H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2012/11/04

húúúaztazelb**ttelmebetegqrvamindenségét!

Ez itten egy filmkritika. Aszondja, hogy Srpski Film, még jóval az index remek ajánlója előtt. Bár ezt mostmár nem mosom le magamról, de mind1. Elvileg horror, hát nem az. Mindenesetre aki engem kicsit is ismer, sose akarta volna hallani a véleményemet róla. Most már késő. Előre szólok, megnéztem a Rekviem egy álomért és az Irreversible filmeket is akkor, amikor megjelentek. Egyszer. Terveztem, hogy megnézem őket alkalomadtán mégegyszer, de azóta sem. Pedig majd 10 év is eltelt. Ez is ilyen, sajnálattal kell kimondani, hogy egy kemény és kiváló film (főleg a kamera és a színészek), ellenben ezt tényleg ki kell bírni, sokkal jobban mint az emlegetett két, méltó társát, ettől még az undor is visszatart.

Nem tudom mit látnak benne az emberek, akik lehúzzák és azt sem értem mit azok, akik istenítik. Ezt külföldiként úgy gondolom nem lehet érteni. Sőt, nem szerb jugoszlávként sem lehet teljesen és úgy sem, ha valaki nem élte át ott a háborút és ami utána jött. Majd mindjárt jön valaki, aki már-már megszokottan közli, hogy lassan mi egykori jugók "holokausztot csinálunk" a háborúnkból és mint elb*szott Mórickának mindig mindenről az jut az eszünkbe. Pedighát... Kezdjük a rendezővel, Srđan Spasojević-nek hívják és 1976-ban született. Kellemes évszám, tudjátok - többek közt - ez az a generáció, akit a háború és az embargók bezártak abba az országba. Már akit ki nem juttatott valahogy a családja. Mint például a rendezőt is, filmtudományt tanulni, Németországba meg Angliába, aztán hazament és rájött, hogy ott még mindig semmi sincsen. Vagyis ugyanaz van, csak épp nem lőnek. Ehhez már semmi más nem kell, mint egy ismert és elég elcseszett horror-film kritikus, akinek fejében van az összes sokkoló klisé amivel le lehet dózerolni az emberek agyát. Őt egyébként Aleksandar Radivojević-nek hívják. A többi adott, korrupció, bürokrácia, maffia és gengszterek mindenhol, az államigazgatástól a kulturális alapítványokig, mindenhol. A filmek meg készülnek, csak többnyire megmondják mi lehet bennük és mi nem, az aktuális politikai áramlatok szerint. Mit csinál ilyenkor a két elborult agyú művész, előszedi a két legismertebb szerb színészt (Macskajaj, Underground, Nem vagyunk angyalok a másik A holló, Jó üzlet a háború, stb), egy RED kamerát és indulhat a pokol.

Társadalomkritikát pornóban előadni már eleve durva, egy beteg társadalomét meg elképzelhetetlen. Nna ezt produkálja ez film. 14 országból van kitilva, a legtöbb helyen pedig csak úgy enegdélyezték, hogy a 4 pernyi anyag ugrott a filmből. Ezt láttam én, a vágott verziót. Nem akarom látni a teljesen - de azért kiváncsi lennék írásban mit tudtak még ezen túl is produkálni benne. Az elmebeteg rendező akinek sose nem készült filmje (kivétel egyet, amiben halálra erőszakolnak egy újszülöttet - és ez most komoly!), de eredetileg egy árvaházban dolgozó gyermekpszichológus, aki nem mellékesen a titkosszolgálatnál is kapott feladatokat (neeem, kedves atlantisiak, ne gondoljatok pl Radovan Karadžić-ra és az embereire, akik még most is arrafele lehetnek), de az áldozat szempontjából szeretné bemutatni a legdurvább kínzós porn szituációkat, gyerekekkel, hullákkal, kínzással - árvaházi körülmények között (és nem ,a bármilyen délszláv háttérrel rendelkező most nem gondol Srebrenica-ra sem, minek, megmutatja majd a film maga). Mindezt egy halom pénzért, a visszavonult pornósztár utolsó szerződéseként, amiről lövése nincs, hogy mit kell majd csinálnia. Csak annyit tud, hogy a rendező művészfilmet készít, a cselekmények meg adják magukat a forgatás során és a kapott pénzből a kisfia is elélhet élete végéig. Az ország egyetlen diplomás pornósztárának azonban elvei vannak és kiszállna amikor elérik a határait. Cserébe megkapja a filmtörténet egyik legfelháborítóbb, legborzalmasabb és leggusztustalanabb jelenetét, majd bedrogozzák valami szexfüggősítő cuccal és onnantól kezdve csak egy b*szózombi (már pardon), később gyilkolózombi, de ezt csak három nap után képes összerakni flashback-ekből és a megtalált kazettákról. Közben a a feleségére pályázó, minden téren sikertelen zsaru bátyja nem talál a semmi különöset a rendezővel kapcsolatban, akinek pervez, titkosügynöknek látszó emberei vannak. Akik később már a főhös lakása előtt is megjelennek, követik mindenhová, hogy végül az egész "szerb családot" bevonják a "produkcióba". Van itt áthallás mindenhová, egy rakás szerb filmre, szegény Srđan Dragojević nagyon megkapja a magáét valszeg a  későbbi politikai elkurvulásáért szerepvállalásáért, pedig jó filmeket csinált, meg amerikaiakra is Full Metal Jacket, határ ügynökös filmek (a komolyabbak). Ezért itt is szépen, lassan, látványosan az összes szereplő kiírtja egymást, a néző meg csak ül sokkolva, felháborodva, kiborulva - vérmérséklet szerint. És nem érti vagy túlságosan is jól érti. Minden baj. A végén meg még jön a csattanó vagyis a mélypont...

Nem tudom mit mondjak, ezt a filmet látni kellene - de igazából nem ajánlom senkinek. Az ember perverznek érzi magát attól, hogy meg bírta nézni. Ami a magyaroknak a Nexxt, az a szerbeknek a Srpski Film. Más politika, más kultúra, más vérméséklet, másik ország, más körülmények, más kegyetlenség. Rettenetes. Ez tényleg egy szerb film lett, minden klisével és minden borzalommal. Kár volt megnézni, kár lett volna nem látni. Valahol a pusztító düh, a hányinger és sírógörcs között. Szégyellem kimondani, ez egy jó film, de kizárólag csak utálni lehet.

Azért a horvátoknál elegánsabban megoldották a kérdést, nem kellett hozzá más, csak egy póló egy televízió operatőrére meg egy kormányülés:

 "ne treba mi seks vlada me jebe svaki dan" - I don't need sex, government f*cks me every day

2010/11/12

Nahát!

Hogy nekem Mutterral kell ahhoz beszélnem, hogy megtudjam, hogy a Comedy Centralon mennek a kedvenc sorozataim???

Csengetett, Mylord?

IT Crowd - Kockafejek címen

Halló, halló!

 

és már mindegyik a vége felé...

Kulcsszavak: Filmek films

2010/11/09

Berlin felett az ég

Mindjárt, 21:35-kor a királyi m1-en
Kulcsszavak: Filmek films

2010/11/03

Singles!!!! - a kedvenc filmem

fent a tyúbon, majdnem végig (vagy tényleg végig is), nézzétek Ti is, amíg le nem tiltatja valaki élesszemű

 

 

 

 

2010/07/19

A Holló

A film még mindig zseniális, csak már nem ugyanúgy esik nézni, mint 16 éve... fura az emberi gondolkodás :'(

 

Kiváncsi leszek újabb 15 év múlva végig bírom-e majd egyáltalán nézni...

Kulcsszavak: filmek films világnézet

2010/04/08

:(

 

forrás: http://wikileaks.org/

2009/09/28

OMG korhatáros - Still about films

Egyszer én voltam ilyen szituban ami 0:33 - nál kezdődik 0:49-ig, hoppá - miket nem hoz elő az ember agyából egy film :))

 

Once I got a kiss like this like at 0:33-0:49' in a surprised moment....ooups what memories could a movie reveal from the darkest of the brain:))

 

 

Ajánló - Movies for your attention //Propaganda// :)))

Nézzetek lengyel filmeket, mert nagyon-nagyon jók!
Let's watch Polish movies 'cause these are very-very good!!
Néhány példa, some examples:
Katyn from Andrzej Wajda:
trailer

Kis-Moszkva, The Little Moscow, Mala Moskwa

 

Kulcsszavak: filmek films moments

2009/09/21

"Schillernek sürgősen kell egy nő" - "I think Schiller needs a woman"

Vitaindító, akár. A fenti sor a Felolvasó című filmből van. Szerintem az egyik leghumorosabb kitétele.

Megnéztem a hétvégén. Most inkább mégis el szeretném olvasni a regényt.

Szeretném tudni, hogy akinek sikerült többet érzékelni a filmből egy romantikus szerelmi melodrámánál, annak mit tanított? Légyszi írjátok meg Nektek mit jelent ez a film. Mert nagyon sok minden van benne és szerintem van üzenete is - rengeteg.

Egyénként tényleg szívbemarkoló az egész.

 

Számomra például azt jelenti, hogy a tetteinkért és a döntéseinkért mindig vállalnunk kell a felelősséget. Éppúgy ahogy tanulunk kell a hibákból is, az előző generáció hibáiból is. Ennek érdekében pedig beszélgetnünk kell, kommunikálni mindig,minden helyzetben. A józan észnek meg néha győznie kell az érzelmeinken - de az érzelmeinket akkoris ki kell fejezzük.

 

******

Take it as a keynote to a debate, whatever. The above quote is from the film The Reader. I think this is one of the most humourous comment in it.

I saw it at the end of the week. Now I would rather read the book.

 

I would like to ask anybody who saw this film as something more than a romantic drama what did you learnt from? Please write me what message it transmitted to you what meaning does it have for you? I'm curious because I think this is a very important topic which reveals many-many interesting thoughts and questions. And yes, it's really heartbreaking.

 

For me it meant that we should always take responsibility of our decisions and must learn from the faults of previous generations. For that we have to communicate any time in any situations.Probably sometimes common sense must win over emotions - but expressing (means communicating) our emotions is always important.

 

2008/09/27

De Grønne Slagtere - A Zöld hentesek

Nincs kedve vkinek eljönni ezt megnézni?

 

itt van magyar felirattal, vetítik a moziünnepen

 

 

Kulcsszavak: films