H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2009/02/14

Bernard Lanteric: Lángeszű gyilkosok

megtaláltam magam a műben:

"Többi hat társához hasonlóan ő is olyan mint egy átlagos kölyök. Senki nem vett észre semmit.

De vigyázat!

VIGYÁZAT!

Nála másként mennek a dolgok. A hét közül ő az, aki a legtöbbet szenved az egyénisége miatt. Kétségkívül ő az első aki felfedezte önnön rendkívüliségét és felfogta helyzetének reménytelen voltát. De nem csak a reménytelenséget érzi: dühöt is. Hihetetlen dühöt, mely abban a pillanatban ébredt fel benne, mikor felismerte, hogy be van zárva ebbe az erőtlen, védtelen, tehetetlen testbe.

És az örökös engedelmesség: Igen, papa, igen, mama, igen, uram, igen, asszonyom, és zárd el azt a tévét, menj az ágyadba, nem, nem mehetsz el oda egyedül és hol voltál már megint, az ember mehet a rendőrségre, hogy kerítsenek elő, és eriggy, játsz azzal a kedves pollyval meg Norma Jeannel!...

...A legrosszabb ez volt, agyuk és törkvéseik hihetetlenül undorító középszerűsége.

Szeretném mind megölni.

A Hetek közt volt egy - legalább egy -, aki olyan volt, mint az alvó kígyó. Aki soha nem támad, ha őt nem támadják meg.

De ő más.

Ő mindenképpen támadni fog, ha lehetőség nyílik rá. Hacsak valami csoda nem történik. De már most is túl sok gyűlöletet hordoz magában. És végtelen reménytelenséget, mert úgy érzi, egyedül van a világban."

Kulcsszavak: gyilkosok