Összes blogok

A tervezett mai program az volt, hogy reggel elmegyek anyával a kávéházba, mert ma ő dolgozik, és majd onnan megyek tízre a Mottak elé, ahonnan közösen megy a csoport Kabelvagba futballozni. Na már most nekem ez egyáltalán nem volt ínyemre, hiszen ahhoz, hogy beérjünk időbe a kávézóba, reggel 7-kor el kell indulni, mert ugye hó van, és nehéz a kiállás a kocsival, mert lejtőn van a parkolóhelye. Na de felkeltem 6.30-kor, fogmosás (ma zuhanyzással egybekötve, mert majd szét fagytam), felöltözés, mindez nagyon lassan. Már akkor megijedtem magamtól, mikor beléptem a fürdőbe, és szembe találkoztam a tükörképemmel. Frankenstein teremtménye kettő. Mire elkészültem, a reggelire nem maradt időm, így azt anya becsomagolta, hogy majd a kocsiban megeszem. Na igen, a kocsi. Ma nem tudott anya kiállni. Én tudom, hogy valami természetfölötti kisugárzásom van (és most kinevethettek, de akiknél előfordulnak ilyenek, azok tudják ). _{Volt már példa ilyen dolgokra.}

Végül is anya kért segítséget, és egy óra küszködés árán sikerült kimozdítani az autót a felgyülemlett hótömegek fogságából. Negyed kilencre a kávéházban voltunk. Aztán végül nem mentem el focizni, Morten meg volt kedves, és hazahozott.

Amilyen intenzív élményt nyújtottak ma számomra a színek! (hazaút az autóval) Először is ugye minden fehér a hó miatt (pluszban hóesés is van), a tenger meg egészen sötét, olyan szomorú szürkés, feketés kék. Az égen pedig ködfátyol pihen, amin helyenként áttörnek a nap sugarai, így a csipkés szélek egészen rózsaszínek. A nap pedig a láthatár közepén lebeg, mint aki nem tudja eldönteni, hogy feljöjjön, vagy elég volt ennyi sütés, és mehetne már vissza. A határvonalaiba felhők lebegnek, amik egészen sötét narancsba vannak öltöztetve. Persze az ember lányánál ilyenkor nincsen fényképezőgép...

De mikor hazamentem, elmentem egy rövid kis túrára a géppel, de természetesen Hopenen nem lehet olyan helyet találni, ahol tökéletes képeket lehetne készíteni. Maradt a sirályfotózás, meg találkoztam egy kutyussal, és egy hókotró bácsit is lefényképeztem, visszafelé, pedig találkoztam egy ugyancsak sétáló nénivel, aki aranyosan rám mosolygott, és jó túrát kívánt, aztán én is neki.

 

Tegnap egyébként wc-t súroltam, és évek óta nem takarított zuhanyzót tisztítottam, majd jött a konyha, ahol  a zsírt próbáltuk eltüntetni. Az ajtókról még annyit, hogy a rajtuk található por szinte hangtompítónak felelne meg. Pontosabban felelt meg. Kezelésbe vettem őket.

 

Napjárás. Itt elég fura dolog, hiszen az északi sarkőrtől feljebb vagyunk, ebből következik, hogy nyáron nincs sötét, amiből meg az következne, hogy télen nincs világos, a maradék két évszak meg normális. Azért nem teljesen így van, bár a nyár tényleg világos, de a téllel kapcsolatban is vannak ismereteim.

Feljön a nap (bár van egy-két egész napos sötétség is), akárcsak otthon, de nem ugyanakkor, és nem ugyanannyi időre. Például, amikor karácsony és újév között itt voltunk, abban az időben 9 és 2 között volt nappal, ami persze elég kevés, de a sötétség nálam nem okozott különösebb elvonási tüneteket (a lofoteniek meg itt nőttek fel). Egyáltalán nem komor, hiszen télen az összes ház ki van világítva (az ablakokban gyertyák, a házfalakon karácsonyi díszek), és az utcák is nagyon hangulatosak. Meg különben is, otthon sincs sokkal tovább világos, abban a kevés kis önfeledt napfényes órákban meg a munkahelyen, vagy iskolában robotol az ember, akkor meg már nem mindegy, hogy mennyi az elmulasztott szabadidő?

(A nyár pedig kárpótol minden egyes sötét óráért, csak bírd ki alvás nélkül... Ilyenkor érdemes beszerezni egy jó sötétítőt. Tapasztalatból mondom.)

De ha még mindig nem lennél megelégedve a téllel, mondok egy varázslatos szót: északi fény (sarki fény). Eddig csak egyszer láttam (élőben, de jó párszor már a Lofot Aquariett  vetítőtermében), de az sajnos gyenge árnyéka volt az eredetinek, viszont nevelőapám mesélt már róla. Éppen dolgozott, valahol a szabadban, amikor egyszer csak megvillant valami a háta mögött, ő meg úgy megijedt, hogy hasra vetette magát. Mikor ismét fölnézett, rájött, hogy nem akarták megtámadni, csupán az északi fény tekergőzik az égbolton. Ez a gyönyörű természeti jelenség a zöld rengeteg árnyalatát tudja felvenni. Azt hiszem már legalább miatta érdemes elviselni a "sötét" telet.

 

A sötétséggel épp a minap volt problémám. Tegnap este gondoltam egyet, és leakartam menni a konyhába, az emeleti szobámból. Csakhogy már éjszaka volt, a lépcsőforduló meg igazán remekül nem volt kivilágítva. Végigtapogatóztam a falat (mert ugye villany csak a lépcső alján van), majd a korlátba kapaszkodva elindultam lefelé, amiből seggen csúszás lett, meg kisebb fajta fájdalom...

 

(Nem az én képem a mai, mint ahogy szokott, mert sajna mint mondtam az északi fényhez még nem volt szerencsém.)