Ez a bejegyzés hiánypótló céllal készül. Újabban meglepően
népszerű lett az ejtőernyős ugrás, mint extrém sport. Úgy alakult,
hogy 3-4 barátom, ismerősöm is kipróbálta a dolgot, persze az
amatőröknek fenntartott tandem verzióban, amihez csak szabadon esni
kell tudni, azt meg a gravitáció el is intézi helyettünk. Mivel az
időjárás enyhén szólva sem kedvezett nekem (két alkalommal is
viharos idő miatt maradt el az ugrás), ezért egyre több embert
zaklathattam azzal, hogy mondja el, milyen is volt az ugrás.
Valahogy azonban ezek a beszámolók mindig az "óriási élmény"
esetleg "rohadt jó, menni kéne máskor is" részletezettségnél
maradtak.
Ezért aztán a mai napon, miközben végre én is kipróbálhattam a
dolgot, végig igyekeztem nagyon odafigyelni arra, hogy utóbb minél
pontosabban le tudjam írni az egész élményt. Remélem a következő
sorok alapján már bárki el tudja dönteni, hogy akar-e ugarni.
Az ugrás előtt
Az ugrás előtti időszak elég egyszerű. Egy erős vászon
kezeslábasba kell belebújni, majd a tapasztalt pár akivel ugrani
fogunk segít felvenni a rögzítő hevedereket. A heveder nagyon
hasonlít a sziklamászásban használt modellre, csak ez a teljes
testet rögzíti. A derekat egy heveder fogja körbe, amiről a két
lábnak két hurok lóg lefele, illetve felfelé két nagyobb hurok
amibe a vállak kerülnek (elölről olyan, mint egy hátizsák
pántja). A felső részen két pánt köti össze a vállpántokat,
egy a has előtt, egy a mellkas magasságában. Miután a partner
meghúzta a szíjakat, kissé kaloda érzete van az egyésznek, csak a
vállaknál lévő ipari erősségű (3,5 t teherbírású) karabinerek
furcsák :). Fiúknak extra kockázati elemként az oktató még
megjegyzi, hogy a két lábnál erős húzás esetleg rántás várható,
úgyhogy ajánlott gondosan elrendezni a lábakat körülfogó hurkokat,
hogy a kettő közötti szabad területre kerüljön minden olyan
testrész, amit még az ugrás után is a testükön szeretnének tudni.
(Ennek kivitelezése ezen a ponton nyugtalanítóan bizonytalan és a
siker kérdéses. Jövőre nézve megjegyzendő: boxer alsót kerülni, a
szoros sportalsónak vannak bizonyos előnyei!)
Utolsó elemként elmagyarázzák még a földön a kiugrás során
alkalmazott testtartást (fejet hátrahajtva, két kézzel a vállpántba
fogódzkodva, homorítva kidőlünk a gépből és a sarkunkat felhúzzuk
hátra a fenekünkhöz) illetve a földetérést (két térdet felhúzva,
lábat összezárva, lábfej visszafeszítve azaz nem spiccel, kézzel
segítünk a nadrág térdénél lévő fülekbe kapaszkodva).
Felszállás
A felszállás menete érdekes, ha az ember helikopterből ugrik (én
ezzel még egy extrém dolgot kipipálhattam a kipróbálandó dolgok
listájáról). A jó időben 25-30 ejtőernyős és tandemugró zsúfolódik
a tojás alakú helikopter-testbe. Szó szerint az ajtón is
lógtak.
Az ejtőernyős ugrást egy elég furcsa helikopterből végzik,
aminek a hátulja hiányzik, mintha egy tojásból kivágott volna
valaki egy derékszöggel alul-hátul. Kicsit olyan, mint az
akciófilmek csapatszállító repülői a nyitott hátsó rámpával, csak
itt nincs alul rámpa csak a nagy üresség.
A felszállás érzése hasonlít a hullámvasút felfelé vezető
útjához. Ekkor szokott eszembe jutni, hogy mekkora marha vagyok,
innen már nem lehet kiszállni és egyébként is tériszonyom van. Aki
ült már repülőn az tudja, hogy nagy magasságban nincs tériszony,
egyszerűen irreális a dolog. Sajnos oda fel is kell jutni, ezért
enyhe gyomorgörccsel próbáltam a velem szemben ülő szintén
tandemugrásra készülő csinos lányra koncentrálni minél kevésbé zöld
arcszínnel. Tulajdonképpen ha az ember elkerüli, hogy kinézzen az
ablakon, akkor minimális a tériszony. 1000 méter magasban már ismét
teljes a jókedv.
Ugrás
Mikor a gép már 2500-3000 méter magasan járt a tandemugróknak
fel kellett kelni és a partnerük hátulról összecsatolta magát
velük. Ez úgy működik, hogy szorosan egymás elé állnak és a két
vállon lévő karabínert becsatolják az ejtőernyős társ vállán lévő
fémkarikákba illetve szíjakkal szorosan egymás elé rögzítik a
partnerek csípőjét. Ezután még vissza lehet ülni az oktató ölébe,
míg elérjük a 3500-4000 méteres ugrómagasságot.
Az összekapcsolódás és a kiugrás előtt is komoly kihívás a
bizonytalanul mozgó járművön felállni. Ezt kissé tovább
nehezítette, hogy 190 cm-es magasságommal picit magasabb voltam az
oktatónál meg a gép belmagasságánál, úgyhogy félig behajlított
térdekkel kellett mozognom.
Ezután az oktatóval "mint egy négy lábú ejtőernyős"
copyright Kiss Gyuri eldülöngélünk a hátsó nyíláshoz.
Ekkor újabb kisebb pánik roham vesz erőt az emberen. A hatalmas
nyílt tér, erős szél, hideg levegő engem őszintén szólva
megijesztett kicsit ahogy közelítettünk a nyíláshoz, bár
visszafordulni egy pillanatig sem jutott eszembe.
A kiugrás illetve kidőlés számomra a legrosszabb pillanat, erre
nem lehet felkészülni. Egyáltalán nem hasonlít egy normál ugráshoz,
amikor az ember a föld közelében ugrik fel vagy le bárhonnan.
Leginkább a felső csúcspontjáról elinduló hullámvasút adja vissza
ezt az érzést. Elég hülyén hangzik, de az ember ösztönösen
kapaszkodna valamibe és fél elhagyni a "biztos talajt" még ha ez
egy 3500 méter magasan imbolygó helikopter is. A szív megáll,
összeszorul ahogy az ember érzi, hogy elveszti az egyensúlyát és
g-vel gyorsulni kezd. Ezen a ponton azt hiszem a dőlés közben
legalább egy pillanatra becsuktam a szemem :).
Szabadesés
Ha már zuhanásban van az ember akkor az eredeti rettegés
elmúlik. A vállpántot el lehet (sőt kell) engedni és a két kezet
oldalra ki kell tenni, ez a pozíció látszik a legtöbb
ejtőernyősökről szóló filmen. Ilyenkor a síterepek nagy
lesiklópályáin található hosszú egyenes (golyó) szakaszok érzése
köszön vissza megsokszorozva. A levegő hideg és nagyon sok van
belőle. Ha az ugrás pillanatában esetleg elfelejtettél levegőt
venni (én erre külön ügyeltem, mert hullámvasúti élményeimre még
élénken emlékeztem), most már menni fog. A védőszemüveg ellenére
érzed ahogy tépi a szél az arcodat (vicces érzés ahogy lobog az
ember arca-szája). A szabadesésben 200 km/h körüli sebességre
gyorsultok, de a magasság miatt ez nem félelmetes. Azért elég
bizonytalan érzés az egész, néha kicsit billeg az ugró, de ezzel a
partner foglalkozik. 26 mp szabadesés jutott a mai napra, 220 km/h
maximális sebességig gyorsultunk.
Nyitás
Az ernyő kinyitását előbb hallod, mint érzed. A partner
kinyitja az ernyőt ami halk suhogóhanggal kinyílik, azután a
hason fekvő pozícióból inga módra függőlegesbe lendültök és ha jól
rögzítettek, akkor erős húzással lefékez az ernyő. (Ha nem akkor
... dehogy esel le, minden tonnákra van hitelesítve ... a kicsit
lazára hagyott pántok miatt rántást éreznél de erről nincs
személyes tapasztalatom, Gyuri 4000 ugrás minden rutinjával
tökéletes partner volt az első pillanattól az utolsóig.)
Lelebegés
Az ernyő kinyitása után kellemes lassú ereszkedéssel nézelődve
biztonságos érzésben vezet az út lefelé. Az esés élménye csak akkor
tér vissza pillanatokra, ha meredekebb fordulókat vesztek. A
csípőtöket összetartó hevedert ilyenkor kilazítja a partner, ami
olyan érzés, mintha lejjebb engedne fél méterrel, de szól előtte
úgyhogy semmi pánik. Innentől kicsit külön mozgásteretek is van,
ami a biztonságos landoláshoz nem is árt. Ha lefelé lebegés közben
az oktató felajánlja, hogy pörögjetek egyet, akkor persze vétek
kihagyni. Ha már ennyi őrültséget bevállaltál a minimum, hogy ezt
is kipróbálod, nem? Külöben is, mikor lesz legközelebb alkalom
erre. Szóval a pörgés olyan, mint egy durva körhinta. Szédülés,
hányinger szerepel a mellékhatások között. (Jut eszembe, ugye nem
etted tele magadat előtte? Ha igen, kár volt :)...)
Landolás
A landolás előtt a tandemugró felhúzza a lábát az előírt
módon. Ha jól csinálod, akkor a partner fog talajt, majd hátra dől
és így álltok meg. A segítők már a földön várnak. Szétcsatolás után
te szabadon állva várhatod, hogy partnered összeszedje az ernyőt. A
landolásban már semmi félelmetes vagy tériszonyos nincs.
Tulajdonképpen a félelmetes dolgok (pörgést kivéve) végetértek a
szabadesés rész után.
Ez volt hát a nagy kaland. Ha valamit kihagytam volna
kérdezzetek.
(u.i.: Azért az egész ugrás közben elgondolkoztam, hogy miért
csinálnak ilyet az emberek. Lehet, hogy kéne egy bejegyzés arról
is, hogy vajon értelmetlen macsó hülyeség ez az egész vagy valami
más a motiváció. Gyuri azt mondta, hogy a szabadesésért csinálja.
János az operatőr azon viccelődött később, hogy 4000 ugrás után is
minden alkalommal vigyorog közben. Azt hiszem lehet ebben valami
más is, ki tudja...)
