Összes blogok

Kb. 5 km (a lépcsőig) 34'26 alatt. Kicsit én is náthás vagyok, nem volt kedvem nagyon tolni, épp ezért nagyon jól esett. Persze ettől a tempótól aztán nem fog szárnyakat kapni az állóképességem, de mivel pusztán a mozgás öröméért meg a kikapcsolódásért futok, ha nincs épp olyan kedvem, akkor egyszerűen nem futok gyorsabban és kész.

 

Azt figyeltem meg, hogy tavasszal és nyáron több túlsúlyos embert látok futni, mint ősszel. Rosszabb esetben a bikiniszezon elmúltával alábbhagyott a lelkesedésük, jobb esetben mostanra lefogytak :)

 

Apropó, lefogyás: nemrégiben méredzkedtem, és tádáááám, 60 kiló altt vagyok! Igaz, hogy csak 10 dekával, de milyen rég is kezdődött már ötössel :))) Mindenesetre 1-2 nadrágomat már föl tudom húzni magamra, ami elég lesz ahhoz, hogy átvészeljem a telet, úgyhogy a többivel most már ráérek.

Pár hét kihagyás után megint voltam futni. Jó szar volt. Valahogy fájt minden porcikám, és úgy kellett magamra parancsolnom félpercenként, hogy ne essen szét (olyan nagyon) a mozgásom. Ettől függetlenül, ha valaki látott ma futni, hát kb azt gondolhatta, hogy a maratonból futom az utolsó kilométereket. Persze ez hülyeség, mert a külsőm nem erre enged következtetni :)

 

Na ez meg a másik, tényleg jó lenne már lefogyni. Érdekes, hogy esztétikailag megszoktam, hogy így nézek ki, meg hogy kb. 5 darab ruhát tudok felvenni (mondjuk az ősszel meg télen nem tudom, miben fogok járni...), és a strandolás sem okozott külnösebb lelki tratumát. Annál is inkább, mivel körülnézve megállapítottam, hogy nálam sokkal fiatalabb, abszolút gyerek nélküli csajok sokszor rosszabbul néznek ki, mint én , hát ha ők kimehetnek a strandra, akkor én sem fogok parázni, akinek nem tetszem, majd elnéz másfelé :) Ellenben a testérzeteimet nem tudom megszokni. Pl. hogy összegyűrődik a háj a hátamon. Vagy hogy futás közben - már bocs a naturalisztikus fogalmazásért - reng a seggem. És hogy a futás mint fogalom egyyzerűen nem ugyanaz a szokásosnál 7-8 kilóval nehezebb testtel.

 

Na mindegy, majd idővel lesz abból is valami. Most mindenesetre 43'40 alatt sikerült úgy 6-6,5 km körüli távot (a Duna-parton a fákig).

10 hónap után először újra futottam ma. Na jó, ne nagyzoljunk, inkább csak kocogtam. Kb. 5-6 km körüli távot 39 perc alatt. Olyan jó volt!

 

Sportmelltartónak megbocsátom, hogy ennyibe került, nagyon jól tart, egyáltalán nem fájtak a melleim. A futócipőm még mindig jó barátom, meg a Duna-parti szél is.

 

Jó lenne máskor is. Biztos egyre jobban esik majd, ahogy kevesebb kiló leszek, most azért nagyon érzem még azt a 8-9 kilót, amit pluszban cipelek.

Most már vagy 3 hete vagyok beteg kisebb-nagyobb mértékben, és ma rámerészkedtem a mérlegre. 51,4 kg vagyok. Hát ennyi kamaszkoromban voltam utoljára, de nincs benne valami sok öröm. November óta nem voltam az edzőteremben, jógaórán is vagy egy hónapja voltam utoljára, tehát inkább ványadt vagyok, mint szuperszexi :)

 

Inkább lennék 54, de fitt és egészséges.

 

Követelem, hogy jöjjön a tavasz! Legyek egészséges, mehessek futni, tudjak tornázni, menjünk kirándulni a gyerekekkel és túrázni Férjjel kettesben! És most már enni is akarok jóízűen, úgy, hogy érezzem is az ízét!

 

Panasznapunkat hallották, köszönjük figyelmüket!

A legfontosabbakkal kezdem: 29-én és ma újabb két kisbaba született a baráti körünkben, nem győzök örülni nekik! 29-én megszületett Botond Kolos, ma pedig Marcell Gábor, mindenki a lehető legjobban van. A babalátogatások alkalmával érzem, ahogy egyre kevésbé tudok ellenállni a vágynak, hogy nálunk is jöjjön a harmadik. Én biztos valami megszállott vagyok, de imádom a kisbabákat, és egyszerűen érzem, hogy a mi családunkból még valaki hiányzik. Remélem, a harmadik után majd lenyugszom :)

 

Az ünnepek alatt tök jó volt együtt lenni teljes létszámban, talán Gábor is kikapcsolódott egy kicsit, nyáron sosincs ennyi szabija egyben. Igaz, a Karácsony meg az utána következő napok utazgatással teltek, ami fárasztó volt nekünk és szerintem a gyerekeknek is, de idén legalább mindenütt pozitív élményeink voltak.

 

A sok vendégeskedés persze megtette hatását: mindketten fölszedtünk pár kilót, szinte napról napra éreztem, ahogy gyarapszik a testhájam. (Valahol láttam egy kiírást a húspultban: kacsa testháj. Tessék mondani, milyen fajta háj van még?) Úgyhogy most kezdhetjük elölről a fitneszkedést. Átkozott jólét... Milyen hülyeség már, hogy megeszünk egy csomó fölösleges kaját, aztán elmegyünk egy helyre, ahol egy helyben futunk és súlyokat emelgetünk, hogy eltűnjön rólunk a háj, aminek ott se kellene lennie... Na mindegy, majd egyszer, ha megvilágosodtam, biztos képes leszek másképp csinálni.

 

Jöttünk haza január 1-jén Pécelről, és azon méláztam, hogy mire jó vajon a dupla záróvonal. A szimpla záróvonalat nem szabad átlépni, a duplát meg nagyon nem? De Férj megvilágította számomra a lényeget. Azért jó a dupla záróvonal, mert a kettő között van egy minsáv. Mondjuk egereknek.

 

Persze nem csak ő a hibbant a családban, mert tegnap este meg az jutott eszembe, hogy ha a porszívóval port lehet szívni, akkor a morzsaporszívóval morzsaport? Mégis mi lehet az a morzsapor? Porított morzsa? Vagy ami a morzsákat belepi, az?

 

Talán a legnornálisabbak még a kistestűek közülünk, már amennyiben még nem fertőztük meg őket... Ádámra kimondottan büszke vagyok, mert olyan szuper nagyfiú már! Segít nekem főzni, meg morzsaporszívózni :), és valamelyik nap önként odaddta a sárgarépáját Lénának, aki sárgarépárt bömbölt, de nem volt itthon több. Szerintem ez hatalmas tett egy háromévestől, hogy saját ötletétől vezérelve lemond valamiről, amit nagyon szeret, a tesója kedvéért, akit egyébként néha kimondottan utál. Most a szobatisztasággal is újra próbálkozunk. Az ünnepek előtt nem éreztem magamban elég türelmet, meg fölöslegesnek is tartottam volna, mert nem akartam úgy elindulni a karácsonyi rokonlátogatásokra, hogy a szekrény egész tartalmát viszem a napi többszöri ruhacsere miatt, arról nem is beszélve, hogy a mi lakásunk egy húgybarlang, az okés, de talán egyes rokonok annyira nem veszik szívesen, ha a fiam körbepisili a lakásukat, mint az állatok a territóriumukat. Szóval mától megint minden a rendes kerékvágásában megy, és nincs többé pelenka. Meggyőződésem, hogy ha Ádám akar szobatiszta lenni, akkor ez minden nehézség nélkül menni is fog neki, és most úgy tűnik, hogy akar. Megkérdeztem tőle, hogy hogy lenne jobb neki, ha időnként megkérdezném, hogy kell-e mennie vécére, vagy inkább majd ő figyel, és ez utóbbit választotta. És simán ki is ment pisilni aztán később kakilni is. Szóval most reménykedem, aztán meglátjuk :) 9 nap múlva 3 éves lesz, a dolog több mint időszerű, úgyhogy hajrá, kisfiam!

 

Ezen kívül egy csomó bejegyzés van bennem, Karácsonyról, rokonokról, gyereknevelésről, párkapcsolatokról, meg a halálról és születésről, nem is beszélve a harmadik gyerekünk kérdéséről, de ezek egyelőre benn is maradnak... Ennyire futotta ma.

Léna a hétvégén egészen belejött ebbe a mászás-dologba. Igazából most már ha nem akarja, nem is igen teszi le a pocakját, szépen akkurátusan rakosgatja egymás után a kezeit és a lábait. És egyre célirányosabban mozog: ha hallja, hogy kint vagyok a konyhában, akkor elhatározza, hogy utánam jön, és addig igyekszik, míg oda nem ér. Lehet, hogy rájött, hogy meg kell tanulnia elmenekülni Ádám elől :)

 

Tegnap voltunk egy esküvőn. Elvittük mindkét gyerekünket, és úgy terveztem, hogy Ádám a vacsorára marad, utána megy a mamájához, Lénát meg elaltatom a babakocsiban. Sajnos a vacsora csak 8-kor kezdődött, és Ádám nem nagyon bírt magával, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy már előtte elvisszük anyósomhoz. Étvágyát tekintve neki a vacsora amúgy se lett volna egy nagy élmény. Léna rendes csaj volt, el is aludt a vacsora elején, sőt, még táncolni is tudtunk egy kicsit, de a menyasszonytánc előtt fölkelt, és mivel látta, hogy buli van, nem is igen akart visszaaludni. Így aztán haza is jöttünk, pedig szívesen maradtam volna még.

 

Ez volt idén az első esküvő, és mostanra szerettem volna 54 kiló lenni. 55,2-ig sikerült jutnom, ami azért majdnem teljesen jó. Öcsémék esküvőjéig van még egy hónapom, és ha kellően lelkesen járok az edzőterembe, akkor talán még addig sikerül az in integrum restitutio, ahogy a jogászok mondanák, azaz magyarul az eredetei állapot helyreállítása, ami alatt a szülés előtti formámat értem. Persze ugyanolyan nem nagyon lesz, kivált ami a cickóimat illeti, de hát ennek bizony bele kell férnie, ha az ember vállal két gyereket. Ahelyett tehát, hogy a változtathatatlanon keseregnék, inkább dolgzom a változtathatón :) Ma fölpróbáltam azt a ruhát, amit szeretnék fölvenni, és rám jött! Mondjuk nem ártana még egy egész kicsit fogyatkozni bele, de azért ennek az eredménynek is nagyon örültem, és büszke is voltam magamra nem kicsit :)

 

Mindazonáltal tegyük hozzá, hogy bár elvileg azon dolgozom, hogy június 12-re jó formában legyek, igazából az a nap akárhány kilósan is nagy boldogság lesz nekem, és csöppet sem fogja a jókedvemet befolyásolni, hogy milyen ruha van rajtam. Istenem, még mindig nem bírom fölfogni, hogy az én kisöcsém komolyan megnősül :)

Ma van a napja, hogy ésszerű szabályok közé szorítom a táplálkozásomat. Még mindig 58-59 kiló között vagyok, 5 hónappal Léna születése után. Ez persze nem katasztrofális, de épp elég ahhoz, hogy ne jöjjenek föl rám a ruháim, és hogy a ruhaboltokat is megsemmisülten kelljen elhagynom a gyönyörű izmos testemet körbeölelő kevésbé gyönyörű zsírréteg okán. 

 

Persze a szoptatás idején nem fogok fogyókúrázni, viszont itt az ideje, hogy lemondjak az este 10-kor elfogyasztott nutellás kenyérről, a tejszínhabos kávékról, az Ádám készletéből elfogyasztott Túró Rudikról. Igyekszem magam visszafogni, ha olthatatlan vágyat érzek egy kis panna cotta után, sőt, nem is veszek tejszínt, mert ha már ott van a hűtőben, úgyis napokon belül készül belőle valami finomság, abból pedig egy újabb milliméternyi úszógumi a derekamra :)

 

Elbúcsúzom azoktól a szép időktől, amikor ezeket büntetlenül megtehettem, mert hát normális esetben azért 5 ilyen csodás hónap elég veszedelmes hízáshoz vezetne, így meg még fogytam is egy kicsit. Klassz ez a szoptatás, mit mondjak :) De ha valaha még szeretnék jól kinézni, akkor be kell fejezni a dőzsölést. Lénusz egyre kevesebbet fog szopizni idővel, és jobb addig megszokni a normál étkezést, amíg nem a mérleg figyelmeztet, hogy eddig és netovább.

 

Ég veletek, csokoládés muffinok, gyulai kolbászok, habos kakaók... Találkozunk a 3. gyerek születésekor :))) 

Még ha nagyobb is az átlagosnál, normál hétköznapokon ki vagyok békülve a fenekemmel. Tudom én, hogy nem két kis fokhagymagerezdről beszélünk, de alapvetően nem csúnya, szép kerekded formája van, Férj pedig egyenesen imádja. Szóval jóban vagyunk mi egymással, a fenekem meg én.

 

Csak nadrágot venni ne kéne néha... Mert az a szomorú valóság, hogy a létező nadrágok 98%-ának eláll a dereka, a maradék 2% meg botrányosan drága.

 

Különben is rühellek vásárolni, úgy érzem magam ezekben a plázákban, mint valami ufó. Eleve a 25 alatti korosztályra vannak kitalálva ezek a cuccok szerintem, én a magam kétgyerekes anya fílingjével maholnap 30 évesen bele se férek ebbe, csak ténfergek a fogasok között, és rájövök, hogy ha nem vagyok XXS-es, akkor itt nekem nem sok babér terem. És akkor az árakról még nem is beszéltünk... Na meg az eladókról, akik valahogy mintha minden egyes üzletben egymás klónjai lennének: botrányosan fiatalok, botsáska alkatúak és valahogy mind odaégett a szoliban... Néznek rám a rajzolt szemöldökük alól, és még a maradék vásárlási kedvemet is elveszik.

 

Én azt szeretném, ha lenne mondjuk valami internetes varázsbolt, ahol megadnám pontos méreteimet, leírnám úgy kb. az ízlésvilágomat, és ők meg jól ideküldenék a nekem pont jó darabokat. Amik egymáshoz is passzolnak, meg hozzám is.

 

Hamvában holt vásárlási kísérletem közben már az is felmerült bennem, hogy bemegyek a molett hölgyeknek szánt ruhaboltba. Igaz, hogy ott 42-es mérettől kezdődnek csak a ruhák, úgyhogy biztos nem találnék semmit magamnak. Na de könyörgöm, így sem találtam, és legalább eltöltene az a kellemes érzés, hogy itt nem túl nagy, hanem túl kicsi termetű vagyok a kínálathoz viszonyítva. A végeredmény ugyanaz lenne: nem lenne ruhám. De az életérzés, hát az mekkora nem mindegy :)

1. számú alany: 5,8 kg, dinamikusan növekvő.

2. számú alany: 12,5 kg, lassú ütemben növekvő.

3. számú alany: 58,6 kg, lassú ütemben csökkenő

4. számú alany: 101,6 kg, jelenleg éppen dinamikusan csökkenő

 

 

Ha így folytatom, van rá egy kis esély, hogy június 12-re, az öcsémék esküvőjének napjára beleférek a csudaszép ruhámba. Persze voltaképpen ez mindegy, úgyis úgy fogok rá emlékezni, mint a sajátunk után a második legklasszabb esküvőre, amin voltam :)

Ma reggel ráálltam a mérlegre, és 59,8-at mutatott. Amióta Léna megszületett, nem kezdődött ötössel. Jó, tudom, hogy most is majdnem hatvan, és különben is, lehet, hogy holnap 60,1 lesz, de... Azért fény az alagút végén.