Összes blogok

...Férj-száj mára.

Kicsit izgulva kérdezem Gábort (ő vette a fenyőt, én még nem láttam):

 - Szép a fenyőfa?

 - Nem szép, de legalább nagy.

 - Hát akkor, ronda?

 - Nem ronda. Olyan, mint... mint én. Meg lehet benne találni a szépséget :) 

Avagy hogyan hiúsult meg a házassági évfordulónkra szánt meglepim...

Mi a Férjjel minden évben megünnepeljük a házassági évfordulónkat. Már az elején megállapodtunk, hogy nem ajándékkal tesszük ezt, hanem minden évben felváltva szervezünk meglepetés programot.

Idén én vagyok a soros, és azt találtam ki, hogy menjünk el együtt a Brutálfutásra.

Aki nem tudja, mi az, itt megnézheti: http://budapest.brutalfutas.hu/

Tudom, nem egy szokványos program házassági évfordulóra, de hát mi se vagyunk egy szokványos házaspár, és néha a romantika fogalmát is lehet sajátosan értelmezni :) 

(Egyébként pont szombatra vagyunk hivatalosak egy esküvőre, ahol a leányzó kezét élete első maratonjának célba érésekor kérték meg, de olyan futóversenyen is voltam már, ahol a szpíker tette fel a fiú nevében a nagy kérdést a célba éréskor, szóval azért nem is mi leszünk az elsők a világtörténelemben, akiknél a futóverseny párkapcsolati szempontból is érdekessé válik.)

Be is neveztem online mindkettőnket.

A nyavalyás BSI meg kiküldte a visszaigazolást Férj e-mail címére.

Köszi :( 

Éppen ma 10 éve, hogy Férjjel a kapcsolatunk romantikus fordulatot vett. 

Döbbenet, hogy mennyire más emberek lettünk ennyi idő alatt, és mennyire más most az életünk, mint 10 éve. Mondhatnám, ég és föld a különbség :) A három gyerekünk szépen kiteljesítette a kapcsolatunkat, és egyúttal nagyon nehézzé is tette és teszi, hogy egyáltalán maradjon köztünk mint férfi és nő között is kapcsolat. De mivel örömmel jelenthetem, hogy még maradt, és az az egy szem gyerekünk, aki éppen itthon van, az imént el is aludt, a továbbiakban nem pazarlom az időmet blogolásra :)

Férj ma lefutotta a szezon első félmaratonját a Balatonnál, Keszthelytől Szigligetig. Családi programot szerveztünk a futóversenyre, elkísértük, lelkesítettük a rajtnál, aztán elautóztunk Szigligetre, megebédeltünk, vártuk a  célnál és örvendeztünk neki. Én személy szerint csak néztem, hogy 21 km lefutása után még képes volt fölkocogni a célkapuig azon a rohadék emelkedőn, ahol egyeseknek a gyaloglás is nehézkes lenne... És a viszonylag nehéz terep ellenére 2' 02 alatt futotta, ami sztem nagyon jó idő!  Nagyon büszke voltam rá, bár nekem csak annyi részem van a sikerben, hogy szabadidőt biztosítok neki az edzésekhez. De azért tök jó érzés, ha az embernek olyan férje van, aki le tud futni egy félmaratont. Sőt, kis szusszanás után még fölsétált velünk a várba is, amit bejártunk az utolsó négyzetméterig, a gyerekek is nagyon élvezték.

Menjetek Szigligetre ti is! Nem muszáj futva, de a vár nagyon klassz lett, mióta nem láttam (7 éve egyébként), érdemes ellátogatni! 

Férjjel a holnap délelőtti futóversenyről beszélgetünk.

Férj: - Asszem jelmezben futunk.

Én: - És minek öltözöl? Monster High-nak? :)

Férj: - Csak hájnak... :) 

Bevallom, kettőnk közül a kreativitás inkább Férj erénye, mint az enyém. Sokszor ha a gyerekek kapcsán van egy megoldandó helyzet, én nyomnám rutinból, ő meg valami elborult ötlettől vezérelve kitalál valami irdatlan nagy hülyeséget - és a dolog működik.

Azért azt most érdeklődve hallgatom, hogy mennyi idő alatt fogja őket elaltatni úgy, hogy elszavalja nekik a Nemzeti dalt, elénekli a Föl, föl vitézek, a csatára c. harci indulót, meg az István, a királyból azt a részt, hogy "Felnégyelni! Felnégyelni!" :)))

Tény, hogy a kistestűek hol ámulva csodálják az előadást, hol meg lelkesen bekapcsolódnak, de hogy hogyan fog ez alvással végződni, azt még nem látom elég világosan :)

Én mindenesetre elmegyek és lezuhanyozom. Ő meg egye meg, amit főzött... 

Egyrészt rájöttem, hogy öregszem. Idén egyetlen esküvőn sem voltunk, ellenben egyre több válásról és szétköltözésről kapok hírt mostanában.

Másrészt megkezdtem Levente hozzátáplálását, ami bruttó 3 kiskanálnyi alma mintegy 15 részletben történő elfogyasztását jelentette. Azt hittem, lelkesebb lesz ezügyben, ha már olyan nagy zabagép, de úgy látszik, még nem fogta fel, hogy szopizáson kívül másképp is lehet táplálkozni :) Cuki pofákat vágott amúgy, majd biztos belejön idővel. Mindenesetre idéztem neki Varró Dani egy örök érvényű klasszikusát a témában, hátha ez segít:

Nem az összes étel kebel,

Ebben bárhogy kételkedel.

S nem is minden kebel étel,

Apukádé pont kivétel.

Harmadrészt kitörtem az ablakot a gyerekszobában, és a lányom füle hallatára háromszor egymás után bazmegoltam, majd illedelmesen elnézést kértem tőle, hogy csúnyát mondtam, és föltakarítottam a cserepeket. Végülis úgyis terveztük, hogy kicseréljük az harmadik régi ablakot is, csak azt nem terveztük, hogy előtte két hétig befúj rajta a szél.

A hétvégén pedig az történt, hogy Férjet 33. szülinapja alkalmából meglepiből elutaztattam egy hétvégére Esztergomba. Kértem neki a főnökétől egy szabit péntekre, a gyerekeket elküldtem nagymamázni (persze csak a két nagyobbat, de a kisebbik még mindig képes szobanövény-üzemmódban létezni, úgyhogy vele nagyon laza volt a hétvége), mi meg kikapcsolódtunk. Tök jól sikerült, végre valami, aminek örült az én drága Uram, mert amúgy ajándékozásban annyira rossz vagyok, hogy az megérne egy külön bejegyzést.

Szülinapja alkalmából egyébként megszületett az egyik barátjának a kisfia, úgyhogy most éppen fakasztják a tejet, haza se jön éjjelre, amivel szerintem mindannyian jobban járunk. Mondtam, hogy vigyen tiszta ruhát holnapra, szerinte nadrág nem kell másik, mondtam nekem mindegy, ha ő holnap lehányt nadrágban akar menni dolgozni, hát legyen... Fölényesen mosolygott. Asszem, holnap én fogok fölényesen mosolyogni, mikor hazajön :)

Férj holnap futja élete első félmaratonját. Úgy izgulok, mintha én futnám :) Kicsit aggódom érte, mert nagyon meleg lesz, remélem, legalább pár bárányfelhő megszánja a holnapi futókat. 9-kor lesz a rajt, akkor még annyira nem lesz durva, de 11 körül, amikor beérkezik, valószínűleg már nagyon tűz majd a nap.

Most elment itthonról, inkább Rékáéknál alszik, mert itthon valóban elég nehéz pihenni a gyerekek változatos éjszakai műsorszámai miatt, másrészt onnan sokkal közelebb is van a Városliget. Nem biztos, hogy 3 gyerekkel egyedül készülődve mi is odaérünk a rajtra, de ha akarnak, akkor azért a nagyok eléggé együttműködőek és önállóak tudnak lenni, úgyhogy azért nem is kizárt.

Ádám megpróbálja a 3,4 km-es Ligetkört, kíváncsi vagyok, hogy menni fog-e neki. Ennyit még nem nagyon futott egyhuzamban, de mondjuk biciklizéskor úgy néz ki, elég jó az állóképessége. Ma este meg rocksztárosat játszottunk a nappaliban, és bevallom, hozzá képest már kicsit kiöregedett rocksztárnak tűntem, mert sokkal jobban bírta a színpadi mozgást, mint én :) Arról nem is beszélve, hogy tegnap a  Kopaszi-gáton futóversenyt játszottunk, és basszus, sprintekben nagyon oda kellett lépnem, hogy lépést tartsak vele, sőt, olyan is volt, hogy lenyomott! Azzal vigasztaltam magam, hogy volt némi izomlázam az előző napi futás miatt, de lehet, hogy az igazság csak annyi, hogy hamarosan gyorsabb lesz, mint én :) Egy szó mint száz, holnap mi is futunk egyet, de a nap hőse azért mégis csak Férj lesz. Nagyon fogok neki drukkolni, az biztos!

A fiúk kicsit kiütötték magukat:

 Valójában meg az van, hogy így is el lehet altatni egy 3 hónapost. Szokatlan megoldás, de működött, úgyhogy nincs kifogásom. Sőt, lehet, hogy a forradalmi újítás egyszer majd a "Hogyan neveljünk gyereket?" típusú könyvek valamelyikébe is bekerül :)

Mivel a szeméttároló konténer az udvar alján van, és kb. 100 m-re lakunk tőle, lustaságból gyakran úgy visszük le a szemetet, hogy nem zarándokolunk el külön emiatt a konténerhez, hanem amikor úgyis indulunk valahová, akkor magunkkal visszük. A roncsautónk lépcsős hátú, annak a  fenekére szoktuk elhelyezni, Férj céges csodakocsija kombi, úgyhogy annak a tetején szokott utazni a szemét a konténerig.

Vagy néha kicsit tovább... Mert az utóbbi hetekben nem egyszer fordult elő, hogy elfelejtettünk megállni a konténernél. Az egyik esetben egy kanyarban szállt el a szemét a tetőről, ma reggel az ovinál leprakolván fedeztük fel, hogy a két kistestű mellett egy zsák szemetet is sikerült magunkkal hozni.

Nekem van mentségem, én terhes vagyok, mégpedig nem kicsit. Férj zavart viselkedésére azonban nem találok magyarázatot. Most vagy ez az új hobbija, hogy próbálja a szemetet minél tovább a kocsi tetején tartani menet közben, így gyakorolva az óvatos vezetést tekintettel egyre szaporodó számú utódainkra, vagy szerelmes (vajon belém???), vagy egyszerűen csak szolidaritást vállal velem, hogy ne én érezzem magam egyedül hülyének a családban.

Ha valahol a városban felfedeztek egy Skoda Octavia kombit tetején egy zsák szeméttel, gratuláljatok a sofőrnek, hogy idáig sikerült elszállítania :)