H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2011/11/24

2010.07.17.

Már elég rég gondolkodom ezen. Csak azt látom, hogy nem jó ez így. Vannak párok, ahol minden jó, szép, kiegyensúlyozott a közös élet. Nem tudnának egymás nélkül élni. Csak épp valahogy semmi se jó már. Mert másfelé tartanak az utak. Mondjuk a férfi otthon ülne, elsörözgetne, nincsenek már őt hajtó-űző becsvágyak benne, megvan a lakás, megvan a nő, megvan a napi meleg étel. A nő meg menne, benne van még becsvágy, neki nem jó pont úgy az a lakás, ahogy 30 vagy 20 éve van, olvasna is még, meg táncolna is néha. És nem csak horgászni szeretne, hanem néha megnézne egy-egy műemléket. Néha. És elégedetlen. Mert kell neki az is amit a párja nyújt, mert biztonságot ad, mert ő az, akire mindig lehet számítani, aki a bajban mellé állt és áll bármikor. Csak. Csak éppen nem így és nem és nem. És nem akarja ő elhagyni, miért hagyná? Persze jó volna a kihívás, a szellemi is, meg hogy tud még hatni, hogy valaki odavan érte, a testéért, amire a férje már valószínűleg csak legyint. És közben múlik az idő és nő az elégedetlenség. No de mi lenne vele nélküle? Mi lenne a biztonság nélkül? Ki rakná fel a polcot? Ki mosogatna el egy nagyobb ebéd után? Ki gyújtana tüzet? Kihez lehetne odabújni lázasan? 
A férfi meg érzi, hogy valami talán nem stimmel. A nő nem egész olyan lelkes, mint rég. Nem veszi észre, hogy a másik már kifelé készül. Féllábbal már kinn is van. Lélekben. És csak ül és nem tesz semmit. Nem borotválkozik meg hétvégén, nem viszi el az asszonyt cukrászdába, nem kíséri el koncertre, mert nem vesz erőt magán, hogy legyőzze a lustaságát, utálatát, mert nem veszi észre, hogy ilyen kis szarságon múlik az, hogy lép-e a nő vagy nem. És nem teszi meg ezeket. Legfeljebb majd néz az interneten pornót. Vagy virtuális szeretőt keres magának. Jobb a semminél. Aztán legfeljebb a nő is keres magának olyat. Aztán nem marad más, csak az utálat és az összehasonlítgatás. Meg a végtelen keserűség.
És szegény férfi nem érti. Ő nem csinált semmit. Csak élte az életét, ahogy jólesett. Hát miért ne engedhetné el legalább otthon magát? Hol máshol? És csakugyan az kellett volna a nőnek, az a hétvégi borosta-nélküliség? Ennyin múlott? Hiszen hazaadta a pénzét. Segített otthon. Csak nem becsülték.
És csakugyan nem becsülik. Valahogy az nem látszik elégnek egy idő után. Nem tudom miért nem. Aztán, ha nincs aki megtegye pont azt, pont úgy, akkor majd hiányzik. Az a rész. Akkor már jó volna borostával is. 
Vagy pont, hogy nem. Mert a nő megy és megkeresi rá. Inkább, mint elnézze a borostát. Vagy a fene tudja.
Nagyon kevés nőt látok egyedül kiegyensúlyozottnak és boldognak. Úgy őszintén, igazán. Mert Ok, hallom én, hogy az. Csak látom, hogy kell mégis valami kapaszkodó. Család, felmenők, vagy legalább egy gyerek. Akire lehet zúdítani minden törődést. És mellette esetleg kósza, semmit nem jelentő dugások. Meg a férfi-gyűlölet hangoztatása. Hogy megbízhatatlanok, ostobák, inkorrektek, hazugok, gyerekesek. Meg a beijedés, hogy kiadja az ember magát. Védtelen lesz, sérül. Marad a gyerek, meg az édességek. És az apa, aki felrakja a polcot, ha nagyon muszáj. Vagy megfizeti a mestert. 
Kulcsszavak: fórum grafománia