H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2010/08/26

"Most eszébe jutott, hogyan tárta kezét e végtelen világos kékség felé, és sírt. Gyötörte az a tudat, hogy őneki mindez teljesen idegen. Micsoda dáridó, micsoda mindennapos nagy ünnep ez, amelynek sosincs vége, és amelyhez régóta, gyermekkorától fogva mindig vonzódik, és amelyre ő sehogy se tud eljutni. Minden reggel feljön ugyanez a fényes nap; a vízesésen minden reggel megjelenik a szivárvány, a legmagasabb hegy, az a havas, ott a távolban az ég peremén minden este bíborlánggal ég; minden "kis légy, amely a nap meleg sugarában körülötte zümmög, részt vesz ebben az egész kórusban: tudja, szereti a maga helyét, és boldog"; minden fűszál nő és boldog! És mindennek megvan a maga útja, minden ismeri a maga útját, dalolva jön, dalolva megy; csak ő nem tud semmit, ő nem ért semmit, sem az embereket, sem a hangokat, csak őneki idegen minden, csak ő az elvetélt."

Dostoyevszki: a felkegyelmu, III.7

 

 

"Es ebben a pillanatban, allom es eberseg kozott, amikor megnyilik nekunk a kulso tudat, akkor ereztem meg azt, ami annyira megrazo es elkepeszto  a vallasokban: a vilagur orok tokeletessege, a fold vegtelen keringese. A kenyszer irtozatos, elviselhetetlen erzese. Kenszyeritve vagyok turni, hogy a nap minden nap kel fel. Ez borzaszto. Ez embertelen."

Cortazar: Santaiskola, 67.

Kulcsszavak: forditások

2009/10/21

A vodkarol

"Vannak emberek, akik tudnak inni vodkat, es vannak, akik nem tudnak, de megis isszak. Es ugy az elso csoport tud oromet szerezni a boldogsagban es meg bajban is, a masik csapat meg mindig mindenhol szenved..."

Iszaak Babel. Odesszai tortenetek.

Kulcsszavak: forditások

2009/09/05

"A labai kozott volt egy Lyuk, o nem, nem szakadek, mint ahogy en mindig gondoltam, hanem egy vekony nyilas, es ebbe a nyilasba en, pontosabban o rakta be az en ugynevezett ferfi szervemet, egyaltalan nem fardsag nelkul; es, szenvedve es csinaltam a faraszto munkat, amig nem engedtem ki mindent, vagy ne madtam fel erotlenul, vagy amig o nem kerte, hogy hagyjam mar abba. Idiotanak valo szorakozas, ugy gondolom, es raadasul elegge faraszto, ha eleg sokaig szorakozol vele."

 

Samuel Beckett, Molloy.

Kulcsszavak: forditások

2008/10/08

Morelliana

Tulajdonkepp mit is jelent ez az egesz tortenet arrol, hogy szerezzuk vissza az ezer eves kiralysagot, bizonyos Edent, mas vilagot? Minden, ami mostansag irodik (es amit erdemes olvasni persze), mind meg van telve az a vilag iranti szorongassal. Az arkadia komplexusa, a nagy visszateres, back to the Adam, le bon sauvage. Az elveszett paradicsom, keresem, hogy megtalaljam, most orokke el vagyok veszve a sotetben... Allandoan vagy a szigetek vannak a fejedben, vagy guru (persze, ha van eleg penzed repulojegyre Indiaig), vagy egyszeruen belekapaszkodsz egy csesze kaveba es minden oldalrol megnezel, es persze ez mar egyaltalan nem is csesze, hanem annak a disznosagnak a tanuja, amiben most elunk, amiben fulig el vagyunk, hat es egyaltalan, hogy a fenebe maradhat az csak egy kis kaves csesze, ha mar a legbutabb az ujsagirok kozott a kvantumelmeletrol vilagosit fel minket, meg Planckrol meg Heisenbergrol,  es minden erejet abba fekteti, hogy harom oszlopban magyarazza el nekunk, hogy a vilagon minden remeg es vibral, es hogy az ugrasra keszulo macska turelmetlenul varja azt a hidrogen kitorest, amelytol mindannyian folrepulonk. Ha nem akarjuk szepiteni, ugymond.

 

A kavescsesze - feher, a egyszeru lelku vadember - barna, Planck meg egy fantasztikus nemet. Es mindez mogott (mindig van valami "amogott", azt kell mondjam, ez a modern vilaglatas kulcsszava) ott van a Paradicsom, mas vilag, az elveset artatlansag, amelyet hiaba probalunk sirva visszaszerezni. Ugy, vagy maskepp, mindenki, aki ezt keresi, megprobalja kinyitani ezt az ajatot, hogy bemehessen es jatsza el a sajat reszet is. Es mindez nem az Eden, mint olyan miatt van, meg nem is ezert, csak egyszeruen jo lenne otthagyni a hatad mogott az sugarhajtasu repuloket, a politikusak arcait, ebreszto szerinti ebredest, lazmerot es kamilalteat, nyugdijbamenest seggberugassal (negyven evig ott koptattni a feneked, hogy ne legyen annyira elviselhetetlenul fajdalmas, de akkor is faj, mert a cipo sarka egyre melyebben megy bele es pecseteli le a szegeny feher segget, barkie is legyen - penztarose, tiszte, irodalomtanare vagy novere), es azt mondjuk, a homo sapiens nem is azert keresi azt az ajtot, hogy az Ezereves Kiralysagba lepjen be (bar isten bizony, nincs benne semmi rossz nincsen abban), hanem csak azert hogy azonnal zarjuk be magunk utan, es a farkunkkal csovalva , mint a kutya, tudatositani, hogy ennek a kurva eletne ka ciposarka mar a csukott ajto tuloldalan kopog, es most mar el lehet lazulni es nem kell fesziteni a mi szegeny szerencsetlen fenekunket, most mar szet lehet nyujtoszkodni, es a virazgo kertben nezni a felhoket, akar ot ezer, akar husz ezer evig, es senki se szol semmit - csak ulljel es nezzel magadnak a viragocskakat.

 

Idonkent a seggberugottak hordajaban akad olyan is, aki nem csak az osszes lehetseges dimenzioban jovo seggberugastol (azokat a szokasos dimenziokat leszamitva, mint pl. a regen megromlott jozan paraszti esz elve, vagy hasonlo hulyeseg) szeretne megvedeni magat a csukott ajto mogott, hanem ezek az egyenek hiszik abba, hogy nem is letezunk ebben a vilagban, hogy a a mi nagy oseink idedobtak minket ebbe a vilagba a folyassal szemben, es valahogy ki kellene innen maszni, persze ha nem szeretnel egy lovas szoborba atvaltozni, vagy pl. egy peldas csaladi nagyapaba. Es hogy semmi sincs veszve, ha van annyi batrosagot kijelenteni, hogy minden el van veszve, es hogy mindent ujbol kell kezdeni...

Talan van is ezereves kiralysag, de ha megfutamodunk az ellensegunktol, sose foglaljuk el a varat. Es a korszakunk csak azt teszi, hogy ezer sok kis dologtol szokik el, valamilyen ajtokat keres es neha ki is tori oket. Mi tortenik utana, senki se tudja, aki azt latta, meghalt, mihelyt beleesett a feledseg sotetebe, masok meg ugy valositottak meg a szokesuket, hogy a konformizmus utjara alltak, egy kis videki hazikova, vagy irodalmi es tudomanyos munkakba, vagy turistikai utazasokba. A szokesek ki vannak tervezve, letezik magas techologiai folyamat a fejlesztesukre, mint a nejlon formulajanak. Vannak hulyek, akik azt hiszik, hogy a reszegedes az is egy modszer, vagy lehet talalni kiutat a drogban vagy a homoszexualitasban, barmi jo lesz, ami onmagaban szep es semmiseg. De hulyeseg lenne ezt rendszerbe szedni, vagy az ezereves kiralysag kuclsanak tekinteni. Talan vagy egy masik belso vilag ebben a vilagban, csak nem talaljuk meg, ha a mindennapi rendetlensegunkbol rakjuk ossze, akkor se talaljuk, ha tulzasba visszuk vagy elnyomjuk az eletunket. Az a bilag nem letezik, azt ujra kell letrezhoni, mint a Phoenix madarat. Az a vilag ugy letezik ebben, mint ahogy a hidrogen es oxigen letezik a vizben, vagy mint ahogy az Spanyol Akademiai Nagylexikon 78., 457., 3., 271., 688., 75., 456. oldalain talalhato szavak elegendoek arra, hogy egy tizenegy versszaku poemat irjunk Garcilasobol.

 

Tegyuk fel, hogy a vilag - ez egy mondatforma, amelyet el kell tudnunk olvasni. Es ha eltudjuk olvasni, vissza tudunk idezni. Kinek kell a szotar onmagaban? Na de ha a bonyoludt alkemiai reakciok kovetkezteteben  a legalapvetobb elemekbol megjelenik a folyopartjan a Beatrice, miert ne tegyuk fel, hogy ebbol is szulethet valami? Milyen taszitoan unalmasnak tunik az a parokas ember, aki darabokbol rakja ossze a heti rendje: ugyanaz a kaja, ugyanaz az ujsag olvasasa, ugyanazok az elvek alkalmazasa ugyanazokban a helyzetekben. Lehet ez lenne az ezereves kiralysag, de ha mar egyszer bemegyunk, azt maskepp hivjuk. Meg ha a tortenelem osztorjaval verjuk, meg ha mindenfele "meg ha" halmazaval is vegezzuk, akkor is a mi celunk a szepseg marad, es a vagyunk hatara - itt maradni a foldon, az ajton ezen oldalan, ahol tulajdonkepp a vilag nem is olyan rossz, ahol eleg sok elettel elegedett ember letezik, akikenk van parfumuk, rendes fizetesuk, magasreptu irodalma, hifi lejatszo, es mit kell idegeskedni, a vilag ugy is vege fele tart, a tortenelem a legmagasabb ponjtahoz kozeledik, hamarosan a technologi korszaka kezdodik. Minden szuper, angyalom, minden a legszueprebb.

A vilag legnagyobb hulyenek kell lenni, Valencia holdja alatti koltonek, hogy ot percnel tobbet vesziteni erre ez erthetetlen unalomra, amivel vegezni lehetne. Minden multinacional vezetoi megbeszeles, minden muhold, uj hormon vagy atomreaktor azert vannak, hogy a folosleges remenyeinket semmisitsek meg. Es maga a kiralysag talan muanyagbol lesz elkeszitve. Es nem is arrol van szo, hogy a vilag olyanfajta Orwell vilagba fog atvaltozni. Sokkal roszabb: ez a vilag minden tekintetben kellemes lesz, minden a lakok kivansagai szerint lesz megcsinalva, nem lesz se irastudatlan, de se szunyog, a csirkek orisok lesznek, es talan tizennyolc labuk leszuk, es egyik finomabb lesz a masiknal, es a wc-ben televizio lesz, a viz szines, a het minden napjan mas szinu, es ez mind az allam gondozasa teszi. Es minden szobaban lesz egy nagy vetito, ahol nagy esoerdok kepe lesz, mondjuk a Rejkjavik lakoinak, Iglu abrai lesznek a Havanna lakossaganak, es ez mind egy kifinomult karterites, hogy meg a legkisebb kellemetlenseget is oltsa le, es igy tovabb...

Szoval ez olyan vilag lesz ez, ami a jozanul gondolkodo embereket kielegiti.

 

Es marad-e meg legalabb egy nem jozanul gondolkodo?

Valamely sarokba biztos megmarad  az elveszett kiralysag emleke. Minden eroszakos halalban az emlekert valo buntetest fognak latni. Minden nevetes, minden konny az annak a jele lesz. Nem valosiznu, hogyu az ember ugy vegzi, hogy megoli az embert. El tudja azt kerulni, lesz annyi ideje, hogy a elektronikus gep gombjat, az urhajo kormanyat fogja meg es elkeruli azt a veszelyt, amit keszitettek neki. Mindent el lehet pusztitani, kiveve a az ezereves kiralysagert valo szorongast, azt a szemunk szinebe viseljuk,  minden uj szerelmunkben, mindenben, ami melyen izgat minket, csal vagy batorsagot ad nekunk. Wishful thinking, talan; vegulis ez a tollatlan ketlabu meg egy tulajdonsaga.

Kulcsszavak: cortazar forditások

2008/04/28

Szeretkezzunk

Nem tudom, hogyan lehet szeretkezni. Vagy szexet csinalni.

Szexet csinalni csak az amerikaiak tudnak. Ez amikor a no raugrik a ferfira es egyutt olyan vadul kiabalnak. Vagyis leoszor persz olyan romantikus zene szol, meg gyertyak. Es a legfontosabb pillanat, amikor a pasi azt mondja, hogy "Oh my God - meg sose csinaltam olyan jo szekszet a novel!"

Persze lehet nem ezt mondja - koztudat, hogy az osszes fordito faszfej, de mindenkepp ki kell fejezzenek az oromuket, kulonben az nem szamit Jo Szexnek. Es a no ki kell fejezz, kulonben megolik. Vagy nem olik meg, de akkor majd elmegy a baratjahoz panaszkodni, a baratjanak meg ugyanolyan problemaja lesz, es akkor egyutt valakit lelovik. Mert a vilag minden problemaja a Rossz Szextol szarmazik.

Ez a Szex itt nemreg jelent meg, mekivel egyutt, azt be kellene tiltani, zzel egyetertek a komunistakkal.

 

Amikor fiatal voltam, akkor probaltam baszni. Ez egy olyan vicces foglalkozas: mindket szereplo seggreszeg, valahol a hazteton, vagy a noi wc-ben, es akkor gyorsan kell, kulonben bejonnek. Minden osszekeveredett, semmit se lehet lekapcsolni, Mell, azt hiszem ez lenne a mell, vagy legalabbis vegyuk ugy, hogy ez mell. Ez meg valam nedves, korulotte szor van, nem lehet megerteni, hova kell bedugni, de vegulis mindegy is, mert mar vege van. Mar csak azt nem tudni, mit csinaljunk ezzel a folttal a szoknyan.

Toszni lehet a mellekhelysegben. A no leengedi a nadragjat es cigizik. A pasi nem cigizik, mert arra gondol hogy sietni kellene, kulonben megisszak a vodkat nelkule.

Kozosulni valoszinuleg gyermekek nemzese celjabol lehet. Vagy valami mas gyogyaszati ok miatt. A kozosulesben az a lenyeg hogy meg veletlenul se lehessen elvezni. Kozosules az egy szereny foglalkozas es kozosulni meg a Nagy Bojt alatt is lehet.

Valoszinuleg a Coitust is valaki elvegzi, vannak olyan huncutkak, de meg az Interneten sem talaltam olyan weboldalt, ami a Coitussal foglalkozna.
Egyet sem. Tehat valoszinuleg buntetendo.

En speciel mar sok even keresztul dugok. A dugas abban kulonbozik minden fent felsorolttol, hogy ha nem akarsz dugni, akkor nem kell. Ha az ember neked nem teccik, nem kotelezo vele dugni. Dugas kozben veletlenul sem szabad arra koncentralni, hogy a Partnernek legyen orgazmusa - o valahogy ezt egyedul is megoldja, nem kisgyerek. Persze ha nem vagy pedofil. Mert hogy vannak olyan emberek, akik mindenaron szeretnenek elvinni az Orgazmusig. Az utcan is elkapnak is elviszik. Ezeknek az embereknek Szexet kellene csinalni, es nem dugni.

Ja, amugy a Partnerekkel nem szabad dugni. Parnereket at lehet verni, vagy meg mittudomen mit kell csinalni, de semmikepp nem dugni veluk. Dugni valami jo novel kellene. Ha nem novel vagy nem joval, akkor ezt maksepp hivjak.

Dugni egy Fasz segitsegevel kell. Mindenfele kukikak, farkincak, peniszek es falloszok valami mas celt szolgalnak - peldaul Coiutsra nagyon jok, de meg lehet veluk vizeletmintat adni. A "Kis Kakaskat" azonnal le kell vagni es kidobni a szemetesbe.

Cicuskakat es viragokat levagni nehez, ugy hogy hadd nyacogjonak es viragozzanak, minket azok nem erdekelnek.

Huvely - ez olyan nedves es mocsaras hely, valoszinuleg csak a penisz szamara vonzo.

Vulva az valami emberi szerv, olyan mint a Bel vagy Vese, es valoszinuleg csak az orvosoknak jelent erdekeset.

Oralisz szexet csak a kurvak csinaljak, de azt is csak penzert. A becsuletes nok Szopjak a Faszt.

Kunningulust talan megcsinaljak neked a nogyogyaszati szeken, de engem oda nem engednek, ugy hogy nem tudom, mi az.

Na, ilyen ez a lingvisztika. Itt valaki most abban fog engem vadolni, hogy karomkodok. En nem karomkodok, en csak nem tudom, hogyan lehet maskepp mondani, bocsanat.

 

© Gorchev 

Kulcsszavak: forditások

2008/02/04

Meister Eckhart, 52. predikacio

"Amikor a sajat elsodleges allapotomban voltam, nem volt Istenem... csak sajat magamat szerettem, es senki mast; az voltam, amit szerettem, es azt szerettem, ami en vagyok, es szabad voltam az Istentol, es mindentol, ami az Isten... Es ezert imadkozzunk az Istennek, hogy szabaditsa meg minket az Istentol, hogy meg tudjuk erteni az igazat es orokke orvendezni ennek ott, ahol az egi angyalok vannak, es minden hangya es emberi lelek eggye valtak, ott, ahol voltam en, es ahol szerettem azt, ami en voltam, es ahol en az voltam, amit szerettem..."

 

Kulcsszavak: forditások

2007/09/28

Liber Mortuum

1. Minek jottel ide, te, aki el? Es mit kerdezel te a sirkovektol? A koporso nem ad olyan valaszt, amit keresel: a halottak halottak.

2. Itt vagy, ket labbal alsz a kemeny folden, es az eg ragyog a fejed folott, es a pokol szakadeka repedezik a labaid alatt, es nyitottak az utjaid.

De a halottak halottak; nincs szamukra se fel, se le, se szakadek, se ragyogas, es minden ut egyforman nyitott meg zart szamukra.

3. Nincs szamukra semmi, csak az ur, a targyak, a testek es az akaratos mozgasok, mivel halottak.

4. Egyikotok legyozi a halal felemet es batran beszal a harcba; a masik gyava modon elmenekul, mivel meg akarja menteni az eletet.

Mirol kerdezel engem te, aki el? Nem fel meghalni az, aki mar halott, es nem kell megmenteni az eletet annak, akinek nincs elete. Hagyd meg magadnak a batorsagodat is, meg a gyavasagodat is. A halottak halottak.

5. Egyik konyorog a halal utani jutalom utan, abban remenykedik, hogy a koporso mogott boldogsagot talal. Masik meg azt mondja: "Nem, itt fogok elni es most, es a foldi oromokben feltalalom a boldogsagomat!".

Mirol kerdezel engem, te, aki el? Mindketto egyforman nevetseges szamomra. Hagyd meg magadnak a meddo remenyeidet, meg az unalmas szorakozasaidat is. A halottak halottak.

6. Egyikotok ugy cselekszik, ahogy a kotelesseg parancsol neki, masik meg mindent ugy csinalja, ahogy csak kivanja.

Mirol kerdezel engem te, aki el? Mindketto egyforman nevetseges szamomra. Mi ez a kotelesseg, ha nem a tulajdonod, de kivulrol tamadja meg teged, mintha rablo lenne, es kotozve hurcikalja maga utan, mint egy rabszolgat? Mi ez a kivansag, ha nem a tulajdonod hanem beled hatol es magaeva teszi, mint egy alvo novel, akaratod ellenere? Hagyd meg magadnak ezt a bolyongast es ne hozd a szemetedet a halottak hazaba. Mert a halottak halottak.

7. Egyikotok azt mondja: "A masert elek"; valaki meg azt: "Egyedul leszek, es senkinek se engedem, hogy a szabadsagomat elvigyek".

Mirol kerdezel engem te, aki el? Mindketto egyforman nevetseges szamomra. Aki azt mondja, "egyedul leszek", mar nincs egyedul; aki attol fel, hogy a szabadsagat elvesziti, az mar reg rabszolga lett. Olyanok az elok: a szabadsag szamukra meg rosszab rabsag. Hallod-e, ahogy egy ezertagu korus egyforman kialt: "Nem vagyok olyan, mint a tobbiek; nem hasonlitok ezekre a szerencsetlenekre!"? Olyan az elok sorsa - barhogyan, de csordaba toborzodnak. Hagyd meg magadnak a rabsagodat is, meg a szabadsagodat is. A halottak halottak.

8. Valamelyikotok azt mondja: "A tudas sotet langjaban megtalalom magamat", masik meg ezt: "Minden fellangolasomat az alkotasnak szentelem".

Mirol kerdezel engem te, aki el? Egyik modszer se rossz arra, hogy megoljuk az orokkevalosagot. Es meg tudjuk ismerni, darabolni, es halottat csinalni az elobol. Es tudunk alkotni, osszerakni es halottbol elore hasonlitot csinalni. De hagyd meg magadnak a langodat es a szentelesedet. A halottak halottak.

9. Valaki azt mondta neked, hogy nem vagyok ember, es zavarban elmentel. Mirol kerdezel engem te, aki el? Ertetlenul allok a kerdesed elott. Persze hogy ember vagyok, hisz megszulettem, mint te, apamtol es anyamtol, es emberi nevet viselek, es a csaladi cimmerem ki van vesve a sirkoven, es emberi ver allt meg az ereimben, es a rokonaim most is a foldon elnek, es a nevukre is emlekszem.

De te, aki el, vajon te embernek nevezel engem? Hagyd meg magadnak ezt az elvalasztast; nem ertem en ezt. A halottak halottak.

 

© Natalia Holmogorova

Kulcsszavak: forditások

2007/09/05

Mese a hitelekrol

Egyszer hol volt, hol nem volt, elt egyszer ket barat. Az egyik Kolcsonkero volt - kert kolcson penzt es ebbol elt, es mast nem csinalt. Es egyszer kolcson kert a baratjatol egy jelentos osszeget. Egy ev mulva a baratja, aki kolcsonadta a penzt, visszakerte, de erre a Kolcsonkero kategorikusan nemet mondott. Elmagyarazta, hogy egesz eleten at, szuletesetol kezdve, csakis azzal foglalkozott, hogy kolcson kert, es ha visszaadna a penzt, akkor nem lenne mibol elnie.

Nem mondott semmit a baratja. Hamarosan viszont meghalotta, hogy a varosba megerkezett egy kulonleges ember, a Behajto, aki minden penzt behajt, barmennyit is huznanak az adosok. Rabizta az ugyet.

A Behajto elment a Kolcsonkerohoz es kovetelte a penzt, de a Kolcsonkero kijelentette, hogy meg sose az eleteben nem adta vissza az adossagat. Erre a behajto azt valaszolta, hogy o viszont MINDIG visszaszerezte az adosagokat, es meg sose volt olyan, hogy valakit nem sikerulne behajtania. Es meg azt is mondta, hogy ez a szakmaja, es ebbol el.

Hamarosan elkezdtek verekedni. Annyira hangosan, hogy az Arrajaro  megallt es elkezdett kivancsian figyelni a bunyot. A verekedes sokaig tartott, de senki se tudott gyozni. Es egy ora mulva a Kolcsonkero elovette egy kest, elvagta a sajat torkat, es azonnal meghalt - nem akarta visszaadni a penzt, de gyozni se tudott, ezert ugy dontott, elmenekul a mennyben.

A Bbehajto rajott, hogy ez az elso eset, amiokr nem sikerult behajtania a penzt, es ugy dontott, koveti a Behajtot a mennyben is, hogy visszakapjon a penzt. Szoval o is elvagta a torkat.

Az Arrajaro, ugy dontott, okvetlenul megnezi, mi lesz a vege, ezert o is elvagta a sajat torkat - hogy megnezhesse, mivel vegzodik a bunyo ott, a mennyben.

Amikor vegighallgattam a tortenetet, megkertek hogy itelkezzek es mondjam meg, ki a Bunos - a Behajto, a Kolcosnkero, vagy az Arrajaro?

Eloszor ugy gondoltam, az Arrajaro a bunos, hisz nem akadalyozta meg a verekedest. De aztan esembe jutott, hogy mindket verekedo ember az elete dolgaert harcolt. Igy teljesen jogosan tette, hogy nem zavarta meg oket.

De a verekedoket se akartam elitelni, hisz mindketten a megelhetosegukert harcoltak. De a birosagi emberek koveteltek a valaszt. Ket oran at gondolkoztam, aztan meg elhalasztottam az ugyet egy evre.


AmosTutuola: "Az elvarazsolt erdok"
Kulcsszavak: forditások

2007/08/29

Sarkany vagyok, csak, bazmeg, kicsike

Es a kislany azt hitte, hogy lepke vagyok

Vas karmaim vannak, csak mar oreg vagyok

Amikor vihar van, elbujok az ejjeliszekreny moge.

Amikor iszok egy sort, ugy tancolok, mint Siva (jo, mondjuk eleg szarul)

Felek, hogy elkapjak engem a buzi lepkefogok.

Ezert inkabb csokival bemaszok az agy ala es ott kussolok.

Ugy is nezek ki, mint egy csokival osszekent lepke.

Vaganykodok egy kicsit a levegoben, aztan elolvadok.

Elrepulok az etterembe (miafasznak?) es ott megfojtom magam egy arany poharban.

 

© bogomiakov

Kulcsszavak: forditások

2007/07/26

Heinrich Böll: Doktor Murke összegyűjtött hallgatásai

Sarokban a szomszedastalnal harom kulso munkatars ult. Az asztal be volt teritve es tele volt fott toljastartokkal, kenyertanyerokkal es kavecseszekkel. Mindharman  egyutt irtak meg a "Tudo - az ember belso szerve" c. radiosorozatot, egyutt kaptak meg a penzt erte, egyutt reggeliztek, egyutt ittak meg egy kupicaval, es most epp az adozasi probelmakat targyaltak meg. Az egyiket - a Wendrichet - Murke nagyon jol ismerte, de a Wendrich epp felkilatotta - "Muveszet!" - es utana megint "Muveszet! Muveszet!". Murke ilyedten megszeppent mint az a beka, amin tanulmanyozzak az aram hatasat. A "muveszet" szo pontosan szazharmincnegyszer hangoztt el a Bur-Malothke eloadasaban. Murke haromszor hallgatta meg az eloadasat, tehat a "muveszet" szot negyszaz ket alkalommal halotta, es ez tul sok ahhoz, hogy az ember erezzen, most muveszetrol szolo vitaba szeretne bekapcsolodni.

...

- meg egyszer meghallom azt a szot, hogy "muveszet", hiszterias leszek!

- amikor fiatal voltam, egyszer megbiztak azzal, hogy harom perccel roviditsem meg a Hitler beszedet. Haromszor hallgattam meg a beszedet, mielott egyatlalan megengedtek hogy kinyissam a szam es merjem elmondani a feltetelezeseiemet, hogy milyen perceket erdemes kivagni. Amikor eloszor kezdtem meghallgatni, meg egy kokemeny naci voltam. Harmadik alkalommal mar egyaltalan nem voltam az. Ez egy kegyetlen, fajdalmas, de nagyon hatekony gyogyitas volt.

Kulcsszavak: forditások