Összes blogok

 

Két riadt kislány állt a járdán, mellettük egy Opeles (igazából nem lényeges az autó márkája, ez nem egy utálunk minden Opelest írás lesz, csak azért írom ki, hogy a vezetőnek legyen még egy helyettesítési formája), benne egy férfi, aki éppen letekerni készül az ablakot.

 

A két lány riadtan pislog, merthogy átszaladtak a piros lámpánál, derék autósunk pedig alig tudott megállni, ezért volt a nagy-nagy csikorgás.

 

 

A vezető tehát lehúzza az ablakot és ránéz a két lányra, majd kicsit emelt hangon (na jó, ordítva), megkérdezi tőlük, hogy voltak-e már pofán vágva az édes anyjuk által, mert ha nem, akkor ő szívesen megteszi, valamint kérdést tett fel azzal kapcsolatban is, még mindig az édesanyjuknál maradva, hogy nem mondta-e nekik, hogy pirosban nem szaladgálunk át a járdán, és hogy tényleg ennyire hülyék-e, meg hogy szeretnének-e elütve lenni, mert ha ezt így folytatják, hamarosan sor kerülhet arra is.

 

A két kislány szólni sem tudott, ijedtséggel vegyes zavarodottsággal nézett maga elé, mikor is az Opeles, miután befejezte az előadását a zebra és a lámpa összefüggéséről, az átkelőhely rendeltetésszerű használatáról, valamint pedagógiai munkásságát is ismertette, gázt adott és elhúzott.

 

Mi meg csak néztünk magunk elé, és el is kezdtünk arról beszélgetni, hogy vajon helyes lépés volt-e, hogy mindezt a dörgedelmet lehúzott ablaknál tette meg, vagy inkább jobban tette volna, ha a fékezés után az autóban anyázik egy sort, majd továbbmegy.

 

Az az igazság, hogy nem sikerült konszenzusra jutnunk ebben a kérdésben, de én úgy éreztem, hogy volt igazság abban, amit az autós tett, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a helyzetből fakadóan a vérnyomása az egekben lehetett. Persze az is elképzelhető, hogy míg letekerte az ablakot, meggyőződött arról, hogy a két lány szülő nélkül van és hogy nem kell konfliktust felvállalnia senkivel, mert a két lány annyira meg volt ijedve, hogy eszébe sem jutott visszaszólni.

 

Abban biztos vagyok, hogy én is letekertem volna az ablakot, bár nem hinném, hogy ilyen hosszú és lényegretörő (vagy lényegre törő? – bizonytalan vagyok) előadást tartottam volna a közlekedésbiztonság területéről, de az biztos, hogy én is nagyon ideges lettem volna és ennek jelét is adtam volna.

 

A két lány még állt egy darabig a járdán, majd folytatta útját a liget felé. Kíváncsi lennék, hogy otthon elmesélték-e ezt az élményüket, vagy csöndben hallgattak róla, és megfogadták, hogy mostantól mindig körbenéznek, és megvárják a zöldet.