Összes blogok

Emlékszik még valaki arra a dalra, hogy "Szemrevaló Szonja rádiótelefonja, Jól marokra fogja, S az álláspontját mondja..."

 

Hát pont ez jutott eszembe ma reggel, amikor is ez a látvány tárult a szemem elé:

 

 

 

Egyébként éppen a bölcsibe telefonált, és közölte, hogy sajnos nem mehet, mert náthás. Aztán szólt az oviba is, hogy Ádám sem mehet, mert sajnos ő is náthás.

 

Nekem már nem is maradt semmi dolgom :)

Vasárnap hőssé avattuk a család két idősebbik férfi tagját. Férj teljesítette a félmaratoni távot, életében először, mégpedig 2'06'01 alatt. Azt mondta, jól ment végig, nem futotta halálra magát, szép kényelmes tempóban lenyomta az egészet. Szerintem engem a célban újra kellene éleszteni, ha valaha is vállalkoznék erre a távra, ő meg szépen bekocogott :)

 

Én inkább maradtam a 3,4 km-es Ligetkörnél, amit Ádámmal együtt futottunk, mégpedig 24'55 alatt, ami szerintem korához képest (januárban múlt 4 éves) kiváló tempó volt. Nem is igen láttam nála kisebbet futni, de idősebbeket is simán leelőzött. A nagy meleg ellenére végig kitartóan futott, sőt, a végén, amikor meglátta a célegyenest, még hajrázott is!

 

Azt sem tudtam, melyikükre legyek büszkébb, még szerencse, hogy nem kell választanom, egyszerűen mindekttőjükre nagyon büszke vagyok :)

 

És itt van néhány fotó:

 

 

 

Belátom, kevéssé megszokott dolog, hogy az ember a 3 hónapos gyerekét a kanapé alatt tárolja. De hamarosan látni fogjátok, hogy néha igenis szükségessé válhat.

 

Mert ha a három hónapos csecsemő három éves nővére egy szuper kis kuckót épyt saját kezűleg az öccsének, és ragaszkodik is hozzá, hogy a célszemély azon nyomban próbálja is ki az építményt, akkor ott egyszerűen nem lehet nemet mondani. A célszemély pedig a helyzet szokatlansága ellenére láthatóan remekül érzi magát a kanapé alatt:

 

 

 

Ha pedig neki jót ott, nekem mi kifogásom lehet?

 

Egyébként négy és fél év anyai pályafutásom alatt arra jutottam, hogy az embernek a gyereke születésekor, de legkésőbb úgy egy évvel később át kell értékelnie a normalitásról alkotott elképzeléseit. Mert van egy csomó dolog, amit a gyerek (vagy valamelyik gyerek) szeretne, mi meg alapból rávágjuk, hogy nem. És miért nem? Mert nem szokás? Mert nem megszokott, de leginkább fura? Na és? Attól még lehet mókás, sőt, felettébb szórakoztató.

 

Gábor egyébként ebben hihetetlenül kreatív tud lenni, szerintem könyvet adhatna ki "Hogyan játsszunk hülye, de élvezetes játékokat gyerekekkel?" címmel. Belátom, nem mindig épületesek és a szó szűkebb értelmében véve "fejlesztő jellegűek" a játékai, de ki látott már gyereket egy fejlesztő füzet fölött ülve hangosan röhögni? Persze megvan a helye mindenféle tevékenységnek is, de aki látott már élő gyereket, az tudja, hogy azt szeretik a legjobban, ha mi felnőttek játszunk velük valami igazán szórakoztató és vicces dolgot. Emiatt persze a szülőtársak sokszor néznek ránk furán, vagy esetleg egyenesen utálnak, mert persze az ő gyerekük is olyat akar játszani, mint a miénk, ők meg nem engedik vagy valamiért nem akarnak velük olyat játszani. Egyik ősszel pl. Gábor Kisbéren azt találta ki, hogy a lehullott levelekből hatalmas kupacot szedett össze, és abba hajigálta bele a kistestűeket, meg nekifutásból belevetették magukat, aztán meg teljesen betemették magukat. Elvoltak vagy háromnegyed órát egy kupac falevéllel. Na ezzel se voltunk nagyon népszerűek a játszótéren :)

 

Én azt mondom, hogy ha valami nem veszélyes a gyerekre vagy másokra, és különösebben nem zavarunk vele másokat (ide nem értve a lusta vagy konzervatív játszótéri szülőtársakat) és valóban végiggondolva nincs tényleges ellenérv egy tevékenység ellen, akkor hajrá, csináljuk! A gyerekeink hálásak lesznek érte.

Nem nagyon érdekel ez a játszószőnyeg, inkább szundítok kicsit...

 

 

A nagy melegre való tekintettel elővettem neki a napozókat. Mivel Ádám januári, neki 62-es és 68-as napozói voltak. Mit mondjak, Levente 4,7 kg-os kis testén nem nagyon lógnak már a 62-es ruhadarabok sem :)

Viki barátnőmnek ma megszületett a lánya, Luca. Teljesen simán, gyorsan, minden rendben ment. Simon története után kellett még egy ilyen élmény, hogy én is nekifussak :)

 

De még nem futok neki. Voltam pénteken CTG-n meg UH-on, és egyelőre elég picurkának mutatkozik a gyermek, 2700 g-ra becsülték, de hát ugye ott van a plusz-mínusz 10%, ami mínusz is lehet... Szóval most egyből abbahagytam a türelmetlenkedést, és inkább növeszteném még picikét ezt a Picikét. Valamint kicsit több a magzatvíz a kelleténél, úgyhogy le vagyok tiltva mindennemű édességről, és nem túl szigorúan, de diétáznom kell. Azaz napi 5-szöri étkezés, teljes értékű szénhidrátok mértékkel, és sok fehérje, zöldség, és gyümölcs, de az édesebbje csak minimális mennyiségben. Továbbá kötelezően pihenés minden nap fekve - elvileg délelőtt és délután is. Hát ebből napi egyszeri ebéd utánit tudok megvalósítani, délután a gyerkőcök mellett legfeljebb az udvaron üldögélés jöhet szóba :) De mindegy is, mert a fekvéstől rövid úton megőrülök, és azért még orvosi szempontok sem indokolhatják, hogy szegény Leventémnek egy tébolyult anyával kelljen találkoznia a nagy napon :)

 

Összességében tehát nagy gond nincs, de egy-két dologra jobban oda kell figyelnem. Úgyhogy most már tényleg türelmesen várok, amíg gyermekem összekészülődik odabenn.

 

Közben azért éljük a családi mindennapokat. Réka kérdezte nemrég, hogy tervezünk-e valamit két hét múlva hétvégére. Mondtam, hogy mi már egy napra sem tervezünk előre, ha épp aznap sem szülünk, akkor esetleg kitalálunk valami programot :) Mivel ma sem szültünk, elmentünk Budakeszire a Vadasparkba. Nagyon kevesen voltak, és végülis egész jó idő volt. Bementünk az állatsimogatóba is, a gyerekek tök lelkesen etették az őzeket a zoo-csemegével.

 

Ennyire lelkesen:

 

 

 

Elvittük az egyik szomszéd fiút is, pont kint játszott az udvaron, mikor indultunk, hát megkérdeztük, nem jönne-e el, és el is engedték. 8 éves, iszonyatos rosszcsont, de alapvetően rendes kis kölyök, és Ádám nagyon szereti, azt hiszem, a példaképének tartja. Ami nem valami biztató, mert a srác rendszeres vendég a sebészeten :) De persze most szófogadó volt, és sikerült is egyben leszállítanunk a szüleinek :) Mondtam neki, hogy sajnos máskor nem valószínű, hogy magunkkal tudjuk vinni, mert ha megszületik a kistesó, akkor nem lesz már hely a kocsiban. Mondta, az nem baj, ő szívesen utazik a csomagtartóban :)

 

Hát így vagyunk családilag, reméljük, hamarosan már ötösben...

Rio egy nem túl szép város elképesztően jó földrajzi adottságokkal:








Jesus saves:

(2016-ban Rióban lesz az olimpia.)



Nyomornegyedes tehén a Cow Parade-en:


Bringa:


Sárkány:


Katedrális FM 106.7 Rio elképesztő méretű betonkatedrálisában:


A Rocinhában, Rio legnagyobb favelájában (favela = tipikusan domboldalra, egymás hegyén-hátán lévő házakból álló nyomornegyed):


Nyomornegyed-kutya:


A nyomornegyedek "rendbetételéért" felelős rendőrségi Elit osztag busza a logójukkal:


Brazilok:


Tengerparti zene:






Largo do Machado metrómegálló:

Béla most van igazán elemében. szereti a meleget, de a hó a királyság:)))

 

Maszat persze örült, hogy sétálni megyünk, de aztán megérezte, hogy hó van kint és amúgy is hideg, szóval lefeküdt:D megdörzsiztem a lábát és hazahoztam:)) bejöhetett a házba, hogy ne fagyjon meg szegény. amúgy is remeg, mint a nyárfalevél:)

 

így csak hármasban mentünk, de nagyon jó volt. Béci ugye imádja a havat, rohangált magától is, de rohantattuk mi is. (messze álltunk egymástól és rohangált köztünk ide-oda). játszott sokat Oroszlánnal, jól érezték magukat:)))

 

először itt játszottak, aztán persze készítettek nekem egy szivecskét:)

 

 

sokan szánkóztak, így viszonylag sokszor volt pórázon

 

 

sikerült idiótás közelit is készíteni:)

 

 

okosan nézte a többi kutyát és embert

 

 

és persze rohant

 

 

meg túrta a havat:)

 

 

és rohant ide-oda

 

 

 

pihent is

 

 

és játszottak:))

 

 

 

 

sétába indulunk

 

Maszatos

 

 

Bécike imádja

 

szagolás

 

hóimádós

 

 hószőr

 

 

 

behívás

 

 

 

 

  Béci hooo

 

 

 

 

Bécin kis jegek voltak, de nem akarta, hogy lefotózzuk:)

 

 

 

 

szellőztetés vagy végre bemehetünk???

 

 

 

 

Ezer éve nem voltunk már otthon Kisbéren, úgyhogy pénteken kocsiba ültönk, és elutaztunk Anyámhoz.

Szombaton délután kirándulni mentünk négyesben a cseszneki várba. A gyerekeim már ekkor megleptek, mert javarészt maguk gyalogoltak föl a várig, pedig direkt jó messzire parkoltunk, hogy legyen egy kis gyalogolnivaló is előtte :) Na jó, Léna azért vitette magát egy-két szakaszon, de meggyőződésem, hogy föl tudott volna jönni ő is, ha akar...

 

Ma pedig családi programot szerveztünk a tatai Tó-futásra. Elhívtuk Anyát meg Öcsiéket is, egyrészt, hogy legyen szurkolótáborunk, másrészt, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre, míg mi futkosunk :)  Férj végül úgy döntött, hogy velem fut, ami azért neki szerintem nem volt egy nagyon gyors tempó, de mindegy, legalább nagyon romantikus volt :) Ami persze nem igaz, mert mi romantikus lehet már két izzadt, fújtató emberben a tatai Öreg-tó körül, de azért jól hangzott... Inkább zavartuk egymást, engem legalábbis zavart az elején, hogy más ritmusban futunk, tekintettel arra, hogy van köztünk majdnem fél méter magasságkülönbség, de később már megszoktam, hogy ugyanazt a tempót sokkal kevesbb lépésszámmal nyomja, mint én. Végül 37'08 alatt futottuk a 7 km-t, ami a 155 induló között a 94-95. helyre volt elég, de én tényleg a részvétel öröméért mentem, ami valóban meg is adatott. S ha azt veszem, hogy az volt a célom, hogy 40 percen belül fussam le a távot, akkor bőven sikerélmény volt! Egyébként a környezet  gyönyörű volt, és futáshoz ideális, majdnem végig árnyékban haladtunk, és egy egész nagy szakaszon nem betonozott úton futhattunk. Talákoztunk ismerősökkel is, a gimis osztályfőnököm és a családja is ott volt, egy volt osztálytárs meg egy évfolyamtárs is futott, meg persze  akiket én csábítottam a versenyre: Réka, Ada és Tamás.Szóval nekem életem második futóversenye is nagy öröm volt.

 

De még tán ennél is nagyobb öröm volt Ádám teljesítménye, aki elindult a 2 km-es gyerek távon. Bevallom, alaposan alulbecsültem a képességeit, mert azt gondoltam, ha annyira akar ő is futni, egye fene, benevezem, nem kerül semmibe, aztán majd kiáll, ha elfáradt. Azért 2 km egy nem egészen 4 éves gyereknek elég nagy táv, főleg úgy, hogy soha nem futott még egyben ennyit, sőt, egyáltalán sehogy nem futott még azon kívül, amennyit egy ennyi idős gyerek szaladgálni szokott.

 

Végül Öcsi futott vele, és kiderült, hogy nemcsak hogy végig bírta, de még sprintelt is egyet a végén :) Jó lenne, ha lenne fönn a honlapon eredménylista a 2km-es távról is, megnézném, hogy ő volt-e a legfiatalabb, illetve hogy mennyi idő alatt futotta. Állati büszke volt magára, én nem kevésbé rá. Az biztos, hogy én erőltetni nem fogok nála semmilyen sportot, de ha lesz kedve, az október 1-jei Futafokra is benevezem :)

 

Mi pedig már az október 2-i Spar Maraton váltóra készülünk, egyelőre csak lélekben :) Meg kell osztozni valahogy a távokon, az biztos, hogy Gábor futja a 12 km-t, szerintem nekem jut majd a 8,7 vagy a 10 (remélem, az előbbi), a többit majd meglátjuk. Lehet jönni szurkolni :)

 

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak Tamásnak, aki abszolút 4. lett, korosztályában pedig 2., valamint Rékának és Adának, akik szintén hozzám hasonló lelkesedéssel vágtak neki a távnak, és remélem, így is fejezték be :)

 

Végül pedig egy pár fotó a futócsaládról (ha az érintettek hozzájárulnak, akkor majd azt is kiteszem, amin mindannyian rajta vagyunk).

 

 

 

 

 

Jajj istenem, nagyon jó volt.

Igaz, Váczi Eszterke párszor elrontotta, de amúgy...

Ennek a pasinak tényleg minden arannyá válik a keze alatt.

Judy, köszi mégegyszer :)

<3 4evör