H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2011/01/06

Félelem

5 éves vagyok. Fekszem az ágyon, éjszaka van. Nem bírok elaludni. Félek. Az ablak mögött, a függönyön keresztül jól kivehető egy kalóz árnyéka. Ismerem ezt a függönyt és tudom, hogy a párkányon kéne állnia a kalóznak, de tudom, hogy képes rá. Nem merek megmoccanni, megdermedek a takaró alatt. Tudom, érzem, hogy meg akar ölni. Azért jött. Arra vár, hogy megmozduljak és akkor lecsap. Belepréselődöm az ágyba, igyekszem láthatatlanná válni, nem odafigyelni, valami másra gondolni, de tudom, látom, hogy ott áll. Jól kivehető a kalózsapkája. Kiabálni szeretnék, de azt sem merek, nem merek senkinek sem szólni, nem merek segítséget hívni, nem akarom, hogy kinevessenek, mert ők nem látják, én tudom, hogy ott van, érzem minden sejtemben, körülvesz, rám hasal a félelem, szorít, a kislábujjamat sem merem megmozdítani, megfeszül az egész testem, csak ezt ússzam meg, nem moccanok. Ha nem mozdulok, akkor nem vesz észre. Nem vehet észre. Itt se vagyok.

Ki hisz egy kisgyereknek? Amikor egyedül van az ijesztő árnyakkal teli fekete éjszakában? Nem akarok bajt okozni. Nem akarom felkelteni a szüleimet, nem akarok terhére lenni senkinek sem.

 

Fekszem az ágyamban. Hirtelen nagyot roppan valami, mintha állna mellettem valaki, érzem a jelenlétét, talán az ajtó is kinyílt. Széthasítja az álom fonalát egy iszonyú suhintással. Félúton rekedek valahol az ébrenlét és az álom között, már nem itt, még nem ott. Semmiféle viszonyítási alapon nincs, lebegek kiszolgáltatottan, az álomra már nem emlékszem, de nem vagyok magamnál még. Hason fekszem, érzem, ahogy a testemben lévő összes ér összerándul, a vér megtorpan a rohanásban, a szívverésem kihagy. Levegőt sem veszek egy pillanatig. Mintha hirtelen ütés ért volna, de nem koncentrálódott egy helyre, csak olyan bizonytalan érzés. Váratlan és fájdalmas. Azt sem tudom pontosan hol vagyok, nem tudom megállapítani, hogy ha balra nézek az ablakot, vagy az ajtót fogom-e látni, nem tudom, hogy az ágynak melyik oldalán fekszem. A sötét sem segít eldönteni a helyzetet. Az agyamba lassan szivárog be a valóság, szemeim kutatják a feketeséget, félek tőle, hogy meglátom azt aki bejött a szobába, de legalább tudnám, hogy mitől kell félnem, honnan várhatom a támadást. Tudom, érzem, hogy nem csak kitaláltam a zajokat, valami bizonyosságot akarok. De rettegek, hogy valamit akkor majd tennem kell. Védekeznem, mert biztosan meg akarnak ölni. Vagy valami más szörnyűséget tenni ellenem. És én nem készültem fel rá. Erővel tépem ki magam az álom körém csavarodó szövedékéből. Úgy veszek levegőt, mint aki kilométereket futott, zihálok. Észhez kell térnem, nincs idő! Hirtelen felemelem a fejem, nincs ott senki. Meresztem a sötétbe a szememet, de akkor sincs. Az ajtó csukva, a szekrény is ugyanúgy áll ahogyan hagytam. A szoba csendes és nyugodt. Sehol semmi zaj és baj. De én tudom, hogy megtörtént. 

 

 

 

 


Kulcsszavak: félelem

2009/01/08

III. Félelem

 

lehetünk szentimentálisak és elképzelhetjük a halálunkat. valószínűleg sokan meg is tesszük ballábas napokon, ilyenkor a halál nem éppen keserű, inkább keserédes, magunk előtt látjuk szeretteink arcát, a fájdalmukat és "örülünk", hogy hiányzunk. úgy érezzük nem vagyunk már e világra valók, az élet csak gyötrelem, megoldhatatlan problémák nagy gyűjtőkonténere, a vég pedig magasztos, egyenlő a végső feloldozással.

 

a halál valódi gondolatának azonban más a természete.

 

félelem.

 

amikor egy orvos veled szemben ülve azt mondja, hogy igen, lehetséges, hogy rák, elfelejted, hogy nem mosogattál el, hogy vendégeket vársz ebédre, hogy be kell menned dolgozni. arra gondolsz, hogy hiszen te élni akarsz.

 

és mi történik, ha tényleg rák? meghalsz.

 

kezedben a beutaló a kék golyó utcába, szeretnéd széttépni, de nem biztos, hogy megteheted.

 

karácsony. fa-család-ajándékok. a véred a labóratoriumban. az agyad is. nem szeretnél gondolatolvasó lenni, talán a környező mosolyok mást gondolnak. 

 

váróterem. váróterem. váróterem. nénik, bácsik én csak a receptért jöttem! kiáltanak fel. magadban üvöltözől velük, hogy te meg csak az életedért jöttél. 

 

kilépsz és egy másik világot látsz, egy olyat, amilyen még sohasem volt. magába fogad és újra a részesse leszel, de már másként. melletted anyukád törölgeti a szemét és nevet.

 

ostoba mind ki halált kíván, nem tudja, hogy milyen íze is van. nem tudod te sem, mert csak megnyalt, de ha ízlettél volna neki, akkor milyenek látod a világot kilépve az utcára?

 

Kulcsszavak: félelem

2008/03/03

Egy gondolat, néhány emlék...

 



Biztosan tudni, hogy meghalunk, rosszabb, mint maga a halál.



Általában jellemző, hogy ha közel megyünk a félelmeinkhez, akkor valahogy kisebbek lesznek, még a legnagyobbak is. Félni rosszabb, mint megijedni... azt hiszem...
Kicsi lányommal is beszélgettünk egyszer erről, és belátta, hogy két hétig rettegni előre, egy oltástól, az rosszabb volt, mint maga az oltás.
Ha már gyerekkorunkban vannak ilyen tanulságaink, akkor miért félünk mégis annyit a jövőtől? Nem elég,


(Tovább...)
Kulcsszavak: félelem jelenlét poénok

2008/01/11

Félelmeink a bukástól...

Popper Péter: Praxis
idézet

„A kisfiú természetesen nem volt néma. Jól megteremtett felső tagozatos diák az általánosban, csak megfontolta, hogy hol, mikor szólal, meg és mit mond. Az iskola nem tartozott a beszédre késztető helyek közé. A szülők kétségbeesve rohantak az orvoshoz.

-Képzelje, doktor, az órákon nem hajlandó felelni. Némán megvárja, amíg beírják neki az elégtelent. Mi lesz ebből? Megbolondult? Kíváncsiak vagyunk, magával szóba áll-e?


(Tovább...)

2006/10/27

káosz

Annyi mindent érzek. Sokszor már magam sem értek semmit. Sok sok gondolat kavarog bennem. Nem tudom megfogalmazni őket. Csak gyűlnek-gyűlnek, feszítik szét a testemet. Gondolatfoszlányok. De hülyeség, ha leírom. Teljesen idiótának érzem magam. Miért? Sok száz, ezer kérdés... Miért? Nem tudom megválaszolni. Ezek a gondolatok csak jönnek. Nem hagynak nyugodni. Futnék ki a világból... Mindent és mindenkit itthagyva.... Csak én egyedül. Néha érzem. Vagy egy olyan emberrel akit nem ismerek. Aki nem ismer engem. Ilyeneket érzek. És ez zavar. Nem tudom. Nem értem. Mostanában ezt érzem. Ezt a zagyvaságot, ami belül  nem tűnik annak, csak mire a lelkemből gondolat formájában eljutna a külvilághoz, addigra teljes a káosz. Talán nem akarom, hogy bárki is tudja mit érzek? Talán félek bevallani magamnak is... De hisz azt sem tudom mi van... Hülyeség... Káosz.... Skorpió...
Kulcsszavak: félelem lelkizés magam