H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2009/08/02

Ömlengés 2

Megint baromi jól érzem magam. :)

Bár Paulnak még nem mutattam meg az autót, a többiek megnyugtattak, hogy nem olyan szörnyű... Kezdek belejönni a vezetésbe, sőt, ma tankoltam is. :) Rá kellett jönnöm, hogy amíg ide nem jöttem, gyakorlatilag soha nem vezettem, és nem szereztem gyakorlatot benne.

Sokat dolgoztam a héten, a mai nap kifejezetten nyüzsi volt. Tegnap esküvő volt, és a vendégek nagy része ott aludt a szállodában, és ma reggel persze mindenki jött reggelizni.Amikor dél körül úgy zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék, kicsit megijedtem, hogy hé, én így nem akarok vezetni, de szerencsére elállt mire el tudtam indulni haza.

Tegnap voltunk New Yorkban, sétáltunk a Soho-ban, az utcán festményeket nézegettünk, megkerestük a helyet, ahol annó uncle Loui kávézója volt, megtaláltuk a kis olasz éttermet, ahova akkor járt, és fantasztikusan jót ettünk. Már megint isteni gombát ettem, pedig alapvetően nem szeretem a gombát. (Már várom, hogy a hallal is így járjak) Aztán megnéztük Chinatown szélét, és little Italy-t, ahol sikerült megint bevásárolnom. Otthon soha nem találtam olyan táskát, ami igazán tetszett volna, itt meg egyfolytában... :) Megtaláltam a zöld táskát, amit kerestem. :) Meg legalább beszereztem a szokásos dolgokat(póló, bögre). Le kell állítanom magam. :)

Á, most minden jó. Csak pici Zsófi hiányzik nagyon. :(

 

 

 

Kulcsszavak: fun NY

2009/07/20

Ömlengés

 

Tökéletes napom volt.

Nem tudtam nem mosolyogni. Azt hiszem ez az, amire azt szokták mondani, hogy boldogság.

Bevásároltunk, főztünk, és este együtt néztünk filmet. Szóval semmi különös nem történt.

Ezra nem evett egyik főztömből sem, de ez azt jelenti, hogy nem vendégnek tart, hanem unokatesónak, ami tök jó.

Kész lett a kovászos uborkám, és főztem tökfőzeléket (az elsőt életemben). Még uncle Loui is azt mondta, hogy nagyon finom, pedig ő nagy kritikus, és nem mondaná udvariasságból. Amikor a főzelék kész lett, és megkóstoltam, és tényleg finom volt, akkor kezdtem a folyamatos mosolygást, amit nem tudtam abbahagyni. Nem hitem, hogy tényleg jó lesz, mert nem olyan tökből készült, amilyenből főzni szoktuk. Nem is! Nem a főzelékkel kezdődött! Apu levelével, amiből áradt a jókedv, és a nyugalom, és rám ragadt. Jó volt tudni, hogy otthon minden a legnagyobb rendben van.

Holnap megyünk New Yorkba Amy-vel! Nem tudom, hogy fogok elaludni. Túl izgatott vagyok. :)

Kulcsszavak: család fun

2009/07/10

Palacsinta

Ma Amy süti a palacsintát. Megkevertük a tésztát, boszorkány módra, megsütöttem az első kettőt, aztán átvette a lány és még mindig nem unja. :)

Már háromszor sikeresen fel is dobta, de aztán a hagyományos módszernél maradt. :)

Vicces egy 30 éves lányt palacsintát sütni tanítani. :)

 

 

Kulcsszavak: fun kaja

2009/04/23

zipper earphones

elkepesztoen jopofa

 

Kulcsszavak: fun tech

2009/04/17

my usual approach

Kulcsszavak: fun

2009/04/08

roka!

konnyezem ezen a kepen. hogy lehet ennyire huje pofija?!?!

 

 

Kulcsszavak: fox fun roka

2009/04/03

hamsterdam

van mar jegyunk ugyhogy megyunk!!!
Kulcsszavak: Agi fun travel

2009/03/31

tweed run

 

 

 

 

 http://community.livejournal.com/pishpot/248933.html

 

Kulcsszavak: cycling fun weird

2009/03/28

i said no!

Kulcsszavak: fun

2009/03/26

biking community tool

 

http://www.ohgizmo.com/2009/03/20/contrail-biking-community-tool/

Kulcsszavak: biking cycling fun social