H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2007/07/04

És ismét kiborult a bili...

Nem látom értelmét kínozni egymást, magunkat.

A mai nap ismét meggyőzött arról, hogy ez reménytelen szélmalomharc, és úgyis csak egymás idegeire megyünk.

Nincs értelme folyton egymásba belemászni, meggyűlölni egymást, elmérgesíteni a kapcsolatunkat, ha azzal, hogy elmegyek, talán megmenthetem a helyzetet.

Nem így akartuk, de ha nem megy, minek erőltessük?

Otthon hasznosabban tudok létezni. Itt csak pénzbe kerülök, és felesleges, no meg folyton útban vagyok. Felszívódni nem tudok, ha jobb lenne, ha nem lennék itt, szükségleteim vannak (még ha minimalizálom is őket), az érzelmeimen, arcvonásaimon végtelenségig nem tudok uralkodni (bár azt hiszem, néha meglepően jól sikerül így is), az idő pedig csak ketyeg, ketyeg, én pedig nem haladok sem a szakdolimmal, sem az esetleges melókkal (amiket, gondolom, nem én kapok most, mert kint vagyok, és ez nem valami "megbízható benyomás")...

Szarügy, és dühít is, mert csessze meg, hogy miért ennyire nehéz ez???

De akkor is...

 

Haza kell mennem. Minél előbb. 

Kulcsszavak: feelings USA

2007/06/30

Kicsit nyugisabban...

Ma sikerült elkapnunk Apámat és Anyámat Skype-on, majdnem 1 órát beszéltünk velük. Furcsa most a "túloldalon" lenni... eddig mindig velük együtt néztem a tesómat és Malackát, most meg nagyon bizarr, hogy én vagyok itt, én fogom néha a kis rüfit, és nem "innen" látom az ősöket...

Szóba került, hogy na, akkor vajon mi a helyzet, mi lesz ebből? Sejtettem: tesóm is érzi, hogy egyáltalán nem biztos, hogy képes vagyok erre a feladatra, ami úgy tűnik, sokkal durvább, mint bármelyiken is gondoltuk. Pl. nekem  nem az jött át, amikor a tesóm állása szóbakerült, hogy akkor kb. reggeltől késő délutánig ő nem lesz itthon, és akkor kb. este lenne pár szabad órám egyedül, mászkálni, azt csinálni, amit én is szeretnék. Anyu is, én is abban a hitben voltunk, hogy kb. délelőtt tanít Oli, aztán hazajön, átveszi a műszakot, én meg foglalkozhatok a szakdolival, mehetek könyvtárazni, erre-arra, esetleg mozogni, kikapcsolódni, tudomisén... És még kismillió ilyen van, ami nem várt problémát jelent. Nem hoztam pl. elég meleg holmit, mert Oli azt mondta, Bostonban nyáron kurva meleg van (mondjuk tény, és ez elsősorban nem is a hőmérséklet brutalitásában mutatkozik meg, hanem abban, hogy irtózatosan párás a levegő, ami miatt a hőérzet még 2-3 fokkal durvább), így aztán nem vagyok túlzottan felszerelkezve. Aztán valahogy cipőt sem jókat sikerült hoznom, pedig az is fontos, főleg az én érzékeny lábammal.

Tudja fene, valahogy nem sikerült jól felpakolnom... most meg, erre a Boston - Pennsylvania - Washington D.C. - Pennsylvania - Boston "kiruccanásra" pedig kifejezetten túl kevés göncöt pakoltam, mert tesóm figyelmeztetett, hogy nincs sok hely a kocsiban, hozzak 4-5 váltás ruhát, és slussz. Aha... annyit is hoztam, csak éppen itt kutyák vannak, ami miatt minden hamarabb koszolódik, nem tart 2 napig egy ruha, csak 1 napig, bla-bla-bla...

Nehéz. A légkondi is nagyon megnehezíti a dolgomat. Nem igaz, hogy az emberek nem bírnak egy teljesen normális 20-22 fokos hőmérsékletet elviselni, és le kell mindig tolni 17-18 fokra, hogy már pont fázzon az, aki az utcáról bemegy valahova, és kardigánt kelljen vinnie magával, ettől az agyam eldobom. Jó, persze, 35 fokban érthető, hogy kell légkondi, de könyörgöm, ne 15-20 fokkal vigyék már le a kintihez képest, bazeg!

Na, szóval ilyenek szívják naponta a véremet, és akkor ezek még a kisebb nyűgök, bosszúságok.

Kell még pár hét, aztán úgyis kiderül majd, bírom, nem bírom, hülyét kapok, el tudom viselni. Szerencsére tesóm úgy tűnik, nem akarja a véletlenre bízni a dolgokat: említette, hogy valószínűleg fogunk keresni mégiscsak daycare-t az ősztől, hogy ha úgy érzi, nem tudná rámbízni a gyereket nyugodt szívvel egész napra (ami teljesen jogos, hiszen se tapasztalatom, se "tehetségem" ehhez, és szerintem nem is lenne jó ötlet), akkor legyen 'B' terv... Anyu is azt mondta, hogy nyugi, lazítsunk, próbáljuk azért élvezni is az életet, ne folyton csak görcsöljünk, ne erőltessünk semmit, én tegyem meg, ami tőlem telik, esetleg egy kicsit többet, ha bírok, aztán majd elválik. Ha itt maradok mégis, itt is jó helyem van, itt is tudok mit csinálni, ha pedig mégis hazamegyek előbb a tervezettnél, annak is megvannak az előnyei.

Mostmár én is így látom. Várok még, figyelek, aztán ha pár hét múlva még mindig úgy érzem, hogy nem, akkor úgyis minél hamarabb leszállok a tesómék nyakáról, annál jobb.

Addig meg próbálom a "seize the day" filozófiát követni.

Ennyi. 

Kulcsszavak: feelings USA