Összes blogok

Kifejezetten ismerős kérése teszem ki ezt, aki állítja, hogy ellenőrzött a történet és sürgős is. Ja, ha mégis gáz, inkább engem szidjatok, mint anyukámat :)

Megesett egyszer, hogy elunta magát egy direktszorzat a nagy állapottérben. Összehívatta a típusokat, szólt nekik, hogy ôrizzék meg típusinvariáns tulajdonságukat, de valami félelmetes dolog jutott eszébe. 
- Barátaim, és származtatott rokon típusaim! A gond az, hogy már régóta nem tudunk megfelelni egyetlen specifikációnak sem. Ez türhetetlen. 
- Úgy van! - helyeselték a típusok. 
- Már idejét sem tudom, mikor mozgathattam meg a változóimat. - tette hozzá a szekvenciális fájl típus. 
Egyöntetüen arra az álláspontra jutottak, hogy tenni kell valamit, a direktszorzat-típusnak pedig átadták az éves rekord-vérmérséklet díjat. Megszavazták, hogy a specifikáció tételét kell elküldeni a konkrét világba, hogy egy konkrét feladatot hozzon magával. Ha az akció sikerrel jár, és sikerül áthoznia ide az absztrakt világba a feladatot, mindenkinek lesz mit a megoldó programba aprítania. 
A specifikáció tétele habozás nélkül elvállalta a feladatot. Tudta, hogy csak a Ró-n keresztül tud átjutni a konkrét világba. A Ró egy nagy bijektív hegység volt. Ha sikrül a feladatot betörni és eljutni a hegytetôre vele, onnan már könnyedén levezethetem. Ha nem akkor nincs más hátra vissza kell vezetni. Nekiindult hát. 
- A szintaktikai és szemantikai helyesség legyen veled! - búcsúztak tôle az absztrakt állapottér lakói. 
Odafelé az útja logikailag helyes volt, így nem történt vele semmi érdemleges. Meg is találta a feladatot. A feladat ült és nézett maga elé. Már évek óta töprengett. 
- Üdvözöllek feladat! Én vagyok a specifikáció tétele! Azért jöttem, hogy megoldjam a problémádat. 
- Az én problémám nagyon bonyolult. Nem hiszem hogy tudnál segíteni rajtam. 
- Azért csak próbáljuk meg. Mi a problémád? 
- Most így konkrétan? 
- Igazad van. Konkrétan nem érdekel, hogy mi a problémád. Velem kell jönnöd az abszrtakt állapottérbe, hogy segíteni tudjak. 
- Az meg merre van? Már hallottam róla, de senki sem tudja hogy hol van. 
- Igen. Ez nem véletlen. Ezt a világot nem lehet térben és idôben meghatározni. Így nem is tudod meg soha, hogy merre és milyen messze van. 
- De akkor mégis hogyan lehet odajutni? 
- El kell indulnunk és menni-menni, amíg csak azt hiszed, hogy még mégy. Amikor már rájössz, hogy a menés tulajdonképpen nem biztos, hogy menés, akkor elérted az absztrakt állapottér határát. Megnyílik majd egy átjáró, amit paramétertérnek nevezünk. Ha hátra nézel látni fogod az utófeltételedet, míg elôtted az elôfeltételed tárul eléd. Ekkor a Ró-n keresztülérve új állapottértbe érsz. Ez az absztrakt állapottér. 
- Lehetetlent kívánsz. Énnekem ez az állapotterem, nem hagyhatom el. 
- Ez nem a Te állapottered, csak egy állapottér. 
A feladat megrökönyödött a kijelentésen és máris egy kicsit absztraktabbá vált tôle. 
- Igazad lehet. - mondta, és már el is indultak. 
Már jóideje mentek, amikor újra megszólalt a feladat. 
- Álljunk meg, kérlek! Fáj a bal lábam. 
- Nem. Neked nem a lábad fáj, csak az egyik végtagod, nem a bal, hanem csak az egyik. - magyarázta a specifikáció tétele. 
- Milyen igaz! - nyugtázta a feladat. 
- Ha ezt beláttad, rá kell jönnöd, hogy nem is fáj. 
- Igen-igen. Már látom. Majdnem minden végtagomra igaz, hogy nem fáj. Akkor végessokkal már nem foglalkozunk. 
- Úgy van! 
Megint tovább mentek egy ideig, majd ismét megszólalt a feladat. 
- Lepihenhetnénk egy kicsit. 
- Nincs miért lepihenni, ha nem létezik a fáradtság. - világosította fel a specifikáció tétele, majd hozzátette: 
- Egyébként is még csak alig jöttünk 200 km-t..............Jézusom!!! 
- Mi az? Mi a gond? - kérdezte a feladat. 
- Sietnünk kell! Már kezdek én is konkrétokat beszélni. 
Kis idô múlva a feladat megint nyüglôdni kezdett. 
- Mi a baj már megint? Alig haladtunk.....néhány......hosszúságegységet. 
A francba, a "hosszúság" már megint konkrét volt!!! 
- Nem mehetünk tovább. Elvégre is én vagyok a feladat! - állapította meg a feladat. 
- Nem. Nem te vagy a feladat. 
- Hanem? 
- Te csak egy feladat vagy. 
Ezen a kijelentésen a feladat elgondolkodva teljesen elvesztette öntudatát. Meghasadt az állapottere, Feltárult elôtte az elô- és utófeltétel. És megnyílt a paramétertér. 
Feltárult elôttük a Ró. 
- Na.....feladat, most pedig nagyon vigyázz!!!Ez most nem lesz teljesen triviális. 
Megkezdte hát a feladat levezetését a specifikáció tétele. Útközben eléjük állt egy ismeretlen típus. 
- Én szeretnék részt venni a feladat megoldásában. - mondta. 
- Állj félre, te kis szerencsétlen, mert mindjárt típustranszformációt hajtok végre rajtad. - szólt rá a specifikáció tétele. 
A típus ugyan félreállt, de be-beintett nekik mindenféle csúnyákat. O volt a mutató típus. 
Megérkeztek. A feladat eltünôdött az absztrakt állapotteren. 
- Nálunk nincs nappal és nincs éjszaka - magyarázta a specifikáció tétele -, mégis minden mindig világos itt. Legalábbis Fóthi próféta ezt állítja. Akárhány dimenziós lehetsz. Gyárainkban elemenként dolgozzák fel a nyersanyagot. Fóthi útjai kifürkészhetetlenek. 
- Hüüü, de izgi! - állapította meg a feladat. 
- Mától te nem feladat vagy, hanem specifikáció. Fóthi hozott itt nálunk! - mondta a tétel. 
- De most már ennyi az idô. Menjünk a többiekhez itt vannak egy olyan kb annyira. - tette még hozzá. 
- Te! Ugye nem mutattál irányt semerre? - kérdezte mosolyogva a feladat......, izé specifikáció. 
- Dehogyis! - nyugtatta a specifikáció tétele - Tán valaminek néztél engem? 
Így végzôdött hát a történet, még aznap megoldották a feladatot. boldogan terjesztették ki az állapottereket, hosszasan csodállták a ciklus invariáns tulajdonságát. A feladatot meg addig-addig finomították, míg sok kis elemi programja nem született. 
Mindenki boldog volt, csak a programozó nem, aki ezt az egészet a székében végigcsinálta.

_{lopott holmi, innen van}

Ja és a csehek győztek 1 -0 - ra :), euroliga selejtező meccs volt