Háború
Normandia nem túl sok dolog miatt ismert, de a Normandiai
partraszállás (D-Day) miatt mindenképpen. Bennem ez úgy élt, hogy
ha nem is volt egy diadalmenet, azért elég jól sikerült —
utánaolvasva kiderült, hogy csak részben. Érdemes elolvasni az
egyik partraszállás történetét (
Omaha Beach) — ez
alapján hatalmas melléfogások sorozata volt az egész, kezdve onnan,
hogy az előbombázások rossz helyre mentek(!), így a német
csapatoknak nem sok baja esett, ezután pedig föntről, a domboldalba
ágyazott bunkereikből lőhették a lent, a teljesen nyílt terepen
(ti. tengerpart) álldogáló szövetségeseket.
Az Omaha Beach ma:
A németek nézőpontja a dombon lévő bunkerekből (néhány még most is
megvan):
Erről a történetről tanúskodik a számos katonai temető a környéken
(van német is), például az Omaha Beach melletti amerikai temető,
amiben 10.000 körüli halott van (ezek azok a keresztek, amiket az
amerikai háborús filmekben szoktak mutatni, amikor a halott
bajtársai sírjainál sétál a Hős Katona). Az alsó képen meg egy
kisebb, "csupán" 2000 fős kanadai temető látható, azon belül is egy
mérnök sírja; emlékét koktélzászló őrzi.
A háború emlékét őrzi még a kikötőváros Le Havre, aminek nagy
részét a földig bombázták a háborúban, viszont kompenzációként
(idézem az útikönyvet) kompromisszummentes modernizmussal
építették újra. Nice.
Mont-Saint-Michel
A Mont-Saint-Michel az emberi hülyeségnek egy egészen elképesztő
csodája. Nem maga az elkészült "város", mert az félelmetesen jól
néz ki, hanem ahogy megszületett. Úgy indult, hogy a helyi püspököt
1200 éve álmában megszólította egy angyal, és utasította, hogy
építsen egy templomot a sziklára. Szerencsére a pap nem volt hülye,
ellenállt, és csak azután adta be a derekát, hogy állítása szerint
az angyal az ujjával lyukat égetett a koponyájába. Oh well. Az
építkezés azért is nagyon egyszerű volt, mert a szikla ugyan tök
sima volt, viszont cserébe dagálykor tenger, apálykor pedig
futóhomok vette körül. A domboldal fokozatosan épült be az
évszázadok során, és nemsokára nagyszámú zarándokot vonzott minden
évben, akik többszáz kilométert zarándokoltak át, hogy utána
tucatjával haljanak meg az utolsó ötszáz méteren a futóhomokban.
(Tényleg.) Komolyan mondom, Monty Python-ék sem írthatták volna meg
jobban az egészet.
Étretat
Ha a Little Britain a skótokat figurázta ki azzal, hogy Skóciába
menni az időjárás szempontjából a legjobb időszak július
tizenhatodika délután 4 és 5 között van (
link), akkor a
franciáknak is valószínű megvan a maguk sorozata, ami Étretat-t, a
festői tengerparti halászfalut mutatja be, ahol egy szebb nyári
napon csak 4-szer van jégeső.
Nem először voltam a tengernél, de azt még soha nem éreztem, amit a
tengeri regényekben szoktak írni, hogy
haragos a tenger.
Itt igen. Olyan, mintha forrna az egész, és szét akarná tépni a
halászfalut. Meglehetős élmény ott állni vele szemben.
Az alsó képen fönt a fehér izé egy emlékmű két pilótának, akik a
repülés hajnalán Párizsból akartak átrepülni az USÁ-ba a
kávédarálójukkal, és itt látták őket utoljára.
Saint-Malo
Régen számos kalóz lakta az erődítményszerű belvárosát, ma pedig
a szinte tökéletesen megőrzött, fallal körülvett óvárosban virágzik
a turizmus.
Ennek a szállodának a tulajdonosának pedig elég nehéz lehetett a
gyerekkora:
Az idő
Az időjárást a következő, megtörtént párbeszéddel lehet legjobban
összefoglalni:
— KURVÁRA FÚJ A SZÉL!
— MI?! NEM HALLOM, MERT KURVÁRA FÚJ A SZÉL!
Úgy kell elképzelni a dolgot, hogy amíg mondjuk Angliában napi
4-szer képes megváltozni az időjárás, addig Normandiában óránként
4-szer. Első nap 16-szor volt eső, 9-szer hagyományos felhős ég,
13-szor napsütés és kétszer jégeső. You do the maths.
Muszáj még megemlékezni még a dagályról. Én mindig úgy képzeltem,
hogy a dagály egy olyan méltóságteljes dolog, ami szépen lassan
veszi birtokba a partot — végülis van rá 6 órája. Ehhez képest
onnantól, hogy azt mondtam, hogy
Nézzünk be oda, 3 perc alatt
tuti nem borítja el az utat a dagály, odáig, hogy a lenti kép
készült (azaz odáig, hogy a 2m széles, folyamatosan lejtő
partszakasz teljesen eltűnt a víz alatt), egy (1) perc telt el. És
ez nem költői túlzás, egész konkrétan ennyit emelkedett a víz 60
másodperc alatt. Ijesztő.
Konyha
Sajnos azt nem sikerült megfejteni, hogy mi volt az a történelmi
esemény, aminek hatására csigát és békát kezdtek el enni a
franciák, mindenesetre valószínűleg elég hosszú ostrom volt.
Ráadásul meglehetősen undorodhattak az esőáztatta (jobb esetben)
várban fondue és a fűszervaj hiányában a csigától, amit egyébként
is 4 óráig kell főzni, ők pedig valószínűleg az első párszáz
próbálkozás alatt erre nem jöttek rá. Elég szar lehetett. Így
párszáz év után viszont az a helyzet, hogy a camembert-be mártott
csiga az nagyon finom. Hasonlóan a kacsa, ami a francia csaj
szerint angolul
dük (itt muszáj idéznem a Gyalog galoppból
a francia várvédő válaszát Artúr király kérdésére, hogy hova
valósi:
I'm French! Why do you think I have this ridiculous
accent?), meg a csomó tengeri herkenyű (kivéve az osztriga,
mert annak a titkát nem sikerült megfejteni).
Tanult kollégám szerint egyébként
evőeszközvakság-ban
szenvedek, ugyanis sem a
csigaevő villát, sem a
kagylóevő villát nem vettem észre, így kanállal
mártogattam őket a fűszervajba, ahogy azt legfeljebb egy
visszamaradott barbár tenné a pampán. Az alábbiakban egyrészt egy
csigatartó edényt láthatunk, másrészt a főételt, ami nálam egy Nagy
Bödön Kagyló volt — miután megettem kb. 90 kagylót, már majdnem
látszott az edény alja.
Összefoglalás
Ha nyáron (Isten őrizz!) szép idő lesz, muszáj visszamenni egy
hétvégére...
