cR: Kedves hallgatóink! Nagy örömünkre itt várakozik a kulisszák
mögött
jelénésére egyike annak a nagyon kevés embernek, ha ugyan nem ô
az
egyetlen a világon, aki élete nagy részét a víz alatt tölti, hogy
ott
hollókat tanítson meg repülni. Sir Arthur elmondaná nekünk, hogy
miért
választotta ezt az életformát, hogy hollókat tanít meg a víz
alatt
repülni?
A: Igen. Persze mindig nehéz megmondani, hogy egy ember mit miért
csinál.
Azt meg aztán különösen, hogy miért megy el valaki hollókat
repülni
tanítani a víz alatt. Régen kezdôdött. Éppen diót gyomláltam az
üvegházban, amikor anyám odajött hozzám és azt mondta: -
Arthur!
- akkor még nem voltam Sir Arthur - Arthur, ha nem mész el
azonnal
hollókat repülni tanítani a víz alatt, beverem azt a buta
arcodat.
Tulajdonképpen ez indított el a víz alá.
R: Hány éves volt ön akkor?
A: Negyvenhét. Éppen letettem az iskolai vizsgáimat, és valami
foglalkozás
után kellett néznem.
R: És mondja Sir Arthur sok porblémával járt ez a munka?
A: Nos azt hiszem nyugodtan elmodhatom, hogy ez a munka
egyáltalán
nem járt porblémával. Szívemre tehetem a kezem, vagy bárki más
szívére és megesküdhetek, hogy soha, soha semmiféle porbléma nem
volt.
Szó sem volt porblémáról. Azt hiszem maga arra kíváncsi, hogy
járt-e
problémával ez a munka.
R: Igen. Elnézést. Nyelvbotlás volt, szóval sok problémával járt ez
a munka?
A: Rengeteggel.
R: Tehát nehéz rábírni egy hollót, hogy a víz alatt repüljön?
A: Nos azt hiszem, hogy az a szó, hogy nehéz nagyon találó ebben az
esetben.
Úgy is mondhatnám teljesen lehetetlen. Tudja az a baj, hogy a
természet
úgy alkotta meg ezeket az élôlényeket, hogy inkább a levegôben
repüljenek,
sem mint a víz alatt. Ezért, ezért nekik óriási nehézséget okoz,
vagy
ahogy ön mondta nehéz, hogy a kis szárnyukat a víz alatt
mozgassák.
Borzasztó megpróbáltatás ez nekik.
R: És ön hogyan lélegzik?
A: Az orromon és a számon keresztül, a szokott módon. Isten azért
adta
nekünk eme szerveket, hogy velük lélegezzünk. És ki vagyok én,
hogy
felülbíráljam ôt. Szerintem nem is lehet másképp lélegezni.
Gondolom
maga is így csinálja, nem?
R: Természetesen így, de én úgy értettem, hogy hogyan lélegzik ön a
víz
alatt?
A: Ó, hát az teljesen lehetetlen. Hát senki sem tud a víz alatt
lélegezni.
Hát ettôl olyan nehéz az egész. Fél percenként föl kell jönnöm
a
felszínre levegôt venni. Hát ezért nem tudok folyamatos
kiképzést
adni a hollóknak. Ôk meg szegények ott ülnek a csuklómon, én
kiabálok,
hogy: Repüljetek! Repüljetek ti dögök! Erre beszívnak egy csomó
vizet...
R: Megfulladnak, igaz?
A: Igen. Végük van. Megfulladnak. Lebucskáznak a csuklómról szegény
párák
és nagyon lassan spirális vonalban alászállnak a hullámsírba.
Arrafelé
már térdig ér a toll.
R: Mondja Sir Arthur, repült-e önnek valaha is egyetlen holló a víz
alatt?
A: Nem, ez sosem sikerült. Negyven év alatt egyszer sem.
R: Úgy tűnik egy merô kudarc az élete.
A: Igen. Az egész életem egy nyomorúságos kudarc. De most már késô,
hogy
másba kezdjek. Meg hogy az igazat megvaljam én tulajdonképpen soha
nem
akartam hollóröptetô lenni. Egész életemben arra vágytam, hogy
favágó legyek. Igen favágó. Ugrálni a fák között az erdôben.
Ahol
az óriási vörös fenyôk nônek. Az gyönyörű skót fenyô. Mellettem
a
kedvesem és szól a dal, a dal, a dal.....
