H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2012/07/12

Mindenkinek írhattam volna....

"A helyzetek így is, úgy is megtörténnek, akár aggódunk, akár nem. Magunknak nem érdemes gondot okozni.

Tudod… olyan fontos, olyan egyedi ember vagy. Senki nem állhat a helyedre, nem pótolhat téged, ezért szent kell legyen a tested és a lelked a magad számára, óvnod és szeretned kell azt, ami, aki vagy. Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy önmagadnak csinálj bajt, még ha csak aggódásról, feszültségről, idegességről legyen is szó.

TE legyél a fontos, mindenek előtt.

Tudom, hogy ott vannak a gyerekek, a határidők… de a gyerekek kirepülnek majd egyszer, a határidők el fognak múlni, ha akarod, ha nem, az idővel és a sorssal hiába akarsz szembeszegülni…  De ott vagy TE, mindennek a közepén, aki most úgy hiszem, nagyon kicsike és görcsös TE vagy, össze van gubózva, és ziláltak a szárnyaid… nem mersz kinyílni, kitárni a kis szirmaidat, mert jaj hátha….

Nem, bébi, ez nem így működik.

Tíztől számolj visszafelé, lassan, és minden számhoz mondj egy számodra kedves, békés dolgot, amin el is tűnődsz, magad elé teszed és gyönyörködsz benne egy pillanatig.

Tíz, bárányfelhő.

Kilenc, hullámzó tó.

Nyolc, egy fecske röpte.

Hét, ölelés.

……"

Kulcsszavak: filó

2012/05/26

Nyomul a változás éve

Magamat rágom idebenn.

Rohannék, vágtáznék keresztül a világon, szembe vele és ellene, rúgnék, ütnék, vágnék... helyette a kis hülye, tejeskávé és vajszínű szobámban eszem magam . Rágom az apró, csontos, inas darabkákat a lelkemből és ezekből a napokból. És próbálom őket kiköpni... rossz grafomán szokásom szerint ide, a csücskömbe.

Sűrűsödik az élet, azt mondják, ez az év a változás éve. Egyre több helyről hallom az igazolást, véletlenül , a szemem sarkából veszem észre a jeleket, vagy direkt figyelem magam körül a dolgokat...

A jóslat úgy szólt, hogy idén minden megváltozik, ami változtatást igényel.

Bármilyen hosszú és gyümölcsöző volt egy kapcsolat, akármilyen biztos alapokon nyugszik is, ha már nincs többé jövője, akkor idén gyökeres fordulatot fog venni, száznyolcvan fokban eltér majd az eddigi iránytól. Ami pedig eddig változott, pörgött, kereste a helyét, nyugtalan volt és képlékeny, az az idén fogja megtalálni azt a nyugvópontot, ami kiindulása lesz majd a hosszú, nyugodt, kiegyensúlyozott, gazdag és boldog időszaknak.

Tegnap csak három ilyen eset jött velem szembe. Az elmúlt héten volt talán tizenöt is belőlük.

Több tíz éves munkaviszony lett felszámolva, röpke heteken belül, és lecserélve egészen más irányra - és még most, a tanulás időszaka alatt többet kapott ez az ember, ajánlatban, megbecsülésben és a fontos dolgokra való rálátásban, mint eddigi élete során összesen. Boldog, hogy váltott, és sajnálja, hogy csak most váltott.

Anyagi biztonságban élő ember veszíti el egyik napról a másikra a vagyonát és a biztos hátterét. Kesereg, nem érti, és kapaszkodót keres, és kapkod. És látom, és nyújtanám a kezem - de az én kezemben nem pénz van, hanem... hanem valami olyasmi, amit ő még nem is vesz észre. Egy másféle világnézet, ahol másképpen terem az elégedettség és a boldogság... Majd ha ő is megtalálja, akkor tudja megfogni a kezemet.

És ott a másik fele: az eddig világfi, yuppie, buli- és strigulakirály hirtelen közértbe sétál tejért-kenyérért, majd túrázni indul a sörözés helyett, persze a szerelmével, és amikor megkérdezem, nem hiányzik-e a pörgős élete, közli, hogy szerinte ő akkor csak igen gyengén próbálkozott élni... hogy ez az izgalom, és a teljesség, és ez az igazi ÉLET, amit most él meg... Hihetetlen...?

És mennyi van ilyen... Cimborám felrúgott egy húsz éves házasságot, és alig fél év leforgása alatt bekötötte a szerelme és a saját fejét. Most boldogan lubickol a még kicsit szűkös mindennapokban, révbe ért, és hétről hétre jobban kisimulnak körülötte a dolgok - tökéletesednek, mint ahogyan a  nirvána előtti állapotot képzelné az ember.

 

 

És akik a fősodorban járnak... Nektek, Kedvesek, akiknek face-to-face nem tudok és nem akarok és nem fogok okosat mondani, némi üzenet. Hátha rátaláltok (és ráismertek)...

 

  • "Kapitány... Én kapitányom..." Már most hiányzol, dacára annak, hogy talán csak egyszer voltunk egymás mellett: a hűvösségben egy kis lángnyi melegség. De pont a távolságod tett téged közelivé a számomra. Az emberséged, a szüntelen mosolyod, a jókedved. Még oly magasról is tisztán látszott az őszinteséged, a meg nem alkuvásod, és még onnan is tudtál lefelé nézni, sőt...! LÁTNI is - és ettől lettél oly nagyon szerethető, és ettől lesz űr nélküled ott, ahol én sem vagyok soká. Büszke vagyok, hogy az ismerősöd lehetek, és arra még büszkébb, hogy a jelek szerint számon tartasz az ismerőseid között. Tudjál róla, hogy a Fészeklakók közé tartozol, sőt, Te hoztad ki belőlem azt a bizonyosat.

  • Rád én vagyok büszke. A bátorságod nyűgözött le - amiről soha nem hittem volna, hogy lakozik benned ekkora. Hihetetlen, hogy képes voltál legyőzni mindent. Akár ellened, akár melletted volt, mégis keresztülvitted az akaratodat. TUDTAD, hogy merre keresd a boldogságodat, és ha már megtaláltad, nem engedted el. Örülök, hogy részese lehettem az életed e szakaszának - talán pont azért találtuk meg egymást így röpke húsz év után, mert valamire rá kellett ébresszelek - és én vagyok olyan ego, hogy abban a hitben ringathatom magam, hogy a mostani boldogságodhoz egy hangyafaszányit én is hozzájárultam :) Legyél boldog, legszebb dög.

  • Ezt most neked kell megoldanod... bármennyire nagyon szeretném átvenni a terheidet, és látni Téged boldognak és mindig rózsaszínnek - nem tehetem. Most magad szülöd majd meg nehéz szüléssel az eredményt. Voltam már a te cipődben... és még lehet leszek is. Nagyon is jól tudom, milyen érzés. Meghalni és újra születni... Az eddigi holt hamuból főnixmadárként emelkedni ki és ragyogni... talán... vagy beledögleni egészen, és magadra húzni a sárnehéz földet és várni a végelszámolást. Nem lesz egyszerű. Nincs jó tanács. De hinned kell, TUDNOD kell, hogy az élet nem humorizál, hogy komolyan gondolja azokat az ajándékokat, amiket eléd szór - és hogy Rajtad múlik, hogy melyiket fogadod el.
  •  
  • Bírd még, Lelkem. Öreganyád tudja, mit beszél. Bírd és küzdj, de most már aztán növessz tököt, ami csak belefér, a kis vimes-dobozoddal most nem sokra mész, ennél jóval nagyobbra van szükséged. Hajrá, fiam. A hited és a tao most kevés lesz - most már tenned kell, cselekedned, mielőtt odafenn elveszik azt, amiért nem nyújtod ki a kezedet. Úgyhogy... csapjál magad alá, és csináld. Főleg azt, amit TE MAGAD akarsz. És ne azt, ahogy más fütyüli - ennek most már lejárt az ideje. Ez itt a te változásod lesz, hát intézd, generáld magadnak. A sornak is kell néha segítség. És nem Mese az, ami vár.

Ennyi fért mára... ki belőlem. Még sorolhatnám, még van, akinek üzennem kellene, de ezek szorították a torkomat már napok óta. Hát... most itt van. Valahogy csak ki kellett jöjjön belőlem.

Még akkor is, ha egyáltalán nem álltok annyira közel hozzám, mint amennyire én érezlek Titeket közel magamhoz.  ;)

Kulcsszavak: filó RS_szeret

2012/05/10

Hombres

Úgy látszik, a korral egyenes arányban a marhaságok is egyre többen lesznek.

Ami soha meg nem fordult a fejemben, az mostanában magától bekapcsol bennem, és vész- vagy éppen örömcsengőket rángat.

 

Például, itt vannak az emberek.

Volt, akit szerettem, és volt, akit nem. Az utálkozás nem az én utam: hosszú ideje képes vagyok elfordulni, arrébb lépni, és felesleges érzelmekre nem vagyok hajlandó időt, energiát pazarolni. De eszembe nem jutott volna soha, hogy mérlegre tegyem a körülöttem levőket. Hogy ki mennyit ér... Mondd, mennyit ér az ember...?

 

És mégis csinálja. És bekapcsol. És nem hagy békén újabban...

Talán SugaBabe indította el bennem egy fél mondatával, amikor arról beszélt, hogy aki őrá nem kíváncsi, azt ő sem fogja keresgélni.

Nos, úgy hiszem, igaza volt. Az egyoldalú kapcsolatok mindig meddők, nincs értelme egy embernek erőlködni egy kétszemélyes kapcsolat fenntartásáért akkor, amikor a másik láthatóan közömbös... Remekül megtanultam, hogy egyedül nem lehet elbírni kettő súlyát...

Aztán, ahogy akaratlanul is figyelem a körülöttem levőket, a képzeletemben rápattannak a mérlegem egyik oldalára, és ahogy ott kuporognak, egyszer csak elindulnak: felfelé lebegnek, tova a nagy nihilbe, vagy lefelé süllyednek, attól függően, hogy könnyűnek találtatnak, vagy pedig helyet fészkelnek maguknak odabenn, a szívemben.


Szeretem a fészeklakókat.

Szeretem érezni és hangosan kimondani is, hogy szeretem őket.

Talán ők, ha elsőre zavarba jönnek is, azért megértik még ezt a szót. 

Kulcsszavak: filó RS_szeret

2011/11/22

A tölcsér-effektus

Újabban visszatérő szókimondásom a tölcsér-effektus. Így, leírva, ölég idiótán néz ki, de megpróbálom kifejteni, hátha akkor értelmesen hatásos lesz :)

Szóval van az a véleményem, hogy a világon semmi, de semmi nem történik véletlenül. Előbb-utóbb mindenről bebizonyosodik, hogy igenis volt valami oka, értelme, miértje. Nem véletlenül jut eszembe időről időre pl. Mickey cimborám. Tuti van még elintézni valónk egymással. Nem véletlenül futok össze emberekkel. Nem véletlenül kerülnek hozzám közel egyesek, és nem véletlen az sem, hogy egymással dolgunk végeztén eltávolodunk egymástól.

Régi ismerősök tűnnek elő a múltból, akiket évek, desőtpláne (thx Breki **) évtizedek óta nem láttam, és most itt vannak a jelenemben újra, hogy "kapcsolódjunk" egymással megint.

Szóval nincsenek véletlenek... és innen indul az egész tölcsér-effektus elvem is.

 

Ha nincs véletlen, akkor nem viccből vagyok akkor és ott, ahol éppen. A sors (vagy használjam bármelyik szinonimáját) irányít. Terel. Utat mutat. És előbb-utóbb ott leszek, ahová el kell jutnom. Ha jó döntéseket vagyok képes hozni, akkor talán előbb, és egyenesebb úton jutok el a következő csomópontra, ha pedig hülye vagyok (i.e. betoji, határozatlan, figyelmetlen, etc), akkor girbe-gurba, döcögős, lábfeltörős úton - de a végén pontosan ugyanoda, ahová eredetileg szánva vagyok.

 

Van, hogy nem veszem észre az apró jeleket, a "véletleneket", amik gyengéd útjelzőként mutogatnak egy irányba. Elsuhanok mellettük, mondván, hogy áááh... véletlen... 

Aztán egyre sűrűbben és egyre nyomatékosabban verik bele az orromat "odafentről" valamibe, amitől előbb-utóbb rádöbbenek, hogy hát bakker (és jön az aha-élmény), hát peeeersze...!!!Hát persze, hogy ez, és nem más.

 

Szóval tölcsér-effektusnak hívom az ilyet.

Csurgok szép lassan a tölcsér falán lefelé. Egyenesen, vagy amorf spirális körben, de lefelé tartok. És elérem azt a végpontot, ahol összesűrűsödik a valóság, elfogynak a lehetőségek, ahol bárhonnan is érkezem, kizárólag egyetlenegy döntést hozhatok: ahol nincs más kiút.

Olyankor csak átzúdul az egész kis tyúxaros életem, az egész kis mini-világom velem együtt a tű fokán, és mire észbe kapok, már egy egészen más univerzumból tekintgetek szét... és csak lesek, hogy hát igen, na igen, ezt tudhattam volna már akkor, már az elején, ha figyelek a kis véletlenekre, amik így, utólag, visszatekintve, ká nem tűnnek már véletlennek.

 

És akkor lehet várni a következő tölcsért... Előbb-utóbb úgyis ott lesz megint.

Kulcsszavak: filó life

2011/09/29

Körímél

"Vehetsz házat , De otthont nem.

"Vehetsz ágyat, De álmot nem.

Vehetsz órát, De időt nem.

Vehetsz könyvet, De tudást nem.

Vehetsz pozíciót, De tiszteletet nem.

Megfizetheted az orvost, De az egészséget nem.

Megveheted a lelket, De az életet nem.

Megveheted a szexet, De a szerelmet nem!

Mert minden ami fontos az életben az pénzen nem megvehető...!!!"

 

Tök szép. Nem?

De télleg.

Kurva szépek ezek a körímélek, csak épp marhájul nem pont olyan rózsaszín minden, ahogy kitalálja valamelyik unatkozó kocka széplélek.

Egyébként meg igen, e szerint kellene élni, meg így gondolkodni, valóban, és különben is, növesszünk már végre virágot az ánuszunkra is, drága barátaim, desőtpláne, egyáltalán mi a facér nem megyünk má Indiába fakírnak vagy legalább tarháló szerzetesnek??

Bár tököm tudja... azt a narancssárga lepedőt tuti nem ajándékba adják ott se.

Nnnna.

Kulcsszavak: bili filó wau

2011/08/23

Sweet memo\'s

Mik, és kik nem jutnak eszembe mostanában... hülye érzés, mintha valami miatt számot kellene vetnem az életemmel, ennek meg olyan elmúlás-szaga van - de (hopeso) szó nincs ilyesmiről.

Szóval, kicsit karbantartottam a csacsimat, átnéztem a névlistát, és törölgettem a már nem szükséges névjegyeket. Érdekes nevek bukkantak fel. Évek óta nem beszéltem velük, mégis ott ragadtak a szívem egy eldugott csücskében, hogy most a véletlen újra felszínre dobja őket.

Mi lehet velük, hogy vannak? Milyen sorsuk lett? És ez még csak hagyján.

Álmodok. Pedig nem szoktam - komolyan - csak nagyon ritkán, akkor is a már megszokott visítósakat... de ez most egészen más volt. Délegyházán voltam, a tavalyi társasággal, és jót beszélgettem, aztán úszni mentünk (mindig álmodok vizet is!), és úszás közben ledermedtem - mint amikor álmában lépne, rohanna az ember, és nem tud mozdulni. Amikor kezdtem fuldokolni, akkor az a srác szépen kihúzott a vízből. És újraélesztett, én meg hagytam magam :)

Hogy dolgozik már az agyam :) Azzal a sráccal összvissz nem beszéltem tíz mondatot. Na jó... mondjuk huszat, de akkor is. Barátnőm elválaszthatatlan másik fele... Nna.

Aztán még nincs vége, a távoli múlt emelgeti a függönyt rendesen. Megtalált a faxbukkon gyerekkori barátnőm, nagyot dumáltunk, és úgy érzem, folytatni fogjuk azt a barátságot, amit az évek során elvesztettünk.

Vagy rám köszön egy emberke a villamoson, vagy három megállón át jól eldumálunk, ki hogy van a régi arcok közül, de hát mondjam már, velem mi van, már húsz éve nem láttuk egymást, alig változtam (napppppersze), majd mielőtt leszálltam volna, azért még megkérdeztem, hogy te ki a szösz vagy? Mire jót rötyög, hogy na igen, így haj és bajusz nélkül kicsit más, és tényleg! :D

 

Szóval... nem értem ezt a nagy múlt-idézést mostanában.

Hajlamos vagyok a történéseknek jelentőséget tulajdonítani, és már régen nem hiszem el, hogy léteznek véletlenek. Valami akar tőlem az élet. Rá kellene jönnöm lassan, mi a francot.

 

Kulcsszavak: filó

2011/08/08

más

Jó volna máshol lenni. Egy másik időben, egy másik univerzumban.

Jó lenne más életet élni, és mást érezni. Másképpen érezni magam a bőrömben.

Jó lenne mást csinálni, más helyen.

Jó lenne más feladatot kapni, és más karmával bíbelődni.

Jó lenne más emlékekkel élni, és más jövőt látni.

Jó lenne más lenni.

 

Jó ez itt nekem. Ez az idő, ez a hely. Az én helyem, én időm.

Jó ez az élet, jók ezek az érzések. Még ha fájnak is néha, de néha meg... olyan nagyon szépek tudnak lenni, hogy sose cserélném senkiével.

Jó az is, amit megtehetek, itt és most. Csak én. Senki más.

Jók a munkáim is, és végül is... a sorsom is viselhető.

Jók az emlékeim - hiszen van mire emlékeznem -, és talán az is jó, hogy nem látom a jövőt.

Jó ez így ahogy van. 

Jól van ez biztosan... úgy, ahogy van.

 

Csak néha elvágyódom. Az életemből, a sorsomból, az időmből, el a lelkemből és... a testemből.

Kulcsszavak: filó

2011/08/01

"Mindenki halni születik"

***Extra personal filó***

Stone beteg.

Sokszor vannak bajai. Azt mondják, túltenyésztett fajta, "típushibái" vannak...

Most a szeme lett beteg. Hályog van a szemén, már alig lát tőle, ráadásul elkapott valami fertőzést is, amitől borzasztó csipái voltak - most javul talán egy kicsit, folyamatosan kamillával mosom neki, és tegnap beerősítettem: Tetran szemkenőccsel. Ma reggelre úgy tűnt, hatásos a dolog... erre ma délután teljes grafttal belegangolt a lépcsőház ajtófélfájába, pattant le róla, mint a gumilabda. Azt hittem, el sem megyünk sétálni... de aztán nem volt baja, úgyhogy elmentünk, és vagy másfél órát mászkáltunk a "messzi-dombon", amit nagyon szeret. Bementünk a kutyafuttatóba is, ahol ivott, és mászkált, de alig megy tőlem két méternél távolabbra. Nem mer. A többi vausszal is azt hiszem, akkor játszik, amikor már a szagukat érzi - bár meg is van fázva, úgyhogy a szaglásával is gondok vannak. 

Meg a fülével. Ha elmegy, mert valami izgalmasat talál, egy idő után, miután kiszaglászta magát, elkezd keresni. Nem lát. Hívom, szólongatom. Keres. Néz jobbra, balra, aztán elindul valamerre - amerre nem vagyok. Közben megint hívom, mondom a kis hülye mondókákat, amiket neki gyártottam, és ekkor rájön, hogy rossz felé indult, és megpróbál megkeresni. Mikor végre fél méteren belül van, akkor megáll, és megint próbálja megállapítani, hogy az a nagy fekete (amit gondolom belőlem lát), az én vagyok-e, vagy egy fa...

Közben az allergiája is tombol. Furcsa száraz foltok vannak a bőrén, és egy idő után kikopik a szőre a foltokon. Nem viszket neki, csak ... csak nem rendes dolog ez se.

És engem magamat is megvisel az egész. 

Szegény kis SzőrSzagú állandóan mellettem próbál lenni: minél közelebb, hogy biztonságban érezhesse magát. Ha ülök, mellém ül. Szorosan. Ráteszi a mancsát vagy a fejét a lábamra - hogy érezze, hogy ott vagyok, és hogy tudjon arról, ha mozdulok. Ha baja van, hozzám jön: szinte beszél, hogy segíts, mert itt fájok... mintha mindenható lennék, és meg tudnám gyógyítani minden baját.

Amikor két éve egy darázs megcsípte a lábát, kínjában visított, ugatott és vinnyogott egyszerre, és azt se tudta, hogy rohanjon hozzám meg a kidshez, miközben pillanatonként le kellett ülnie, hogy nyalogassa a fájdalmat, ugyanakkor rohanni is akart, mert majd ugye biztosan segítünk...

Annyira sokszor szeretnék segíteni rajta. Annyira kis elesett tud lenni, gyámoltalan és segítségre szorul... és megőrülök a tehetetlenségtől, hogy nem TUDOK - legszívesebben én magam mennék el tanulni, állatorvosnak, vagy akármi, csak legalább valamennyire képes legyek rá...

 

Ma, az alatt a másfél óra alatt, amíg szép lassan bandukoltunk a ligetben és a mezőn, vagy ücsörögtünk a dombon, addig volt időm gondolkodni.

Végül is Brekkancs indította el a gondolataimat pár napja, amikor a lengyel abortusztörvény-javaslatról írt. Hogy kinek mekkora beleszólása lehet (ilyen vagy olyan, mondvacsinált vagy törvénybe állított-passzírozott jogokkal) egy másik ember életébe.

És vajon mekkora beleszólásom lehet a kutyám életébe...? Vagy a betegségébe?

Netán... mert erre is gondolnom kell... a halálába, magyarul az eutanáziába?

És vajon mekkora beleszólásom lehet a saját magam életébe vagy halálába??

 

Soha nem értettem, hogy miért nem lehet emelt fővel távozni, akkor, amikor én magam úgy ítélem meg, hogy elég volt??

Nem akarok úgy élni, hogy ne tudjam ellátni magam mondjuk. Hogy más mossa alólam a szart, hogy etetni kelljen... magyarán, hogy kizárólag az agyam legyen az, ami működik az egészből. 

Fogalmam nincs, milyen lesz, amikor öreg leszek. Hogy kapaszkodom-e az életbe, tart ameddig és ahogyan tart. Hogy képes volnék-e elfogadni egy elfekvőt...

Vagy egyszerűen elrendezném a dolgaimat - ahogy tettem már kétszer az életemben -, felkészülnék a vissza nem térhető távozásra, érzékeny búcsút vennék, majd angolosan lelépnék...?

 

Most Sir Stone miatt újrarágcsáltam az egészet magamban... Lehet, hogy eljutok majd egyszer oda, hogy döntenem kell életről és halálról. Még akkor is, ha semmit nem gyűlölnék jobban, mint hogy döntsek. Belepusztulnék én is... 

Lehet, hogy el kell majd döntenem, hogy mi ér többet számára: a szenvedéssel, kínlódással meghosszabbított élet, vagy a csendes, békés elalvás biztonságban, az ölemben...

Nagyon remélem, hogy még hosszú éveim vannak erre... nagyon-nagyon-nagyon hosszú éveim.

Kulcsszavak: filó life Stone vég

2011/02/21

Ma esti zötty

Hetek óta fura a világ körülöttem.

Idióta, céltalan, csapongó táncban vergődik, és én, a ruhája szegélyén utazva, én is csak vetődöm ide-oda, ahogy a megkergült forgás sodor. Már rezzenni sem merek, csak kapaszkodom csendben, mintha ott sem lennék: apró porszem vagyok csak a napsugár pászmájának a legszélén. Nem is moccanok, levegőt sem veszek - ilyenkor nincs más lehetőség, mint hagyni a dolgokat a maguk útján menni. Nincs beleszólás, nincs döntés vagy határozás... csak sodor, pörget, magába szív az örvény - csak várni lehet, csak kivárni kell. Türelmesnek lenni, a végtelenségig, hogy egyszer csak kivessen magából. Magától. Mert hátha...

Aztán így a sok örvénylő shit kellős közepén egyszer csak megszólal a telefon. Nem ígér mást, nem cseng szelídebben vagy másképpen. A mozdulat is begyakorlott, ahogy unottan érte nyúlok...

És akkor... beleszól egy hónapok óta nem hallott, kedves hang. Utánam nyúl valaki az időn és a távolságon át, és rám szán tíz percet, tíz egész, úthosszú, világszéles percet a saját életéből.

Valaki, akit évek óta nem láttam. A hiányát is csak ritkán érzem, hiszen eltűnt mellőlem, elsodorta őt is a világ gyorsuló dervistánca. És mégis... néha mégis egymásra találunk a forgatagban: ilyenkor kinyújtjuk a gondolatainkat és a kezünket egymás felé.

És most ettől az alig tíz perctől hirtelen zökkent egyet a világ. A helyére kerültek a dolgok: minden azonnal ott volt, ahol lennie kell, és azt is megéreztem, hogy a kerge őrület kellett ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyem a kattanást - és ehhez a rendhez.

Most - újra - megígértük egymásnak, hogy csakazértis találkozni fogunk. Nem hagyjuk magunkat. Mit neki az a majd nyolcvan kilométer. Mit nekem a havi max öt rongyos tankolhatás. Mit nekünk, hogy a nyílnak torka véres, vagy hogy neki nincs melója, vagy ... vagy egyáltalán, hogy úristen, üres kézzel mégsem lehet.

De igen. Lehet.

Lehet nálam zsíroskenyeret enni, lila hagymával. Lehet nálam Kocsis Irmát inni, forralt borként az is elmegy.

És lehet, lehet nálam megállítani a világot. Lehet helyrezökkenni.

Welcome home, Mick. Azt hiszem, téged valóban a jóSten küldött most.

Kulcsszavak: filó life

2010/11/23

Grafománia

Folyt.

Az evening-meetingbe azért belefért egy s más témák megvitatása. Úgymint munkák, barátok és barátságok, kollégák, múlt és eljövendő dolgok, szerelmek - viszonzottak és viszonzatlanok - mint a lényegek esszenciái, és még ezen is felül a recherché maga: a szex, mindenféle formájában.

A szex... a szex kérem oly sok féle lehet. Vegyük az alapot, a rózsaszínű leányálmot. A szex, mint szerelmeskedés. Odafigyelés, cirógatás, simogatás. A másik önmagukba forrasztása, és az önmagunk másikban feloldódása. A maradéktalan "én" és a teljes "mi" megélése. A ritka madár.

Aztán a kedvenc tapaszom szerint: Ha éhes vagyok, eszek, ha szomjas vagyok, iszok, ha b...nom kell, hát b..szok. A pőre étvágy kielégítése. A test szomjúságának oltása - kőkeményen sós vízzel. A "pure sex" ami után az ember még kiéhezettebb, még szomorúbb, még dühödtebb, mint előtte.

Mi van még... hhhuh, nem lesz energiám leírni (dolgozik a kannás lötty!)

Van még a kedvesszex. Ami nekedjó és nekemjó, ami kurvára nem a tökéletes, de azért jó, ha van, meg végül is elmegy, ha nincs, de azért mégis csak jó ugye, mert több, mint a totális nihil, és végül is a hiányérzet, ami utána ott marad, mégiscsak orvosolható, ha mással nem hát kannás borral :)

Aztán van még a darab-darab. Fujjj. Na azt sose. A strigógyűjtő szex. Ami nem szól semmi másról csak a gyűjtésről. A minőség nagy ívben van körbekulinyózva, mert kizárólag az újabb trófea begyűjtése a cél. Begyűjtés után zsákolás, majd padlásra fel az egészet. Csibate. Meg se történt. Csak egy új strigó lett a többi között.

 

Mi van még.

A pusztuló érzelmek. A pusztító érzelmek. A tiltott gyümölcsök, amik ott csüngenek, ringatóznak az ember szeme előtt, vigyorognak: harapj már belém, harapj, tépj, marj, egyél meg, nyelj le - de körbe vannak véve tüskével, és csak a mocskosul bátor, az őrült, a mindent feladó mer átgázolni rajtuk, véresre karistolt lábbal, és harapni.. zabálni a tiltott gyümölcsöt egészen addig, amíg rá nem jön, hogy már az első falat is a torkán akadt... 

 

A szadista érzelmek. Amik kipusztíthatatlanul ott lógnak az emberen, aprókat rágcsálva a mindennapokból, ott lihegik rothadt leheletüket, amikor édeni állapot közelítene végre, ott röhögnek, amikor az ember végre kikapcsolna és nyugizna , és ott akasztják be karmos sarkukat az ember lábába, amikor végre rászánná magát, hogy megtegye az első pár botladozó lépést - kifelé a döglött, hullaszagú kapcsolatból...,  A szadista érzelmek kíméletlenek. Képtelenség szabadulni tőlük. Ott csüngenek a nyakunkban, a fülünkben visszhangozzák a triász táján véletlenül kiejtett szavakat, villogtatják előttünk a milyenvoltot... és nem eresztenek, míg csak meg nem döglünk.

 

Volt mit kibeszélni.

Jó, hogy a bor tud beszélni.

Csak némán ücsörögne az ember a félhomályban, méla szemekkel hunyorgatná a füstöt, és persze beletörődve, lemondóan bólogatna néha.

De a bor... az beszél. Óbégat. Siránkozik. Borít. Bilit. Nyafog. Megaszond. Kitálal. Bánatot és boldogságot. A bor megsimogatja a fejed. A tenyeredbe csap - aztán az asztalra. A bor beszéltet. Marhaságokat - igazságokat. A bor beszél.

Még a kannás bor is beszél.

Kulcsszavak: filó life