H2906132027
K3007142128
Sz0108152229
Cs0209162330
P0310172431
Sz0411182501
V0512192602

Összes blogok

2010/06/25

Omen...?

Telefonon búcsúzott egy ismerős: "Vigyázz magadra, el ne üssön valami". (???nem szokás ilyet hozzátenni.)

Elköszön a másik: "Akkor valamikor csak találkozunk még, ha addig élünk, meg te is". (ez meg milyen duma már??)

Kidstől köszönök el telón, "Gyere, várunk", mondják - mire majdnem kimondom az első gondolatot: ne várjatok.

 

Fura egy érzésem van.

Khmmm.

Kulcsszavak: hümm

2010/02/16

Valentinről és Bálintról, utólag

Csak mert forog itt a fejemben pár napja - vagyis pár éve -, és mégsem írtam még le eddig. Hát... legyen pont most itt az ideje.

Nem egy ősmagyar "ünnep", nyilvánvaló. Becincálták az országba, hogy ilyen is legyen, hogy majmoljunk egy kicsit. De attól még kedves gesztusnak találom, főleg azért, mert azelőtt nem volt ilyen. Ünneplünk tanárokat, anyákat, némileg apákat is, meg a csataharcokat, meg a bibliai eseményeket, de a szerettünket nem??

 

Végül is miről szól...?

Nekem nem arról, hogy fosszak ki egy virágboltot vagy taroljak le egy csokipultot a kedves-kedvenc-szeretett személy miatt, hanem hogy gondolok rá, és hogy megünneplem a szeretetet, a szeretés érzését, vagy akár pont a szerelmet.

Veszek egy apróságot - húsz forintos marcipán szívecskét, vagy egy táblával a kedvenc csokijából, és snitt. De legalább adhatok: jelezhetem, hogy gondoltam rá. Még azon a napon is, amit Valentin-napnak kiáltottak ki.

És látom, hogy jól esik ez a kis gondoltamrád-ajándék. Semmi több, csak egy gesztus, ami viszont igenis körbe tudja nyalogatni a másik szívét-lelkét.

 

Közben hallom, micsoda lepetések készülnek.

Telerakni héliumos lufival egy embernyi dobozt, és csak egy levegőset tenni bele, aminek a madzagján kis boríték lóg, benne két színházjeggyel. A dobozt illik átkötni masnival, és nagy erőlködések közepette szállítani a kiszemelt elé.

Aztán... Megkérni a kedvest, hogy randizzanak azon a helyen, ahol először randiztak - a kedvesnek fel sem tűnik a helyszín - majd egy szál rózsával várni, és olyan estét tölteni el kettesben, ami más, meghittebb és figyelmesebb, mint a rohangászós hétköznapok.

 

És persze hallom a másik felet is.

"Nem érdekel a Valentin-nap, mert egy baromság, külföldről behozott hülyeség."

"Csak azért találták ki, hogy a virágosok megszedjék magukat."

"Én úgyis mindig szeretlek, nem csak egy napon, és különben is..."

... és még sorolhatnám hosszan a kifogásokat...

 

De ugyanezek fogadják meglepett mosollyal, és egészen határozottan az örömtől csillogó szemekkel a húsz forintos marcipán szívecskét....

 

Kulcsszavak: hümm

2009/12/06

Omnia mutantur, nihil interit

Lóg a változás a levegőben.

Mindenfelé, amerre csak nézek.

Az én gyűjtögető halász-vadász gyermekem is megmérgült, és most ő maga vág ki belőle olyan kincseit és drágaságait, amit eddig szinte érinteni sem engedett.

Kidobálom a felesleges göncöket, kabátokat, a valamire-még-jó-lesz címkéjű műanyag dobozokat és üvegeket, a csak-egy-kicsit-kell-javítani táskákat és eccájgokat, a hátha-a-másik-elszakad, eltörik, tönkre megy vackaink másod- és többedpéldányait.

Fura, mert sosem voltam gyűjtögető típus, aztán valamikor az évek során megijedhettem, és elkezdtem "tárolni". Mert olyan kedves. Mert aranyos. Már a második. Nem baj, elfér... A harmadik példány. De hát ez jobban néz ki. És valahogy mindegyikre volt valami "mert csak" indok, amiért az is ide ragadhatott hozzánk.

 

Azt mondják, hogy a változásnak segíteni kell. Például azzal, hogy megszabadulunk a régi, ránk nőtt, ránk porosodott tárgyaktól (meg nem tárgyaktól), szokásoktól, érzésektől és gondolatoktól, mert amíg azok ott foglalják a helyet, addig az újak nem találnak maguknak otthont sem a polcunkon, sem a házunkban, sem pedig a lelkünkben...

Hát rajtam sem múlik újabban. Csak úgy repülnek kifelé a kis, kockás kendővel letakart, szorosan zárt befőttes üvegek is. Csak hadd menjenek....  Majd lesz új, másik, amit eltehetek.

Omnia mutantur, nihil interit. Minden változik, semmi nem pusztul el. Ovidius is megaszonta...

Kulcsszavak: hümm

2009/10/01

Hümmm

Hümm, avagy egy nagy beszélgetés eredménye. 

 

Milyen egyszerű is a bukás. Az a lebukás-féle. Mint amikor az ember úgy hull a vízbe, hogy előtte nem volt érkezése nagy levegőt venni - csak beesik hirtelen, azt sem tudja, hová került: egyik percben még vígan futkos a mezőn, a következő pillanatban pedig már átöleli, beborítja, ellepi, megfojtja a víz. Ilyenkor fuldoklik párt kört, a meglepetés ereje lebénítja - aztán vagy felszínre vergődik, pánikolva vagy módszeresen, vagy pedig egyre több vizet sóhajt a sóvárgott levegő helyett a tüdejébe, és megadja magát a lassú meghalásnak.

Igen kevésről hallottam csak, akiket mások keze segített partra húzni.

Magad apám. Vagy senki.

 

Sokszor elég egy oda nem illő, szokatlan, ismeretlen mozdulat ahhoz, hogy árulkodó legyen. Máskor egy ott felejtett tárgy, mondjuk egy véletlenül zsebre vágott fülbevaló lökhet a mélybe. Aztán ki ne ismerné azokat a telefonhívásokat, amikkel feltétlenül ki kell menni valami szeparált helyre. Vagy a hirtelen lecsukott beszélgető-ablakokat a számítógépen. És ezekhez a finom nüanszokhoz képest hol van a célzott vízbefojtás ugye, amikor teszt alá vonva az alanyt, egyszerűen és röhejesen mártja be önmagát a feje búbjáig...

 

Olyan mocskosul viccesek az emberek. Elhallgatom itt a történeteket mindenfelől. Hogy hová veszett ki az őszinteség, a franc se tudja. Vagy csak sokkal jobb smúzolni...

Pedig a víz mindig ott lesz.

Vár.

Hűvösen, tisztakéken vagy posványzölden - de mindig készen arra, hogy magába temessen bármit.

 

Konklúzió

Jobb lenne nem óvodásként viselkedni, hanem az érzelmeket nem belekeverve, pusztán a tényekre szorítkozni, megtisztelve ezzel a partnert is, aki így szintén felnőttként dönthet arról, hogy óhajt-e a játékban részt venni, vagy sem. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne vegyük hülyére egymást.

Kulcsszavak: hümm shit