájuk, amikor velük lehetek. Több türelmem van a gyerekeimhez, mint eddig.

 

Itt lakik nálunk Anyám, ennek vannak előnyei és hátrányai is. Meg kell tanulnom nem fölidegesíteni magam bizonyos dolgokon, hanem egyszerűen csak érvényesíteni a saját szabályaimat. Tudatosítanom kell magamban, hogy nekem és a gyerekeknek nem kell megennünk a száraz kenyeret csak azért, hogy Anyám nyugodt legyen, hogy nem dobtuk ki. Veszek egy másikat, és kész.

 

Kicsit fáradt is vagyok, hiába részmunkaidő, nagyon más ez az életforma, mint eddig volt, és nehéz visszaszoknom. Majd biztos lesz jobb is.

 

Ádám elment Anyámmal a hétvégére, én nagyon nem szerettem volna, de ő meg nagyon kért, úgyhogy elengedtem. Még ki se tette a lábát az ajtón, de már hiányzik :( Alig várom a vasárnapot, hogy visszajöjjön.

 

Vannak más dolgok is, amik kicsit leszívják az enerigáimat, de addig se jutok, hogy leírjam őket... Mindegy, úgyse leszek itt gyakori vendég mostanában :)

Kulcsszavak: anyaság munka

2011/06/23

Nem vagyok én teljesen normális

Éjfélkor még nekiálltam meggylevest főzni. Igazi meggyből, úgyhogy nemcsak annyi volt, hogy beleöntöttem a konzervet a lábosba oszt' jóvan, hanem annak rendje és módja szerint leszárazni, mosni, magozni.

 

Még csak két napot "dolgoztam", egyet múlt héten, egyet ma (még nem is igazi dolgozás, csak tanulás), és már most (túl)kompenzálok.

 

Bele kell majd szoknom a dolgozó anya szerepbe.

Kulcsszavak: anyaság munka

2011/04/26

A fiam ma meglepett. Pedig nem is nekem volt születésnapom :)

 

Hagyomány a baráti társaságban, hogy a gyerekeket felköszöntjük az első születésnapjukon. Ma Bencének volt a szülinapi "bulija". Nap közben kismama-napot tartottunk 13 gyerek és 7 anya részvételével, majd estére becsatlakozott az a két szem dolgozó nő, akik még termelik a GDP-t, míg a társaság maradék része otthon lógatja a lábát a gyerekekkel foglalatoskodva. (Nyilván a láblógatást nem gondoltam komolyan...)

 

Ádám már reggel az autóban mondta, hogy ő szülinapja alkalmából odaajándékozza Bencének a hátizsákját. Felhívtam a figyelmét rá, hogy akkor az örökre Bencéé marad, de azt mondta, tudja, és nem baj, neki akarja adni. Okés, gondoltam, estére talán el is felejti az egészet. De nem így lett. Mikor odaadtuk a közös ajándékot, Ádám félrehívott, hogy akkor most hozzam a hátizsákot. És valóban oda is adta nagy szégyenlősen.

 

Az egészben az a fura, hogy Bencével egyáltalán nincs szoros kapcsolata. Mondjuk átlagosan havonta 1-2 alkalommal látta, de mivel egyáltalán nem egy korosztályba tartoznak, nem is szokott vele különösebben foglalkozni. Úgyhogy a gesztus minden bizonnyal nem Bencének szólt. Azt hiszem, most jutott el odáig, hogy tudatosult benne, hogy akinek szülinapja van, annak ajándákot szoktunk adni, és ebbből ő sem akart kimaradni.

 

Kár lenne tagadnom, hogy imádom ezt a kis vacakot. Nem tudom, ha ősztől mennek Lénuszkával oviba meg bölcsibe, melyik fog jobban hiányozni... Készülök erre a munka-dologra, de még mindig nem könnyű. Egyik nap tök örülök, másik nap úgy érzem, hogy teljesen hülye vagyok, hogy dolgozni akarok. Pedig az eredeti koncepció még az volt, hogy a harmadik gyerek csak később jöjjön, és Léna kétéves korában megyek vissza dolgozni, ami most végülis meg is valósul.

 

Csak arra nem számítottam, hogy ennyire fogom szeretni így ezt az egészet...

Kulcsszavak: Ádám anyaság Léna munka

2011/04/19

Dolgozó anya?

Hát úgy fest a dolog, hogy nyártól megyek vissza dolgozni. Hogy miért, meg hogyan, az hosszú történet, majd egyszer leírom talán, most csak annyit, hogy teljesen hülye vagyok. Totál ambivalens érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban. Egyfelől örülök, hogy mehetek, részmunkaidőben, szerintem ez minden kisgyerekes anya álma. Végre kicsit visszazökkenek a kismama-létből a dolgozós-létbe, három és fél év után azért ez nem árt. Valószínűleg nem is fog hosszú ideig tartani, mert a következő bébike gyártása azért továbbra is napirenden van, úgyhogy nem végleg búcsúzom a babaszagú délelőttöktől. Nem muszájból megyek, ha kéne, megélnénk úgy is, hogy én csak GYES-t kapok.

 

És mégis, ha arra gondolok, hogy a gyerekeim bölcsibe és oviba fognak járni szeptembertől, összeszorul a gyomrom. Akkor is, ha tudom, hogy Ádámnak talán kifejezetten jót is fog tenni, és Léna is sokkal kevésbé anyás már, mint pár hónappal ezelőtt, úgyhogy szerintem fel fogja dolgozni, hogy bölcsis lesz. Egyszerűen utálok arra gondolni, hogy akiket eddig a szárnyaim alatt nevelgettem, minden érzésüket, gondolatukat ismertem, most idegenekre bízzam.

 

Valószínűleg a túlszerető anya tipikus esete vagyok, amikor is az anyát jobban megviseli a gyerekétől való elválás, mint a gyereket. Újabb bizonyíték arra, hogy vissza kell mennem dolgozni, különben végképp megkattanok, és képes leszek 14 éves korukig magántanulóként itthon tartani őket, csak hogy nehogy felzabálja őket a nagyvilág :)

Kulcsszavak: anyaság munka

2010/12/21

zombieland

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://holdvirag.blogspot.com/2010/12/zombieland.html
Hrrrrraaahhhhkhrghrhhhkrrrhrrr...

* 9 óra próbafülkeelőttállás után *
Kulcsszavak: munka

2010/11/12

S.O.S.

10:56:00, fer irta apro naplójába

Akinek van USA-ban ismerőse, aki bejárónőt/házvezetőnőt keres, írjon egy privátot legyen szíves. Nagyon sürgős/fontos/stb. lenne!

Köszi előre is.

Kulcsszavak: meló munka usa

2010/11/11

Ma

felmondtam :D
Kulcsszavak: munka