H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2007/01/10

Olaj a tűzre

OLAJ A TŰZRE

A belarusz-orosz olajvita háttere

 

 

2006. december 31-én, órákkal az új esztendő beköszönte előtt Belarusszia és Oroszország aláírta a gázszállításról és a gázárról szóló nemzetközi megállapodást. Ezzel elhárult a veszélye egy, a tavalyi évi ukrán helyzetre emlékeztető, az európai államokat közvetlenül érintő gázszállítási krízis kialakulásának. Európa fellélegezhet, az idén nem zárja el Oroszország a gázcsapokat.

 

A kialakult gázár vita mellett kisebb publicitást kapott a két ország közötti olajvita, amely nem a szállítandó nyersanyag áráról, hanem az egész eddig működő rendszer átstrukturálásáról szól. Oroszország kedvezményes áron szállítja a nyersolajat Belarussziának, amelyet az, feldolgozás után exportvámmal terhelten, világpiaci áron értékesít tovább évenként mintegy 3,5-3,7 Mrd dollárral növelve a belarusz költségvetés bevételi oldalát. Oroszország ajánlatott tett Belarussziának az exportvámból adódó bevétel 85-15 %-os megosztására, amelyet a baráti ország nem fogadott el és megtette saját javaslatát az 50-50 %-os megosztásra. Ez az oroszok részéről bizonyult elfogadhatatlannak, így a kérdés megoldatlan maradt.

 

A plusz bevételről lemondani nem szándékozó orosz vezetés 2007. január 1-vel az eddig exportvám alól mentességet élvező, Belarussziának szállított olajra 180 dollár/tonna vámot vetett ki, amely az orosz pénzügyminiszternek az elnök felé tett beszámolója szerint 3,5-4 Mrd dollár éves bevételt jelenthet1. A vám bevezetésére válaszul, a kieső állami bevétel kompenzálásaként Belarusszia január 3-án 45 dollár/tonna tranzitvámot vetett ki a területén keresztül szállított orosz nyersolajra, ami gyakorlatilag az Európa felé történő nyersolaj szállítás beszüntetéséhez vezetett2.

 

Jelenleg Európa ideges és energiaválságtól tart, Belarusszia és Oroszország pedig tárgyalásokat kezdtek egy kölcsönösen elfogadható megoldás kialakítására.

 

A helyzet kényes, hiszen ha a vita elhúzódik mindkét országnak nem csak politikai, de komoly gazdasági veszteséggel is számolnia kell. Belarusszia az elmúlt évek kutya-macska barátságát jellemző időszaktól eltérően markánsan eltávolodhat a hozzá egyedüliként pozitívan viszonyuló, világgazdasági és -politikai hatalmát visszanyerni igyekvő Oroszországtól, Oroszország pedig komoly presztízsveszteséget szenvedhet el a már amúgy is megkopott megbízható energiharodozó-szállító szerepében. És ez a presztízsveszteség hosszú távon gazdasági krízist is kiválthat, hiszen amíg az orosz gazdaság látványos fejlődése alapvetően az energiahordozó-exportra alapszik, addig az ország ki van szolgáltatva a felvevő piacnak – mert mint tudjuk, nem csak a piacnak van szüksége az árura, hanem az árunak is a piacra.

 

Az orosz szállítások megbízhatósága iránti bizalomvesztés már a 2006. év eleji orosz-ukrán gázár vita során érzékelhető volt, és ezt a tendenciát a jelenlegi krízis csak gerjeszti. Január 9-én, párhuzamosan azzal a lengyel bejelentéssel, miszerint az olajszállítások további akadozása esetén az ország kész a drágább, de kevésbé „átpolitizált” norvég nyersanyag beszerzésére, Angela Merkel német kancellár a helyzetet kommentálva kifejtette, hogy az EU-nak diverzifikálnia kellene energiaellátását az orosz nyersanyagtól való függőség mérséklése érdekében.

 

Látható, hogy nem egyszerű, két országot érintő kereskedelmi vitáról van szó, hanem komoly gazdasági-politikai krízisről, amely akár európai szintű energiaválságot is okozhat. Az okok közt – amely az orosz vezetést az említett intézkedések meghozatalára késztette – a közvetlen gazdasági megfontolások mellett lényegesen fontosabb elem Oroszország gazdasági és politikai stratégiájának alakítása, amely az ország világgazdasági integrációját és politikai hatalommá történő erősödését hivatott szolgálni.

 

A most kirobbant krízist hiba lenne külön kezelni az elmúlt évek orosz külgazdasági lépéseitől, hiszen nem elszigetelt jelenségről van szó. A nagy vihart kavart ukrán-orosz gázvita mellett Oroszország gyakorlatilag minden szovjet utódállam esetében leépíti az energiahordozó árak árképzésében nyújtott kedvezményeket. Az egységes képet mutató gazdasági lépés mögött politikai diverzifikáció is tapasztalható – a baráti országoknál enyhébb, a többieknél drasztikusabb áremelkedés figyelhető meg -, de a tendencia ezzel együtt is jól látható. Oroszország igyekszik lazítani a tőle erősen függő, de gazdaságilag gyenge, politikailag nem elkötelezett államokkal tartott kapcsolatot és ezzel párhuzamosan keresi a számára kifizetődőbb, stratégiailag jelentősebb gazdasági partnerekkel történő szorosabb együttműködési lehetőséget. Jelentős lépésnek tekinthető ezen az úton Kína és Oroszország politikai-gazdasági közeledése, valamint az orosz WTO csatlakozási szándék folyamatos kinyilvánítása. Oroszország figyelme nagy részét már nem közvetlen szomszédjaira, hanem új stratégiai partnerek, gazdasági integrációs lehetőségek keresésére szenteli. Ezzel együtt a volt tagköztársaságok nem szakíthatók el teljesen Oroszországtól és ez nem érdeke a moszkvai vezetésnek sem. A térségben az energiahordozók árának világpiaci árhoz történő közelítése nem jelenti az orosz politika visszavonulását az érintett országokból; azt a geopolitikai befolyás fenntartásának kényszere, az ott élő orosz kisebbség ügye, valamint az érintett területeken található infrastruktúrára3 való orosz ráutaltság sem engedi.

 

A stratégiai megfontolások mellett a most kirobbanó belarusz-orosz vitának természetesen rövid távú okai is vannak, amelyekben egyaránt megfigyelhető a bevételnövelés szándéka és az erőből való politizálás, a presztízsharc. Ez utóbbit tekintve viszont Oroszország lényegesen előnytelenebb helyzetben van mint a tavalyi, hasonló indulatokkal átszőtt ukrán-orosz gázvita esetében.

 

Mind Ukrajna, mind Belarusszia felé Oroszország kiszolgáltatott, hiszen nemzetközi szállítási szerződéseinek jelentős részét jelenleg csak ezen országok területén futó vezetékeken tudja teljesíteni. A szerződések teljesítése létfontosságú úgy az európai országok, mint Oroszország számára – a szállítási infrastruktúra szerkezete miatt az előbbieknek az egyoldalú energiaellátási rendszer miatt, az utóbbi pedig a nem diverzifikálható felvevőpiac okán. Tehát ha a szállítások megszakadnak az súlyos energiaellátási problémát jelenthet az EU, és jelentős bevételkiesést – hosszabb távon pedig drasztikus mértékű piacvesztést – az orosz gazdaság legfontosabb ágazata számára. A szállítási, illetve tranzitfeltételekről pedig Belarussziával és Ukrajnával kell megállapodnia Moszkvának – ez pedig igen előnyös tárgyalási pozíciót nyújtott Kijevnek 2006 elején és biztosít jelenleg Minszknek.

 

A helyzetet árnyalja a két „tranzitországban” a vita idején tapasztalható belpolitikai helyzet. Mivel Ukrajnában a választásokat – amelynek tétje a nyugat-barát kormányzat hatalmon maradása, vagy az oroszbarát ellenzék hatalomra kerülése volt – megelőzte az Oroszországgal kirobbant gázárvita, az akkori helyzet erősítette az orosz fél tárgyalási pozícióit. A nyugat-barát vezetésnek érdeke volt minél gyorsabban és probléma mentesebben a lehető legelőnyösebb megállapodás elérése, és európai integrációs törekvései sem engedtek túl nagy mozgásteret a tárgyalások során.

 

Belarussziában Lukasenkót ez évben újra elnökké választották, és jelenleg – köszönhetően az elmúlt évek orosz külpolitikájának is – nincs olyan említhető ellenzéki mozgalom az országban, amely oroszbarát lenne. Így Lukasenkó megbuktatása esetén számba jöhető ellenzéki erők hatalomra kerülésük esetén nem jelentenének előnyt az orosz politikának, sőt. Ezért a jelenlegi vitában Oroszország – bár az erősebb fél és regionális szinten vezető hatalom – tárgyalási pozíciói lényegesen kedvezőtlenebbek a 2006. év eleinél.

 

Olvashatók olyan vélemények, amelyek szerint a jelenlegi vita előkészítése az egységes orosz-belarusz államnak, amely záloga V. Putyin 2008-ban lejáró orosz elnöki mandátuma utáni hatalomban maradásának. Érdekes kérdés. Bár a teóriát alátámasztani látszik, hogy az egységes orosz-belarusz állam kialakításának folyamata több éve húzódik és láthatóan Lukasenkó nem törekszik felgyorsítani azt; valamint, hogy az orosz elnököt az alkotmány szerint nem lehet három, egymást követő ciklusra választani, bár időről-időre születnek ez irányú alkotmánymódosítási kezdeményezések; véleményem mégis az, hogy a most kirobbant belarusz-orosz olajvita okai alapvetően stratégiai megfontolásokra vezethetők vissza, amelyet átsző a két vezetés presztízsharca, erőfitogtatása.

 

 

Hivatkozások


1. Az orosz helyzetértékelést jól jellemzi Alekszej Kudrin miniszter beszámolójához fűzött elnöki reagálás: „Ez azt jelenti, hogy az elmúlt öt év során a költségvetés vesztesége az eddig nem bevezetett exportvám miatt évi 3-4 Mrd dollárt tett ki?”


2. A hivatalos belarusz álláspont szerint amíg az orosz fél nem fizeti meg az adót, addig nem engedik át az orosz olajat. Az orosz fél viszont addig nem hajlandó érdemben tárgyalni, amíg Minszk nem törli a tranzitadót.


3. Bár folyamatosan fejlesztik az orosz energiahordozók szállítására alkalmas – vezetékes és tengeri – infrastruktúrát, de egyelőre az Európa felé kiépített csővezetékeken bonyolódik a energiahordozó-export jelentős része.