H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2011/08/04

Baromi nagy "barátsággal" közeledett felém az augusztus. Nem tudom, ezután még reménykedjek abban, hogy a nyárutó (kora ősz?) jól alakul?! Nehezen fog menni, ha esetleg rávenném magam. 
Nem szeretem az ilyen heteket, mint ez a mostani. Nem szeretem, amikor az alap rossz kedvemet még további dolgok nehezítik meg. Itt van például ez a hülye idő. Hét elején olyan meleg volt néha, hogy leizzadtam magamról a ruhát, ma meg már 3x áztam el. Erősen hat rám az időjárás változás, meg a mindenféle, hideg-meleg front. 
Aztán amikor egy-egy dolog megoldódni látszik, jön egy újabb, ami hosszú távú és fogalmam sincs, hogy hogy reagáljak rá. (Legegyszerűbben a sírástól való fejfájás altat el.) Valamint, hogy ez még ne legyen elég, mellettem sétál, karon fogva a balszerencse is. - Vagy ez mind annak a következménye? 
Mindenesetre nagyon várom már, hogy vége legyen ennek a hétnek, és nem a pénteki lezárásra, hanem a vasárnapira gondolok. 
Valamint nagyon bízom benne, hogy a szeptember, a születésnapi hónap, kárpótolni fog!

2011/08/02

Néha lehetne annyival könnyebb...
Csak az élet nem erről szól, ugye? 

2011/07/27

Most nagyon szeretnék nem itthon lakni. 
Egyre terhesebb számomra ez a közeg és ez a társaság...

2011/07/15

Én annyi mindent nem értek!

2011/06/01

Kételyek, üresség, miegymás... vagyis egy furcsa érzés

Életunt hangulatban vagyok, efelől nincs kétségem. Pedig ma jó hírek is jutottak hozzám. De, mivel mégis olyan üresnek érzem magam, úgy döntöttem írok ide. Az írás szokott némileg segíteni, de most még csak egy fikarcnyi értékes mondanivalót vagy érzést sem tudok kipréselni magamból, így maradt a blog...

Ürességem mibenlétét illetőleg, annyit említenék meg, hogy efelől már vannak kételyeim. Mitől lehetek ilyen üres?... hmm egyszer azt írtam egy versben, hogy "Nélküled nem vagyok más, csak vizet töltő,/ lélektelen, üres költő" (A vers címe: Szomjazom)  Ez még a klasszikus korszakomból származó idézet, de a lényeg ugyanaz. Az üresség vajon hiány lenne? Egyáltalán a hiány ürességet jelent? Nem tudom... azt viszont könnyű belátni, hogy ezt rajtam kívül most kevesen érthetik, sőt még magam sem értem. Nem is tudom, hogy érthető -e egyáltalán. Tétova vagyok és esetlen, valamint üres. Délelőtt még a boldogságban úsztam, aztán pár órával ezelőtt már a szomorúság fellegei táncoltak a fejem felett, de legalább éreztem, hogy valami marcangolja a szívemet és ebből kifolyólag érezhettem azt is, hogy még a helyén van a szívem....vagy legalábbis ami megmaradt belőle... Most viszont amit érzek, és amit csinálok a totális semmi, a teljes vegetálás szintjén, mikor már csak létezik az ember, de éppen hogy csak nem felejt el lélegezni. Beállt a totális zombi állapot. Na ebből próbálom most magam kirángatni. Nem kellene unatkoznom, hiszen akadna dolgom bőven, ez most más. Már a tömegesen hallgatott guns n roses számok sem segítenek, sőt nem is kívánja őket a fülem. És a lelkem sem. És a legrosszabb: nem tudom mitől van ez az állapot, csak sejtem...

 

Akkor mit is sejtek valójában? Azt sejtem és azt hiszem, hogy mindenkinek kell egy kicsit üresnek lennie, ahhoz, hogy aztán valaki más által majd feltöltődjön. Nem akarok én itt a szerelemről papolni, mert értelmetlen lenne és elcsépelt. Sokkal inkább az emberekről és az emberségről ejtenék pár szót.

 

Meg kell találnunk az ellenfelünket és a társunkat is az életünkben, hogy majd segítsenek minket utunkon. Az ellenfél is lehet hasznos, ha tudjuk a hasznunkra fordítani, a társ pedig segít a küzdelemben. Tehát kell egy erő és egy ellenerő mindenki életében. Ám mi van, ha mindezeket egyetlen egy személyben találja meg. Benne van az ellenfél és az ellenség, mely gyűlöletet vált ki belőlünk, viszont ott lángol valami a szemében, amelyből tudjuk, hogy hű bajtársunk lehet az úton és szeretjük. Ha ilyet találunk, bizonyára szerencsések vagyunk. De, mi van akkor, ha az érzés nem kölcsönös? Lehetséges egyáltalán ilyen, ha ekkora erőkről van szó? Vagy mi van akkor, ha az illető nem képes kifejezni az érzelmeit vagy csak egyszerűen fél tőlük és inkább homokba dugja a fejét?

 

Nos ez a helyzet az én életemben is azt hiszem. Van egy személy (nevezzük mostantól Y-nak), aki annyira végletes és kettős érzelmeket vált ki belőlem, hogy úgy érzem minden pillantásától meghalok miközben én is szívesen megölném őt. Ez valamiféle öngyilkos merénylet-érzés. Eléggé nehéz ezt szavakba önteni, kivéve ha versről van szó. Nem sok olyan emberről hallottam, aki mesélt volna ilyen érzésekről, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Sokan félnek kimondani, hogy beleszerettek az ellenségükbe és mégtöbben titkon babusgatják magukban az érzést és a megfelelő pillanatra várnak. Megint mások megpróbálják elfelejteni vagy levegőnek nézni az illetőt. De mit is mondott erre John Lennon? "Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni."

 

 Én meg arra jöttem rá, hogy én egyáltalán nem voltam ilyen ember annak előtte. Korábban ki tudtam mutatni az érzelmeimet és igen végletes ember voltam. Nyíltan, őszintén tudtam beszélni az érzésekről. Ez kb. 8 éves koromig volt így... Aztán elrontottak a "felnőttek" és rájöttem, hogy nem szabad kiadnom magamból semmit, mert akkor sebezhetővé válok. Mostanában viszont egyre gyakrabban fejezem ki érzéseimet szavakban. Amik eddig csak verseket és egyéb alkotásokat szültek, azok most már prózában is megfogalmazódnak. Akinek meg tudok nyílni, őszintén el tudom mondani azt, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennem. És többnyire érzem mások érzelmeit, problémáit is, még ha el sem mondják mi bántja őket. Nagyon nehéz egy hazug világban igaz(ság)nak lenni és kilógni a sorból, de felszabadító érzés. Miért nem beszél mindenki nyíltan a problémáiról? Miért kell álarcot öltenünk magunkra és jó pofát vágni a dolgokhoz vagy éppen rosszat, mikor mit követelnek meg a társadalmi elvárások? Én nem akarok ilyen lenni és úgy gondolom nem is vagyok. Azonban van egy személy, akinek nem látom előre a lépéseit, nem tudom kitalálni mire is gondol. Teljesen összezavar és felkavar körülöttem minden állóvizet. Magával ragad és elsodor, mint egy nyári vihar és ugyanúgy le is tör, akárcsak a szél a törékeny ágakat... Ez a személy pedig nem más, mint Y.

 

 

Azt hiszem ez a bejegyzés most itt véget is ér. Később még talán írok arról, hogy miért nem tudom elszánni magam egy sorsdöntő lépésre, de most erre nem vagyok képes.

 

Köszönöm mindenkinek aki elolvassa és elgondolkodik rajta némileg. Hiszen máshogy is lehetne élni. A trágyadombon is lehet dúskálni: lásd: A kiskakas gyémánt félkrajcárja. Ja, és a török császárt is ki lehet játszani ;)

 

2010/09/13

A minap egy érdekes témát dobott fel egy ismerősöm: Az igényesség vs. igénytelenség...Ő azt állította, hogy az az ember, aki igénytelen egy bizonyos dologban, az igénytelen mindenben. Szerintem ez egy elhamarkodott kijelentés és egy túlzott általánosítás. Sokat gondolkoztam ezen azután. Arra jöttem rá, hogy ez nagyban összefügg azzal is, ki hogyan nevelkedett, illetve kit mi érdekel, valamint magától a környezettől is, milyen emberek (mennyire igényes emberek) vesznek körül minket. Az ember ugyanis azokban a dolgokban igényes, melyek érdeklik őt, s amelyekben elmélyül. Valaki mondjuk elkezd komolyabban teniszezni, akkor beszerez hozzá minden szükséges dolgot, illetve olvasgat róla, tehát egyre jobban elmélyül a témában, mivel érdekli őt az, s ami a teniszezést illeti, biztos igényes is lesz (a saját profi ütőit szereti használni). De felhozhatnánk példának egy csomó más dolgot is. Én úgy gondolom, hogy egy ember nem lehet mindenben igényes. Aki az, azt előbb-utóbb sznobnak nézik, hiszen az igényessége kiterjed az élet és a létezés minden területetére. S vajon egy igényes ember meddig tudja kielégíteni a szükségleteit? Meddig tud örülni a dolgoknak? Egy igénytelen ember nem akar túl sokat, tehát könnyebb az ő igényeit kielégíteni...Az idősebb emberek számára a mai világ és annak tartozékai idegenek. Nem érzik otthonosan magukat ebben a világban, nekik egy-egy újabb elektronikai cucc megjelenése nem mond túl sokat, viszont örülnek annak, ha süt a nap és ki tudnak menni a kertbe dolgozni, vagy az unokákkal sétálni. S nekik ez elég a boldogsághoz. Az emberek többsége, habár már aktívan részese a mostani igényes világnak, mégsem lesz minden tekintetben igényes. Talán azért, hogy több emberrel kapcsolatban maradjon és több emberrel el tudjon beszélgetni és több mindennek tudjon örülni. Nem baj, ha az ember igényes, de vigyázni kell arra, hogy az igényeinket mindig ki tudjuk elégíteni és ez boldoggá tegyen minket. Mert mi lesz, ha az ember egyszer olyannyira igényes lesz, hogy már semmi sem lesz neki elég jó? Tehát ha az ember minden téren igényes lenne, sokkal nagyobb esélye lenne arra, hogy elszigetelődjön, s magára maradjon, mivel olyan elvárásai lesznek idővel egyes dolgokkal szemben, melynek azok nem lesznek képesek eleget tenni. El lehet mélyedni egy-egy témában, területen, megtudni, mi az, ami érdekel bennünket, de részesei kell, hogy maradjunk ennek az átlagos világnak is.
Kulcsszavak: gondolatok

2009/10/21

Pozitív gondolkodás. Erről van szó. Állítólag, ha pozitívan gondolkodom minden rendbe jön (állítólag)

Már kipróbáltam és azt kell mondanom, hogy nem olyan rossz, de valaki mindig jön és egy mondattal meg tud ingatni a hitemben.

Miért van az, hogy a legtöbb embernek negatív a hozzáállása mások elképzeléseihez, még akkor is, ha az neki semmibe sem kerül. Miért hiszi azt, hogy neki sokkal, de sokkal több tapasztalata van az életről és, hogy joga van tönkretenni az én pozitív gondolataimat.

Úgy döntöttem, hogy egy megoldás van, nem szabad megosztani a pozitív gondolatokat, csak olyanokkal, akik szintén pozitívan gondolkodnak, ha pedig nem akad ilyen, akkor inkább tartsuk meg magunknak.

Én most azt programozom, hogy válság ide, válság oda én eladom a házam és elköltözöm. Jön egy kedves ember, aki értékeli az otthonomat és megveszi, legalább annyiért, amennyi hitelem van. Ezután pontosan 0 lesz a pénzügyi mérlegem, ami lehet, hogy kevésnek tűnik, nekem viszont ez most a fő cél.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009/09/29

Elgondolkodtató Történet

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát
azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak,
és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy
milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy
éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa
megkérdezte fiát.

-Nos, mit gondolsz erről az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?

-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú
hozzátette.

-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.
Kulcsszavak: gondolatok

2009/05/14

  • Amikor beveszel egy balkanyart bicajjal, és hirtelen felpörög az adrenalin, mert ugyanazt az ivet, a másik irányból, valaki már használja :o
  • Amikor reggel 7:30kor lebattyogsz a kisboltba, és egész olyan mint tizenévvel ezelött faterral a telken... :D
  • A Madagaszkár pingvineivel van csinálva sorozat, és egész jó, nekem tetszik :D
  • Amikro a reggelt melóban Álmatlan dallal kezded
Kulcsszavak: gondolatok

2009/04/16

Testi hibás kurvanagy óriás előállítása agrárországból és Kossuth Lajosból

Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás.

Leborulok a nemzet nagysága előtt.

----------------------------------

A mezőgazdasági nemzet kurvanagy félkarú óriás.

Kulcsszavak: gondolatok