Összes blogok

küldjetek zenét, ehhez már nem találtam

sokat gondolkodtam, sokat beszélgettünk, Mutter nem vállal több kezelést, megmondta, bármi legyen abban a leletben, el sem ment ma érte, majd csütörtökön, ha kedve van. Azt mondja pókfonálon lóg az élete és tőle ennyi tellett, mondhatok akármit. Csonttá van fogyva. Amúgy rendben. Mit fogok kezdeni vele a város másik végén, meló mellett ha baj lenne? Ha otthagyom a melót, nem élünk meg. Remélem SEMMI nem lesz abban a leletben rossz.

szeretnék újra minden a helyén tudni intézni,  mondjuk éjjel aludni magamtól, nem piától, nem autóban utasként a város másik feléig, délután, meg vendégségben ülve. Sírni minden f@szságon mondjuk otthon a fürdőszobában vagy egye fene az autóban egyedül, nem a melóhelyen vagy P-nek egy durvább nap után. Kattogó aggyal észnél lenni meg pörögni a melóban és napközben, nem éjszaka. Főzni meló után délután és nem éjjel. Mosásra ugyanez. Sminkelni minden nap, visszamenni edzésre. Normális kardiológiai leletet, hogy ne tiltsák tovább a sportot. Kevesebb szívpörgést, kevesebb fájdalmat, rosszullétet, napi 4 óránál több alvást. 1,5 év után. Szeretném vissza az IGAZI pörgésemet, a tornádósat. Perpill semmire se vagyok képes, csak félni mindentől, meg rinyálni mint egy drama queen és sodródni az árral. Ez nem én vagyok. Hova lettem... este 8ig Mutternál, 8:20-ra haza, most fő a krumpli, meg a tea, reggel 6-ra megyek melózni. Azt tervezem, hogy 3-ra itthon leszek és kiülök napozni az erkélyre. Hátha ezt be tudom tartani.

Sehol se jó. Rosszul esik minden. Békét akarok, nyugalmat, nincs erőm harcolni. Vagy vissza legalább a cinizmusomat, hogy tudjak röhögni a trutymótengerben. Hogy csináljam? ELEGEM VAN MAGAMBÓL - ez az egész szánalmas és nevetséges.

TV-t nézek, hónapok óta először: Csak semmi pánik - Ötvös Csöpi és Kardos doktor, az Alfának Zsiguli műszerfala van a belső kamerából :) - régi szép idők...

Küldjetek zenét, ehhez már nem találtam :(

Ezt játssza velem a munkahelyem. Minden lépésemet csekkolják kétfelől. Azt is, hogy kinek írtam levelet és kinek nem. Most welcome. Ez pediglen most addig fog folytatódni, amíg nem unom meg. De nem unom meg, ők fognak kirúgni, a kurva anyjukat, ha találnak rá okot. Gondolom ha nem, akkor majd kreálnak. Micsoda tetves egy brigád. Azt hittem ez a köcsög majd megnyugszik ha eléri nagy pozíciót és nem lesz többet szüksége intrikálni, hogy bemutassa a rátermettségét. Tévedtem. Tényleg akkor kellett volna lelépni, aznap, amikor kinevezték. Nem fog addig nyugodni, amíg ki nem rúgat, csak előbb pokollá teszi az életemet.

 

Egy valamit azonban nem fogok hagyni, hogy vádoljanak és meghurcoljanak hazugságokkal.

Az ilyen napokon meg bírnám ölni magam. Amikor abroncsos satu szorításának érzek egy cérnazoknit. Amikor félterpeszben tipegek görcsben, mint a gutaütéses hetvenévesek szoktak, mínuszkettővel. Amikor tízpercet tart a háromperces út, amikor elsötétül a kép mikor leszállok a troliról vagy lemegyek a lépcsőn a kismetróhoz. Ordítani szeretnék, de mindenem görcsben, a többi rettenesen fáj vagy dagadt. Ülök a helyemen mozdulatlanul, jó ég tudja mikor enyhül és miért. addig meg négylépésből potyog a könnyem. 5 nap viszonylagos fájdalommentesség után, kezdtem elbízni magam. 2 hete nincs edzés se, a lány aki tartja kidőlt a divattal. Még nem jöttem rá, hogy a step ront vagy javít, de ennek mindegy asszem. Ma mélypont van, sikíthatnék, minden második kérdezi mi történt velem? Hát semmi b+, én így élek. Vágyom vissza 3-6 évvel ezelőttre, amikor még szabadon tudtam mozogni, fájdalmak nélkül és amikor még nem kezdtek görcsbe torzulni a porcikáim. Erre nem számítottam. Nem vagyok képes tipegve, jajgatva, sziszegve vagy ágyban/székben ücsülve tengetni a napjaimat. Nem is vagyok hajlandó! Gyűlölöm ezt és magamat vele!

Kurva élet annak aki ilyet kitalál, publikál és b*ssza meg az is aki kiteszi, rebloggolja, akárhogy hívja, rohadt életbe! Napokig ez fog kísérteni! Csessze meg!