H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2010/09/28

Az utóbbi egy hónapban a legkisebb gondom volt talán, hogy mi is van a blogommal, vagy inkább benne. Elhanyagoltam, ahogyan az írói képességeimet (na jó ez nagyon egoista volt), kereshetném a mentségeket, pl.: Túl sokat kellett tanulni, túl keveset jutok géphez, de ez mind hazugság (az utóbbi különösen). Valójában írtam már néhány dologról, de aztán végül mind a kukában landolt, így elkezdve ezt a postot remélem, most már jobban ki tudom magam fejezni.

 

Azért írom ezt a kis, rövid beszámolót, mert tegnap részt vettem egy fárasztó, de mégis nagyon szórakoztató versenyen. Még múlt hét csütörtökön keresett meg a tesi tanárom, hogy nem lenne e kedvem néhány osztálytársammal együtt elmenni a pákozdi honvédelmi versenyre, ami ezen a héten hétfőn került megrendezésre. Már az csábító volt, hogy nem kell iskolába menni, mégis, így utólag már nem tudom miért, elgondolkodtam rajta, ahelyett, hogy egyből igennel válaszoltam volna. Igaz nem valami sokat. A felkérés után kevesebb, mint egy órával elfogadtam az ajánlatot, ekkor már a csapat többi tagja is összegyűlt.

Vasárnap délután mindenki azon izgult, mi lesz a versennyel, mert a nagy eső miatt lehet, hogy nem tartják meg. Elvileg a szervezők már ezt a döntést fontolgatták, ami rám nézve szörnyű, mert nem tanultam irodalomra. Végül hétfő reggeli esőmentes időjárás mentette meg a rendezvényt, ezzel együtt engem az egyestől. A busz nyolc óra fele indult a Székesfehérvárról, körülbelül fél kilencre Pákozdon voltunk, elég nagy volt a forgalom. Pontosan nem tudom mikor indultunk nagy utunknak „be a bozótba” és már az sem tiszta, hogy mikor végeztünk, a lényeg, hogy nem értünk el helyezést, legalábbis az első háromról lecsúsztunk. Az iskolából két csapat indult, a másikban matekos évfolyamtársaink voltak ők is és mi is 5-5 fővel. Útközben nem találkoztunk egymással, de mikor végeztünk a körülbelül három kilométeres távval közösen jártuk végig a múzeumokat, hülyéskedtünk, röhögtünk fényképezkedtünk.


Hétfőn került megrendezésre a verseny, mindenféle ügyességi feladatot kellett teljesíteni. Ilyenek voltak például a kötélmászás (nem a hagyományos értelemben), az aknakeresés, a gránáthajítás, a lövészet, a drótkötélpálya alatti mászás és a beteghordozás. Nem kis fejtörőt okozott a tájékozódás is, mert egy olyan térképet kaptunk (amin mellesleg nekünk kellett bejelölni az állomások helyét) amiről azt sem tudtuk, hogy a francba kell fogni. Hiába, tényleg nincs bennem, bennünk meg a katonalélek, de ezzel nem csak a mi csapatunk van így. Szóval csak találgatás és szavazás útján jutottunk A-ból B-be, majd onnan C-be és így tovább. Az ösztön és a megérzések szerencsére a helyükön voltak, ugyanis nem tévedtünk el egyszer sem, az már csak a verseny utáni szórakozásban sikerült.

A verseny után kaptunk egy karszalagot, amivel az összes múzeumba be tudtunk menni a környéken. Én általában nem vagyok az a múzeumjárós típus, de vannak dolgok, amik érdekelnek, ezek általában olyanok, amik nem unalmasak. Igaz, tőlem távol áll a katonáskodás, de itt nem tudnék olyan dolgot mondani, ami ne lett volna érdekes. Persze ezt is meg lehetett volna csinálni a szokásos ócska kiállítás módjára, de maga a tálalás volt érdekes. Gratulálok annak, aki kitalálta!

 

 

 

Végszónak azt kell mondjam rendesen elfáradtunk és keddre az izomláz is garantált annak ellenére, hogy mindnyájunk rendszeresen sportol. Mégis mind a 10-en élveztük és a +1 is, aki a testnevelés tanáruk (aki az általunk képviselt suli másik csapatával ment). Kellett ez az életünkbe, tényleg nagyon jól szórakoztunk, talán még jobb is volt, mint egy osztálykirándulás.

 

Ui.: Az izomlázat visszavonom, még csak semmi hasonló sincs.

Ui2.: Sajnos csak a verseny utáni hülyülésről készültek képek, magáról a "szenvedésről" nem.

Kulcsszavak: EzVan

2010/08/09

Már olvasni is unom a szokásos rizsát az első bejegyzésekben. Elkezdődött, én is elkezdtem blogolni, nekem is van már blogom (az már más kérdés, hogy azért, mert a szomszéd Bélának is van), de ezekkel mind nagyokat hazudnék. Ez egy új blog, és nem az első, nem is a második, (nézz le, taposs el, rúgj belém, de) a harmadik sem. 

 


(Tovább...)
Kulcsszavak: EzVan