H2804111825
K2905121926
Sz3006132027
Cs3107142128
P0108152201
Sz0209162302
V0310172403

Összes blogok

2007/11/08

Hostie

(látom, hogy itt milyen menők az évekkel ezelőtti bejegyzések, én is megpróbálkozom eggyel)

1994 hideg őszén Svájcba utaztam, egy Stucki nevű emberhez, aki félig svéd volt, vagy tán egészen az. A város peremén élt, amit Genfnek hívtak és ahol mások is éltek még rajta kívül. Mielőtt elutaztam volna, meglátogattam a nagymamámat. Elmesélte nekem, hogy ő sokféle gyógyszert szed, és ezeknek egy részét por formájában. Utóbbiakat úgy veszi be, hogy egy vékony tésztalapra szórja, és vízzel. A vékony tésztalapot ostyának hívják. Csak az van, mondta, hogy nagy a baj, mert ostyát már csak egy helyen gyártanak az országban, de az meg pont most leégett és ezért nem lehet ostyát kapni, hiányikk, és ő nem tudja bevenni a gyógyszert. De hogy most én úgyis megyek Svájcba, ami Nyugaton van (mit Nyugaton? SVÁJCBAN) és ott egész biztos, hogy van ostya, úgyhogy legyek szíves hozni neki. Jól van, mondtam én erre, otthon pedig megnéztem a magyar-francia szótárban az ostya szót, hogyaszondja hostie, nőnemű főnév.

Genfben el is mentem az egyik nap egy patikába, megvártam, amíg az előttem sorban álló heroinista megveszi a tűt, és mondtam, hogy csókolom, hostie van. He, válaszolták ők. Akkor megint mondtam, hogy hostie, megint nem értették, de persze talpraesett voltam, elmagyaráztam, hogy van ugye olyan gyógyszer, ami por, és akkor a kis tésztalap, amiben beveszik. Abszolút nem vágták, de még a szót se, amit nem értettem, mert ugye az ostya a templomban, de mindegy. Mindenesetre azt mondták, hogy menjek el a valahova a főpatikába, ahol minden van, és majd ott biztos lesz ez is.

Én el is mentem egy pár nap múlva, kértem hostie-t, nem értették, megint elkezdtem magyarázni a port meg a tésztát, talán már a templomot is, amitől egy kicsit furcsán néztek, de azt mondta végül a gyógyszerész, hogy mindjárt idehívja az öreg Letelliert, aki már a háború előtt is itt dolgozott, hátha ő tudja. Elő is jött az öreg, neki is elmondtam a mondókámat, hostie, tészta, por. Egy ideig hallgatott, aztán boldogan felkiáltott, hogy igen, tudja, hogy mi ez, amikor ő dolgozni kezdett az ötvenes években, akkor már ilyen nem volt, de meséltek neki róla az idősebbek. Mindenesetre ő ötven éve nem hallott erről, és köszöni, hogy eszébe juttattam a fiatakorát. Ja, de ezt egyébként nem hostie-nak hívták, hanem cachet-nek. Tájszó, gondoltam magamban, de mindegy.

Hát jó, mondtam én, de hogy akkor hogyan veszik be a por alakú gyógyszert? Kapszulákban. Kérek-e üres kapszulákat? Ismerve nagymamám rugalmasságát, nem kértem.

Hazajöttem ostya nélkül, és megnéztem a szótárban ismét, hát persze nem voltam ügyes, az orvosi ostya az természetesen a cachet volt (tájszó, ugye), a hostie, az meg a szentelt ostya. Na de miért nem értették akkor is, bazmeg, gondoltam, aztán eszembe jutott, hogy így a reformáció szent városában ez talán nem is olyan meglepő. 
Kulcsszavak: gimis